2015. november 23., hétfő

a legsötétebb napokban

(a képre kattintva kinagyíthatod)

                                       
                                             
                                                 (Édesapám sírján lévő rézszobor)



https://www.youtube.com/watch?v=zgx8AxG3fe4


Baranyai Bálint:

"Krisztus testet-öltése az emberi organizmus teremtettségi állapotának utolsó, befejező megformálása volt.
Olyan szellemi tartalom került "Én"-ként az egyéni emberek lelkébe, ami a golgotai események óta lehetővé teszi, hogy a lélek saját erejével formálja tovább önmagát.
Ezt a szellemi tartalmat, a Krisztus áldozatával az emberi lénybe került és az ott ható erő jelenti számunkra.
Emberi lényünk egyetlen lehetősége  ez arra, hogy elveszett ösztöne helyett irányítást kaphasson, és teremtőjéhez, mint a létezés és rend forrásához eljuthasson, ebben a rendben önmagához méltó és önként is választott helyét immáron szabad akaratból betölthesse.

Krisztus áldozatát azonban az emberiség megtagadta, (hogy ismét egy kicsit pimasz legyek egy kicsit) inkább jógázik, agykontrollozik, és hipnózisra jár.

Az embert olyan helyzetbe hozta elszakadása a szellemi világtól, hogy
a mai napig nem volt képes arra, hogy a szellemi realitását tudatában felfogja, holott legsajátabb belső gondolataiban, beszédében, járásában mindez benne él.
Krisztus földi útjának, áldozatának, innen az ember felől nézve ezek a hatásai."

"...nem érezzük önmagunkban ezt az adományt, elhallgatjuk a belőle fakadó késztetéseket,vagy hagyjuk, hogy elnyomja bennünk a szokásrend vagy egyéb külső hatások.Ugyanakkor önhittségünkben megkérdőjelezzük, hogy van-e, létezik-e az igazság, mert olyan messzire kerültünk a szellemi valóság érzékelésétől.
Ez a helyzet azonban változtatható.Igenis képes saját magáról úgy gondolkozni az ember, mintha egy kívülállót szemlélne.
Gondoljunk csak arra, hányszor mondjuk
: Magam sem értem, miért tettem ezt?
Már ezzel a mondattal is távolságot nyertünk önmagunktól, ítéletalkotó tudatos részünk értetlenül áll a tudattalan rész tevékenységének eredménye láttán.

Az a kérdés, hogy hogyan fogadja el az ember az ítéletet, miként szembesíti érzéseivel?

Elhiszi -e, hogy a gondolatok sokféleségében létezik egy Középpont: az IGAZSÁG, amelyhez
a sokféleség mérhető, vagy szemléletében a sokféleségek egyenlő jogait összetéveszti azok egyenlő igazságtartalmával, és NEM TUD az EGYETLEN viszonyítási alap létezéséről.

Ha valaki a dolgokat ilyen elvi középpont nélkül látja (
ezt nevezzük materialistának) az az eligazodáshoz semmi mást nem tud iránytűként használni, mint saját érzéseit.
Számára az a jó, ami benne jó érzést kelt, és az a rossz, ami ellenszenvet, fájdalmat.
Ha szimpatikus neki valaki, akkor ezen keresztül nyitottá válik annak másságára, más véleményére is, ha viszont ugyanez a valaki nem viszonozza érzelmeit, akkor a megítélés hirtelen teljes fordulatot vesz, és nem csak az illető lesz kellemetlen és kizárandó, hanem véleménye és gondolatai is.

Ez a materializmus lelki valósága.
Nem attól materialista valaki, hogy Marx és Engels nézeteit tanulta vagy vallja, hanem attól, hogy a szellem valóságáról való tapasztalását elveszítvén, azt felismerni nem tudja, és ez a hiányérzet nem készteti keresésre és erőfeszítésre, inkább beéri azzal, hogy a már meglévő, de alacsonyabb rendű képességére támaszkodik.
Aki pedig a szellemet nem ismeri és nem keresi, annak az észérvek felett álló valóságról nincs tudomása.

A szellem irányítása helyett tehát visszautalódik az érzékek és az általuk keltett érzések uralma alá,
 függetlenül attól, hogy e mellett hányszor találkozik Istennel a fürdőszobában, vagy a palacsintasütőjében, vagy mennyit hivatkozik Istenre, mint valakire, akinek a szolgálatába akar szegődni.
"Ha az Istent önmagunkban működő szellemként, igazságként, azaz viszonyítási alapként nem használjuk, akkor pusztán szóval és nosztalgikus visszaemlékezésekkel életben nem tarthatjuk."-mondta RILKE.

Miközben keményen bebetonozott ittlétünket igyekszünk egyre eszeveszettebb módon bombabiztossá tenni a világ és egymás ellenében, elfelejtkezünk róla, kik vagyunk, honnan jövünk és hová megyünk.
Fölösleges tovább építenünk a biztonsági rácsok erdejét, a FARKAS MÁR BELÜL VAN, így csak összezárjuk csak magunkat vele.
Elmulasztottuk a megfelelő pillanatban felismerni, hogy változott a parancsolat. ma már nem elegendő, ha az "Őrizkedj a Gonosztól" nevében járunk.
Meg kell küzdenünk a Gonosszal(szeretettel kell megváltani), hiszen önmagunkkal van halaszthatatlan elszámolásunk.
Az, hogy ez a világban tükrözve láthatóvá válik, csupán nekünk teremtett könnyítés.

A legsötétebb napokban állj meg hát egy pillanatra és próbáld megkeresni önmagadban azt az erőt, amellyel világosságot gyújthatsz belső világodban.
  

SZORÍTS ÁLTALA EGY ÖLELÉSNYI HELYET, AMELYBEN MEGSZÜLHETED                                                           SZELLEMI ÖNMAGAD."
Baranyai Bálint

Kimásolni,  vagy kiragadni részleteket a szövegből tilos.
Megosztani persze lehetséges. :)










2015. november 22., vasárnap

szín

(a képre kattintva kinagyíthatod)
A mai borongós, szürke, esős napon ilyen csodákra leltem.























2015. november 20., péntek

kotyogó

                                                   (a képre kattintva kinagyíthatod)

                                              Ezen képek hirtelen ötletből készültek.
                                             

















2015. november 19., csütörtök

pillanatok

(a képre kattintva kinagyíthatod)
                                                      Tegnapi fotók a Mátrából.






                         







2015. november 14., szombat

kapucni

(a képre kattintva kinagyíthatod)



A Nap éppen lemenőben, csípős hideg, már a kapucnit is a fejemre húztam.
Érett csipkebogyót ettem, néztem a víz hullámzó csillogását.
Szeretem az egyedüllétet, mert összeköt magammal és ebből merítek erőt.
Hamar sötétedik már.
Szomorúság és öröm változó érzése kísért végig a napomon.
Az orrom is meglevesesedett, egy kicsit nyom a fejem elől.
De az élet így szép.
Nagyon sajnálom azt a sok embert, aki ilyen szörnyű körülmények között távozott eme földről.
Szeretettel gondolok a hozzátartozóikra, és azokra is, akinek most fájdalmuk van és szenvednek.

2015. november 11., szerda

halacskám

( a képre kattintva kinagyíthatod)



Első próbálkozásomból született ez a fotó.
Egy kb. 40 éves manuális objektív segítségével.

Édesapámnak.


Gyerekként minden annyira más volt.
Szerettem azt a világot, mert bizalom volt bennem, a régi beidegződéseim még nem kényszerítettek (túlzottan)arra, hogy kialakítsam a védőbástyáimat, ezért könnyedebben láttam meg a másik emberben a szeretetre méltót.
Édesapám munkás illata most is itt van az emlékezetemben, ahogy megölelt és én megéreztem a hajának, fejbőrének jellegzetes bukéját.
Amikor hazaért a munkából mindig megszeretgetett.
Fura, hogy ezek a ceremóniák idővel elkoptak és egy távolodás jött létre, ami talán jogos is, mert ez az élet rendje, de így visszamenőleg jó érzés erre az időszakra gondolni és egy kicsit elidőzni az érzésben.
Azon gondolkodtam még az utóbbi időben sokat, hogy ugyan vissza tudtam-e adni neki idősebb korában azt a gondoskodást, amit ő adott nekem( a maga módján).
Azt is tudom, hogy a tőlem telhetőt megadtam és a halála előtti időszakban újra közelebb kerültünk egymáshoz.
Sokat változott ideális irányban, belátta, hogy az a keménység , amit képviselt nem igazán segíti őt, a lelkének szüksége van egy kis oldódásra, lágyulásra.
Életének utolsó napjaiban nagy fájdalmai voltak már, annyira szerettem volna , hogy ne kelljen ezt megélnie, de csak abban tudtam segíteni, hogy jelen voltam.
Imádkoztam érte.
Emlékszem az utolsó pillanatra, amikor láttam, a tekintete homályos volt már.
Éreztem, hogy nemsokára itt az ideje, hogy elhagyja ezen testét, amihez ennyire ragaszkodtam és ragaszkodott hozzá a Családom.
Köszönöm, hogy jelen vagy most is az életemben Édesapám.
Számomra nem tűntél el, csak valahogy másként vagy itt a szívemben, lelkemben.
Szeretettel gondolok rád.
Most lennél 80 éves.
A biztonság, amit felőled éreztem most már máshol van.
Az a biztonság, amit adtál nekem, amit féltem elengedni, már félelem nélkül tovaszállt.
Itt van a lelkemben, mint erő.

                                                                     
                                                          kb.1970 (Édesanyámmal)