a sorsom és én

 " A sorsom és én egy vagyok" R.S.

Ezen idézet hozott pár gondolatot bennem:

Sorsunk mindig konfrontál a legváratlanabb helyzetekkel, emberekkel.
Néha ez úgy tűnhet, hogy mi ezt már nem tudjuk elviselni, mert annyira nehéz a súly a vállunkon, hogy beleroskadunk.
Ezek a nehéz helyzeteink nem csak szenvedések, hanem felszólítások arra, hogy döntsünk.
Ilyenkor jön az a kérdés, hogy honnan tudjuk meg azt, hogy mi a helyes döntés?
Mindenkiben ott van a lehetőség arra, hogy felismerje a karma(karmája) tanító szándékát ezen eseményekben, ezen emberekkel való találkozásban.
A karma transzcendens logikával rendelkezik, ami ténylegesen szinte átláthatatlan, hogy az adott pillanatban miért történnek úgy a dolgok, amit esetleg mi nagyon nem szeretnénk.
Két féle élet létezik, mind a kettő tanító szándékkal olyan, amilyen.
Az egyikben már alapból jóléttel szembesülünk és szinte minden adott, nyugalom, kész megoldások vannak.
A másikban már a születéstől kezdve a nehézségek, a váratlan gyilkos élethelyzetek tömkelege van jelen.
Az első esetben idővel megjelenik a hirtelen fricska, ami felbomlasztja azt a biztonságot, ami ezidáig a legnagyobb nyugalmat adta. Ezek az első jelek arra, hogy az eddig hozott megoldásaink nem feltétlenül jók, a jelenlegire és egyre jobban ösztönözve leszünk arra, hogy mi magunk , saját erőből előkerítsük az újat, az újabbat.
Ilyenkor van az, hogy az addigi emberek kezdenek lemorzsolódni, mert a mi megoldásunk már kezd ellenkezni az övéikkel.
Ez a konfrontálódás nem egy egyszerű feladat, ezek a legnehezebb idők, amikor szembe kell néznünk a rokonokkal, barátokkal, ismerősökkel és egyre inkább észrevenni a karmánk lelkünkre gyakorolt tanító szándékát.
Minden ember aki jelen van az életünkben a kellő időben a kellő érzéseket hozhatják elő belőlünk, hogy szembesüljünk azzal, hogy milyen is a viszonyunk magunkhoz, mert csakis ettől a viszonytól, viszonyból származhat lelki emelkedés, vagy éppen lelki alászállás..
Éppen ezért lehetséges az, hogy egy rossz élethelyzetből még rosszabbul jövünk ki, mert nem vesszük észre a lényegét, azt a kölcsönös üzenetet egymásnak, ami arról szól, hogy mi éppen azért vagyunk jelen és azért vitatkozunk, hogy ne a legrosszabbat hozzuk ki egymásból, hanem a legjobbat. Nem egyszer estem ebbe a "hibába". Néha az érzés, ami ehhez a helyzethez, emberhez tartozik, arra akar felszólítani, hogy gyűlöletben, haragban, indulatban maradjak és azt érezzem, hogy ez a megoldás.
Ez a lelki érettségünk fokától függ és talán erre mondták azt régen, hogy okos enged, szamár szenved.
De meg ne tévesszen minket itt az, hogy "okos", mert önmagában az intellektus(Mars) nem elég ehhez, hanem az is lényeges, hogy szintetizálni tudjuk-e a dolgokat, össze tudjuk -e hangolni az eseményeket, fel tudjuk-e ismerni az üzenetet, látjuk- e a nagy képet, a rendezettséget ebben a látszólagos rendetlenségben?
Felismerjük-e lényegest a lényegtelennel szemben?

Ezt nevezzük tisztánlátásnak(Jupiter). Ez a képességünk egyre jobban felfakad belőlünk, ha a szándékaink egyre tisztábbak, őszintébbek a morális változásunk felé. De nem sürgethetünk semmit, nem várhatjuk el azonnal azt, hogy mindenre rá fogunk látni azonnal, mert ez egy olyan munka, amihez kitartás és idő kell. A türelmetlenségünk a legnagyobb gát magunkkal szemben. Éppen ezért az intelligencia foka teljesen független attól, hogy éppen milyen útvesztőbe kerültünk, mert az intelligens emberek éppúgy csapdába kerülnek, mint a gyenge intellektusúak. A lelkünk fejlődésének nagy akadályait ténylegesen úgy tekinthetjük, mint a fejlődésünk mérföldköveit. Persze ebben a nagy megpróbáltatásokban nem feltétlenül vesszük észre a lényeget, ilyenkor elidőzünk, a tájékozódó képességünket elveszítjük. Ebben nem egy ember, legfőképpen nő volt a segítőm ezen életemben. Kellő módon (nem tudatosan) a felé terelt(és én engedtem), ahol a káosz urai már tárt karokkal vártak. Nem sajnálom ezen időt, a lelkiállapotom jelenlegi állása szerint jó viszonyban vagyok velük(ami nem jelenti azt, hogy fizikálisan is találkoztunk és ezt vele tudatosítottam). Furcsa így visszatekinteni ezen kalandos, néha félelmetesen abnormális élethelyzeteimre. De a lényeg az, hogy a sorsom és én egyek vagyunk.

régen írtam már ide

Életünk szinezetén javíthatunk. De persze nem mindig olyan iramban és minőségben(színárnyalattal), ahogy az egónk megkövetelné. Sokan instant módon akarják, minden morális pálfordulás nélkül a színeket. Ebbe a nagy tévedésbe esnek azok, akik elhiszik, hogy elegendő elővenni a palettát és az ecsetet és már kész is lesz a mestermű. Ehhez bőven asszisztálnak az atavisztikus, ceremónikus beavatási módszereikkel a pénzéhez élősködők.
Megtévesztésüket nevezhetjük ugyan tanulópénznek is, de szerintem ezt kellő rálátással és mások kárának figyelembevételével elkerülhetjük. Nem mindegy meddig vagyunk a kerülő úton, mert ezen utak nem az egészségünket szolgálják, csak látszólagosan.
Minden út Rómába vezet? Tényleg?
Aki ebbe ringatja el magát, hasznos időt veszít el és életenergiát(akár több életen keresztül is).
Amikor a kezünkben az ecset és látjuk a palettánkon már a színeket, akkor megtelik reménnyel a lelkünk és elindulunk magunk felé. Lesz, amit többször átfestünk és más színt keverünk inkább, de ez a folyamat biztonsággal és élettel teljes. Egyre kevesebbet hazudunk, mint magunknak, mint másnak.
Egyre inkább észrevesszük a másik ember szükségletét, amit ítéletmentességgel konstatálunk és amint tudunk segítségére leszünk.
Tudatos, szép reggelt kívánok neked.

Pár gondolat még hozzá: Relatív. Ha csak egy ember tanul belőle,. akkor is volt értelme. Nem azt mondom, hogy ez írás által majd egyszerre sokan okulnak, nincsenek ilyen illúzióim, viszont azt tudom, hogy vannak olyan helyzetek, amikor éppen segíteni tudunk, hogy ne menjen el arra.  Ez is önerő.  Nem beszéléve arról, hogy ha valaki elolvassa ezt az írást és azzal még nincs tisztában, hogy a szellemi "dolgok" nem mind egyformák és ha ezt már tudja, akkor megfoganhat benne egy gondolat, hogy akkor van egy abszolut viszonyítási alap és nem minden irányzat aktuális a kor szellemiségére nézve.

--érték--

Idővel tényleg fontosabbá válik az érték, az értékes. Minden átértékelődik bennünk, ha hallgatunk arra a belső hangra, ami mindig is ott volt velünk, csak nem akartuk meghallani.
A külsőségek szélsőséges figyelem monopóliuma megtörik, mert rájövünk, hogy az igazi értékek a szívekben, lelkekben rejtőznek és számtalan esetben ezt nem vettük figyelembe.
Embertársaink felénk irányuló figyelme mindennél hatalmasabb kincs. Legyen ez egy pillanatnyi idő, de ennek értéke felbecsülhetetlen.
Hiszek a szeretet erejében, de abban is, hogy ez a szeretet nem védtelenné válást jelent, hanem tudatos, következetes életet, ami igazán emberré teszi az embert.
Ezen gondolataimmal kívánok szép reggelt neked.

--honnan--

Honnan nézed?
Ez a legfontosabb.
Minden dolognak, minden élethelyzetnek sok megközelítési lehetősége van.
Te melyiket választod?
A repertoárból pont azt fogjuk választani, ami az adott lelkiállapotunkat tükrözi.
Idővel erre rájövünk és egyre nagyobb tudatossággal viszonyulunk bármihez, ami felénk tart, amivel szembesülünk, ami érzéseket vált ki belőlünk.
Az érzés a nem mindegy, persze a hozzá kapcsolódó gondolat sem.
Ez az ember dolga elsősorban, hogy így legyen önmaga, így legyen egy olyan minőségben, ami felügyeli, ami nem engedi meg, hogy a pótcselekvéseibe belebonyolódjon.
Alapos munka ez, nem lehet gyorsan megvalósítani, mert bizony ez az út nagyon nehéz és sok lemondással jár.
A lemondás viszont egy idő után megszokható, amit nem bénít már le egy olyan gondolat, hogy kimaradunk valamiből.
Korunk legbénítóbb csökevénye az, hogy mindenben benne akarunk lenni, mert csak ez adja meg a  létbiztonságunkat.
A létbiztonságunk, a lelki nyugalmunk viszont pont nem ettől függ.
Hála az égnek egyre több emberrel találkozok, akikben ez a felismerés már élő.
Ők úgymond kilógnak a sorból, de alapvetőleg egyre nagyobb rend van az életükben.
Egy periférián tébláboló ember szemében viszont ez az út kivitelezhetetlen és megmosolyogtató, mert számukra még egy mű biztonság ad valamit, amitől elfelejtenek gondolkodni, amitől úgy érzik élnek.
Ez az önbecsapás egy idő után eljut egy olyan mértékre, ahol a szembesülés elkerülhetetlen lesz magunkkal. Aki ezen szembesüléseket nem veszi figyelembe, az csak egyre jobban belebonyolódik pótcselekvéseibe és a lelke észrevétlenül kiszárad.
Lépten-nyomon találkozom ilyen emberekkel, akiket nem hajt más, mint egy automatizmus, egy túlélési kényszer, egy megfelelési kényszer.
A legrosszabb az egészben az, hogy a szemellenzőjük miatt nem hajlandók a testi tüneteiket, negatív élethelyzeteiket összekapcsolni sivár lelki életük szomjúságával.
És itt jössz te!
Te hol tartasz?
Honnan nézed a dolgokat?
Ébredezel már, hogy a pótcselekvéseid milyen mértékben tartják rabságban az életed?
Összefüggést látsz-e már abban, hogy a testeden lévő bármilyen tünetednek kapcsolata van a lelked sérüléseivel?
Tudsz-e egyedül lenni úgy, hogy jól érzed magad magaddal, vagy mindig szükséged van valami külső impulzusra?
Nagyon fontos kérdések ezek, mert ezeken múlik a lelki egészségünk, önbizalmunk.
Önmagunkká válni nem egyik napról a másikra lehet, ez egy nagyon szép út, ami folyamatos, ami egyre jobban megnyugtatóan hat ránk, mert felismerjük, hogy minden a legnagyobb rendben megy, minden a legnagyobb rendben van.
Ugye?

--valami--

Valami nem stimmel.

--simple--

--csak a szeretet, ami megoldást hoz--
Ihletet kaphatunk, ha együttműködünk magunkkal.
Ebben az állapotban születhetnek meg azok az alkotások, amik többek, mint fotók.
Ami nem ebből az ihletettségből születik, annak mondanivalója nem érintheti meg lelkünket.
Az csak egyszerűen egy kattintás, valami megfelelési vágytól hajtva, vagy éppen az érvényelülési vágytól vezérelve.

--kiegyensúlyozott--

Nehéz kiegyensúlyozni magunkat ebben a világban.

"kötéltáncainkat ropjuk" minden nap.

Ha szellemi szemeinkkel látnánk magunkat, azt láthatnánk, hogy folyamatosan kibillenünk az egyensúlyunkból, jó esetben a kötélen maradunk, de nagyon sokszor már zuhanunk és a nagy pofonjaink idején éppen földet érünk.

Gőgösségünkben azt hittük, hogy tökéletes akrobaták vagyunk és az az erő, ami a megváltoztatásunkhoz kell, az alapból a miénk volt és azzal mindig is rendelkezett az emberiség. Ez a mérhetetlen felsőbbrendűség eredményezte azt, hogy az emberek minden változásukat maguknak tulajdonítják, elfelejtve azon hierarchiát, aminek szerves része az emberiség.

Most itt tartunk, a bajaink ebbe a mostba egyre csak torlódnak, felhalmozódnak. Ez a hatalmas nyomás érződik az emberek lelkében, mert még mindig nem értették meg a legfontosabbat. Ezt a nyomást, ezt a pressziót, ezt a de-pressziót mégis el szeretnék mesterségesen nyomni, hogy újra garázdálkodhassanak, kihívva maguk ellen sorsukat.

Minden reggel egy újabb lehetőségünk van a felébredésre, méghozzá egy olyan felébredésre, ahol a kötéltáncunk tényleg a legnagyobb jelenlétről és összpontosításról szól, ahol a következő lépésünkben jelenlét van csak, ami nem más, minta tiszta szeretet, ami nem egy naív , hiszékeny valami, hanem pont az igazi önvalónk, ami tényleg ballanszot hoz ránk, a Megváltás révén.

Ez a lelki higiénia.

E nélkül egyre csak esünk, egyre csak ütjük-vágjuk magunkat a földetérésünkkor. Persze az első tudatosságunknál is leeshetünk még és fájhat is, de az már egy tudatosabb esés lesz, egy tudatosabb mozdulat. Tudatos, szép napot kívánok neked.

--második--

(kép:google)

https://www.youtube.com/watch?v=GuzQElEo_VY
Egy életen belül a második születésem.
Már tudom, hogy lehetséges.
Hallottam már mástól is, hogy újjászületett, de amíg mi magunkban ezt meg nem tapasztaljuk, addig csak közelítőleg ismerhetünk erről valamit.
Egy megtestesülésben egy újabb élet, egy újabb valakinek a születése, egy minőségibb énnek a felismerése.
Aki ezt megéli, annak a biztonságérzete is javul, egyre nagyobb elfogadással tekint embertársaira, az empátia szerves részévé válik gondolkodásának, érzéseinek, cselekedeteinek.
Ilyenkor teljesen megváltozunk, gyökeresen átalakulunk, a régi rossz, már nem szolgáló beidegződéseink átalakulnak és a megfelelés kényszeressége enyhül, akár meg is szűnik.
Jobban szeretem így magam már.
Egyre tisztábban felismerjük a hozzánk hasonlókat és egyre minőségibb találkozásokban van(lehet) részünk.
Ez a szabadság.
Nem a szabadosság.
Ebben a szabadságban gyógyulunk(gyógyulhatunk), minsőségibb életet élünk (élhetünk).
Szabad emberek találkozása korunk nagy megújulása.
Ellentétben a rabságban élő emberek találkozásával, akikben az önmegismerés be van reteszelve, ahol a megfelelés, önérvényesülés ereje kényszerítően hat, ami még nagyobb káoszt eredményez.
Választhatunk.
Minden nap, minden percben.

Sokkal jöbb a nehéz utat választani, mint az egyenes könnyűt, persze ezt meg kell érteni, hogy miért.
Tudatos, szép napot kívánok neked.

--nyomok--

Nyomokat hagyunk magunk után. https://www.youtube.com/watch?v=28761G6UKf0 A jövőnket építjük a jelenünkkel.

Gondolatainkkal, érzéseinkkel, cselekedeteinkkel.

"Ki mint vet, úgy arat." Milyen igaz ez a mondás, mégsem teljesen egyértemű sokak számára. Annyira elveszett az a tudat, az az érzés, hogy minden cselekedetünkért vállalnunk kell a következményeket, ha nem is azonnal, de egyszer mindenképp. Hogy mikor? Az Isten tudja, de "Ő" nagyon jól. Mi egyet tehetünk. Felfogjuk az igazi lényegét ennek a mondatnak. Mert ha ezt megtesszük, akkor lényegében a legfontosabbat kezdjük el művelni. Az igazi méltóságunkat így találhatjuk meg, ha jelen leszünk a pillanatainkban és figyelembe vesszük a másik embert is, akivel valamilyen kapcsolatba kerülünk. Ezáltal egyre jobban úgy teszünk a másik emberrel, ahogy szeretnénk, hogy velünk is bánjanak. Nem utópia ez.

Ez egy folyamat. Tudatos folyamat, ahol megjelenik az empátia. Nem a szimpátia és antipátia dominál, csak az, hogy az embert méltóságában észrevegyük. Persze ez nem azt mondja, hogy mindent viseljünk el, hanem azt, hogy szerettel forduljunk embertársaink felé. De a határt is meg tudjuk húzni. Ez a lényege. Csak annak segíthetünk, aki ezt megengedi és van hajlandósága ideálisan változni. Amúgy felesleges időpocsékolás. Mert bőven van olyan ember, akiben már megérett az, hogy megértse korunk sürgető üzenetét. Szellemmel átiatatni az anyagot. Kiszabadaítani a görcsös megkötöttségéből minden porcikánkat, ami betegség tünetként kiabál nekünk. Mert sok a baj manapság tényleg. Sok sérülés, mozgásszervi betegség. Mind-mind üzenet. Üzenet számunkra magunktól. Mégsem értjük, mégsem akarjuk lefordítani. Fiatalon annyira más minden, mert tele vagyunk életerővel, teljesen más a regenerálódási időnk, éteritásunk bővelkedik élettel. Ebben a korban tényleg "bármit" megtehetünk és úgymond "engedve" van a baklövés. Pedig ezen időszakban is jön a figyelmeztetés, csak az immunrendszerünk(ami nincs is, csak éteritás, ami vagy jó, vagy nem) hatékonyan dolgozik. Megsínyli akkor is a szervezetünk a dolgokat, de nem tapasztaljuk meg. Viszont korunk előre haladtával egyre figyelmeztetőbbek ezek a jelek. Kinek milyen mértékben. Úgy vélem ezen korban már illendő észrevenni a figyelmeztetéseket, mert nagy árat fizethetünk érte, ha nem így teszünk. Vannak viszont olyan lelkek, akiknek tényleg nem számít semmi figyelmeztetés, mint egy "rossz" kisgyereknek. Legrosszabb esetben mást okolunk a saját fájdalmainkkért, rossz életkörülményeinkkért. Ez a hozzáállás egyenlő a mozgásképtelenséggel, azzal, hogy az ember elindítja és megvalósítja magában azt, hogy tényleg ne tudjon majd mozdulni, mert minden ízében fájdalmat fog érezni. Kezeléseim során egyértelművé teszem a hozzám fordulóknak ezen üzeneteket, persze ha kíváncsi rá. Feltárjuk azon érzéseket, gondolatokat, amik kapcsolatban vannak a betegséggel, fájdalommal. Nehéz szembesülni sokszor magunkkal, mert annyira megszoktuk az életünk "biztonságos" monotonitását. Viszont a kizökkenés nélküli élet minden esetben olyan tüneteket fog produkálni, amit már nem tudunk nem észrevenni. Ez teljesen logikus is, teljesen egyértelmű, mégis azonnal meg akarjuk szüntetni a fájdalmainkat, holott egy darabig érdemes benne lenni, kínlódni, lesüllyedni a béka segge alá, hogy alázatot tanuljunk. Mert alázatot kell tanulnunk. Újra meg kell tanulni szeretni magunkat és a másik embert.

Csak úgy spontán is, minden sztereotípiától mentesen. Mert az ölelésünk gyógyít. Az ölelés hasznos, az ölés ellentéte. Építő. Szóban is ölhetünk, aminek ugyanúgy lesz következménye. DE szóban is ölelhetünk, aminek következményét majd érezni fogjuk egyszer. Ha most megengeded így az éteren át megölellek téged. Ha érezted, akkor a lelked elég nyitott volt a befogadására. Ha nem, akkor engedj fel egy kicsit a napi rutinból. Mert érdemes. Nyomokat hagyunk magunk után. Mindig. Most is. https://www.youtube.com/watch?v=T8i56jrDsCI

--wi-fi mentes világ--

1971-Sástó.

Édesapámmal, Testvéremmel és Unokaöcsémmel.

Ebben a világban más volt minden. Teljesen más. jobban figyeltünk egymásra, jobban észrevettük a természet csodáit.

https://www.youtube.com/watch?v=JktNRlNTfMs

"...és olyan apró nyomokat hagyott a világban, melyeket csak az vesz észre, aki tudja hova kell néznie."  ( A Faun labirintusa)

Ma sem kell, hogy msáképpen legyen. De ennek megvalósítása nagyon nehéz korunkban.
Mindenesetre nem lehetetlen és tenni kell azért, hogy kizökkenjünk abból a gépies világból, ami lelkünket kiszárítja és közömbössé tesz.
Szívünkben, lelkünkben ott él valami csoda, ami nem más, mint a Megváltás lehetősége.
A megvváltoztatás ereje, aminek prioritását egyre jobban fel kell ismernünk.

--az út--

Egyedül járjuk, de mellettünk járja mindenki ezt az utat, a saját úját. Amikor úgy kapcsolódunk egymáshoz, hogy megértjük egymást, akkor az egy áldás. Viszont akkor is áldás, amikor semmilyen egyetértés nincs meg közöttünk. Ilyen esetben, jó esetben megértjük a tanítás lényegét, megértjük, hogy a (már)nem szolgáló beidegződéseink szerint reagálni erre teljesen hiábavaló. Ezért járjuk tovább az utunkat, hogy minél több elfogadást, megértést, rálátást tudjunk magunkból felszínre fakasztani. Nem elég a prédikáció, egyáltalán nem. Csak a gyakorlatba átültetett dolgok emelnek a problémáink fölé. Egy nagyobb rálátással észrevehetjük, hogy senki sem véletlenül került az életünkbe és senki sem véletlenül nem akar a közelünkbe kerülni. 
Tudatos szép hétvégét kívánok neked.

--újra itt--

Azt érzem ismét lesz kedvem írni. Ezt erőltetni nem lehet, csak érezni, hogy jön az ihlet és adja magát.
https://www.youtube.com/watch?v=y7e-GC6oGhg
Mindig egy szép zene vezetett el az írásaim eszenciájáig. Most is szól egy gyönyörű, ami inspirál.
Elvezet oda, ahová mindig szeretek eljutni.
Egy békésebb világba, amit úgy mondhatunk, hogy oda legbelülre, ahol a nyugalmunk és empátiánk szeretettel öleli át lelkünket. Ez a legszebb állapot, amit érezhetünk, mert ilyenkor az elfogadás közel enged mindenkit magunkhoz, mert bízunk.
Most például érezlek téged, aki olvasod ezen sorokat, mert bemerészkedtünk egymás lelkébe.
Ha te is így érzed, akkor találkoztunk.
Most.
Mert a tér és idő ilyenkor eltűnik.

--amikor itt az ideje--

Amikor eljött az ideje, akkor el kell engedni, meg kell bocsájtani, a haragot meg kell szüntetni. Mindennek van missziója.
A haragnak is, tehát, aki úgy véli, hogy tisztátalanná válik mert haragszik és ez már nem fér bele a lelki higiéniájába, az nagyot téved.
Rudolf Steiner írt a harag missziójáról, amit mindenkinek szívből ajánlok.
De a harag huzamosabb ideig egyértelműen betegítő, a visszatartás huzamosabb ideig egyértelműen kétségbe ejtő.
Amikor itt az ideje már nem tétovázhatunk, annak az ideje lejárt, a szellemünk egyértelmű üzenetet küld a lelkünkön keresztül az éter és fizikális testünkre.
Ezek a figyelmeztetések egyértelműek, annak ellenére is, hogy sokszor váratlanságukkal úgy pottyan az ölünkbe, mintha közünk sem lenne hozzá.
Pedig van, nem is kicsi.
Ha itt az ideje el kell engedni, mert ha nem tesszük szellemünk egyre nagyobb differenciában fog állni a lelkünkkel és kényszerítő intézkedéseket fog alkalmazni, hogy felébredjünk.
Sokan ezeket az összefüggéseket még nem érzékelik, mert az önmagukhoz való viszonyuk még nem ideális ehhez, még tagadásban élik életüket.
Ha itt az ideje akkor ébresztő van, szomatizálódott üzeneteink olvasásra várnak. Tudatos, alapos olvasásra.
Legyen csodás, tudatos estéd, aki olvasod ezen sorokat.

--dogma--

Az emberek nem számolnak az élet determinált dolgaival, mert kialakult egy olyan nézet, ami szerint mindent meg lehet változtatni. Ez a nézet már dogmaként hódítja meg azon lelkeket, akik a könnyed megoldások hívei, akik nem szeretnek igazán szembenézni magukkal.
A dogma hirdetők pedig ezen lelkes táborból nyerik energiájukat, igazolva saját magukkal szembeni hazugságaikat is.
Ami népszerűségével és divatjával van jelen mostanában korunkban, az nagy valószínűséggel egy olyan szélsőséges irányzatot képvisel, ami egyáltalán nem ad a léleknek semmilyen biztonságot, csak pillanatnyi "heppening" élményt , ami megtévesztően hiteti el, hogy valamit sikerült is szintetizálni az életből és ezáltali beavatásban részesült.
Viszont a elkövetkező kemény élethelyzetben nincs semmi, amihez hozzányúlhat, nincs semmi támpont, csak a kétségbeesés, ami újabb pótcselekvést kényszerít ki.
Önmagunk felvállalása nagyon nehéz dolog.
Olyan dolgokkal van tarkítva, ami egyszerűen az elviselhetetlenség érzéséig is elvihet, de a beavatás soha nem volt könnyű. Annak ellenére sem lesz az, ha úgy tüntetik fel, hogy majd megkönnyítik nekünk, vagy esetleg leveszik rólunk a karmánkat. Az utóbbi baromság egyszerűen annyira divatos lett, hogy többen hisznek már benne, mint abban, hogy van lehetőségük önmaguk megváltoztatni egy határon belül sorsukat, ami majd az elfogadás ideális mértékével ajándékozza meg a lelküket.

Legyen szép napod, aki olvasod ezen sorokat. 

--üdvösebb--

Olyan szép az élet, amit sokszor észre sem veszünk. Monoton beidegződéssel járjuk napi utunkat, kevés figyelmet fordítva a jelenlévő figyelemre méltóra.
Jó esetben korunk előrehaladtával egyre jobban megértjük életünk üzenetét.
Megélni magunkat egyre többször, nem a szélsőséges hedonista minőségben, hanem az egyszerűségben, ami mindenek felett állóan gyógyítja lelkünket.
Valamiért azt hisszük, hogy minél extrémebb valami, annál jobb, minél természetellenesen más, annál különlegesebb.
Ez a kód egyszer átíródik bennünk és felfedezhetjük az élet igazi tartalmát. Szeretettel élni nem más, mint azt a morális utat választani, ami egyben nehezebb is, de mindenképpen üdvösebb. Szép ,tudatos délutánt kívánok neked, aki olvasod ezen sorokat. 

Néhányan félreismernek és negatívnak vélnek egyes gondolataim miatt. Pedig pont a realitásom miatt vagyok elfogadó és tényszerűen közlő. Az más dolog, hogy ha valaki szembesül a soraim között olyan dologgal, mit nem tud magában szintézisre hozni, az viszont nem én vagyok. :)

--valami--

Valami nagyon hiányzik az életből, amit csak mi magunk hozhatunk vissza.
Felületességből bőven akad, empátia figyelemből kevés.
Sok dolog azért szimpatikus, mert belénk programozták és ha nem követjük ezt a trendet, akkor azt érezhetjük, hogy kevesebbek vagyunk.
Valakik akarunk lenni minél hamarabb.
Körülöttünk sok valaki van már, ezt hisszük, mert rendelkeznek olyan anyagi javakkal, amivel ezt be is bizonyíthatják.
Teszik is. Közéjük akarunk tartozni, nagy a vonzás ereje, mindeközben lelkünkben egyre nagyobb üresség tátong, aminek hozományaként egyre bizonytalanabb lelkiállapotba kerülhetünk.
Ördögi kör ez. Pillanatnyi narkó.
Egyszer majd rádöbbenünk, a lelkünk éhezik, lassan éhen hal.

Az érték az soha nem változik, de mégis elfelejtjük ezt sokszor.

--felismerted--

Felismerted, amit nehezen akartál meglátni.
Felismertél olyan összefüggéseket, amik már egyértelműek, pedig eddig is ugyanazt üzenték neked.
Pedig mennyire könnyelműen próbáltad elhitetni magaddal, hogy következmények nélkül élhetsz morálmentes életet, hogy olyan rangra emelheted magad, ami nem illet meg téged.
Körülvetted magad hasonló mentalitású "barátokkal", akikkel igazolni véltétek tetteiteket, érzéseiteket, gondolataitokat.
"Sérthetetlenségedben" az egyetemes rendet ócsároltad, minden eredőt lekicsinyelve és csakis a saját egoista világképedet hangsúlyozva élted hedonista életedet.
A betegség téged nem érinthet, mert az a gőg, amivel azonosultál elhomályosított minden reális összefüggést.
Vélt biztonságod egyszer elért egy olyan határra, ahol térdre kényszerültél. Nem értetted ezt igazán, mert ismeretlen területre jutottál és annyira igazságtalannak vélted ami veled történt, hogy őrjöngtél. Minden protekciódat bevetetted, hogy visszaálljon a régi "rend". 
Pénzeddel, "tekintélyeddel" egészséget akartál vásárolni.
Naivan elhitted, hogy minden, amit eddig elértél elegendő lesz ahhoz, hogy ez a váratlan élethelyzet megszűnjön. 
Néha kezdett felderengeni valami a múltból, hogy esetleg ezt, meg azt máshogy is csinálhattad volna, de gyorsan elhessegetted ezen gondolatokat, érzéseket, hiszen nem ilyen fából faragtak téged.

--még nincs--

Még nincs itt az ideje. Sokszor éreztem már ezt, ilyenkor tudom, hogy csak ideiglenesen tudok segíteni, pont annyit, amennyi pár napra elegendő lesz.
Egy ember életében ha nem jött el az idő, hogy a saját kezébe vegye az irányítást, vagyis ebbe belekezdjen, addig is bárhogy is akarjuk, nem fog sikerülni.
Többször tapasztaltam már azt is, hogy félrevezettek embereket, elhitették velük, hogy pár találkozás után már sikeresen veszik majd az akadályokat. Ez a becsapás sajnos sok kárt tud okozni, mert a kellő időben, amikor az embernek szembesülnie kell magával egy adott nehéz élethelyzetben nincs mire támaszkodnia.
Erre mondhatjuk persze azt is, hogy ez a tanulópénze, de én meg azt mondom, hogy jobb nem a kerülőúton tobzódni, inkább az egyenes, tiszta, őszinte beszéd szükséges, ahol tudatosítjuk, hogy bizony még sok baj éri majd az embert, amiben még rúgva-kapálózva fogja okolni a világot és még saját magában semmi okozatot nem fog meglelni.

Sokkal jobb ez, sokkal egyenesebb, még akkor is, ha az ember úgy értelmezheti ezt, hogy nincs bennünk könyörület, nincs bennünk empátia.
Aki nem ért oda a sorsfeladatában, hogy felvállalja magát, annak tényleg nincs itt az ideje erre a sorsfordító változásra.

Tapasztalataim szerint jó sikereket lehet elérni , ha az önmegismerés szándékának egy csekély szikrája megjelenik, viszont , ha ez nincs meg, akkor még az ember szeret dagonyázni a régi rossz beidegződéseiben, aminek teret kell engedni, hogy a saját magának osztott pofonok hatására gondolkodóba essen és fájjon annyira már a lelke, hogy alázatot gyakoroljon maga felé.

Az utóbbi időben már megkaptam azt is, hogy szívtelen vagyok, ami persze abból a szemszögből és abból a lelkiállapotból még igaznak is tűnhet, holott ha a nagy képet látná az illető tudná, hogy ezáltal tudok rajta csak segíteni.
Lesz akinek több évbe telik, amíg feldereng valami megértés a lelkében, de akad olyan is, aki 5-6 alkalom után már elengedi a kezem.

Pár napja is történt egy ilyen eset, aminek szívből örültem.


Ha úgy érzed elakadtál és az ajtó előtt állsz és nem tudod lenyomni a kilincset, nyugodtan keress fel, segítek.


Köszönöm, hogy elolvastad ezen sorokat, szívből kívánom, hogy egyre nagyobb bizalommal tekints a jövőbe a jelened és a múltad biztonságának fényében.


:)

Ui.: A lelkünk egészsége, ideális táplálása nagyon fontos, lépésről -lépésre haladhatunk csak, minden hitegetés, gyors fejlődésről való ámítás nagy visszaesést eredményezhet, ami még nagyobb függést alakíthat ki egyes pótcselekvésekhez.

--egyszer--

Egyszer elengedjük őket.

--elkerülhetetlen--

--elkerülhetetlen--
https://www.youtube.com/watch?v=fwjX-m4LkYk
Elkerülhetetlen az, aminek jönnie kell. Nincs párhuzamos valóság, ami korunk lépfenéje, amivel protekciót akarunk kikövetelni ott, ahol tényleg nem lehet. Mégis elhisszük és ámítjuk magunkat ezzel a butasággal, mert az igazi szembesüléstől félünk. Steril életet akarunk, ultra biztonságosat, ahol tökéletesen minden kiszámítható és persze ehhez tökéletes alakot is, pénzmágnest, a társainál jóval nagyobb "íkújú"gyermekeket...etc., mert ha ezek így nem jönnének össze, akkor itt már valami nem egész. Kell lennie valami párhuzamos valóságnak, ahol mindezek már adottak. Pedig az élet ettől tényleg sokkal következetesebb és egyszerűbb. De kell a pofon. Mindenkinek. Szép vasárnapot kívánok aki olvasod ezen sorokat. :)
A megelégedés ereje, az elfogadás ereje gyógyító, ami a legideálisabb felé terel.