Kell egy kicsit utálni is

A SZERETLEK szó elcsépelése...

Valamelyik éjszaka tudatosodott bennem, hogy semmi baj sincs azzal, hogy utálatot érzek.
Ez az utálat érzet amikor tudatosodott bennem, akkor hirtelen úgy gondoltam, hogy ez nem helyes.
Csitítani próbáltam magamban, úgy éreztem, hogy ez nem helyén való.
Nem helyén való, mert az etikett ezt mondja.
Meg kell bocsátani.
Megbocsátani, akkor is, ha bennünk óriási düh van...ezt írja elő a szeretet törvénye.
Hogy is van ez?
Akkor is mondjam azt, hogy SZERETLEK, ha dühös vagyok?
Álszenten, ahogy az etikett kívánja?
Ez számomra nagyon ellenkezik odabent valamivel.

Több hozzászólásban is megbeszélés tárgya volt az, hogy kell-e mindig, minden alkalommal azt mondani, hogy "szeretlek".
A vallások is a szeretet jegyében élnek, legalábbis ezt próbálják állítani.

Én úgy gondolom, hogy ideje van az utálatnak és ideje van a szeretetnek is.
Ebben a dualitásban nem nehéz kibillennünk az egyensúlyunkból.
Amikor kibillenünk, akkor akár hirtelen óriási haragot is érezhetünk valaki iránt.Ez az egyik oldal.
Számomra az is kibillenés a másik oldalra, amikor folyamatosan azt hajtogatjuk, hogy SZERETLEK.
Ez ugyanolyan szélsőség, mint a düh és utálat, nem kell ugyan sokáig benne maradni egyikben sem. Mind a kettő eltávolít az igazi önmagunktól.
Aki folyamatosan azt mondja, hogy SZERETLEK, az elcsépeli ennek a szónak a lényegét.
Mindig ezt hallani , egy idő után ugyan olyan terhes, mint a düh és utálat.
A szeretetet nem mondani kell, hanem érezni.
A megfelelő időben mondani olyan, mint egy csoda.
A megfelelő időben utálni sem baj.
Megbocsátani önmagunkban kell...elindítani ezt a folyamatot...ez érdemes.
Hosszabb távon utálni és dühösnek lenni káros.
Hosszabb távon azt mondani, hogy SZERETLEK ugyanolyan káros.
Ezen biztos sokan felháborodnak és azt mondják , hogy mégis jobb az, hogy folyamatosan szeretnek, mint az, hogy folyamatosan utálnak.
Lehet, hogy egy szintig igazuk van, de hosszabb távon nagyon sértő lehet ez, főleg olyanoknak, akiknek az intímszférájuk 1000km-es.
A szeretetet föl lehet fedezni egy írásban, anélkül is, hogy odaírnák a végére, hogy szeretlek titeket.
Az, hogy valaki valakire haragszik, az természetes dolog.
Aki haragszik, az haragudjon.
Amikor illendőségből ennek ellenére odaírjuk a kritikus mondandónk végére, hogy SZERETLEK...attól hányok.

Megengedem magamnak azt az érzést, hogy hányingerem legyen, mert számomra ez a nyáladzás, nem fér bele a világnézetembe.
Úgy gondolom, hogy ennek a két szélsőségnek a közepén van az igazi szeretet.
Nem külcsínekben gazdag és nem ékesszólásokba levedző, csak egyszerűen van.
Én jelenleg így vagyok.
Utálatos dolognak tartom a nyáladzást.
De nem sokáig maradok ebben az érzésben ( utálatban), mert szeretem magam.

izi

Egyszerű örömök (nem divatos)

Szélsőségeink fogságában nem ismert az a dolog, hogy egyszerűen örülni...

Szélsőségeik magas fokát élik meg az emberek ezen a Föld nevű bolygón.
Olyan szinten elburjánzott ez a dolog, hogy az egyszerű dolgok már egyáltalán nem érdeklik az emberek legnagyobb részét.
Gondolataikat az tölti el, hogy milyen új dolgokat szerezhet meg magának, milyen új dologgal hívhatja fel az emberek figyelmét magára.
Az idősebbeket annyira nem érinti ez a dolog, de vannak közöttük is bőven.
Egy mesterségesen generált világban élünk.
Az embernek szinte nincs saját önálló gondolata, csak olyan, amit a média sulykolt belé.
Persze ezzel rögtön ellenkeznének és felháborodnának, ha ezzel szembesítenénk őket.
Miből is lenne önálló gondolata, ha egyáltalán nem teszi lehetővé azt, hogy önmagában legyen.
Úgy legyen önmagában, hogy közben háttérzajként ne szóljon semmilyen rádió, tv...stb.
Sokan mondanák, hogy ők egyedül élnek, magányosan, akkor hogy a fenébe nem lenne meg nekik ez, hogy magukban lennének.
Igen magukban vannak, de soha nem önmagukkal.
Mindig szükség van egy impulzusra, valami zajra.
Tisztelet a kivételnek, de a nagy többség így él.
Ilyen módon viszont, soha nem lehetünk önmagunk és ez által soha nem lehet önálló gondolatunk.
Minden ember feladata az, hogy felébredjen és rájöjjön erre, rájöjjön, hogy vezetve van.
Vannak hangzatos dolgok, hogy LÉGY ÖNMAGAD...a csapból is ez folyik most az EZOterikusnak valló helyekről.
Az ezotéria nem jelent mást, mint azt, hogy BELSŐ kör, beavatott.
Ami jelenleg ezoterikusnak vallja magát, az közel sem tartozik ehhez a belső körhöz.
Igazán csak úgy hívhatnák magukat, hogy EXOterikusok. Ennek a jelentése a KÜLSŐ kör.
Körülbelül itt áll most a világ ebből a szempontból.
Ezek az EXOterikusok felületesen, periférikusan látják a dolgokat. Ők tanítanak sokakat manapság.
Persze látványosak a dolgaik, de pontosan ez a lényege.
A terítés.
Igazi mély instrukciókat nem adhatnak, mivel maguk sem beavatottak.
Sokan talán ellenszenvet éreznek ennek a szónak a hallatán, hogy beavatott.
Megértem őket, mert voltak, akik lejáratták ennek a rangnak a lényegét.
Beavatottá válni nem azt jelenti, hogy valaki beavat abba, amit mi magunknak kell rájönnünk életeinken keresztül, amiket meg kell tapasztaljunk, hogy önmagunk lehessünk. Sajnos jelenleg nagyon sok olyan ígéret van, hogy bárkít beavatottá tehetnek pillanatok alatt.
Morális változások nélkül, intellektuális változások nélkül ezek pedig soha nem fognak működni.
Mindenki válhat beavatottá, az igaz, de ennek olyan feltételei vannak, ami nem csak úgy ripsz-ropszra érthető.
A megértéshez fel kell küzdeni magunkat.
Felküzdeni, hogy megértsük azt, ami csak anyagi beállítottsággal nem érthető.
Kezünkbe vehetünk egy olyan könyvet is akár, amiben tényleg sok olyan információ van, ami elősegíti azt, hogy kiterjesszük a fizikális látásunkat egy magasabb minőségű látásba, de hiába...ha nem küzdöttük föl magunkat arra a szintre, ahol ez érthető, akkor olyan ez, mint a kínai írás az Európainak.
Sokan félre értik a beavatás fogalmát.
Szkeptikusok vele szemben.
Ez van, de ez a tény nem nyomja el azt a tényt, hogy igen is vannak olyan lelkek itt a Földön, akik felküzdötték magukat arra a magaslatokra, ahol önmaguk lehetnek. Csak az lehet beavatott, aki önmaga tud lenni.
Azok az emberek, akiket a média nevelt fel, a média csöcséből szopták ki a tudományukat, azok nagyon távol állnak az önmaguktól.
Ilyen emberek merik magukat EZOterikusnak vallani.
Van egy olyan réteg is, ami az EZOterikus és a EXOterikus között áll.
Ők a MEZOterikusok.
Ők már nagy léptekben, haladnak önmaguk felé, nagyon sok dolgot tettek annak érdekében, hogy e a világ ne uralkodjon rajtuk.
A tiszta szívű emberek ők, akik már nem a másik ember elnyomásából akarnak megélni, hanem az isteni vezetést veszik célba magukban, az alázatot, ami megengedi később, hogy önmaguk teremtsenek azt, ami számukra kielégítő.
Nem szélsőségeket, nem szélsőséges megnyilvánulásokat akarnak.
Önmagunkká válni nem más, mint a szélsőséges igényeinket elfelejteni.
Ez nem impulzus nélküliség, csak egy egyszerű élet.
Egyszerűen élni megint csak negatív gondolatokat ébreszthet sokakban.
Úgy gondolják, hogy az egyszerű ember az buta.
Pedig az egyszerű ember nem más, mint az az ember, akinek nincsenek fölösleges cselekedetei.
Minden, amit tesz, annak érdekében tesz (jól átgondolva, tudatosan), hogy a közös és az egyéni érdekeket szolgálja.
Vannak ilyen emberek.
Ezek az emberek meztelenek.
Nem fedi őket gőg, harag, düh, hazugság.
Ők egyszerűen elfogadják azt, akik.
Nem egyszerű dolguk van ebben a világban, de tettek érte, hogy az erő velük legyen.
Vannak olyan emberek, akiket nem villanyoz fel a legmodernebb technika.
Ami békével tölti el az a természet.
A természetben egyensúlyba kerülhetünk. Ott önmagunk lehetünk.
Vannak, akik már ezt más helyeken is el tudják érni, de azok az emberek már más tudatossági szinten vannak.
Mindennek az alapja az, hogy a természetet vissza fogadjuk a napi dolgaink közé.
Erről már írtam egy cikket korábban is, de megint ide lyukadtam ki.
Szélsőségeinket csak úgy megszüntetni nem lehet.
Ezekért a dolgokért tenni is kell valamit, önmagunkká kell válnunk.
Egyszerűen örülni valaminek csak így lehet.
Ellenkező esetben csak elmegyünk a föld adta természetes csodák mellett.

izi

Pótlólag még hozzáteszem ezeket a sorokat. Petrosz rávilágított arra, hogy...

...nem egyértelműen közöltem a különbséget az ezoterikus és a mezoterikus között.
Az ezoterikusok még mindig nagyon kevesen vannak.
Ők egy olyan magot képviselnek, amit az eszenciához hasonlíthatunk. Gyakorlatias módon élnek ugyan a világban, de szellemi látásuk révén tisztábban átlátják a világ dolgait.
Morálisabbak, intellektuálisabbak, éteribbek,nemesebbek.
Az igazi nemesség innen indult még hajdanán, csak elkorcsosult. Ma, akit nemesnek neveznek nem tesz olyan változásokat az életében, ami ehhez a ranghoz szükséges.
Az ezoterikusok a háttérben vannak.
Szinte nincsenek is publikációjaik.
Ők azok, akikbe "véletlenül" belebotlik egy ember, amikor segítséget kér az égiektől és hirtelen ott lesz egy rövid ideig.
Nem akarnak senkit meggyőzni, szellemi szinten dolgoznak, így segítik a világot...az átmenetet a Föld átszellemülését.
Nem említettem még egy réteget.
Ők a külső körön kívüliek tagjai.
Ők semmit sem tesznek a lelki fejlődéseik érdekében. Csak az anyag rabságában élnek és betegségeik , tragédiáik sem ébresztik fel őket abból, amik.

Gondtalan tudatlanság?

Gondtalan?

Gondtalan tudatlanságomban tudtam már ki vagyok?
A lehetősége megvolt annak, aki most vagyok.
Emlékszem néha-néha bevillant valami.
Sejtéseim engedték magam másnak is látszani.
Ezek az idők rövidke percként élték meg a mostot.
De nagy hirtelen száműzte egóm ezt a koncot.
"Test vagy csak!"...ordított, toporzékolt, morgott.
Nem hagyott és lelkem ismét a sötétbe omlott.
Gondtalan tudatlanság börtönében becsapva éltem.
Szigorú törvényeiben soha nem kételkedtem.
Álédenben magam föld felett szállni véltem.
Holott nem voltam máshol, mint egy veremben.
Meddig tettem ezt?...meddig vihettem keresztem?
Nem sejtem, de lényeg az, hogy felkeltem.
Remény csillaga virít már felettem.
Kegyet kaptam ezen életemben.

izi

Instant karmaoldás

( a képre kattintva kinagyíthatod)

Óriási szenzációóóó!
Itt van egy új atrakcióóó!
Sok a munka?
Nagyon lusta?
Ideje nincs semmire?
Vegyen sorsot izibe!
Tenni nem kell semmit se.
Dugja kezét zsebibe.
Ripsz-ropsz tűnik karma, átok.
Gyors fejlődés, ugye vágod?
Beavatás féláron.
Az üdvözülést is ajánlom.
Karosszékben ülve.
Semmit téve sehova.
Emelkedhet fel oda,
A tutti -frutti habokba.
Ugye milyen praktikus?
Kínlódjon a kubikus.
Áraink a földön járnak.
De mennyet garantálnak.

Sok olyan tréning és tanfolyam van jelenleg, ami semmi erőfeszítéssel ígér megoldásokat.
Elterjedt manapság az is, hogy a karmát egyik pillanatról a másikra fel lehet oldani, csak pozitívan kell gondolkodni és magunkban látni a megvalósult dolgokat.
Ha így lenne, akkor a nem lenne értelme annak, hogy a lélek(szellem , én) a testbe költözik tanulni.
A 2012 tudatváltás(a Föld pólusváltása, dimenzióváltás...etc.)események is egy ilyen felgyorsult instant dolgok szüleményei, aminek már most nagyon sok követője van, de majd a puding próbája az evés fogja meghozni a konklúziókat.

Az egyéneknek, akik bedőlnek instant üdvözülést ígérnek.
Ha a karma ilyen egyszerűen oldódna, akkor jelenleg már nagyon sok boldog ember járkálna az földön, aki teljes egységben lenne önmagával.
De ez nem így van.
Ezen instant tanfolyamok csak hirtelen adrenalin löketet adnak, egy darabig ténylegesen azt érezhetjük, hogy valami oldódott, miközben csak a mellékútjainkon kóborolva éppen megcsillant valami amire felkaptuk a fejünket és odavonzotta a tekintetünket.

Az ÉLŐ Szellemhez, magasabb Énünkhöz, megváltásunkhoz közeledni csakis morális változásainkkal lehetséges, hatalmas türelmet igénylő fájdalmas pillanataink felismerései lesznek majd a fogódzkodóink a továbblépéshez.

Csoportos oldásokkal semmit nem lehet elérni, a csoportos meditációk ígéretei is csak a felé terelnek, ahol rádöbbenünk, hogy senki sem oldhatja fel azt, amit nekünk kell megoldani és elfogadni és rálátni arra, amivel együtt kell élnünk.
Ilyen értelemben persze mindennek van létjogosultsága, a tanulópénz megfizetése szinte "kötelező."
A determináltság ugyanolyan része az életünknek, mint amiben szabadon dönthetünk.

Instant beavatásain bűvkörében nem egyszerű felvállalni a nehezebbet, azt a szembesülést, ahol csupaszra meztelenedve megbotránkozunk magunktól és ez a szégyen majd olyan helyzeteket teremt, amitől megerősödve már nem másokba kapaszkodva akarjuk igazolni létjogosultságunkat.

Tibor