2011. március 9., szerda

apróságok

Ha kellő módon odafigyelünk, akkor észrevehetjük a sivárságban a szépséget.
Az összkép lehet, hogy nagyon komor és színtelen...de mégis, ha közelebbről megfigyeljük a dolgokat akkor feltárul előttünk csoda.

Ma reggel is ugyanezt tapasztaltam...futni indultam de a zsebembe mindig berakom a fényképezőgépemet.
Ahogy nekiindultam azt éreztem, hogy minden olyan egyforma, annyira színtelen...úgy gondoltam nincs semmi érdemleges, amit lefotózhatnák.

Figyeltem a fákat, hátha meglátok egy-két rügyet, de nem találtam. Szinte lehetetlennek tűnt, hogy egy normális képet is csináljak.

De ekkor eszembe jutott, hogy milyen pesszimista a hozzáállásom.
Mennyire beleragadok a szürkeségbe, ezzel megnehezítve azt, hogy más legyen.

Megálltam és a Napba néztem.
Éreztem mennyire nagy ereje van, mennyire sokat tett már a Földért, az emberekért.
Ebben a pillanatban megnyugvás érzés tört rám, amit egyre jobban éreztem.
Nincs semmi baj, minden a rendben van...ezek a gondolatok fogalmazódtak meg bennem.

Lehet, hogy az életem jelenleg szürke, de ha figyelmes vagyok megkapom a jutalmam...mint mindig eddig is.
De hajlamos vagyok, hajlamosak vagyunk elfelejteni azt, hogy a csodáért tennünk kell.
Ha folyamatosan kiszipolyozom magam és hanyagolom a természetet, akkor nincs mit várnom...pontosabban várhatok, de nem egészséget...csak fáradtságot, gondterhelt pillanatokat, kétségekkel teli érzéseket.
De sokszor megjártam a poklot...és mennyiszer felismertem, hogy tényleg meg kell járni ezen mélységeket, hogy újra érezzem a segítő szellemet, a fájdalmaimnak köszönhetően...persze akkor, amikor benne vagyok az önsajnálatban nagyon nehéz rátalálni magunkra...de a sok tapasztalat egyszer csak azt mondja, hogy eddig is kijöttem a gödörből, ezután is ki fogok.
Ez az a pillanat, amikorra szürkeségben meglátom a fényt, az apróságokat, ahogy ma reggel is kezdtem észrevenni a gyönyörűségeket a szürkeségben.

Mindenben meg lehet találni az analógiát.

Ma megérinthettem újra a Mennyországot.

Ilyenkor fényesebben látok fizikális érzékszervemmel...ugyan nem a szellemi világba, de a fizikális síkon minden fényesebb.

Az apróságok csillognak és odavonzzák a tekintetemet.
Most bebizonyosodott az is, hogy miért látom meg és miért találom meg egyáltalán ezeket a kis kincseket és miért nem, ha le vagyok amortizálva, ha elhanyagolom magam, ha napokig ülök a számítógép előtt és nem iszok vizet.
Mit is várhatnék ettől a sivár világtól?...száraz, víztelen bőrt...magatehetetlenséget, mások okolását.

Mindenkinek saját magának kell eljutnia ezen felfedezéshez...és, ha rá is jövünk, számíthatunk rá, hogy visszaesünk...pedig sokan úgy gondolják, hogy, ha elértek valamit, akkor már stabilak maradnak.

Jó is lenne, de folyamatosan kimozdulunk.

Egy idő után már nem maradunk olyan sokáig a mélypontunkon...mindig egy kicsit beljebb leszünk.

Ezért is soha ne keseredj el, ha visszaestél.

Áld a pillanatot, hogy tapasztalhatsz...ne okolj, ne keresd a másikban a hibát...minden rajtunk múlik.

Ezeket a képeket ma csináltam.

Szeretettel.

Tibor

(a képekre kattintva kinagyíthatod)









































Nincsenek megjegyzések: