2011. február 25., péntek

nehéz

Reggel megértettem valamit, amit eddig is valahol tudtam, de most ezekkel a gondolatokkal ébredtem.
Megint megéltem azon szélsőségemet, amiben eltávolodtam attól a szellemi minőségtől, ami ideális esetben írásra ösztönöz és adja az ihletet.
Számomra nagyon fontos, hogy írjak.
A kommunikáció ezen forrása szép lassan beleivódott az életembe.
Eleinte furcsálltam is ezt, hogy honnan van ez bennem, de idővel nem csodálkoztam már rajta, hagytam, hogy jöjjön.

Ma reggelre ismét megfogalmazódott bennem az, hogy mennyire blokkoló az, ha az ember naphosszat a számítógép előtt ül, este nem alszik el időben, nem iszik elég folyadékot, a másikban meglátja a rosszat, hanyagolja a meditációt, az imát, nem jár ki a természetbe.

Ez kihat mindenre.
Ez a rendszertelenség leviszi az energiaszintünket.
Innentől kezdve már nincs lehetőségünk megtapasztalni a kellemest, a jót.
Minden olyan dolog, amit nem szeretünk elindul felénk.
Egyre jobban azt érezhetjük, hogy ez az élet nem a miénk, és a szegény én aspektusunkban önmagunkat tudattalanul sajnálva vonszoljuk a testünket.
Ebben az állapotunkban eljuthatunk odáig, hogy teljesen magunkon kívül leszünk, ahol a tudatosságunk a béka segge alá kerül.
Nincs kontroll a cselekedeteink, gondolataink, érzéseinken.

Ezen állapotunkban nem számíthatunk magunkra, megoldásunkat elkezdjük kint keresni.
Ez a legnagyobb csapda amiben az emberiség él jelenleg.

Magunkon kívül lenni nem jelent mást, mint önmagunkban már nem bízni és ezért egy külső segítségre szorulunk.

Ezen külső támaszok vannak bőséggel, de semelyik nem fog stabilan mellettünk maradni, mert egyszer el kell engednünk, csalódnunk kell bennük.

Az önmagunkkal való viszonyunk javítása adhat csak megoldást mindenben.
Aki magában bízik, annak nincs szüksége külső támaszra, annak mindig van egy bizodalma a szívében, ezért is lesz önmaga.

Két erő létezik, az egyik önmagunk felé segít, a másik önmagunktól eltávolít.
Ezen erők jelen vannak, ha hisszük, ha nem.

Minél kevesebbet szeretnénk megtudni magunkról, minél jobban elhagyjuk magunkat, annál nagyobb erővel dominál bennünk azon erő(ellenerő), ami kétségek közé rángat.

A reklámok nem véletlenül olyan népszerűek, mert valami olyannal kecsegtetnek, ami valami olyasmit ígér, hogy ha a birtokunkba kerül az a dolog, akkor az életünk rendes kerékvágásba kerül.
A sok magán kívül élő embert simán be lehet ezzel csapni, a mézesmadzagot elhúzva az orruk előtt.
Belemennek a játékba és pár nap múlva még mélyebb depresszióba esve sajnálják magukat, mert igazán csak esetleg egy-két napig lettek boldogak...ezek a pótcselekvések a civilizált világunk szerves részévé váltak.
Vásárolunk, költekezünk és egy darabig letudtuk a dolgokat és struccpolitikánkban élve halunk.

Minden olyan dolog, ami eltávolított a természettől rombolólag hat ránk, testileg, lelkileg.

El lehet bagatellizálni ezen dolgokat, lehet rajta mosolyogni, de idővel a testünk jelezni fogja(betegséggel), hogy nem jó úton haladunk.

A szellemi útmutatások bezárulnak(az objektívek), ha nem tiszteljük magunkat.
Ez azzal is jár, hogy minden olyan dolog, ami szubjektív megtalál minket, amiből egy darabig úgy érezhetjük, hogy jobban vagyunk, de hosszabb távon semmit nem segít rajtunk.

A ceremonikus beavatások ideje lejárt, mégis nagy divat jelenleg.
Ezek azért ilyen népszerűek, mert igazán nem kell érte tenni semmit.
Mégis olyan dolgokat ígérnek, ami kecsegtető, ha elvégezzük, ha a beavatást megkapjuk.

De ebbe nem megyek bele mélyen, mert több oldalt tudnék írni, ezért is csak annyiban maradok, hogy nem árt önmagunkba nézni és felismerni, hogy csak mi magunk segíthetünk magunkon az által, ha teszünk is valamit magunkért.

Ez a változat a nehezebb.
De minden, amit ebben a beavatásban megéltünk a miénk marad. Stabilan.
Minél több ilyen tapasztalásunk van, annál hamarabb vesszük észre azt, hogy megint egy csapdában vagyunk és azért mutatja az életünk a nem szép oldalát.
A lényeg a tudatosságon van, azon, hogy a legmélyebb pillanatunkban felismerjük, hogy csak mi magunk segíthetünk magunkon.

Amikor erre rádöbbenünk, akkor már emelkedünk is.
Ez egy nagyon fontos lépés, mert innentől kezdve adja majd magát a dolog tovább.

Meg kell tanulnunk bízni magunkban.
Ha megtanultunk, akkor már nem kérdezzük meg, hogy mi következik, csak hagyjuk, hogy a jelen pillanat emeljen fel a megoldásunkig.

Szeretettel,
Tibor

2011. február 23., szerda

ma

video

Ma reggel végre rászántam magam, hogy kimegyek a Mátrába.
A leghidegebb napra időzítettem, de megérte kimenni.

Sikerült kellő módon feltöltekezni, annak ellenére, hogy a Nap, csak egy pillanatra mutatta meg magát, aminek így is nagyon örültem.
Igyekszem innentől kezdve napi rendszerességgel megtisztelni magam, hogy friss levegőt szívok és megmozgatom magam.













2011. február 21., hétfő

evolúció-devolúció (éteritás)

Evolúció.

A Földünk evolúciója elérte csúcspontját, amit sokan nem akarnak tudomásul venni.
Ez azokban a törekvésekben is megmutatkozik, hogy meg akarják menteni a Földet, különböző mozgalmak alakulnak ennek érdekében.
Persze nem baj, ha vigyázunk arra, amink van, ideális mértékek között.
A Földünk is átbillent a devolúciós szakaszba, ahogy egy ember is eléri krisztusi korát, amikortól sejtjeink már nem úgy regenerálódnak, ahogy eddig.
Persze ezt is lehet nem tudomásul venni, ahogy sokak nem óhajtanak idősödni, mert úgy vélik, hogy felülírhatják ezen természetes folyamatot modern hókusz-pókuszokkal.
Igen...ideiglenesen lehetnek is erre megoldások és úgy tűnik, meg is állítottuk az öregedést.
Pedig hosszú távon megmutatja majd, hogy ezzel csak becsapjuk magunkat.
Egészségesen idősödni és betegen öregedni nem ugyanaz.
Az első csak kevesek privilégiuma, a második nagyon sokaké.

Egészségesen idősödni, csak egészséges gondolatokkal, érzésekkel lehet, amiben benne van az idősödés elfogadása is.
Aki ezt nem tudja, nem akarja tudomásul venni, az elkezdi a betegen öregedését.

A Földünk is belépett abba a szakaszba, ahol egészségesen idősödhetne, ha hagynánk.
Tudom ez sokak ellenvetésébe ütközhet, de mindenki úgy viszonyul magához és a Földhöz, ahogy a jelen állapotában tud.

A krisztusi kort elért Föld már egy éteribb minősége felé közeledik, ahogy telik az idő.

Mi Emberek is, ahogy átlépjük ezt a kor, fontos, hogy szellemiekben gazdagodjunk.
Aki ezt nem érzi fontosnak, annak hamar jelezni fog a teste, hogy valamit nem vesz figyelembe.
Egyénenként változó, hogy milyen éteritásunk van, ezért is vannak sokan, akik még nagyon nem öregszenek...ez a szerencséjük egy előző életükből magukkal hozott éteri csomaggal magyarázható, amit ugyanúgy ki lehet meríteni, ha nem kapunk időben eszünkhöz, szívünkhöz.
Az öregedés, az idősödés az éteritásunk csökkenésével jár együtt, a betegen öregedés egy sokkal intenzívebb éteritás vesztést jelent, ami betegséggel analóg.

Minden elégedetlenség, minden olyan dolog, ami a másikban a rosszat véli fel, ami a másiknak rosszat akar az éteritásunkat csökkenti.

Viszont minden, ami a másikban a hasonlót láttatja meg, még annak ellenére is, ha a legnagyobb ellenségünk, akkor az éteritásunk növekszik ez által.
Minden dolog, ami a másik ellen fordul ...ez által magunkat is bántjuk.
Persze ehhez fel kell nőni, hogy megértsük, megérezzük.

A szellemi világokba (nem az asztrális világba) való belépés alapja ennek tudatosítása.
Bárki, aki úgy véli, hogy szellemi látó és úgy él, hogy a másikban a rosszat fedezi fel először, az hazudik magának és másoknak is.
A szellemi látás morális változásokat követel meg.

Az asztrális látáshoz ez nem szükséges, de ezekben a belelátásokban nagyon sok szubjektív elem is belekerül, ami nagy tévedésekhez vezethet.
Jelenleg sok asztrál látó van, nagyon sok, ezért is a káosz.

Szellemi látó viszont szinte senki.
(tudom ez sem fog tetszeni sokaknak)

A Földünk megkér minket az egészséges idősödésre.
Mindenkinek tudomásul kell ezt vennie.
Persze ez az idő nagyon nagy, míg meghal, hogy egy éteri Föld váljék belőle...de nem árt tudni, hogy mi zajlik mostanság és a szubjektivitásunkat ideje, hogy felváltsa az objektivitás.

Kenegethetjük a Földünket a legjobb kenőcsökkel, ami majd megállítja az idősödését, ahogy sokan kenik magukat a legdrágább kozmetikumokkal, de nem fogja megállítani azt a természetes folyamatot, ami determinált.

Sokan Krisztus is fizikális testében várják vissza.
Ez a legnagyobb becsapás és az evolúció nem értése.
Krisztus már egyszer fizikális testben megjelent, nem fog még egyszer, csak éteritásában.

Ez az evolúció.
Ahhoz, hogy találkozhassunk vele, az éteritásunkat kell fenntartanunk.
Az étertestünk(élet test) halott anyagoktól nem fog erősödni, pedig manapság szinte csak halott anyagokat viszünk be a testünkbe(tisztelet a kivételnek).
Ez a propaganda tartja az emberiséget fogságban, abban a tartományban, ahol nem is érthetőek ezen szavak, ezen gondolatok, mert nincs hozzá affinitásuk.
A hús az egyik legjobban gátló dolog.
Mégis a legfontosabb élelmiszerek egyike, mert a propagandája tökéletes.
Aki akar enni húst az egyen, viszont arra ne várjon, hogy saját , önálló gondolatai legyenek.
Tudom ezzel is megbántok sokakat, nem áll szándékomban.

Lesznek gondolatai, de azok nem önállóak, hanem jól betanultak, amiket belesulykoltak rendesen és úgy véli, hogy a sajátjai.

A Földdel kapcsolatban is ilyen dogmatikus gondolkodás van a szeretet égisze alatt, pedig ezen szeretet lehet, hogy őszintén fakad, nem tagadom, de nem segít semmit, csak ideiglenesen.

Krisztus második eljövetele, ami az éteri Damaszkuszban lesz(ahogy a fizikális Damaszkuszban is volt, amikor Pál találkozott vele) mindenkinek privilégiuma, ha tesz érte.

Fel kell nőnünk magunkhoz, hogy felfedezzük, mekkora rabigát hordozunk, miközben azt hisszük, hogy szabadok vagyunk, ahogy a propaganda is elhintette.

Rabok vagyunk, amíg azt hisszük, hogy a Földünk evolúciója az, hogy ismét Földi(fizikális) paradicsomot fogunk teremteni. Shambala nem fizikálisan jön el, hanem éteritásában.

Ez nagyon fontos.

Erről írtam régen egy verset, vagy valami hasonlót...íme:



Boldogságban úszó lelkem fényében testem örömtáncot jár.
Lelkem paradicsommá változása szembesít a reménnyel.
Bús gondolataim alkímiája erővel lát el, gyengéden magához ölelve.
A félelem generátora szeretetemtől már vissza hőkölve nyüszít.
Nem bír velem, mert ereje fogytán...érzi, de nem adja fel.
Reménytelen csatájában önmagát karmolja halálra.
Bennem Shambala éteri fénye van jelen...beragyogva fizikális testemet.
Pompás élet szőnyegét lerakva bennem életvirágaival.
Csak itt találkozhatok vele...másodszor itt fog velem szemben jönni...ahogy Damaszkuszban hajdanán...




Szeretettel.

Tibor

2011. február 17., csütörtök

Mihály arche (Michael archai)



Michael archai (Mihály arche)

Kollektív küszöbőr, a Krisztushoz vezető út felszabadítója és őrzője.

Tudom ezen szavak sokakban ellenállást válthatnak ki a beidegződéseik miatt, de ez nem változtat azon, ami lényeg.

Minden ember keresi önmagát.
Egyénenként változó, hogy hol tartunk.

Ez azt is jelenti, hogy az önmagunkhoz való viszonyunk más.
Minél távolabb vagyunk önmagunktól, annál nehezebben érthető amit most írok.

Az ember étertestének újraaktiválása a jelen kor emberének sürgető feladata.

Mihály ebben is segít.

2011. február 16., szerda

csak türelem

Emlékek.

Érzések.

Ez a zene pl. fájdalmas és egyben örömteli érzéseket vált ki belőlem.

http://www.youtube.com/watch?v=6Q00HQwO2Sg&feature=related

Ezek az érzések mennyire kényszerítőek tudnak lenni, mennyire, ha nem vagyunk tudatosak velük szemben.
Ha hagynám, ezen zene teljes önsajnálatba vinne, abba a régi énembe, ahol úgy éreztem, hogy nem sok beleszólásom van az életembe.

Valahogy ezzel a kóddal születtem, a lelkem ezen dolgokat hozta át egy másik testet öltésemből...a szegény én aspektust.

Jó pár évnek kellett eltelnie, amíg rá nem döbbentem, hogy ez pedig nem is én vagyok, nem fontos ezen alprogramom szerint cselekednem.

Mindenkinek van egy adott alprogramja, ami szerint reagál.

Egyénenként változó ez a karmikus hátterünktől függően.

Van olyan, akinek az előző életeiből már egy olyan dolgot hozott magával a lelke, ami a bizonyossággal van maga iránt, ami az értékeket véli meglátni magában. Ez az önbizalom.

Nagyon ritka, aki ideális önbizalommal rendelkezik, ugyanis az önbizalomnak a szélsősége, a túlzott önbizalom van inkább jelen manapság.

A túlzott önbizalom és a szegény én szindróma, a túlzott alázat.

Egyik sem a középút.

Középen az a bátorság van, ami ideálisan bízik magában és az életben.


Ha ezen életünkben közömbösséget tapasztalunk, akkor az előző életeinkben valószínű, hogy kötelezettségtudatból, közömbösen cselekedtünk, tettük a dolgainkat.

Ne is csodálkozzunk, hogy most közömbös emberek vesznek körül.

Meg kell látni a karma igazságosságát.

Amíg ez nincs meg, addig folyton panaszkodni fogunk és ujjal mutogatni a másikra.


Minden önzetlen cselekedetünk a következő életünkben kamatozik, persze nem kizárt, hogy az adott életben is.

Minél tisztábban élünk, minél jobban megértjük, mit jelent a felebaráti szeretet, annál több szeretettel és mosollyal teli ember vesz majd körül a következő megtestesülésünkben.

Most sok a közömbös ember körülötted?...nem tehetsz mást, mint tudatosítod, hogy nem véletlenül van ez.
Minél hamarabb elfogadod, annál hamarabb könnyebb lesz a lelked.
Persze ezt gyakorolni kell és az egó először nagyon fog tiltakozni.
Ez a dolga.


De ne hagyd, hogy ez az alprogram tovább is megvezessen.
Írd át.

Felejtsd el a másikra mutogatást, hidd el soha senkit nem vitt még előbbre, a világ helyzetén ideálisan még nem változtatott.
Mégis ugyanúgy ismételjük azt, hogy "te vagy a hibás!!!"...én meg vagyok az etalon.

Érzések...vannak bőven. Minél tudatosabbak vagyunk, annál hamarabb grabancon ragadhatjuk azt az önmagunkat már nem szolgáló érzést, ami mindig is beledöngölt a semmi érzésünkbe.

Ha most valami ilyen érzés uralna Téged, akkor tudd, hogy van hatalmad ezen érzésed felett.

Csak türelem.

Most ezt a zenét már egy másik énemmel hallgatom...és teljesen mást ad, mint, ha nincs benne tudatosság.

2011. február 15., kedd

Ha szeretsz annyira, hogy megnyitod az ajtókilincset, már hallani fogom.
Én odamegyek az ajtóhoz és a fülem rátapasztom, hogy érezzem ott vagy-e még. Ha érzem, hogy a kilincs nyomódik lefelé, akkor titokban segítem lenyomni belülről.
Ezt nem fogod érezni, de talán ezt nem is kell, hogy tudd.

(titkaim naplója 2011 izidor)

2011. február 14., hétfő

leszülettünk (az egónk követeli a jussát)

http://www.youtube.com/watch?v=VIM7vcVpg_o

Leszülettünk ebbe a világba.
Van, aki ébredezik, van, aki a mocskába jár vissza dagonyázni.

Nincs jó, vagy rosszabb.

Tapasztalás van.


Két ember találkozása egy hatalmas lehetőség arra, hogy megismerjük önmagunkat.

A társunk mindig mutat számunkra valamit, amit vagy elfogadunk és integráljuk, vagy lelépünk újjal mutogatva..."Te vagy a hibás!!!".

Persze, ha integráltuk nem kötelező tovább vele maradnunk, de a lényeg azon van, hogy beépítettük-e azt, ami a miénk?...ha nem, akkor tovább koslatunk öntudatlanul és az isteni elrendezést figyelmen kívül hagyva az egónk követeli a jussát...pedig nincs jussa.

Önző módon olyan dolgot követel, amit csak az érdemel, aki tett is érte valamit...nem is keveset.

Mégis manapság csak a másikra mutogatunk, mintha valami "blikkfanggal"születtünk volna, ami megkülönböztet a másiktól.

A hős útja.

Megyünk és keressük önmagunkat.
Parsifal történetét mindenkinek szívből ajánlom.

Magadra fogsz ismerni meglásd, ahogy én is.

Itt olvashatod...persze nyugalomban, ha teheted.

http://www.szent-gral.hu/cikk/9/parzifal_legenda.html


Mindenki keresi önmagát, még akkor is, ha gyilkol, ha másokat bánt.

Leszülettünk és aki egy kicsit is felfogta, hogy miért is történt ez, annak már könnyebb is, meg nehezebb is.

Paradoxon.

Minél tudatosabban látjuk a világot és önmagunkat, minél tisztábban látjuk a kozmikus összefüggésében az Embert, annál nehezebb is néha.

Amikor ez a tudatosulás pillanatai megérintenek, a lemorzsolódás megkezdődik...minden, ami eddig a részünk volt(azt hittük, mert semmi sem a miénk), ami már nem szolgálja új énünket szépen lassan eltűnik.

Ez nagyon rosszul érinthet egyeseket, de idővel egyre tisztábban megérti, hogy ez így van rendjén.

A gondolataink, érzéseink változásával minőségibb Emberek (ez nem ledegradálás) vesznek körül, akik az origóhoz közelebb vannak.

A periférián gondolkodók szépen leforgácsolódnak.

Szeretettel.

Tibor

legyen teljes

2011. február 9., szerda

utálod, ha becsapnak?

Utálod, ha becsapnak?

Megértem.


De semmi sem véletlen.
Még akkor is, ha az egód tiltakozik ezerrel ez ellen.

Nekem is tiltakozik...pontosabban már nem, mert tegnap fény derült egy-két dologra és ez a letisztulás megkönnyebbülést hozott bennem.
De valamiért megint hazugságot kellett tapasztalnom.

Eljutottam oda, hogy nem bánom.


Nincs jobb, vagy rosszabb.

Addig, amíg ezt nem értjük meg, addig egy helyben topogunk.

Amíg magunknak hazudunk, addig a hazugság is jelen lesz az életünkben tükörként.

Elfogadod?...minden ezen múlik.

Minden.
Az elfogadás az az oldás, ami felold bennünk minden nem oda valót...ahogy a víz is ezt teszi némelyik anyaggal.
De van, amivel nem bír...ehhez különleges dolgokra van még szükség...a testünkben pl. enzimekre.
Mi magunkban is különleges gondolkodásra, tudatosságra van szükség, hogy hasonlóan, mint egy enzim a zsíros dolgokat is feloldjuk.

Mik a zsíros dolgaink?

HÚ...nem is sorolom...mindenki jól tudja, amihez úgy ragaszkodik, amitől nem tud szabadulni, miközben valahol tudja, hogy semmiben nem segíti.

2011. február 8., kedd

felhők fölött



A köd fogságában Gyöngyös.
















Felhő fölött...kavargó, fájó érzések fölött...süt a Nap.

Reggel felébredve a szívemben éreztem a fájdalmat, amit a csalódottságom okozott.
Ez az érzés olyan volt, mint egy köd, ami rám telepszik.
Fullasztó.

Amit tudtam megtettem, hogy felé kerekedjek.
Felkeltem és kinéztem az ablakon.

Hatalmas köd fogadott.

Bevallom ez még rátett egy lapáttal a dolgokra.
Elintéztem a reggeli tudatossággal és tudattalanságommal ötvözött rutin dolgaimat és elindultam a Mátrába.

Ahogy egyre följebb értem, már a ködön keresztül átszűrődött a Nap.
Ez örömmel töltött el...és, ami utána fogadott, az maga volt a csoda.

Láttam a várost, amit belep a köd, ahogy engem is az érzéseim.
Egyre felszabadultabb lettem.

Persze ma is két kutyával hozott össze a sors.
Valahonnan megint előkerültek és mellém szegődtek egy darabig.

Készítettem egy két fotót is, de a videó talán átadja azt a szépet, amit megéltem.

Most visszatértem a ködbe, de egyáltalán nincs rajtam súly. Az érzéseim fölött vagyok, ott, ahol süt a Nap.


video

Szeretettel

Tibor

2011. február 7., hétfő

ébredezik

video





Mai termés.

Imádom ezt az időt és minden kezd éledezni, ébredezni.

Már jó ideje nem találkoztam ezzel a Drága Kutyussal...megint mellém szegődött.








































2011. február 5., szombat

lemaradás érzés (mindenki porszem)

Minden érzések közül a legkegyetlenebb a lemaradás érzés.


Kegyetlenül el tudja hitetni velünk,hogy semmit nem érünk, ha nem azt csináljuk, mint ami divatos.

Csak a tudatosságunk az, ami ezen átlát, ami ezen érzésünket átalakítja.

A világ sajnos ezen szellemben él jelenleg, amiben egymást eltiporva meg kell, hogy mutassuk nagyságunkat, miközben olyan parányiak vagyunk, mint egy porszem.

Sok porszem harcol egymással.

Tibor

2011. február 4., péntek

nagyon fontos!!!!

Nagyon figyelj!

Ma egy olyan különleges nap van, amit egyszeres napnak neveznek.

Ma pontosan ugyanúgy teremthetsz, mint a többi napon...ezt használd ki.

Ezek a napok.

Pl. MA.

...és képzeld...HOLNAP...a következő HOLNAPUTÁN...és mindig egy következő nap.

Ne halaszd el.

2011. február 3., csütörtök

zabolátlan

Zabolátlan ösztöneink...kényszeres villámreakcióink.

Ez jellemző a ma emberére.
Pedig úgy gondoljuk, hogy különbek vagyunk az állatoknál...PEDIG nem.

Addig, amíg a kielégítetlenségünkből csapongunk a kielégült állapotunkba, amíg a farkasétvágyunkból eljutunk a telezabáltság állapotunkba...addig egyáltalán nincs különbség az ember és az állat között.

Szélsőségeinket gondoljuk középutunknak.
Ez a legnagyobb csapda.

Hol az Aranymetszet, amiből kiindulva már nem kényszerítő erejű semmi?
Hol az Aranymetszet, amiből kiindulva megzabolázott érzéseink már nem betegítenek?

Ebbe a középpontba mindenki csak a legnagyobb őszinteséggel juthat el...őszintén magunkba fordulni, ami nem egyszerű tudom.

De ez az út van csak, ami begyógyítja a sebeinket.

Szeretettel.

Tibor


ui...az igazi szerelem az Aranymetszésben van.