Van úgy, hogy szenvedünk, magányosnak, elhagyatottnak érezzük magunkat, ami a kifosztottság érzésben összpontosulhat.
Mindezek a mélypontok sorsfordítóak.
Ezek a mélypontok megváltoztatnak(megváltoztathatnak) bennünk valamit, átalakítanak(átalakíthatnak) bennünket.
Mindez tőlünk függ.
Mersz-e ezekre az érzéseidre más szemmel tekinteni, mint ezidáig?
Vagy maradsz a régi verziónál?
izi
2010. november 28., vasárnap
belső megpróbáltatások ideje (Advent)
Mint az előző írásomban már említettem az érzéseink, gondolatain, érzelmeink nem önmagukban léteznek, NEM CSAK úgy vannak.
Ennek a tudatosítása, megértése, megérzése nagyon fontos dolog az önmagát kereső Ember életében.
Amíg ezen dolgot csak felületesen kezeli, addig nem gyullad igazi fény(gyertya) a lelkében, ami békét és nyugalmat hozhat számára.
Advent a belső megpróbáltatások ideje.
Szeptember 29-én van Mihály ünnepe, amit, ha kellő minőségében átélünk, akkor stabilitást és erős, tiszta gondolatokat adhat a további napokra.
Mihály ugyanis a kozmikus intelligencia, a tiszta gondolatok képviselője.
A gondolatok ARANYMETSZÉSE.
Karácsonyig 4 hét van , amiben erőre kap a sötétség (fogy a Nap világító ereje)és ez által a fény kevesebb bennünk(erőre tör a sötétség), ami teret engedhet annak, hogy elanyátlanodjunk.
Olyan érzéseink lehetnek, amivel szinte el sem bírunk.
Az ellenerők ilyenkor sokkal könnyebben befolyásolnak. Ezért is, ha most úgy érzed nagyon hullámzó vagy, akkor ezen ismeretek fényében talán felismered, hogy ez valahol természetes.
...tudom ez durván hangzik, de tényleg így van...ezt nevezik kísértésnek, még akkor is, ha ez nem divatos manapság.
Ilyenkor sokkal könnyebben összeomolhatunk.
Tudatosság nélkül nagyon mélyre süllyedhetünk.
Az ilyen ellenerőket(amit gonosznak is neveztek hajdanán) csak a lélek MORÁLIS fejlődése által lehet legyőzni, de inkább úgy fogalmaznék, hogy átalakítani és az erejüket a magunk malmára hajtani.
E nélkül a belső tiszta szándék nélkül nem emelkedhetünk a negatív érzéseink fölé.
Minden embernek ez az egyéni feladata . Nem egy mester segítségével aki megmondja, hogy mit csináljon, hanem a saját erői aktiválásával, ami egy ideális szellemi kapcsolatból fakad.
Ezért tudatosan tennünk kell.
Ehhez kell emlékeznünk a 4 erényre, amire a az Advent is emlékeztet. Jobb, ha nem tekintjük régi, idejét múlt szokásnak, hanem új fényében, élettel telve öleljük magunkhoz.
Advent első hete a fizikális testünkkel kapcsolatos, a négykézlábról a kétlábra állásról szól( a lelki felemelkedésünket szimbolizálja)...ami a felsőbb szellemi szférákhoz való viszonyunk javulását is jelképezi.
Itt a belső önállóságunk bukhat el, ha nem vagyunk figyelmesek.
Tehát Advent első hete az IGAZSÁGOSSÁG erényéhez tartozik.
Annak érdekében, hogy ellent tudjunk állni(átszellemesítsük) ezen kísértést, ki kell fejlesztenünk a lelkünkben az igazságosság erényét.
Erről szól Advent első hete, amiért a gyertyát gyújtjuk.
Az IGAZSÁGOSSÁG Angyala segít ilyenkor nekünk, hogy ne essünk abba a hibába, hogy igazságtalannak érezzük a sorsunkat.
(a többi gyertya is jelképez még 3 fontos erényt )
Advent számomra Ünnep.
Eddig nem volt az, mert nem voltam tudatában annak, mit is jelképez, milyen fontos dolgot segít előhívni a lelkünkben.
Minden Ember egy.
Minél nagyobb az emberekben az elkülönülés érzése, annál jobban hatnak rá azon erők, amik önmaguktól eltávolítják.
Így élni egyre nehezebb, mert már nincs meg az a kapocs, ami régen az emberekben alapból ott volt, nem érezték magukat elkülönülve a szellemi birodalomtól.
Ez a fény, amit Adventkor gyújtunk a sötétséget megvilágítja és felfedezzük, hogy van remény.
2011 11 18...még egy pár sort írok, így egy év után, ami lecsengett bennem, amit megértettem azidő óta.
Fontos tudni, hogy a karmánk mindig igazságos. Nincs olyan, hogy a karmánk nem lenne igazságos...ezt csak az az ember gondolja így, aki még nem kezdte el az igazságosság fényében meglátni a saját életét, ezen megtestesülését.
Ehhez persze türelem és idő kell. Semmi sem véletlenül kerül a szemünk elé, semmi sem csak úgy van ott a véletlen miatt.
Ezért is mindent, amit látunk, ami az utunkba kerül ildomos elfogadnunk.
Ha nem így teszünk, akkor teljesen ellene megyünk az isteni rendnek. Az emberi ego ezt szívesen teszi, nem érdekli az, hogy akár az előző életének galibáit törleszti...ő úgy véli, hogy ez igazságtalan, hiszen ezen életében ő nem is tett olyat, ami miatt ezt kaphatná.
Ez a gondolkodás az egyik legnagyobb méreg a léleknek, a lelkünknek.
Advent első hetében, amikor az első gyertyát gyújtjuk, pontosan ezért a felismerésért gyújtunk fényt a lelkünkben. Kívánom mindenkinek, aki ezen sorokat olvassa, hogy legyen egyre tudatosabb magával szemben és ez által a környezetével is.
2012 12 02
Ismét eltelt egy év.
Változásaim gyümölcseként egyre tisztábban érzem ÉNem jelenlétét.
Érzem, hogy az alacsonyabb rendű természetem kényszerítő ereje már nem olyan hatással van rám, mint régebben, pedig mindent megtesz azért, hogy visszahúzzon.
Őszinte Szeretettel kívánom, hogy egyre nagyobb tudatossággal gyújtsd meg az első adventi gyertyát. A Lelkedben is fényt gyújtasz...az IGAZSÁG, az IGAZSÁGOSSÁG fényét.
Érezd át ennek az Ünnepnek a fontosságát, gyógyító, előremozdító erejét.
Békés Adventet kívánok!
2013 11 25
Az évek telnek, jobb esetben egy kicsivel jobban megismertük magunkat mint egy éve kb. ilyentájt.
Számomra ez fontos.
Egyénenként változó, hogy mi az, ami prioritást élvez az életünkben.
Ezért nem is lehet senkire ráerőszakolni az Advent ünnepét, mert mindenkinek saját lelkiállapotának megfelelően jelent valamit, és így fog viszonyulni ehhez a naphoz.
Mindig minden IGAZ.
Igazságos.
Persze ezt nem feltétlenül látjuk így, mert tagadásban vagyunk és váltig állítjuk, hogy ezt nem érdemelhettük meg, mert mi sokkal nagyobb tiszteletet, elismerést, gazdagságot stb. érdemlünk.
Nem tettünk ezen életünkben semmi olyat, amiért igazságos lenne ezen nélkülözés, sanyarú élet, betegség, fájdalom.
Pedig ha a nagy képet igazán látnánk, akkor rádöbbennénk, hogy minden pontosan úgy van, ahogy megérdemeljük( az az élet is igazságos, amiben nem kell nélkülözni anyagi javakat). Advent első gyertyájának meggyújtásakor erre összpontosítunk, erre emlékezünk.
Te is érezd át ennek a fénynek erejét a lelkedben, amikor meggyújtod az első gyertyát, emlékeztesd magad arra, hogy a lelkednek ez az első ERÉNY igazi gyógyír.
A lelkünk sötétjébe ott ég a gyertya, élet költözik belé, biztonságosabb érzés kerít hatalmába, és a külsőségek csillogása, felületes, képmutató ünneplések nem lesznek már hatással ránk.
Békés Adventet.
Ölellek szeretettel:
Tibor
2014 11.24.
Advent első vasárnapja.
Már negyedik éve írok Adventről.
Érdekes tapasztalás ez, érdekes visszaolvasni az előző években írtakat.
Az igazságosság erényét megerősíteni a lelkünkben nagy feladat, ezen az első adventi héten ez lesz a feladatunk.
Ha tehetjük, akkor minden nap meditájunk el azon, hogy mit is jelent az, hogy a karma igazságossága.
Egyre fontosabb ezzel tisztában lennünk, mert ha ezt nem látjuk át, akkor bizony nagyon igazságtalannak érezhetjük az életünket, ami hatalmas súlyként ülhet a lelkünkön.
Tudom ez nehéz feladat, főleg akkor, ha olyan helyzetben vagyunk, ahol egy családtagunk szélsőségeit kell elfogadnunk, és ezt belátni, hogy semmi sem történik véletlenül, még az sem, hogy ez az ember terrorizálja a családot.
Az igazságosság fényében ezen helyzet könnyebben elfogadható, mert egy nagyobb képet enged láttatni.
Ebben a képben a karmikus összefüggések egyértelművé teszik, hogy igazán nincs is igazságtalanság abban, amit éppen megtapasztalunk, de ennek tudatosítása nagy munka.
Mindenkinek ez a tudatosítás a feladata, hogy ezen felismerés fényében levegye a negatív érzést ezen élethelyzetről.
Addig, amíg indulattal, haraggal vagyunk, addig csak felerősítjük és közelítjük a tünetet, azt a dolgot, amit nagyon utálunk.
Senki sem fog megváltozni addig, amíg a mi hozzáállásunkon nem változtatunk.
Ha változtattunk, akkor már könnyebb lesz, mert ez csakis a karma igazságának a fényében lehetséges.
Gyújtsuk meg az első gyertyát, a kék színűt és gyúljon meg az igazságosság lángja is a lelkünkben és mutasson utat nekünk a nehéz élethelyzeteinkben.
Ámen.
2015. 11.29. Vasárnap.
Visszaolvastam a régebbi bejegyzéseimet.
Minden évben írtam valamit Adventkor.
Most is megteszem.
Ez az évem nagyon nehéz volt. Szembesültem sok olyan tulajdonságommal, amire nem vagyok büszke.
De nem is szégyellem.
Megtanultam elfogadni magam mindennel, ami vagyok.
Persze a morális útról nem szeretnék letérni, igyekszem magamat kívülről is látni és változtatni, ha szükséges.
Nehéz út ez, annak ellenére is, hogy vannak nyugalmas pillanatai az életnek, de a tapasztalásaink gyümölcsei mindent megérnek.
Mennyire igazságos az életem?
Mennyire tudom igazságosnak vélni?
Egyre könnyebben elfogadom azt, ami van, amivel szembesülök.
Ez tényleg egy nagyon nehéz feladat. De azt is érzem, hogy semmi sem ment veszendőbe, mert minden tudatos pillanatom, amit arra szántam,. hogy megértsem, megérezzem az életem értelmét, szükséges volt, és szükséges a továbbiakban is, hogy ne essek abba a hibába, hibámba, hogy sajnáljam magam azért, amit tapasztalok, amiben élek.
Minden, ami körülvesz jogosan van jelen.
Advent első vasárnapján ez az erény az, ami erősödhet bennünk, vagyis ezen az első héten ez az az erő, ami megerősítheti a lelkünket, hogy stabilan, biztonságban érezzük magunkat még akkor is, ha körülöttünk nagy a káosz.
Békés várást kívánok...békés Karácsony várást.
Tibor
Ui: Az első gyertya(anygyal) kék, a második gyertya (angyal)piros, a harmadik gyertya(angyal) fehér és a negyedik gyertya (angyal)lila színű.
Minden héten egy angyal segít nekünk, ezt jelképezik a színek. Ezen angyalokat jobb, ha erőként képzeljük el, mert sokan emberi formában, szárnyakkal a hátukon azonosítják.
Volt idő, amikor az embereknek ez a megközelítés volt a legideálisabb arra, hogy közeledjenek a magasabb szférákhoz.
Jelenleg az segít, ha a formát egyre jobban elhagyjuk és egy erőként tekintünk az angyalokra.
Szeretettel.
Tibor
2018 12.16. Vasárnap
Megszólalt a csendben a fény.
Utat mutat.
A gyertya lángja beszél hozzám.
Üzenete egyszerű: Szeress többet.
Szeress, mert megfagynak a lelkek.
Ne törődj azzal, hogy mit gondolnak rólad, mert ez nem lényeges.
Ne csodálkozz azon, hogy ilyenné vált a világ, de arra figyelj, hogy mindig égjen a gyertya a lelkedben.
Adventkor különösen figyelj erre, hogy szimbolikusan is kísérd végig ezt a kb.négy hetet Karácsonyig, emlékeztetőül gyújts gyertyát és éld át vele a várakozást, azt a felhőtlen nyugalmas szemlélést, ami biztonságot ad ebben a fénytelen időszakban.
Csend jellemzi inkább ezt az időszakot, mégis a harsány, szélsőséges karácsonyi hangulatot erőltetik, aminek egyáltalán nincs itt az ideje.
Felborult tényleg a rend.
Szeress, mert megfagynak a lelkek.
Ne törődj azzal, hogy mit gondolnak rólad, mert ez nem lényeges.
Ne csodálkozz azon, hogy ilyenné vált a világ, de arra figyelj, hogy mindig égjen a gyertya a lelkedben.
Adventkor különösen figyelj erre, hogy szimbolikusan is kísérd végig ezt a kb.négy hetet Karácsonyig, emlékeztetőül gyújts gyertyát és éld át vele a várakozást, azt a felhőtlen nyugalmas szemlélést, ami biztonságot ad ebben a fénytelen időszakban.
Csend jellemzi inkább ezt az időszakot, mégis a harsány, szélsőséges karácsonyi hangulatot erőltetik, aminek egyáltalán nincs itt az ideje.
Felborult tényleg a rend.
Nem tudunk várni már.
Nem ismerik a gyereke sem a várás eszenciáját, azt a különleges ölelést, ami úgy karolja át az embert, hogy megérezheti méltóságát.
Hol van a méltóság?
Hol van a becsület?
Hol van a morál?
Hol van szeretet?
Erre sokan csak legyintenek majd, mert nem érzik át a súlyát mondataimnak.
Ebben a legyintésben viszont annyi energia van, amivel pont máshogy is gondolhatnánk.
DE a külsőségek mámorában inkább a hedonizmust választják.
Az a pillanatnyi, dominánsabb kielégülés fontosabb számukra.
A csendben hatalmas erő lakozik, a csendben ideális hang van, amit csak az hallhat meg, akiben őszinte , tiszta szándékok vannak, aki nem fél szembenézni magával, aki nem tart attól, hogy mit gondolnak róla az elit barátai, ismerősei.
A csendnek tényleg van zenéje és fénye, ereje.
Lelkünkben szükség van egy erőre, amit lelkierőnek, lélekjelenlétnek is nevezhetünk.
Nem ismerik a gyereke sem a várás eszenciáját, azt a különleges ölelést, ami úgy karolja át az embert, hogy megérezheti méltóságát.
Hol van a méltóság?
Hol van a becsület?
Hol van a morál?
Hol van szeretet?
Erre sokan csak legyintenek majd, mert nem érzik át a súlyát mondataimnak.
Ebben a legyintésben viszont annyi energia van, amivel pont máshogy is gondolhatnánk.
DE a külsőségek mámorában inkább a hedonizmust választják.
Az a pillanatnyi, dominánsabb kielégülés fontosabb számukra.
A csendben hatalmas erő lakozik, a csendben ideális hang van, amit csak az hallhat meg, akiben őszinte , tiszta szándékok vannak, aki nem fél szembenézni magával, aki nem tart attól, hogy mit gondolnak róla az elit barátai, ismerősei.
A csendnek tényleg van zenéje és fénye, ereje.
Lelkünkben szükség van egy erőre, amit lelkierőnek, lélekjelenlétnek is nevezhetünk.
2010. november 27., szombat
egyensúly
Ha most megkérdezném Tőled, hogy mond meg a félelem ellentétét, akkor mit válaszolnál?
Gondoltam csak ezt a kérdést teszem fel és nem is írok mást és holnap megírom, hogy miért is tettem fel ezt a kérdést.
De úgy láttam jónak, hogy most folytassam.
Mit válaszoltál?
Gondolom a legtöbben azt, hogy "bátorság".
Persze elképzelhető, aminek nagyon örülnék, hogy azt írtad "vakmerőség".
Miért is?
Azért mert a BÁTORSÁG az a középút, az egyensúlyi állapot.
A két szélsőség, tehát egymás ellentéte a félelem és a vakmerőség.
Ahhoz, hogy az egyensúlyi állapotunkat elérjük sokszor kell belemennünk olyan szélsőségeinkbe, amik egyáltalán nem kellemesek.
Ki ne érezte volna már azt, hogy úgy szenved, mint egy csapdába szorult állat.
Ki ne érezte volna azt a megváltó érzést ezek után, ami feloldozást hozott.
Persze egyénenként változó, hogy ki mikor fogja meg Isten lábát és mikor könnyebbül meg ez által...de egy biztos, hogy érzéseinkben úgy hullámzunk, mint egy hajó a nyílt tengeren egy viharban.
Ahhoz, hogy ebből a viharból minél hamarabb kihozzuk a hajónkat, kijussunk a negatív érzéseink fogságából, ahhoz nagyon fontos az, hogy egyre tudatosabban éljünk.
Kegyetlen érzéseink börtönében (a legnagyobb viharban)ugyan szinte lehetetlennek tűnik, hogy jön az enyhülés.
Ilyenkor annyira elanyátlanodunk, hogy a bátorításban sem látjuk meg az erőt.
Két erő létezik.
Az egyik önmagunk felé visz, a másik önmagunktól eltávolít.
Sokan úgy vélik, hogy az érzések önmagukban léteznek.
Van egy érzés és kész.
Ha már olyan dolgokról esik szó, hogy ezen érzések mögött erők léteznek, amik vagy segítenek önmagunk felé, vagy eltávolítanak önmagunktól, akkor már egy kicsit furán néznek az emberre.
Sok mindenben eltompították az agyunkat, köztük ebben is.
Már nem merünk hinni olyanban, amit nem látunk, ami nem látható az nincs is.
Ha egy bolygóra nézünk nem a bolygó mögötti szellemi lényeket látjuk, hanem a fizikális bolygót, holott csak azon lényeknek a fizikális lenyomata a bolygó, amik mögötte vannak.
Így van ez az Emberrel is.
Az Ember nem élhetne, ha a magasabb testei nem hatnák át (éter, asztrál, Én szellem).
Nem élhetne, de mégis sokan úgy vélik, hogy az Ember csak a fizikális teste.
Lebutítottak bennünket, a materializáció szelleme rendesen áthatotta az emberi gondolkodást.
Szóval az érzéseink, gondolataink, érzelmeink mögött is vannak szellemi lények.
Talán még mindig hitetlenkedsz:).
Nem baj.
Én elmondom, amit bizonyossággal tudok és Te azt csinálsz vele, amit akarsz.
Én elfogadlak úgy, ahogy vagy...talán engem is elfogadnak úgy, ahogy vagyok, ha meg nem, akkor az sem baj:).
Talán hallottál már arról, hogy Mihály olyan szellemi lény, aki egyszer letaszította a sötétség erőit a Föld közelségébe, abba a világba(asztralitásba), ahol simán beleszólhatnak a gondolatainkba, ugyanis az asztrális világban vannak az érzéseink, érzelmeink és gondolataink.
(miért is tette ezt, hiszen ezzel nekünk tett rosszat...így is láthatjuk a dolgokat, holott ezzel a tisztítással csak azt segítette igazán, hogy a szellemi szférában a káosz erői ne uralkodhassanak és azon emberek, akiknek tiszta, őszinte szándékaik vannak az önmegismerésre tiszta forrásból merítkezhessenek, még akkor is, ha az ellenerők bekavarhatnak, amit a tudatossággal felülírhatnak majd...ez az aspiráló ember jelenleg, aki tudatosan megy önmaga felé...de ehhez nem elég a karosszékünkben ülni, ahogy jelenleg szeretnék az ellenerők...ez az egyik csapdájuk.)
Ha igazán következetesen végiggondolod ezt, akkor talán megérted azt, hogy miről is szándékozok írni akkor, amikor arról beszélek, hogy az érzéseink mögött szellemi lények vannak.
Ha meg már úgy érzed, hogy nem vagyok normális, akkor meg menj és kapcsold be a televíziót és nézz azt, amit akarsz:))).
Szóval, minél tudatosabbak vagyunk, annál kevesebb ideig tudnak ezen szellemi lények(ellenerők) olyan érzésekbe vinni, amikben elanyátlanodunk, amiben a kétségeink miatt úgy gondoljuk nincs remény...érted már?
Ha csak egy kicsit is megértetted, megérezted, akkor nagyon sokat haladtál önmagad felé.
Amikor felszabadulsz ezen béklyótól, akkor megérzed magadban a Nap erejét, ami az éretlen lelkedet éretté teszi, ahogy a zöld gyümölcsből is érettet varázsol.
Ez a Nap ereje...tárd ki a karod és fordulj a Nap felé...
Az írásomnak nincs köze az agitációhoz...ha úgy vélnéd, akkor kérdezd meg magatól, hogy miért is érzed így:).
Szeretettel.
izi
Gondoltam csak ezt a kérdést teszem fel és nem is írok mást és holnap megírom, hogy miért is tettem fel ezt a kérdést.
De úgy láttam jónak, hogy most folytassam.
Mit válaszoltál?
Gondolom a legtöbben azt, hogy "bátorság".
Persze elképzelhető, aminek nagyon örülnék, hogy azt írtad "vakmerőség".
Miért is?
Azért mert a BÁTORSÁG az a középút, az egyensúlyi állapot.
A két szélsőség, tehát egymás ellentéte a félelem és a vakmerőség.
Ahhoz, hogy az egyensúlyi állapotunkat elérjük sokszor kell belemennünk olyan szélsőségeinkbe, amik egyáltalán nem kellemesek.
Ki ne érezte volna már azt, hogy úgy szenved, mint egy csapdába szorult állat.
Ki ne érezte volna azt a megváltó érzést ezek után, ami feloldozást hozott.
Persze egyénenként változó, hogy ki mikor fogja meg Isten lábát és mikor könnyebbül meg ez által...de egy biztos, hogy érzéseinkben úgy hullámzunk, mint egy hajó a nyílt tengeren egy viharban.
Ahhoz, hogy ebből a viharból minél hamarabb kihozzuk a hajónkat, kijussunk a negatív érzéseink fogságából, ahhoz nagyon fontos az, hogy egyre tudatosabban éljünk.
Kegyetlen érzéseink börtönében (a legnagyobb viharban)ugyan szinte lehetetlennek tűnik, hogy jön az enyhülés.
Ilyenkor annyira elanyátlanodunk, hogy a bátorításban sem látjuk meg az erőt.
Két erő létezik.
Az egyik önmagunk felé visz, a másik önmagunktól eltávolít.
Sokan úgy vélik, hogy az érzések önmagukban léteznek.
Van egy érzés és kész.
Ha már olyan dolgokról esik szó, hogy ezen érzések mögött erők léteznek, amik vagy segítenek önmagunk felé, vagy eltávolítanak önmagunktól, akkor már egy kicsit furán néznek az emberre.
Sok mindenben eltompították az agyunkat, köztük ebben is.
Már nem merünk hinni olyanban, amit nem látunk, ami nem látható az nincs is.
Ha egy bolygóra nézünk nem a bolygó mögötti szellemi lényeket látjuk, hanem a fizikális bolygót, holott csak azon lényeknek a fizikális lenyomata a bolygó, amik mögötte vannak.
Így van ez az Emberrel is.
Az Ember nem élhetne, ha a magasabb testei nem hatnák át (éter, asztrál, Én szellem).
Nem élhetne, de mégis sokan úgy vélik, hogy az Ember csak a fizikális teste.
Lebutítottak bennünket, a materializáció szelleme rendesen áthatotta az emberi gondolkodást.
Szóval az érzéseink, gondolataink, érzelmeink mögött is vannak szellemi lények.
Talán még mindig hitetlenkedsz:).
Nem baj.
Én elmondom, amit bizonyossággal tudok és Te azt csinálsz vele, amit akarsz.
Én elfogadlak úgy, ahogy vagy...talán engem is elfogadnak úgy, ahogy vagyok, ha meg nem, akkor az sem baj:).
Talán hallottál már arról, hogy Mihály olyan szellemi lény, aki egyszer letaszította a sötétség erőit a Föld közelségébe, abba a világba(asztralitásba), ahol simán beleszólhatnak a gondolatainkba, ugyanis az asztrális világban vannak az érzéseink, érzelmeink és gondolataink.
(miért is tette ezt, hiszen ezzel nekünk tett rosszat...így is láthatjuk a dolgokat, holott ezzel a tisztítással csak azt segítette igazán, hogy a szellemi szférában a káosz erői ne uralkodhassanak és azon emberek, akiknek tiszta, őszinte szándékaik vannak az önmegismerésre tiszta forrásból merítkezhessenek, még akkor is, ha az ellenerők bekavarhatnak, amit a tudatossággal felülírhatnak majd...ez az aspiráló ember jelenleg, aki tudatosan megy önmaga felé...de ehhez nem elég a karosszékünkben ülni, ahogy jelenleg szeretnék az ellenerők...ez az egyik csapdájuk.)
Ha igazán következetesen végiggondolod ezt, akkor talán megérted azt, hogy miről is szándékozok írni akkor, amikor arról beszélek, hogy az érzéseink mögött szellemi lények vannak.
Ha meg már úgy érzed, hogy nem vagyok normális, akkor meg menj és kapcsold be a televíziót és nézz azt, amit akarsz:))).
Szóval, minél tudatosabbak vagyunk, annál kevesebb ideig tudnak ezen szellemi lények(ellenerők) olyan érzésekbe vinni, amikben elanyátlanodunk, amiben a kétségeink miatt úgy gondoljuk nincs remény...érted már?
Ha csak egy kicsit is megértetted, megérezted, akkor nagyon sokat haladtál önmagad felé.
Amikor felszabadulsz ezen béklyótól, akkor megérzed magadban a Nap erejét, ami az éretlen lelkedet éretté teszi, ahogy a zöld gyümölcsből is érettet varázsol.
Ez a Nap ereje...tárd ki a karod és fordulj a Nap felé...
Az írásomnak nincs köze az agitációhoz...ha úgy vélnéd, akkor kérdezd meg magatól, hogy miért is érzed így:).
Szeretettel.
izi
morbid
Számomra elég morbid, hogy a dalai Láma az orvosa tanácsára eszik húst.
Különben meg az ő dolga.
...ennyi tömören.
Különben meg az ő dolga.
...ennyi tömören.
2010. november 25., csütörtök
2010. november 24., szerda
nekifeszülve
Kifeszítve vagyunk olyankor, amikor nem akarjuk elfogadni a tükreinket.
Ilyenkor a kezeinkben, lábainkban szögek vannak verve, ami a keresztünkre béklyóz minket.
Mozdulni nem tudunk, mert korlátozva vagyunk...nem tágítunk, nekifeszülünk, hogy nekünk legyen igazunk.
Mennyire jellemző ez, mennyire nem egyszerű abban a pillanatban alkalmazni azt, amit annyira tudunk elméletben.
Az, hogy folyton a pozitív oldalról beszélünk, még nem teremti meg azt, hogy hirtelen megváltozzon bennünk minden és el tudjuk engedni a dolgokat.
Pedig ezt sulykolják belénk.
Legyünk pozitívak és ne beszéljünk a negatív oldalról.
Ez a legnagyobb félelem.
A halálról sem ildomos beszélni, holott a gyógyulás csak akkor kezdődhet el, ha a halált elfogadtuk magunkban.
Ugyanúgy, mint a születést.
Miért merünk a születésről beszélni és miért nem, egy beteg ágyánál a halálról?
Ezek a dolgok a gyógyulás kulcsai.
Én nem azért írok a negatív oldalról, mert nem tudnék a pozitívról(nincs negatív vagy pozitív, csak tapasztalás)...egyszerűen úgy érzem most, hogy szembesítem magam ez által és másnak sem ártana tudatosan, érzelem mentesen a nem helyénvaló dolgairól írnia, beszélnie.
Ahhoz, hogy tudatosuljon bennünk a pillanat, amikor elindulunk a süllyedés felé, amikor a súlyokat elkezdjük rakni magunkra, ahhoz szükségünk van a negatív dolgaink felismerésére, és magunkhoz ölelésére.
Rövid távon talán működőképes dolognak tűnik, hogy állandóan pozitív dolgokról beszélünk, de később a negatív dolgaink nem elfogadása miatt ez egyoldalúvá és működés képtelenné válik.
Amikor viszont már stabilan elfogadtuk a negatív dolgainkat és tisztában vagyunk velük, akkor már simán beszélhetünk a pozitív dolgainkról.
Amikor egy szakadékhoz érünk, ezzel az erővel már rögtön hidat képzelhetünk , amin át tudunk menni...de, amíg nincsenek bennünk stabil elfogadások és minden félelmünkkel szemben, addig a híd leszakad, ha rálépünk.
Nem fogja elbírni a súlyunkat.
Nekifeszülve súlyosak vagyunk, az anyag rabságában vagyunk.
Amikor elfogadásban és elengedésben vagyunk, akkor viszont emelkedünk, súlytalanabbá válunk.
Így a híd is elbír minket.
Ölellek Benneteket.
izi
2010. november 23., kedd
gondolatok( a gondolkodás kockázata)
Fura világban élünk.
Az emberiség szomjazott a sivatagi vándorlásában ...kereste az oázist, az éltető vizet.
Szellemi sötétségben élt.
Ez volt sötét kor a káli juga.
A szomjazó sivatagi vándor a vízöntő korába lépett.
Egyre több információ áradt felé.
Sok felől, megszűretlenül...önjelölt megváltók, szenzációhajszoló guruk személyében.
Az emberiség olyannyira várta a változást, hogy mindegy volt, hogy mit iszik, csak enyhítse a szomját.
Jelenleg is a szenzációéhség vezérelte exoteria a jellemző, amit ezoteriának gondolnak, mondanak.
Manapság nyilvános misztikus és "ezoterikus" leveskonyhák vannak, amik előtt az emberek tányérral és kanállal állnak sorba.
Egy dolgot hirdetnek, ne főzz magadnak, ne válj a magad mesterévé, edd azt amit adunk...lényegtelen, hogy hosszabb távon semmi eredménye nem lesz, mert újra ránk leszel utalva, újra kunyerálhatsz...ez a lényeg.
Nehogy olyan levest főzz, aminek a receptjét Te tapasztaltad ki, Te állítottad össze.
Nem szeretnék igazán azt, hogy a saját mestereddé válj.
Ez van most.
Olyan dolgokat adagolnak beléd, ami pillanatnyilag csillogó és villogó...és szinte hihetetlen az, hogy ez a csillogó-villogó dolog később ne tündököljön...ezt jól elhitetik veletek.
Nagy reklámkampány van e mögött.
http://www.youtube.com/watch?v=mYU2E17AdFg&feature=related
Kell is még ez az embereknek.
Szükségük van erre, mert az igazi önmegismerés megkívánja azt, hogy gondolkodjunk.
Viszont félünk gondolkodni...gondolkodni manapság kockázatos.
Jól tudjuk ott legbelül és ezért maradunk a jól bevált dolgoknál, még akkor is, ha szenvedünk.
Nem divat nem azt vallani, mint amit a nagy átlag vall.
Szégyen.
Persze ez a szégyen csak egy darabig kényszeríti ránk rabigáját, csak addig, amíg a rálátásunk meg nem hozza a felismeréseinket.
Ha gondolkodunk, akkor felismerhetünk olyan dolgokat, amiket eddig nem vettünk észre.
Kockázatos.
Igen az...mert teljesen felfordulhat az életünk.
De ha fel is fordul, akkor már a szabadság útjára léptünk.
Még nem vagyunk szabadok, de az úton rajta vagyunk.
Idővel rádöbbenünk, hogy mik az igazi értékek.
Idővel rádöbbenünk, hogy mennyi fölösleges dolgot kényszerítettek ránk, csak azért, hogy elfáradjunk, hogy nehogy gondolkodni tudjunk, csak dőljünk be az ágyunkba holt fáradtan minden este és kapcsoljuk be a tv-t, hogy szórakozzunk is egy kicsit.
Szabadnak hitetik el magunkat, holott a legnagyobb rabságban élünk.
Az iskolákban nem ihatnak a gyermekek óra közben...nem baj, ha a sejtjeik szomjaznak...lényegtelen, hogy a víz az(is), ami az információt szállítja a sejtjeink között...az a lényeg, hogy a gyerek túlhajszolva, kiszáradtan érjen haza, mert még az órák közötti szüneteikből is lefaragtak.
Mi ez, ha nem rabság.
Hasznosnak mondott hasznavehetetlen dolgokkal tömik tele a fejüket.
...és ezt teljesen legálisan.
Mert ezt egyszer kitalálta valaki.
Mesterséges élelmiszereket eszünk és úgy véljük, hogy ez nem árthat nekünk.
Mérhetetlenül magabiztosak vagyunk, elfelejtve az alázatot.
Kinevetünk másokat, kinevetjük a gyengeségeiket, gúnyolódunk embertársainkon.
Ez nem panasz...ez megállapítás, egy egyszerű közlés.
A gyermekeinkben nincs tekintélyelvűség, mint, ahogy bennünk sem, hogy is várhatnánk el tőlük akkor.
Szabadság van...túlzott szabadság(szélsőség), ami már szabadosság...egy beteges szubjektív gondolatokkal teli világ őrjöngése.
Rákos sejtekként élünk, miközben csillogunk-villogunk azt mutatva, hogy minket nem bánthat senki és semmi.
Ez a mentalitást (akarva-akaratlanul)átadjuk a gyermekeinknek és csodálkozunk, hogy semmi tisztelet nincs bennük.
Hogy is lenne?
Beteg világ ez, amiben élünk, mert nem merünk gondolkodni.
Gondolkodni kockázatos.
Egyszerűbb bedugni a fejünket a homokba.
Egyszerűbb hajbókolni a pénzes embereknek, mert talán csurran csöppen onnan némi suska.
Klánok vannak az iskolákban, a munkahelyeken stb...aki nem áll be a sorba, azokat nem tartják épelméjűnek.
Ez van.:)
Az élet ennek ellenére szép.
Ma kint voltam a Pipis-hegyen és újra érezhettem azt, amit már régen.
Szikrázó Napsütésben megszületett bennem valami új.
Újra éreztem azt az erőt magamban, ami egy kis ideje elhagyott...de mégis valahogy megváltozva, megújulva.
A béka segge alatt is van élet, de nem a legkellemesebb...egyenlőre nem kérek már belőle...jobb itt a friss levegőn...jobb itt a szeretettel teli gondolatok között.
Aki az írásomban panaszt érzett, az figyeljen jól magába, gondolkodjon el egy kicsit, hogy miért érezhetett így.
Gondolataimat nem rejtem véka alá...egyszerűen közlök.
Szeretettel,
izi
Sok dolog van az életünkben, amit kitöröltek a köztudatból...sok ilyen dolog most újra felszínre kerül.
Egyre többen vesszük majd észre, hogy nélkülük mivé vált a világ.
2010. november 19., péntek
indulatok
Az élet kemény leckékkel jön felém, próbálja azon oldalamat előcsalogatni, ami indulattal és haraggal teli.
Sikerült is indulatossá válnom és a harag uralta a gondolataimat.
Okolásban voltam, de most eljutottam arra a gondolatra, hogy ezzel semmire sem megyek.
Soha nem megoldás az, ha kint keresem a bűnbakot.
Mégis annyira el tudott uralkodni rajtam ez a szellem, hogy jót dagonyáztam benne.
Most is indulat van még bennem, de ez már enyhe formája csak.
Megoldást kerestem az okolásban, abban, hogy az igazunkat akartam igazolni.
A világban ez a szellem uralkodik és, ha nincs bennünk kellő tudatosság, akkor megoldás sincs.
Amikor alacsony az energia szintem, akkor simán belemegyek ezen játszmákba.
Mindenki így van ezzel...ha ideálisan áramlik bennünk az energia, akkor fel sem vesszük a bántani szándékozó dolgokat.
Ha valami érdembeli változást akarunk, akkor magunkon kell kezdenünk.
Ha a világon mindenki most magába tudna szállni és nem az okolásra helyezné a hangsúlyt, hanem elfogadná a pillanatot úgy, ahogy van, akkor megszületne a béke a Földön.
Kaptam egy feladatot, amit nem a legsikeresebben oldottam meg.
Elgondolkodtam rajta, hogy helyesen cselekedtem-e, amikor dühösen reagáltam és arra az álláspontra jutottam, hogy ennyi tellett akkor, ennyit tudtam magamból megmutatni.
Nincs miért pellengérre állítanom magam ezért, viszont tanultam belőle.
Úgy vélem most elindult bennem egy folyamat, ami inkább a béke felé hajlik, mint a békétlenség felé.
Érzem, hogy ha magamnak megbocsátok, akkor másnak is meg tudok.
Talán sokan úgy vélik, hogy ezt fizikálisan is meg kell tenni és nem elég, ha magunkban rendezzük ezt le.
Pedig elég...de, ha még azt is meg tudjuk tenni, hogy személyesen kötünk békét, az már hab a tortára.
Indulatok.
Bennünk vannak.
Aki tagadja ezt, az nem ismeri még magát kellő módon.
Aki úgy véli, hogy rajta kívül álló a harag és a düh, az előbb utóbb szembesül vele...ilyen az élet.
Valószínű, hogy valami ilyen "hibát" követtem el, hogy túl magabiztos voltam, hogy mennyire jól kezelem a helyzeteket.
Talán ez az alapja ennek, még dolgozom rajta.
Ahhoz, hogy egészségesek legyünk tisztában kell lennünk a harag és indulat lehetőségével.
Legyen szép napotok.
Szeretettel,
izi
ui.
Igazán semmi sincs olyan az életben, ami véletlenül történne.
Érdemes ezen a gondolaton elidőzni egy kicsit.
Az egó ezt viszont nem szeretné...nem szeretné azt, hogy ne nekünk legyen igazunk...mindent megtesz azért, hogy úgy tűnjön a dolog, hogy csak a másik a hibás:).
Nincs jó, vagy rosszabb.
Csak élethelyzetek vannak, amiket vagy úgy oldunk meg, hogy eltávolodunk magunktól, vagy úgy, hogy közelebb kerülünk magunkhoz.
Szégyellni valónk nincs.
Sikerült is indulatossá válnom és a harag uralta a gondolataimat.
Okolásban voltam, de most eljutottam arra a gondolatra, hogy ezzel semmire sem megyek.
Soha nem megoldás az, ha kint keresem a bűnbakot.
Mégis annyira el tudott uralkodni rajtam ez a szellem, hogy jót dagonyáztam benne.
Most is indulat van még bennem, de ez már enyhe formája csak.
Megoldást kerestem az okolásban, abban, hogy az igazunkat akartam igazolni.
A világban ez a szellem uralkodik és, ha nincs bennünk kellő tudatosság, akkor megoldás sincs.
Amikor alacsony az energia szintem, akkor simán belemegyek ezen játszmákba.
Mindenki így van ezzel...ha ideálisan áramlik bennünk az energia, akkor fel sem vesszük a bántani szándékozó dolgokat.
Ha valami érdembeli változást akarunk, akkor magunkon kell kezdenünk.
Ha a világon mindenki most magába tudna szállni és nem az okolásra helyezné a hangsúlyt, hanem elfogadná a pillanatot úgy, ahogy van, akkor megszületne a béke a Földön.
Kaptam egy feladatot, amit nem a legsikeresebben oldottam meg.
Elgondolkodtam rajta, hogy helyesen cselekedtem-e, amikor dühösen reagáltam és arra az álláspontra jutottam, hogy ennyi tellett akkor, ennyit tudtam magamból megmutatni.
Nincs miért pellengérre állítanom magam ezért, viszont tanultam belőle.
Úgy vélem most elindult bennem egy folyamat, ami inkább a béke felé hajlik, mint a békétlenség felé.
Érzem, hogy ha magamnak megbocsátok, akkor másnak is meg tudok.
Talán sokan úgy vélik, hogy ezt fizikálisan is meg kell tenni és nem elég, ha magunkban rendezzük ezt le.
Pedig elég...de, ha még azt is meg tudjuk tenni, hogy személyesen kötünk békét, az már hab a tortára.
Indulatok.
Bennünk vannak.
Aki tagadja ezt, az nem ismeri még magát kellő módon.
Aki úgy véli, hogy rajta kívül álló a harag és a düh, az előbb utóbb szembesül vele...ilyen az élet.
Valószínű, hogy valami ilyen "hibát" követtem el, hogy túl magabiztos voltam, hogy mennyire jól kezelem a helyzeteket.
Talán ez az alapja ennek, még dolgozom rajta.
Ahhoz, hogy egészségesek legyünk tisztában kell lennünk a harag és indulat lehetőségével.
Legyen szép napotok.
Szeretettel,
izi
ui.
Igazán semmi sincs olyan az életben, ami véletlenül történne.
Érdemes ezen a gondolaton elidőzni egy kicsit.
Az egó ezt viszont nem szeretné...nem szeretné azt, hogy ne nekünk legyen igazunk...mindent megtesz azért, hogy úgy tűnjön a dolog, hogy csak a másik a hibás:).
Nincs jó, vagy rosszabb.
Csak élethelyzetek vannak, amiket vagy úgy oldunk meg, hogy eltávolodunk magunktól, vagy úgy, hogy közelebb kerülünk magunkhoz.
Szégyellni valónk nincs.
2010. november 18., csütörtök
Neked (akinek inge...)
Sokáig nem írtam, most viszont érzek valami késztetést arra, hogy kiírjam magamból azt, ami bennem lejátszódik.
A kitárulkozásomat felváltotta a magamba zárkózás.
Tudom, hogy ezzel nincs semmi baj, mert ezt is meg kell tapasztalnom.
Egyszer így, egyszer úgy.
Ez a kitárulkozás számomra természetes, viszont mostanában azt éreztem, hogy túl nyitott vagyok, túl sok mindent árultam el magamról, magunkról.
Annyira szívesen írtam és annyira jó érzéssel töltött el az, ha megoszthattam egy-egy felismerésemet másokkal, mert ezek a beavatási procedúrák mindenkinél hasonlóak.
Az utóbbi időben sok olyan ember is beleolvasott a blogomba, akinek igazán fogalma nincs még arról, hogy miről is írok, mi az igazi lényege az oldalamnak.
Ezen kritikák a gyermekeimen csapódtak le.
Az az iskolai közeg, amiben nap mint nap vannak nem tolerálja ezen gondolatokat.
Ezen gondolati súly alatt ma lezártam a blogomat, de nemsokára rádöbbentem, hogy nincs takargatnivalóm.
Ha ezek után is úgy véled, hogy értéktelen gondolatokat találsz ezen oldalon, akkor itt az ideje szembesülnöd a saját értéktelenségeddel.
Ez persze nem egyszerű folyamat, de talán eljut Hozzád ez az üzenet.
Szélsőséges kritikád saját gyengeséged leplezésére szolgál.
Legyél erős és nézz szembe magaddal.
Akinek inge, az felveszi(ha eljutott a szívéig)...akinek nem, az...
A kitárulkozásomat felváltotta a magamba zárkózás.
Tudom, hogy ezzel nincs semmi baj, mert ezt is meg kell tapasztalnom.
Egyszer így, egyszer úgy.
Ez a kitárulkozás számomra természetes, viszont mostanában azt éreztem, hogy túl nyitott vagyok, túl sok mindent árultam el magamról, magunkról.
Annyira szívesen írtam és annyira jó érzéssel töltött el az, ha megoszthattam egy-egy felismerésemet másokkal, mert ezek a beavatási procedúrák mindenkinél hasonlóak.
Az utóbbi időben sok olyan ember is beleolvasott a blogomba, akinek igazán fogalma nincs még arról, hogy miről is írok, mi az igazi lényege az oldalamnak.
Ezen kritikák a gyermekeimen csapódtak le.
Az az iskolai közeg, amiben nap mint nap vannak nem tolerálja ezen gondolatokat.
Ezen gondolati súly alatt ma lezártam a blogomat, de nemsokára rádöbbentem, hogy nincs takargatnivalóm.
Ha ezek után is úgy véled, hogy értéktelen gondolatokat találsz ezen oldalon, akkor itt az ideje szembesülnöd a saját értéktelenségeddel.
Ez persze nem egyszerű folyamat, de talán eljut Hozzád ez az üzenet.
Szélsőséges kritikád saját gyengeséged leplezésére szolgál.
Legyél erős és nézz szembe magaddal.
Akinek inge, az felveszi(ha eljutott a szívéig)...akinek nem, az...
2010. november 16., kedd
2010. november 13., szombat
felderengett szemem előtt a gerenda(türelem)
Lelkem fizikális burkát néha börtönnek tekintem, néha ideális otthonomnak.
Amikor reggel belenézek a tükörbe és az ábrázatom mindent elárul arról, hogy, hogyan is viszonyulok magamhoz.
Minden nap újrakezdődik a játszma...minden nap újabb lehetőség nyílik arra, hogy belátóbb legyek, türelmesebben viszonyuljak önmagamhoz és az embertársaimhoz.
A sötétünkben meg kell találnunk a fényt.
Erről szól az élet.
Nem ildomos elodázni a feladatainkat, nem ildomos másra várni, hogy segít majd nekünk.
Ami a Te sarad, az a Tiéd...ez a Te dolgod.
Az én saram az enyém...ez az én dolgom.
Másban hamar meglátjuk a szálkát, de a mi szemünkben a gerendát még nem sikerül észre vennünk.
Ezért is tudjuk osztani az észt, ami nem is lenne baj, ha csak közölnénk a dolgokat, de manapság ez nem jellemző...inkább az, hogy kritikusak vagyunk, fölényesek, mintha egy magasabb lovon ülve szólnánk a másiknak...miközben a gerenda kiszúrja a szemünket.
Ha van sarad, akkor szembesülj vele, ezt teszem én is.
Ne nyugtató után nyúlj, ne félj az átmeneti időszaktól, ami valamikor tényleg olyan, mintha satuba fogtak volna.
De a sötétségben meg kell találnunk a fényt.
Amikor a legjobban fáj, akkor köszönd meg, hogy fáj.
Onnantól kezdve már nem tud olyan erősen bántani, mert elindul a folyamat az oldás, az oldódás felé.
Magadban kell megvívnod a csatát.
Neked egyedül....mindenkinek egyedül.
Víztelenül csatába menni annyit jelent, mint elveszteni a csatát.
Az élet vize már adott...bízz benne, hogy mindig veled van és bármikor ihatsz belőle.
Ugyanígy tedd meg azt is, hogy fizikálisan sem hanyagolod el a vízivást(már megint ez a víz téma:) )
Igyál vizet.
Ha iszol elegendőt, akkor egyre jobban meglátod a fényt a sötétségben.
Ha nem, akkor csak meresztgetheted a szemed.
Én is megláttam a türelmetlenséget valakiben, amit közöltem is vele.
Büszke voltam magamra.
Azután ebben a mámorban vezettem az autót és egy kereszteződéshez érve megmutatta az élet, hogy hol is tartok.
A piros lámpa ellenére egy cigány úriember látva, hogy jövök (mert belenézett a szemembe) lelépett a zebrára.
Nem tudom miből gondolta, hogy neki a piros az zöld, de talán ez lényegtelen.
Úgy bele kellett fékeznem, hogy majd szétszedett a biztonsági öv, miközben úgy elkezdtem ordítani, mint egy sakál.
Nem részletezem a szavakat:)...akkora indulat és harag volt bennem, hogy meglepődtem.
Szinte semmilyen kontrollom nem volt, csak akkor , amikor már "elmondtam" a mondanivalómat.
Utána lecsendesedtem és konstatáltam, hogy van min dolgoznom és felderengett a szemem előtt a GERENDA.:)
Úgy vagyunk kódolva, hogy másról szinte azonnal alapos analízist tudjunk készíteni.
De magunkról csak egy "éncsinálomjól" képünk van.
A tudatosulásunk egyre jobban megengedi majd, hogy ténylegesen lássuk majd azt a gerendát.
Te látod?
Ha nem, akkor nyisd ki a szemed, hidd el ott van:)...
Legyen szép napotok.
izi
ui.
...na, megyek megkeresni magam:)...a belső templomom, ahol nyugalom és béke van...tudom ez egyeseknek úgy hangzik, mintha begolyóztam volna, de akkor is elindulok:))).
2010. november 11., csütörtök
mikor? ( az igazi élet előjátéka)
Mikor lesz látszata annak a munkának, amit tudatosan elindítottunk magunkban?
Mikor lesz meg az a belső nyugalom és az ezzel párosuló nem szélsőséges győzelem érzésünk?
Na...erre nem tudok válaszolni senkinek.
Pontosabban csak azt tudom mondani, hogy pontosan akkor, amikor megérezzük.
Talán ez a válasz egy kicsit nyugtalanítóan hathat és elkedvteleníthet valakit, de ezzel a válaszommal nem ez volt a szándékom.
Tudom, hogy mennyire kézenfekvőbb és jobb lenne azt hallani azt, hogy pontosan megmondom, hogy mikor történik meg ez a pálfordulás.
Az egónak szüksége van ilyen támpontokra. Az egó nem akar belemenni olyan dolgokba, amiben nincsenek kézzelfogható támpontok.
Ki akar úgy valamiben benne lenni, hogy akár nagyon sokáig is észre sem veheti a változást?...valahol érthető is ez.
Pedig az igazi önmagunkkal való megbékélés alapja az, ha elindulunk ezen az úton és nem akarjuk tudni, hogy mikor jön el az a pillanat, amikor már stabilabbak leszünk.
Ezen átmeneti időszakban sokszor tapasztalható emelkedett érzés amit nem egyszer felválthat a mélységek mélységének érzése.
Hol tartok én?
Lényegtelen.
Elhiszed?
Így élek, mert vannak már támpontjaim, olyan dolgok ezek, amik már számtalanszor beigazolták, hogy rendben van minden még akkor is , ha nem úgy tűnik sokszor.
Hányszor, de hányszor feladhattam volna.
Voltak ilyen gondolataim, de hála az égnek erősebb bennem az az erő, amit megismertem már és mindig a kellő időben felemel és azt súgja a fülembe: "helyes az az út, amin jársz, lépj tovább, az élet szép, bízz magadban, ahogy eddig!".
Itt tartok.
Vallás?
Igen...ez a vallásom.
Hiszek magamban, az útban.
Hiszek az alázatban...az ideális mértékűben.
Hiszek egy olyan megváltó erőben, ami bennem él már...az a kérdés, hogy akarjuk-e ezt aktiválni, akarjuk-e, hogy intenzívebben érezhessük jótékony, feloldozó hatását.
Hiszek abban, hogy egy mag is a Föld alatt marad addig, amíg nem éri víz.
Ha ideális mértékben kap az éltető vízből, akkor elindul a fejlődése.
Mi az éltető víz, ami kimozgatja abból az állapotából?...mi az a víz, ami minket is kimozgathat a régebbi beidegződéseinkből, amik már nem szolgálnak minket?
Az élet vize ez, az élet ereje, ami hajt még akkor is, amikor akár semmi látszata nincs annak, amit csinálunk.
Pedig már van látszata, elkezdődött valami, de még nem érzékeljük kellőképpen.
Ez az az állapot, amit nem árt tudatossá tenni magunkban...érdemes ezen elidőzni és napi szinten átgondolni.
Maga az ima szerepe is ez lenne...párbeszédet folytatni egy olyan magasabb minőséggel, ami ugyan nem más, mint mi, csak mégis úgy érezzük, hogy nem mi vagyunk.
A megváltás bennünk van...elhiszed?...nem véletlen az a mondat sem, hogy "vigyétek az élet vizét ingyen"...szabad fordításban.
Viszed?...van bőven:).
Szeretettel.
izi
2010. november 10., szerda
boldog leszek, ha...
Boldog leszek, ha...és soroljuk a végtelen kívánságlistát.
Annyira belénk van kódolva ez az érzés, hogy ami van, az nem elfogadható, nem tolerálható, csak ideiglenesen okoz örömöt...és csak abban az esetben érezzük majd jól magunkat, ha megtörténik az, amit akarunk.
Érdemes ezen elidőzni, nem csak úgy átfutni rajta felületesen, ahogy manapság már a csapból is az folyik, hogy élj a MOSTnak.
Mindennek ez az alapja.
A mennyek országa a MOSTban van.
A feloldozás a MOSTban van.
Az elfogadás a MOSTban van.
De ami miatt elakadunk általában az az, hogy túl nagy az akarás.
Az akarás az kész tényeket akar...térbeli megvalósult dolgokat...mielőtt a gondolatunk valóságosabb lehetne...ez a dolgok megfordítása.
Az akarás az feszültséget szül.
Az akarás az soha nem a MOSTot erősíti, a MOSTot tagadja.
Hegyeket mozdítani a MOSTban lehet...feloldozni a nehéz terheinket, a súlyon könnyíteni csak így lehet.
Időzz el ezeken, hogy a Tiéd legyen, ne csak felületében figyeld a dolgokat.
Szeretettel.
izi
Annyira belénk van kódolva ez az érzés, hogy ami van, az nem elfogadható, nem tolerálható, csak ideiglenesen okoz örömöt...és csak abban az esetben érezzük majd jól magunkat, ha megtörténik az, amit akarunk.
Érdemes ezen elidőzni, nem csak úgy átfutni rajta felületesen, ahogy manapság már a csapból is az folyik, hogy élj a MOSTnak.
Mindennek ez az alapja.
A mennyek országa a MOSTban van.
A feloldozás a MOSTban van.
Az elfogadás a MOSTban van.
De ami miatt elakadunk általában az az, hogy túl nagy az akarás.
Az akarás az kész tényeket akar...térbeli megvalósult dolgokat...mielőtt a gondolatunk valóságosabb lehetne...ez a dolgok megfordítása.
Az akarás az feszültséget szül.
Az akarás az soha nem a MOSTot erősíti, a MOSTot tagadja.
Hegyeket mozdítani a MOSTban lehet...feloldozni a nehéz terheinket, a súlyon könnyíteni csak így lehet.
Időzz el ezeken, hogy a Tiéd legyen, ne csak felületében figyeld a dolgokat.
Szeretettel.
izi
gondolatok(megoldatlanság )
Megnevezhetetlen alattomos érzés...húzz a p...csába!.:)
Elegem van már belőled.
Így reagáltam kora reggel...ez a reakció az, ami nem, hogy csökkentene az érzés intenzitásán, hanem még fokozza is. Ilyenkor adtam neki figyelmet és energiát.
Persze erre csak később jöttem rá, amikor már még intenzívebben lenyomott.
Talán mazochista vagyok, de már egy kicsit élvezem is ezt a dolgot.
Olyan ez, mint egy nagy odafigyelést igénylő játék.
Játszunk és a felismeréseink örömmel töltenek el...miközben , ha még nem jött el a rálátás szenvedünk.
Minden egy.
Amit magunkban "megnyerünk", azzal másnak is nyerünk.
Idővel rá kell jönnünk arra, hogy ha magunkon segítünk, akkor másokon is segítünk.
Lesznek olyan pillanataink, amikor minden olyan erő, ami önmagunktól eltávolít, azon lesz, hogy kétségbe essünk és értelmetlennek véljük azt, amit csinálunk.
El akarja majd hitetni, hogy fölösleges munka az, amikor odafigyelünk magunkra és sokkal egyszerűbb struccpolitikát folytatni.
Az ember kényelmes és ebbe nagyon könnyen belemegy.
Elhiheti azt is, hogy tényleg semmi baja nem származhat abból, ha nem törődik magával.
Ennyire lebutítottak minket(tisztelet a kivétlnek).
Lebutították az emberiséget olyan szintre, ahol a mellékhatásokkal teli alopátiás gyógyszerekkel étkeznek szinte, a nagy csodára várva.
Amíg az emberiség jobban elhiszi azt, hogy csak a rosszra van affinitása és ez valóságosabb benne, akkor addig nincs megoldás.
Ha minden alkalommal kétségbe esünk, amikor legyőz bennünket egy érzés és erre hivatkozva bedugjuk a fejünket a Földbe, akkor erőt adunk a megoldatlanságnak.
Higgyétek el, hogy nem baj, ha kudarcot vallunk.
Rá kell éreznünk azon belső lényegünkre, ami mindig szeretettel tát tud ölelni minket.
Egyáltalán nem egyszerű egy olyan karmikus dolgon változtatni, ami már életeken át kísért minket.
Hiába a sok propaganda, hogy egyik pillanatról a másikra kibújhatunk a feladataink alól.
Aki ennek akar hinni, az higgyen...idővel ráeszmél arra, hogy mennyire becsapták.
De ez is a játék része.
Senki sem fogja megoldani helyettünk a feladatainkat.
Viszont van bennünk egy olyan erő, ami segíthet ebben.
Ez az erő a miénk...ehhez nem kell protekciót kérni, hogy hamarabb fogadjon, mert a várólistán már csak 2 hónap múlva van egy üres hely.
Ehhez ebben a pillanatban hozzáférhetsz, ha figyelmes és tudatos vagy.
Ez az erő objektíven enged rálátást a dolgaidra.
Ha objektív vagy, akkor a legtöbbet tehetsz magadért és a világért.
Nem más a megoldásod.
Te magad vagy az.
Talán néha összeesel olyan fáradt vagy, de hamar felállsz és mész tovább.
Ne félj az esésektől...én is csetlek-botlok...de haladok.:)...attól se félj, hogy esetleg ezt látja valaki.
Aki ezért megítél, magát ítéli.
Szeretettel.
izi
Elegem van már belőled.
Így reagáltam kora reggel...ez a reakció az, ami nem, hogy csökkentene az érzés intenzitásán, hanem még fokozza is. Ilyenkor adtam neki figyelmet és energiát.
Persze erre csak később jöttem rá, amikor már még intenzívebben lenyomott.
Talán mazochista vagyok, de már egy kicsit élvezem is ezt a dolgot.
Olyan ez, mint egy nagy odafigyelést igénylő játék.
Játszunk és a felismeréseink örömmel töltenek el...miközben , ha még nem jött el a rálátás szenvedünk.
Minden egy.
Amit magunkban "megnyerünk", azzal másnak is nyerünk.
Idővel rá kell jönnünk arra, hogy ha magunkon segítünk, akkor másokon is segítünk.
Lesznek olyan pillanataink, amikor minden olyan erő, ami önmagunktól eltávolít, azon lesz, hogy kétségbe essünk és értelmetlennek véljük azt, amit csinálunk.
El akarja majd hitetni, hogy fölösleges munka az, amikor odafigyelünk magunkra és sokkal egyszerűbb struccpolitikát folytatni.
Az ember kényelmes és ebbe nagyon könnyen belemegy.
Elhiheti azt is, hogy tényleg semmi baja nem származhat abból, ha nem törődik magával.
Ennyire lebutítottak minket(tisztelet a kivétlnek).
Lebutították az emberiséget olyan szintre, ahol a mellékhatásokkal teli alopátiás gyógyszerekkel étkeznek szinte, a nagy csodára várva.
Amíg az emberiség jobban elhiszi azt, hogy csak a rosszra van affinitása és ez valóságosabb benne, akkor addig nincs megoldás.
Ha minden alkalommal kétségbe esünk, amikor legyőz bennünket egy érzés és erre hivatkozva bedugjuk a fejünket a Földbe, akkor erőt adunk a megoldatlanságnak.
Higgyétek el, hogy nem baj, ha kudarcot vallunk.
Rá kell éreznünk azon belső lényegünkre, ami mindig szeretettel tát tud ölelni minket.
Egyáltalán nem egyszerű egy olyan karmikus dolgon változtatni, ami már életeken át kísért minket.
Hiába a sok propaganda, hogy egyik pillanatról a másikra kibújhatunk a feladataink alól.
Aki ennek akar hinni, az higgyen...idővel ráeszmél arra, hogy mennyire becsapták.
De ez is a játék része.
Senki sem fogja megoldani helyettünk a feladatainkat.
Viszont van bennünk egy olyan erő, ami segíthet ebben.
Ez az erő a miénk...ehhez nem kell protekciót kérni, hogy hamarabb fogadjon, mert a várólistán már csak 2 hónap múlva van egy üres hely.
Ehhez ebben a pillanatban hozzáférhetsz, ha figyelmes és tudatos vagy.
Ez az erő objektíven enged rálátást a dolgaidra.
Ha objektív vagy, akkor a legtöbbet tehetsz magadért és a világért.
Nem más a megoldásod.
Te magad vagy az.
Talán néha összeesel olyan fáradt vagy, de hamar felállsz és mész tovább.
Ne félj az esésektől...én is csetlek-botlok...de haladok.:)...attól se félj, hogy esetleg ezt látja valaki.
Aki ezért megítél, magát ítéli.
Szeretettel.
izi
2010. november 8., hétfő
reggeli gondolataim
Nincs olyan apró dolog, amit megteszünk, ami nem befolyásolná a világ rendjét.
Sokáig úgy véltem, hogy sok minden beletartozik az eltitkolhatók halmazába.
Idővel rájöttem, hogy ezzel csak ámítom magam.
Az Univerzumot, a Mindenséget, az Egyet, Istent...önMAGunkat nem csaphatjuk be.
A legnagyobb becsapások egyike az, hogy halasztgatok olyan dolgokat, amik az egészségemmel kapcsolatosak.
Halasztgatom, mert úgy vélem a testem mindig tűr, mindig olyan energikus marad, amiben bagatell egy rákos sejt semlegesítése.
A hanyagságunkat soha nem követi áldás.
Soha.
Hazudunk magunknak...Te hazudsz magadnak...folyamatosan szeretnéd átverni magad?...észrevetted ezt már, vagy csak most tudatosul benned?
Tényleg nem csaphatjuk be a sejtjeinket...pontosan azt a lustaságot fogják képviselni, mint, amilyenek mi magunk vagyunk.
Ha most megteszel egy lépést magad felé, istenhez közelítesz.
...tudtad?
Milyen furcsa ez nem?...de mégis igaz.
Amikor önmagadhoz közelítesz, akkor a dolgok a térben sokkal kevesebbek lesznek, sokkal valóságtalanabbak, mint az a gondolat, amit a csendedben érezhetsz...ami felfakad belőlünk, ami a miénk és nem másoktól hallottuk. Saját magunkra gyártott gyógyszer ez...saját magunktól.
Ez fantasztikus nem?
Amíg nem vagy hajlandó változni, addig a térbeli dolgok hatalmasabbak lesznek a gondolataidnál.
Ölellek.
izi
Imádom ezt a zenét, különösen, amikor bejön a gitár...2 perc 10-nél.
Sokáig úgy véltem, hogy sok minden beletartozik az eltitkolhatók halmazába.
Idővel rájöttem, hogy ezzel csak ámítom magam.
Az Univerzumot, a Mindenséget, az Egyet, Istent...önMAGunkat nem csaphatjuk be.
A legnagyobb becsapások egyike az, hogy halasztgatok olyan dolgokat, amik az egészségemmel kapcsolatosak.
Halasztgatom, mert úgy vélem a testem mindig tűr, mindig olyan energikus marad, amiben bagatell egy rákos sejt semlegesítése.
A hanyagságunkat soha nem követi áldás.
Soha.
Hazudunk magunknak...Te hazudsz magadnak...folyamatosan szeretnéd átverni magad?...észrevetted ezt már, vagy csak most tudatosul benned?
Tényleg nem csaphatjuk be a sejtjeinket...pontosan azt a lustaságot fogják képviselni, mint, amilyenek mi magunk vagyunk.
Ha most megteszel egy lépést magad felé, istenhez közelítesz.
...tudtad?
Milyen furcsa ez nem?...de mégis igaz.
Amikor önmagadhoz közelítesz, akkor a dolgok a térben sokkal kevesebbek lesznek, sokkal valóságtalanabbak, mint az a gondolat, amit a csendedben érezhetsz...ami felfakad belőlünk, ami a miénk és nem másoktól hallottuk. Saját magunkra gyártott gyógyszer ez...saját magunktól.
Ez fantasztikus nem?
Amíg nem vagy hajlandó változni, addig a térbeli dolgok hatalmasabbak lesznek a gondolataidnál.
Ölellek.
izi
Imádom ezt a zenét, különösen, amikor bejön a gitár...2 perc 10-nél.
2010. november 7., vasárnap
2010. november 6., szombat
a kritika és ítélkezés ősrégi programja
Eltávolodtunk egymástól.
Eltávolodtunk annyira, hogy úgy megyünk el egymás mellett, mintha vadidegenek lennénk.
Egyre többször kelek úgy fel, hogy elhatározom, hogy észreveszem az emberekben azt, ami közös és nem az elválasztottság illúziója uralja a gondolataimat.
Sokszor sikerül és ilyenkor egy bizonyossággal gazdagodom.
Senki nem teheti meg ezt helyettem, senki nem mehet végig a saját beavatásomon.
Minden Ember feladata az, hogy felismerje egyszer a másikban, mindenkiben önmagát.
Ehhez apró lépésekben el kell indulni, mint egy járni tanuló gyermek.
Nem baj, ha csetlünk-botlunk...nem baj, ha hatalmasat esünk...az őszinte, tiszta szándékunk felemel és a szívünk örömmel és békével lesz teli.
Sokszor megyek az utcán és amikor az ítélkezés és a kritika ősrégi programja kényszeríteni tudna észre veszem az Embert az emberben.
Ilyenkor meglátom még a taszító külső mögött is a szépséget.
Van már ilyen tapasztalatom...nem sok, de van.
Stabil kapaszkodó már ez.
Ez az enyém és ez által mindenkié.
Bennem született meg, hogy a lépésem már ne csetlőek-botlóak legyenek, hanem egyre határozottabbak.
Határozottabban vegyem észre azt, hogy ha szeretem ellenségeimet, akkor magamat szeretem.
Ma sikerült egy ellenségemet megszeretnem, bevallom sokáig nem ment.
De amikor mellé értem és ő a lerobbant kocsija mellett állt megkérdeztem, hogy segíthetek-e.
Ez egy pillanat alatt játszódott le, szinte nem is értettem magam, mert volt bennem egy gőg, hogy megsértett.
De mivel azon voltam és vagyok most is, hogy lássam meg azt, ami mindenkiben egy, ezért az élet olyan változást hozott bennem, ami már átírta azt az alprogramomat, ami távolságot tart a sértődöttsége miatt.
Megint beigazolódott, hogy csak mi vagyunk egyedül, akik változtathatunk magunkon és ez által a világunkon, pontosabban először a szűk környezetünkben.
A szellemi történés hozza majd a fizikális történést, ami megmutatja, hogy igen is előcsalogatható a gőgös világból a megbocsátás és a megértés szelleme.
Szeretettel.
izi
Eltávolodtunk annyira, hogy úgy megyünk el egymás mellett, mintha vadidegenek lennénk.
Egyre többször kelek úgy fel, hogy elhatározom, hogy észreveszem az emberekben azt, ami közös és nem az elválasztottság illúziója uralja a gondolataimat.
Sokszor sikerül és ilyenkor egy bizonyossággal gazdagodom.
Senki nem teheti meg ezt helyettem, senki nem mehet végig a saját beavatásomon.
Minden Ember feladata az, hogy felismerje egyszer a másikban, mindenkiben önmagát.
Ehhez apró lépésekben el kell indulni, mint egy járni tanuló gyermek.
Nem baj, ha csetlünk-botlunk...nem baj, ha hatalmasat esünk...az őszinte, tiszta szándékunk felemel és a szívünk örömmel és békével lesz teli.
Sokszor megyek az utcán és amikor az ítélkezés és a kritika ősrégi programja kényszeríteni tudna észre veszem az Embert az emberben.
Ilyenkor meglátom még a taszító külső mögött is a szépséget.
Van már ilyen tapasztalatom...nem sok, de van.
Stabil kapaszkodó már ez.
Ez az enyém és ez által mindenkié.
Bennem született meg, hogy a lépésem már ne csetlőek-botlóak legyenek, hanem egyre határozottabbak.
Határozottabban vegyem észre azt, hogy ha szeretem ellenségeimet, akkor magamat szeretem.
Ma sikerült egy ellenségemet megszeretnem, bevallom sokáig nem ment.
De amikor mellé értem és ő a lerobbant kocsija mellett állt megkérdeztem, hogy segíthetek-e.
Ez egy pillanat alatt játszódott le, szinte nem is értettem magam, mert volt bennem egy gőg, hogy megsértett.
De mivel azon voltam és vagyok most is, hogy lássam meg azt, ami mindenkiben egy, ezért az élet olyan változást hozott bennem, ami már átírta azt az alprogramomat, ami távolságot tart a sértődöttsége miatt.
Megint beigazolódott, hogy csak mi vagyunk egyedül, akik változtathatunk magunkon és ez által a világunkon, pontosabban először a szűk környezetünkben.
A szellemi történés hozza majd a fizikális történést, ami megmutatja, hogy igen is előcsalogatható a gőgös világból a megbocsátás és a megértés szelleme.
Szeretettel.
izi
közel
Istenhez közel lenni nem más, mint önmagunkkal tisztában lenni.
Ez a gondolat fogalmazódott meg bennem pár perce, amikor felébredtem.
Tisztán megélni önmagunkat.
Ez a szeretettel teli viszony rálátást enged a világra egy olyan szemszögből, ami objektív.
Határozottabbá tesz.
Gondolatainkat a megoldás, az elfogadás, a megértés felé tereli.
Ez a viszony a panaszkodást, ítéletet, kritikát egyszerű közléssé változtatja, ami segítő szándékból fakad.
Ha önmagam vagyok, akkor szeretettel fordul felém a világ.
Vannak erők, amik ezt nagyon nem szeretnék.
Bántanak is, ha hagyom.
Ezért is teszem a dolgom, ami a legfontosabb.
Teszek azért, hogy ez a viszony napi szinten éljen.
Ha így cselekszem, akkor a kezemben a sorsom irányítása.
Ezen gondolatokkal kívánok Neked egyre több teljes pillanatot.
Szeretettel.
izi
ui.
Minél bonyolultabb a világ, annál távolabb vagyok önmagamtól.
Ez az az állapot, ami abból ered, hogy napi szinten nem tiszteljük meg magunkat.
Elkurvulunk ebben az urbanizált, civilizált világban.
Elkényelmesedünk és szerves részünkké válik a mások kritizálása, okolása, bántása. Mindenki egyénenként szabadíthatja fel magát ezen béklyó alól.
Addig, amíg ez nem tisztázódik bennünk, addig nincs lehetőség érdemi változásra. Addig a világ a korrupcióról fog szólni, ahogy eddig is.
Gyere emelkedj fel ezen dolgok fölé...gyere ide közel önmagadhoz, ahol egyre kevesebb a különbség, ahol a béke van jelen:).
2010. november 5., péntek
gondolatok (nincs baj)
Amikor magamnak nem tudok megbocsátani, az ugyanolyan teher, mit az, amikor másnak nem tudok megbocsátani.
Sokszor észrevettem, hogy benne vagyok egy játszmában magammal szemben, amiben mindig neheztelek még valamiért.
Ezt észreveszem másban is és ezért nem tud, tudunk továbblépni.
Haraggal a hátunkon nem tudunk megkönnyebbülni.
Fontos tudatosítani, hogy bármit is tettünk, az elmúlt.
Ez nem jelenti azt, hogy ne vonjuk le a konklúziókat, de lépjünk tovább.
Bocsássunk meg magunknak bármit is tettünk.
Nincs baj...ezt kell megérteni, megérezni...semmi sem kerül véletlenül az orrunk elé.
Ha nem tesszük, akkor blokkoljuk magunkat és az energiánk leapadhat.
Inkább választom, válaszd a másik verziót, amiben beindul az éltető energia...még leírni is jobb:)
A másik korlátozó tényező az étel.
Ezeket mind a saját tapasztalásaimból írom, mindenki úgy él, ahogy akar, az ő belátása szerint.
Megfigyeltem, hogy nem mindegy, hogy mikor és mit eszek.
Ha valaki érdemben akar változni, ideális szellemi dolgokat akar befogadni és ez által egészségesebbé válni, akkor el kell kezdenie odafigyelni, hogy mit eszik, mit iszik.
Ez nem kötelező, ez egy lehetőség.
Divatból vegetáriánussá válni, annyi, mint ártani magunknak.
Aki nem akar a szellemi táplálékot befogadni, az úgysem tud hosszú távon hús nélkül élni...sőt alkohol nélkül sem...az alkohol fogyasztás az egyik legnagyobb gátja még a szellemi fejlődésnek, bármennyire is divat manapság a borász szakma, a borkóstolók...bármennyire is érezzük azt az euforikus állapotot, az csak egy darabig emel, utána viszont háromszor annyit süllyedünk. Tapasztalatból mondom. A puding próbája az evés és én megettem a pudingot, nem is egyet:).
Még MÉRTÉKKEL is káros az IDEÁLIS szellemi fejlődésünkre.
Aki nem akar fejlődni az igyon...ennyire egyszerű.
Nem agitálok. Nem kritizálok senkit.
Beszélek.
Bármennyire is úgy akarják elhitetni, hogy egy kis vörösbor nem árthat.
Én azt mondom, hogy egy kis frissen facsart vörös szőlőlé nem árthat:)...minek bele az a fránya alkohol?...szükség van rá tudom...el kell tüntetni a sok érzést, bút, bánatot, amivel szemben nem tudunk hatékonyan lépni.
Apám nefrológus orvosa azt mondta, hogy nyugodtan igyon egy pohár vörösbort, az nem árthat...ez egy tudatos ember:)...Apám veséje alul működik, szinte nincs olyan sejtje, ami már szűrni tud, de nyugodtan igyon csak...szerény véleményem szerint ezzel csak a dialízis lehetőségét segítjük elő.
De ez van.
Ez sem baj:)...tapasztalás az élet.:)...ugye?
Mindenki úgy él, úgy tesz, ahogy akar(mindenki annyi pofont kap, amennyit megérdemel).
Semmi sem baj.
Tapasztalás van.
Egyszer , amikor már a sokadik félrelépésünk volt a szűk ösvényünkről, észrevesszük azokat a dolgokat, amik korlátoznak.
Van, aki nem akarja ilyenkor sem észrevenni.
A tiszta, őszinte segítő szavakat is bántónak vélik...ők ilyenek...még.
A szellemi fejlődésünk egyik alapja az, hogy úgy éljünk,úgy fejezzük ki magunkat, hogy azzal senki szabad akaratát ne gátoljuk.
Ha ez az alaptörvény sérül, akkor nem emelkedhetünk.
A másik dolog az, hogy manapság nagyon divatos az, hogy információkat gyűjtsünk, hogy saját magunk gazdagítása érdekében tudást halmozunk fel...ez által az egónk hízik és a magas trónján ül.
Minden ilyen szándék hatalmas erőket vesz el tőlünk attól, hogy az ideális szellemi dolgokkal azonosulni tudjunk.
Csak azt engedi meg, hogy egy felületes tudás birtokában legyünk, ami nem az egységet szolgálja.
Ha jól belegondolunk, ha igazán őszinték akarunk lenni magunkhoz, akkor belátjuk, hogy a nagyon sokan így tanítanak...úgy tanítanak, hogy közben magas trónon ülnek.
De erre is szükség van...mindenre szükség van...ha van aki kifizeti.
( ez engem régen nagyon idegesített, de nem véletlenül, volt vele dolgom, most egységben látom a dolgokat, ezért már nem tud bántani...minden csak addig bánthat, amíg van vele dolgunk, amíg taszítjuk, amíg nem valljuk be magunknak a lehetőségét, hogy mi is lehetünk, vagy éppen ilyenek vagyunk)
Az egészben minden benne van. Benne van a nem helyén való lehetősége.
Tőlünk függ, hogy mit választunk...aminek egyértelmű tükre lesz majd a testünk anyagcseréjének a minősége.
Vagy ideálisan méregtelenedünk, vagy mindig marad valami méreganyag a sejtjeinkben, a sejtjeink közötti állományunkban.
Ezt döntse el mindenki saját maga, hogy mivel analóg.
Én az elsőt választom.
izi
Sokszor észrevettem, hogy benne vagyok egy játszmában magammal szemben, amiben mindig neheztelek még valamiért.
Ezt észreveszem másban is és ezért nem tud, tudunk továbblépni.
Haraggal a hátunkon nem tudunk megkönnyebbülni.
Fontos tudatosítani, hogy bármit is tettünk, az elmúlt.
Ez nem jelenti azt, hogy ne vonjuk le a konklúziókat, de lépjünk tovább.
Bocsássunk meg magunknak bármit is tettünk.
Nincs baj...ezt kell megérteni, megérezni...semmi sem kerül véletlenül az orrunk elé.
Ha nem tesszük, akkor blokkoljuk magunkat és az energiánk leapadhat.
Inkább választom, válaszd a másik verziót, amiben beindul az éltető energia...még leírni is jobb:)
A másik korlátozó tényező az étel.
Ezeket mind a saját tapasztalásaimból írom, mindenki úgy él, ahogy akar, az ő belátása szerint.
Megfigyeltem, hogy nem mindegy, hogy mikor és mit eszek.
Ha valaki érdemben akar változni, ideális szellemi dolgokat akar befogadni és ez által egészségesebbé válni, akkor el kell kezdenie odafigyelni, hogy mit eszik, mit iszik.
Ez nem kötelező, ez egy lehetőség.
Divatból vegetáriánussá válni, annyi, mint ártani magunknak.
Aki nem akar a szellemi táplálékot befogadni, az úgysem tud hosszú távon hús nélkül élni...sőt alkohol nélkül sem...az alkohol fogyasztás az egyik legnagyobb gátja még a szellemi fejlődésnek, bármennyire is divat manapság a borász szakma, a borkóstolók...bármennyire is érezzük azt az euforikus állapotot, az csak egy darabig emel, utána viszont háromszor annyit süllyedünk. Tapasztalatból mondom. A puding próbája az evés és én megettem a pudingot, nem is egyet:).
Még MÉRTÉKKEL is káros az IDEÁLIS szellemi fejlődésünkre.
Aki nem akar fejlődni az igyon...ennyire egyszerű.
Nem agitálok. Nem kritizálok senkit.
Beszélek.
Bármennyire is úgy akarják elhitetni, hogy egy kis vörösbor nem árthat.
Én azt mondom, hogy egy kis frissen facsart vörös szőlőlé nem árthat:)...minek bele az a fránya alkohol?...szükség van rá tudom...el kell tüntetni a sok érzést, bút, bánatot, amivel szemben nem tudunk hatékonyan lépni.
Apám nefrológus orvosa azt mondta, hogy nyugodtan igyon egy pohár vörösbort, az nem árthat...ez egy tudatos ember:)...Apám veséje alul működik, szinte nincs olyan sejtje, ami már szűrni tud, de nyugodtan igyon csak...szerény véleményem szerint ezzel csak a dialízis lehetőségét segítjük elő.
De ez van.
Ez sem baj:)...tapasztalás az élet.:)...ugye?
Mindenki úgy él, úgy tesz, ahogy akar(mindenki annyi pofont kap, amennyit megérdemel).
Semmi sem baj.
Tapasztalás van.
Egyszer , amikor már a sokadik félrelépésünk volt a szűk ösvényünkről, észrevesszük azokat a dolgokat, amik korlátoznak.
Van, aki nem akarja ilyenkor sem észrevenni.
A tiszta, őszinte segítő szavakat is bántónak vélik...ők ilyenek...még.
A szellemi fejlődésünk egyik alapja az, hogy úgy éljünk,úgy fejezzük ki magunkat, hogy azzal senki szabad akaratát ne gátoljuk.
Ha ez az alaptörvény sérül, akkor nem emelkedhetünk.
A másik dolog az, hogy manapság nagyon divatos az, hogy információkat gyűjtsünk, hogy saját magunk gazdagítása érdekében tudást halmozunk fel...ez által az egónk hízik és a magas trónján ül.
Minden ilyen szándék hatalmas erőket vesz el tőlünk attól, hogy az ideális szellemi dolgokkal azonosulni tudjunk.
Csak azt engedi meg, hogy egy felületes tudás birtokában legyünk, ami nem az egységet szolgálja.
Ha jól belegondolunk, ha igazán őszinték akarunk lenni magunkhoz, akkor belátjuk, hogy a nagyon sokan így tanítanak...úgy tanítanak, hogy közben magas trónon ülnek.
De erre is szükség van...mindenre szükség van...ha van aki kifizeti.
( ez engem régen nagyon idegesített, de nem véletlenül, volt vele dolgom, most egységben látom a dolgokat, ezért már nem tud bántani...minden csak addig bánthat, amíg van vele dolgunk, amíg taszítjuk, amíg nem valljuk be magunknak a lehetőségét, hogy mi is lehetünk, vagy éppen ilyenek vagyunk)
Az egészben minden benne van. Benne van a nem helyén való lehetősége.
Tőlünk függ, hogy mit választunk...aminek egyértelmű tükre lesz majd a testünk anyagcseréjének a minősége.
Vagy ideálisan méregtelenedünk, vagy mindig marad valami méreganyag a sejtjeinkben, a sejtjeink közötti állományunkban.
Ezt döntse el mindenki saját maga, hogy mivel analóg.
Én az elsőt választom.
izi
2010. november 4., csütörtök
gondolatok (élvezet)
Valamit megoldottam, valami oldódott bennem.
Sokkal jobban vagyok.
Nem hiába a sok kínkeserves érzés, nem hiába ezen tapasztalás és tudatos figyelem.
Nem hiába a sok reggeli hirtelen, egyszer csak feltűnő kínzó érzés.
Fellégezhetek.
Érzem.
Valami a stabil tapasztalás szintjére került bennem.
Reggel csak egy hangyaf...nyi kellemetlen érzés akart úrrá lenni rajtam, amit pillanatok alatt lerendeztem:).
Mi ez , ahhoz képest, amit eddig kaptam!
Szinte semmi.
Ezért is most nagyon örülök, van bennem egy bizonyosság érzet, ami megint támpont a megfoghatatlanban.
Megéltem valamit, megtapasztaltam valamit, amiben végtelenül hittem...és bevált.
Az élvezetről, az élvezetekről pár gondolat:
...aki élvezetet élvezetre halmoz, az is szélsőségben él, mint az, aki önmagába fordul és nem nyit a külvilág felé.
Megtapasztaltam mind a kettő verziót.
Ezért is merek szólni érdemben erről.
Amíg benne vagyunk az egyikben, meg vagyunk győződve arról, hogy csak az a jó.
Ugye így van?:)
Ha még tiltakozol, akkor biztos, hogy valamelyikben benne vagy keményen.
Ez nem baj...ez tapasztalás.
Aki nem nyit a külvilág felé az olyan, mint egy növény, aki nem vesz föl tápanyagot a földből és egy idő után elszárad.
Ez az egyik verzió.
Aki viszont élvezetet élvezetre halmoz, az csak magának él.
Az elmegy az igazi megoldásoktól, elkülönül, csak magára gondol.
Hedonistává válik, ami a másik verzió.
Egyik sem jobb a másiknál.
Ha ezt felismertük, akkor beljebb vagyunk:).
Szükséges az élvezet, viszont egy ilyen tapasztalás után ildomos megállni és beépíteni azt, ami a miénk.
Ez az ideális megismerés...
Ha viszont nem állunk meg és tovább hajszolunk valami külső dolgot, hogy a létjogosultságunkat igazolja, akkor megint beleesetünk ugyanabba a gödörbe, mint már számtalanszor:)
Hányszor kell még belemennem olyan dologba, amit csak azért teszek mert nem merek magammal szembesülni és bizonytalan vagyok és egy másik külső dolog, vagy személy védőszárnyait keresem...keresem, hogy azt érezhessem felőle, hogy létjogosult vagyok...nem semmi ez...ugye?:)
Ez sem baj, de egyszer már rádöbbenünk, hogy nem csinálhatjuk ezt a végtelenségig.
Az élvezet szükséges...de utána ildomos megállni és beépíteni belőle azt, ami a miénk...megérezni azt, hogy szükségünk van-e még rá.
Ha ezt megbeszéltük magunkkal, akkor az élet mehet tovább a rendes kerékvágásában, amiben szembe jön velünk a csoda:)...tapasztalatból mondom...fogd meg az orrom, nem puha:))).
Sok szeretettel.
izi
ui...fontos, hogy ne akarj mindig mindent megoldani, vannak élethelyzetek, amikor egyáltalán nem fogjuk tudni, hogy, hogyan is fogjuk megoldani a dolgokat, mert nem ez a dolgunk, hogy tudjuk...ez az egyik legnehezebb dolog, amit az embernek meg kell tanulnia.
Az egó akarni akarja.
Az egó tudni akarja, hogy, hogyan is lesz.
Ne dőlj be neki.
Ő fél a legjobban, nem TE:).
Ez az igazi beavatás.
Bízni az isteni elrendezésben.
Amikor bízol, akkor válsz igazán önmagaddá, ami már szépen rendezi a körülményeidet...ideálissá.
Ez a LEGYEN MEG A TE AKARATOD lényege.
Sokkal jobban vagyok.
Nem hiába a sok kínkeserves érzés, nem hiába ezen tapasztalás és tudatos figyelem.
Nem hiába a sok reggeli hirtelen, egyszer csak feltűnő kínzó érzés.
Fellégezhetek.
Érzem.
Valami a stabil tapasztalás szintjére került bennem.
Reggel csak egy hangyaf...nyi kellemetlen érzés akart úrrá lenni rajtam, amit pillanatok alatt lerendeztem:).
Mi ez , ahhoz képest, amit eddig kaptam!
Szinte semmi.
Ezért is most nagyon örülök, van bennem egy bizonyosság érzet, ami megint támpont a megfoghatatlanban.
Megéltem valamit, megtapasztaltam valamit, amiben végtelenül hittem...és bevált.
Az élvezetről, az élvezetekről pár gondolat:
...aki élvezetet élvezetre halmoz, az is szélsőségben él, mint az, aki önmagába fordul és nem nyit a külvilág felé.
Megtapasztaltam mind a kettő verziót.
Ezért is merek szólni érdemben erről.
Amíg benne vagyunk az egyikben, meg vagyunk győződve arról, hogy csak az a jó.
Ugye így van?:)
Ha még tiltakozol, akkor biztos, hogy valamelyikben benne vagy keményen.
Ez nem baj...ez tapasztalás.
Aki nem nyit a külvilág felé az olyan, mint egy növény, aki nem vesz föl tápanyagot a földből és egy idő után elszárad.
Ez az egyik verzió.
Aki viszont élvezetet élvezetre halmoz, az csak magának él.
Az elmegy az igazi megoldásoktól, elkülönül, csak magára gondol.
Hedonistává válik, ami a másik verzió.
Egyik sem jobb a másiknál.
Ha ezt felismertük, akkor beljebb vagyunk:).
Szükséges az élvezet, viszont egy ilyen tapasztalás után ildomos megállni és beépíteni azt, ami a miénk.
Ez az ideális megismerés...
Ha viszont nem állunk meg és tovább hajszolunk valami külső dolgot, hogy a létjogosultságunkat igazolja, akkor megint beleesetünk ugyanabba a gödörbe, mint már számtalanszor:)
Hányszor kell még belemennem olyan dologba, amit csak azért teszek mert nem merek magammal szembesülni és bizonytalan vagyok és egy másik külső dolog, vagy személy védőszárnyait keresem...keresem, hogy azt érezhessem felőle, hogy létjogosult vagyok...nem semmi ez...ugye?:)
Ez sem baj, de egyszer már rádöbbenünk, hogy nem csinálhatjuk ezt a végtelenségig.
Az élvezet szükséges...de utána ildomos megállni és beépíteni belőle azt, ami a miénk...megérezni azt, hogy szükségünk van-e még rá.
Ha ezt megbeszéltük magunkkal, akkor az élet mehet tovább a rendes kerékvágásában, amiben szembe jön velünk a csoda:)...tapasztalatból mondom...fogd meg az orrom, nem puha:))).
Sok szeretettel.
izi
ui...fontos, hogy ne akarj mindig mindent megoldani, vannak élethelyzetek, amikor egyáltalán nem fogjuk tudni, hogy, hogyan is fogjuk megoldani a dolgokat, mert nem ez a dolgunk, hogy tudjuk...ez az egyik legnehezebb dolog, amit az embernek meg kell tanulnia.
Az egó akarni akarja.
Az egó tudni akarja, hogy, hogyan is lesz.
Ne dőlj be neki.
Ő fél a legjobban, nem TE:).
Ez az igazi beavatás.
Bízni az isteni elrendezésben.
Amikor bízol, akkor válsz igazán önmagaddá, ami már szépen rendezi a körülményeidet...ideálissá.
Ez a LEGYEN MEG A TE AKARATOD lényege.
2010. november 3., szerda
akár 50 x is letérdelni
Mikor lesz már vége?
Mennyiszer elhangzik ez a kérdés az emberek szájából.
Mennyiszer kívánjuk, hogy bárcsak meg sem születtünk volna.
Ilyenkor az érzéseink összepréselnek, nem hagynak nyugodtan.
Ki ne szeretne egy kis felszabadulást, egy feloldozást.
Oldószerre van szükségünk, ami feloldja a bánatunkat, ami leveszi a súlyt a vállunkról.
Ha nem vagyunk elég erősek, akkor jönnek a nyugtatók, az alkohol.
Átmenetileg úgy tűnik segít, nem véletlen az, hogy a kocsmák mindig tele vannak.
Nem véletlen, hogy a gyógyszer(nyugtató) üzlet ennyire virágzik.
Nem egy Embert látok nap mint nap, hogy egyre jobban leamortizálódik.
Eleinte sajnáltam Őket, de eljutottam oda, hogy ezzel nem segítek.
Egyre jobban összeaszalódnak, menni is alig tudnak.
Nem egyszer beszéltem velük, de ez csak ideiglenes állapot javulást okozott.
Senkinek nem foghatjuk a kezét egész életen át.
Ha magától nem jön rá arra, hogy csak önmagára támaszkodhat, akkor elkerülhetetlenül lezüllik.
Sajnos az alkohol és egyebek a támasztékok...ingatag támasztékok.
Meg kell még tapasztalniuk ezen gyámoltalanságukat és az ezzel járó kegyetlen érzéseket.
Úgy vélem mindenkinek át kell ezen esni, nincs olyan lélek, aki ne lett volna gyámoltalan valamelyik életében.( a szélsőségeink ismeretében ismerhetjük csak meg igazán magunkat)
Ezért is van ez a mondás..."az vesse rá az első követ, aki bűntelen".
Mindenki a maga sorsának a kovácsa.
Az élet megtanít erre, ha akarjuk, ha nem.
Egyszer eljutunk oda, ahol megszólal bennünk egy hang, ami ébresztőt fúj, ami annyit mond, hogy ideje másként élnünk, ideje másként tekinteni magunkra és ez által a világra.
Nagyon eltávolodtunk a szellemi dolgoktól.
A materializmus nagyon megváltoztatta az Emberek gondolkodását.
Eltüntették a szellemet, a harmadik minőséget.
Eltüntették a kiutat és azt állították, hogy csak test és lélek létezik.
A háromból kettő lett.
A szellem eltűnt és ez által megfosztották az Emberiséget attól, ami igazán lényeges.
Mindent csak fizikálisan akarnak megoldani, elfelejtve azt, hogy szellemben kell, hogy megtörténjen a változás először.
Az ellenerők hatékonyan teszik a dolgukat...szinte észrevétlenül.
Ezért is, van az, hogy az Emberek nem óhajtanak alázatot gyakorolni, mert úgy vélik, hogy fizikálisan megoldható minden.
De egy idő után kénytelenek lesznek belátni, hogy nem elég a test és a lélek.
Kell a harmadik is, a szellem.
Újra meg kell tanulnunk imádkozni, újra szerves részünké kell tenni ezen szent dolgot.
Eljön mindenkinek az életébe az a pillanat, amikor rádöbben, hogyha alázatos a szellemi hierarchia felé, akkor a megoldások egyre közelebb kerülnek hozzá.
Ez nem egyszerű, mert az egó nagyon tiltakozik ellene.
Az egó mindent rögtön akar, erőszakosan, agresszíven.
De bárhogy is akarja, idővel beleesik ugyanazon csapdába.
Igazi megoldás szellemi minőségek nélkül nincs.
Az érzések tömkelege, ahogy megírtam egy előző bejegyzésemben(akvárium effektus)hirtelen felkavarodik és nagyon sokkal szembesülhetünk nagyon rövid idő alatt...a vége felé írtam róla.
http://exuziaizidor.blogspot.com/2010/11/gondolatok-isten-nem-ver-bottal.html
Ilyenkor majd alázatosak leszünk, ha akarunk, ha nem.
Rádöbbenünk, hogy az egó becsap minket, folyamatosan ámít.
Hiába a nagy propagandája, mögé fogunk látni és rájövünk, hogy elég belőle. Elég és ideje, hogy a kezünkbe vegyük az irányítást.
Paradoxon, de úgy kell a kezünkbe venni az irányítást, hogy kijelentjük...legyen meg Uram a Te akaratod.
Az alázat kezdete ez.
Itt nem arról az alázatról beszélek, ami egy külső istenbe helyezi csak a megoldását.
Nem arról a hitről beszélek, amiben egy pap majd feloldoz és megmondja, hogy mit kíván meg Tőled Isten.
Amiről beszélek az egy olyan minőség, amiben már tisztán érezzük az alázatot és a teremtő erőt.
Az eszenciát.
Ha kell 50 szer is letérdelünk(ez persze jelképes, de, aki le akar térdelni az térdeljen, mert alapból ez a testtartás a egyik legmegfelelőbb), mert tudjuk, hogy ez a féle alázat az az oldószer, ami megengedi, hogy megérezzük magunkban a megváltást, Krisztus mindent átható szeretetét.
Krisztus mindent átható szeretete mindenen áthatol.
Nincs olyan, amin nem tud.
Érted ezt?
Ez a lényeg.
Ehhez le kell térdelnünk, hogy felemelkedjünk...ez a paradoxon.
Ez a szeretet a nyomasztó érzéseinket átnemesíti, átdolgozza, ami egyértelmű megkönnyebbüléssel jár.
Biztos, hogy nem elsőre fog sikerülni, nem az első imánk fog megoldást hozni.
Csak az egó az, ami majd tiltakozni fog ez ellen és meg akar győzni, hogy haszontalan, ami csinálunk.
De az igazi Énünk, az tudni fogja, tudja, hogy minden rendben van már.
A legjobb, a legtöbb, amit csinálhatunk.
Hogy hányszor kell letérdelni?...az Isten tudja:)...de Ő pontosan.
Nekünk meg az a feladatunk, hogy összekössük a fizikait a szellemivel...ami között ott van egy légüres tér...de erről majd később írok.
Szeretettel.
izi
gustavo santaolalla
Egyre jobban szeretem a zenéit.
Annyira szívemhez szólnak.
Könnyet csal a szemembe.
Különösen ez.
Hallgasd velem.
Naplemente.
Szeretem a Napot.
Az exuzia név is Naplényt jelent.
Talán nem tudtátok.
Hallgassátok és érezzétek át a Nap lényeit, akik nem mások, mint a forma szellemei.
A Földet nem mindig hívták Gaianak.
Volt idő, amikor kietlen volt...ekkor Khton volt a neve.
Amikor a Nap kivált a Földből, azután tudott csak megtermékenyítően hatni a Földre, és ezután született meg rajta a fizikális élet.
A forma...így lett a neve Gaia.
A Nap most is kifejti jótékony hatását.
Az éretlen gyümölcsöt éretté változtatja.
Krisztus is egy Naplény volt.
Bennünk süt, bennünk él...az éretlen lelkünket éretté varázsolja, ha hagyod:).
Ugye nem is olyan dogmatikus ez az egész, nem is annyira veszélyes így tekinteni rá?:)
Amíg nem volt jelen bennünk, a lelkünkben, addig fény nélkül voltunk.
Fény nélkül nem él egy növény sem, csak egy darabig.
Ugyanígy van az Ember is...ha lelki szegény, akkor nagyon éhes a szellemi dolgokra.
Nem véletlen az, hogy "Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa".
Miért is?
Azért, mert tudták, érezték, hogy ez a lelki szegénység, ami KALI jugában(sötét korban) volt tapasztalható a végét járta.
Aki tisztában volt ezzel, az már boldog volt, hiába nem tudott kapcsolatot teremteni a szellemi birodalommal...mert tudta, hogy elközelgett az idő, amikortól megjelenik a fény(NAP)a lelkünkben, amikortól a saját lelkünkben tapasztalhatjuk meg a mennyországot.
Szeretettel.
izi
Annyira szívemhez szólnak.
Könnyet csal a szemembe.
Különösen ez.
Hallgasd velem.
Naplemente.
Szeretem a Napot.
Az exuzia név is Naplényt jelent.
Talán nem tudtátok.
Hallgassátok és érezzétek át a Nap lényeit, akik nem mások, mint a forma szellemei.
A Földet nem mindig hívták Gaianak.
Volt idő, amikor kietlen volt...ekkor Khton volt a neve.
Amikor a Nap kivált a Földből, azután tudott csak megtermékenyítően hatni a Földre, és ezután született meg rajta a fizikális élet.
A forma...így lett a neve Gaia.
A Nap most is kifejti jótékony hatását.
Az éretlen gyümölcsöt éretté változtatja.
Krisztus is egy Naplény volt.
Bennünk süt, bennünk él...az éretlen lelkünket éretté varázsolja, ha hagyod:).
Ugye nem is olyan dogmatikus ez az egész, nem is annyira veszélyes így tekinteni rá?:)
Amíg nem volt jelen bennünk, a lelkünkben, addig fény nélkül voltunk.
Fény nélkül nem él egy növény sem, csak egy darabig.
Ugyanígy van az Ember is...ha lelki szegény, akkor nagyon éhes a szellemi dolgokra.
Nem véletlen az, hogy "Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa".
Miért is?
Azért, mert tudták, érezték, hogy ez a lelki szegénység, ami KALI jugában(sötét korban) volt tapasztalható a végét járta.
Aki tisztában volt ezzel, az már boldog volt, hiába nem tudott kapcsolatot teremteni a szellemi birodalommal...mert tudta, hogy elközelgett az idő, amikortól megjelenik a fény(NAP)a lelkünkben, amikortól a saját lelkünkben tapasztalhatjuk meg a mennyországot.
Szeretettel.
izi
fokhagymás, petrezselymes csiperke
Hmmm...finom lett.:)
Ugyan csak nekem ízlett.:)
Szandra még most jön táncból...talán eszik belőle.
gondolatok (isten nem ver bottal)
Mostanában minden reggel fel kell küzdenem magam abba az állapotba, ahol béke és nyugalom van.
Sokszor elgondolkodom azon, hogy nem kellene ezeket leírnom, de mindig felülírom ezt és rájövök,hogy miért is ne.
Nincs mit szégyellem, nem szándékozom a képmutatók népes táborát növelni.
Ennek ellenére tisztában vagyok azzal, hogy bennem van a képmutatás lehetősége.
Nem tagadok semmit, mert ezzel együtt vagyok egész.
A béke állapotához csak őszinteséggel lehet eljutni.
Abba az állapotba a hamisság, az önfényezés nem juttat el, de idővel erre mindenki rájön, mert csak egy darabig lehet büntetlenül tenni ezt.
Isten nem ver bottal...szokták mondani. Ez nagy igazság.
Mi verjük magunkat...nem is egyszer, mert mintha soha nem akarnánk tanulni azokból a tapasztalásokból, amiket átéltünk.
Minden attól függ, hogy mennyire szeretjük magunkat.
Csak ettől.
Az által, hogy megtiszteljük magunkat és a természetesebb dolgok felé fordulunk, a szellemi dolgokat sem hanyagolva megelőlegezzük magunknak azt, hogy jobban fogjuk érezni magunkat.
De ehhez nem elég csak jót beszélgetni a dolgokról...mondjuk ez is valami, de a lényeg az életmódváltáson van.
Persze ezt megelőzi a szemléletmódváltásunk.
Jól tudom, hogy mi az, ami miatt nincs energiám.
Nem egyszer estem bele ebbe a csapdába.
De úgy látszik még mindig tapasztalnom kell, nem volt elég.
A következményeit is várhatom...nem tiltakozom.
Isten nem ver bottal.
Csak én magamat:).
De megérdemlem.
Mindenki megérdemli azt, amit elvetett...csak azt arathatja.
...az egónak ez nem kellemes, az egó tiltakozik ez ellen.
Sokan panaszkodnak, azt állítva, hogy az élet nem a szép oldalát mutatja számukra
(közlés volt, nem ítélet)
Te most éppen hol tartasz?
Okolsz, vagy elfogadásban vagy...nem mindegy.
Simán belemegyek én is mások okolásába, de hamar észreveszem, hogy ez nem építő út.
A legnehezebb feladatok egyike ez...úgy tekinteni a dolgokra, hogy tényleg csak az kerülhet a fókuszunkba bántólag, amivel azonosulnunk kell, amit, ha nem integrálunk még erősebben fog jelen lenni az életünkben.
Ami nem bánt, az már a részünk.
Amíg okolunk, amíg tagadunk feszülve, addig elkülönültségünk erősíti a betegségeink kialakulásának lehetőségét.
ez az, amikor mi verjük magunkat...erre mondják, hogy Isten nem ver bottal.
Most nem mosolygok, de hamar újra fogok.
Ismerem már ezt az állapotot.
Ez az érzés már mosolyt is csalt az arcomra:)
A Tiédre is?:)
Ölellek.
izi
ui...ne siess...csak a magad tempójában juthatsz hamarabb önmagadhoz közelebb...ha mást figyelsz, hogy ő hogyan halad, az lelassíthat és beleeshetsz abba a hibába, hogy úgy érzed kevesebb vagy.
Mindenki más karmikus háttérrel van itt.
Ezért is örülj minden egyes mm-nek, amit önmagad felé megtettél...az már a Tiéd, az már a Te tudatos tapasztalásod, amit, ha papírra vetnél sokan tanulhatnának belőle:)
Az élet szép és egyre jobban érzem újra:))))
ui...miért is agyalok állandóan?...kérdezték, miért nem élem egyszerűségében az életem?...erre csak az a válaszom, hogy most nem ennek van itt az ideje. Lehet, hogy valakinek ez van megírva, de mivel a karmikus hátterünk más...nem is lehet ezen tovább agyalni:)
Bevallom szeretném azt, hogy ne kavarogjanak bennem olyan érzések, amiktől a falra mászok.
Ismerem azon állapotot, amikor úgy kelek, hogy béke van a szívemben...de jó is az.
De, amikor egy akváriumot tisztítunk és leszívjuk a vizét egy csővel, miközben a salakot is tisztítjuk, elkerülhetetlen, hogy felkavarodjon, homályossá váljon a víz.
Egy kis vizet mindig hagyunk benne.
A halakat nem vesszük ki, ahogy magunkat sem vehetjük ki az életünkből, és abban a kevés vízben "úszunk", amiben nem látunk rendesen, mert minden piszok(érzés)felkavarodott.
Itt tartok most. Ebben az akváriumban(életemben)ilyen viszonyok uralkodnak:)
De, ahogy jönnek a felismerések úgy áramlik be a friss életet adó forrás...ez a forrás nem más, mint a megváltás vize...Krisztus.
Aki nem hiszi járjon utána:)
Így talán valami érthető magyarázattal szolgáltam arra, hogy miért is vagyok olyan, amilyen.
2010. november 2., kedd
hogy vagy ma?
Hallgasd ezt a zenét, miközben olvasod.
Ha van kedved olvasd el előtte ezt az írásomat, szorosan kapcsolódik hozzá.
http://exuziaizidor.blogspot.com/2010/11/hogy-vagy.html
Hogy vagy ma?
Jobban?
Bennem ébredéskor ismét meghatározhatatlan érzések kavarogtak.
Próbáltam megnevezni, meghatározni őket, de csak egy keveset tudtam közülük.
Felszínre akarnak jönni, ezért úgy döntöttem támogatom Őket.
Sikerült már eljutnom arra az álláspontra, hogy bármennyire is fájnak a dolgok, akkor is úgy állok hozzájuk, ahogy a nagy könyvben meg van írva.
Erre rá kell eszmélnünk, ahogy ráeszméltem én is a nagyon sokadik kemény érzés hullámaim közepette.
Emlékszem régen nem akartam elhinni azt, hogy valaki idegileg kimerül, nem gondoltam, hogy nekem is lesznek olyan napjaim, amikor szétmarcangolhatnak az érzéseim.
Azt sem gondoltam régebben, amikor gyermekkoromban Apukám bőrét simogattam, hogy nekem is olyan lehet egyszer.
Azt hittem mindig olyan pihe-puha, bársonyos lesz:).
Sok mindent gondoltam.
Most is sok mindent gondolok, de van bennem egy olyan dolog, ami akkor még nem volt...egy stabil biztonság érzet.
Persze ebből kilépek néha, de hamar visszatérek.
Egyre tisztábban rálátok az érzéseimre, arra, hogy mit kezdjek velük.
Szerintem ez mindenkinek az egyik legnagyobb feladata.
Ma reggel, mint már sokadszorra, újból nyomást éreztem a lelkemben, a mellkasomban.
éreztem, hogy ismét itt van az az érzés, ami a semmiből tör rám és igazán nem tudom meghatározni.
Ez nem kellemes, mert, ha tisztában vagyok vele, akkor sokkal jobban érzem magam.
Ezért is úgy gondoltam, hogy nem akarom tudni, hogy ki, mi Ő.
Imádkoztam és azzal a szeretettel, amit éreztem átöleltem ezen érzéseimet.
Az enyhülés azonnali volt.
Régebben is csináltam már ezt, de mostanában érik meg annyira bennem, hogy papírra tudjam vetni, el tudjam úgy mondani, hogy más is okulhasson belőle.
Az enyhülés ilyenkor végigjárja minden porcikámat, minden sejtemet.
Ez az oldódás mindig bizonyos támpontként fog előttünk állni és már egyre kevesebbszer engedi meg azt, hogy az érzéseink úgy elnyomjanak, hogy ne tudjunk napirendre térni.
Hogy vagy most drága Lélek?
Érzed, amiről írok?
Érzed, hogy a lelked vágyik ezen szavakra, ezen felismerésekre?
Kívánom Neked, hogy szeretettel öleld át a Világot, mosolyogj, hogy a világ is Rád mosolyogjon.
Tőled függ...tőlünk függ.:)
ölellek,
izi
ui...változó, hogy elalváskor, esetleg éjszaka, vagy reggel ébredéskor intenzívebbek ezek az érzések...de majd erről is írok.
Ha van kedved olvasd el előtte ezt az írásomat, szorosan kapcsolódik hozzá.
http://exuziaizidor.blogspot.com/2010/11/hogy-vagy.html
Hogy vagy ma?
Jobban?
Bennem ébredéskor ismét meghatározhatatlan érzések kavarogtak.
Próbáltam megnevezni, meghatározni őket, de csak egy keveset tudtam közülük.
Felszínre akarnak jönni, ezért úgy döntöttem támogatom Őket.
Sikerült már eljutnom arra az álláspontra, hogy bármennyire is fájnak a dolgok, akkor is úgy állok hozzájuk, ahogy a nagy könyvben meg van írva.
Erre rá kell eszmélnünk, ahogy ráeszméltem én is a nagyon sokadik kemény érzés hullámaim közepette.
Emlékszem régen nem akartam elhinni azt, hogy valaki idegileg kimerül, nem gondoltam, hogy nekem is lesznek olyan napjaim, amikor szétmarcangolhatnak az érzéseim.
Azt sem gondoltam régebben, amikor gyermekkoromban Apukám bőrét simogattam, hogy nekem is olyan lehet egyszer.
Azt hittem mindig olyan pihe-puha, bársonyos lesz:).
Sok mindent gondoltam.
Most is sok mindent gondolok, de van bennem egy olyan dolog, ami akkor még nem volt...egy stabil biztonság érzet.
Persze ebből kilépek néha, de hamar visszatérek.
Egyre tisztábban rálátok az érzéseimre, arra, hogy mit kezdjek velük.
Szerintem ez mindenkinek az egyik legnagyobb feladata.
Ma reggel, mint már sokadszorra, újból nyomást éreztem a lelkemben, a mellkasomban.
éreztem, hogy ismét itt van az az érzés, ami a semmiből tör rám és igazán nem tudom meghatározni.
Ez nem kellemes, mert, ha tisztában vagyok vele, akkor sokkal jobban érzem magam.
Ezért is úgy gondoltam, hogy nem akarom tudni, hogy ki, mi Ő.
Imádkoztam és azzal a szeretettel, amit éreztem átöleltem ezen érzéseimet.
Az enyhülés azonnali volt.
Régebben is csináltam már ezt, de mostanában érik meg annyira bennem, hogy papírra tudjam vetni, el tudjam úgy mondani, hogy más is okulhasson belőle.
Az enyhülés ilyenkor végigjárja minden porcikámat, minden sejtemet.
Ez az oldódás mindig bizonyos támpontként fog előttünk állni és már egyre kevesebbszer engedi meg azt, hogy az érzéseink úgy elnyomjanak, hogy ne tudjunk napirendre térni.
Hogy vagy most drága Lélek?
Érzed, amiről írok?
Érzed, hogy a lelked vágyik ezen szavakra, ezen felismerésekre?
Kívánom Neked, hogy szeretettel öleld át a Világot, mosolyogj, hogy a világ is Rád mosolyogjon.
Tőled függ...tőlünk függ.:)
ölellek,
izi
ui...változó, hogy elalváskor, esetleg éjszaka, vagy reggel ébredéskor intenzívebbek ezek az érzések...de majd erről is írok.
2010. november 1., hétfő
mai természet szösszenetek
Már igazán érződik az ősz.
Kellemeset sétáltunk a Gyerekekkel...finom csipkét ettünk, már érett némelyik.
Kellemeset sétáltunk a Gyerekekkel...finom csipkét ettünk, már érett némelyik.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)