2015. január 26., hétfő

nem ismerjük magunkat




"...vajon pusztán az a tény, hogy valakit megpróbáltatás ér, egyértelmű-e a fejlődéssel? Nem! Az a kérdés, hogyan foglal állást az ember a megpróbáltatással szemben. Előfordul, hogy valaki a rossz által átmenetileg még rosszabb lesz, mígnem addig veri a Sors, hogy vé­gül javulnia kell. Minden megpróbáltatás tulajdonképpen útvesztő az ember számára, mert szilárd lelki alap kell ahhoz, hogy a megpróbáltatást helyesen viselje el. Ehhez foly­tonosan tudatosítani kell, hogy az élet és a világ tulajdonképpen színdarab az egyes em­ber számára, amelyben pont azt játsszák, amire neki lelki reakció szempontjából szüksé­ge van. Nem az a lényeg, hogy adott pillanatban vagy évben, vagy inkarnációban mi tör­ténik vele életsorsban, hiszen mi ez mind az örökkévalósághoz képest. Ellenben a lényeg az, hogy a Maya, a káprázat világában hogyan manifesztálja magát, hogyan foglal állást..."
Dubravszky László: Okkult útvesztők




Alacsonyabb énem negatív hajlamai szüntelenül dolgoznak bennem.
A bosszúvágy, irigység minden pillanatban a megbocsátásom ellen dolgozik, pontosabban a valódi megbocsátásom ellen, mert sokszor éreztem én azt, hogy már nem haragszom, de rá kellett jönnöm, hogy bizony még nagyon távol állok a valódi megbocsátástól.
Nem kis út az, amíg rádöbbentem saját kis "segítő"hazugságaimra, amik folyamatosan védő burokba tartva megóvtak az életeim során magamra aggatott karmikus terheim meglátásától, azoktól a számomra másokban utált dolgoktól, ami bennem is jelen van, csak szépen jól elbújtatva.
Minden ilyen élethelyzet csakis azért valósulhatott meg, mert egy dologra szerette volna felhívni a figyelmemet. Arra, hogy jól nézzek magamba.
Egóm sikerhajszolásában számtalan esetben nem vette tudomásul a magasabb énem intő jeleit, éppen ezért hamis illúziókba burkolózva, (mintha ténylegesen el lehetne rejteni magam és a világ elől rejtett dolgaimat, mintha nem lenne megszámlálva az összes hajszálam odafent) elodázta a szembesülést.
Nem szeret szembe(s)ülni magával az egóm, a magasabb énemmel.
Mindent megtesz, hogy megmaradjon a jól bevált módszereinél, ahol az elismerést folyamatosan bezsebelheti, mert valahonnan szüksége van energiára.
Ezt a módszert nagyon sokan követik, becsapva magukat, mert a világ jelenleg ezt diktálja.
Néha elhangzik felületesen az, hogy "légy önmagad"..."ismerd meg önmagad".
De igazán ezen felszólítások igazi mélységekig nem  hatolnak le, csak a felületen maradva elhitetik, hogy mi már igazán megismertük magunkat és  nincs is már több dolgunk magunkkal, csak mással.
Irány a másik meggyógyítása!...közben semmit nem tudunk magunkról.
Nem ismerjük magunkat.
Úgy akarjuk ismerni magunkat csak, ami tetszik nekünk, ami másban csúnya, az nem mi vagyunk, az bennünk még lehetőségként sincs meg, mert az elkülönülés és elválasztottság illúziója pókhálójával bekebelezett minket.

Teljes pillanatokat! :)

(egyébként jól vagyok! :D)

Tibor



2015. január 25., vasárnap

merkúr-jupiter






" A sorsom és én egy vagyok"   Rudolf Steiner

Sorsunk mindig konfrontál a legváratlanabb helyzetekkel, emberekkel.
Néha ez úgy tűnhet, hogy mi ezt már nem tudjuk elviselni, mert annyira nehéz a súly a vállunkon, hogy beleroskadunk.
Ezek a nehéz helyzeteink nem csak szenvedések, hanem felszólítások arra, hogy döntsünk.
Ilyenkor jön az a kérdés, hogy honnan tudjuk meg azt, hogy mi a helyes döntés?
Mindenkiben ott van a lehetőség arra, hogy felismerje a karma(karmája) tanító szándékát ezen eseményekben, ezen emberekkel való találkozásban.
A karma transzcendens logikával rendelkezik, ami ténylegesen szinte átláthatatlan, hogy az adott pillanatban miért történnek úgy a dolgok, amit esetleg mi nagyon nem szeretnénk (mégis számunkra a legjobb helyzet, amiről nem is tudunk).
Két féle élet létezik, mind a kettő tanító szándékkal olyan, amilyen.
Az egyikben már alapból jóléttel szembesülünk és szinte minden adott, nyugalom, kész megoldások vannak.
A másikban már a születéstől kezdve a nehézségek, a váratlan gyilkos élethelyzetek tömkelege van jelen.
Az első esetben idővel megjelenik a hirtelen fricska, ami felbomlasztja azt a biztonságot, ami ezidáig a legnagyobb nyugalmat adta. Ezek az első jelek arra, hogy az eddig hozott megoldásaink nem feltétlenül jók, a jelenlegire és egyre jobban ösztönözve leszünk arra, hogy mi magunk , saját erőből előkerítsük az újat, az újabbat.
Ilyenkor van az, hogy az addigi emberek kezdenek lemorzsolódni, mert a mi megoldásunk már kezd ellenkezni az övéikkel.
Ez a konfrontálódás nem egy egyszerű feladat, ezek a legnehezebb idők, amikor szembe kell néznünk a rokonokkal, barátokkal, ismerősökkel és egyre inkább észrevenni a karmánk lelkünkre gyakorolt tanító szándékát.
Minden ember aki jelen van az életünkben a kellő időben a kellő érzéseket hozhatják elő belőlünk, hogy szembesüljünk azzal, hogy milyen is a viszonyunk magunkhoz, mert csakis ettől a viszonytól, viszonyból származhat lelki emelkedés, vagy éppen lelki alászállás..
Éppen ezért lehetséges az, hogy egy rossz élethelyzetből még rosszabbul jövünk ki, mert nem vesszük észre a lényegét, azt a kölcsönös üzenetet egymásnak, ami arról szól, hogy mi éppen azért vagyunk jelen és azért vitatkozunk, hogy ne a legrosszabbat hozzuk ki egymásból, hanem a legjobbat. Nem egyszer estem ebbe a "hibába". Néha az érzés, ami ehhez a helyzethez, emberhez tartozik, arra akar felszólítani, hogy gyűlöletben, haragban, indulatban maradjak és azt érezzem, hogy ez a megoldás.
Ez a lelki érettségünk fokától függ és talán erre mondták azt régen, hogy okos enged, szamár szenved.
De meg ne tévesszen minket itt az, hogy "okos", mert önmagában az intellektus(Merkúr) nem elég ehhez, hanem az is lényeges, hogy szintetizálni tudjuk-e a dolgokat, össze tudjuk -e hangolni az eseményeket, fel tudjuk-e ismerni az üzenetet, látjuk- e a nagy képet, a rendezettséget ebben a látszólagos rendetlenségben?
Felismerjük-e lényegest a lényegtelennel szemben?

Ezt nevezzük tisztánlátásnak(Jupiter).
Ez a képességünk  egyre jobban felfakad belőlünk, ha a szándékaink egyre tisztábbak, őszintébbek a morális változásunk felé.
De nem sürgethetünk semmit, nem várhatjuk el azonnal azt, hogy mindenre rá fogunk látni azonnal, mert ez egy olyan munka, amihez kitartás és idő kell. A türelmetlenségünk a legnagyobb gát magunkkal szemben.
Éppen ezért az intelligencia foka teljesen független attól, hogy éppen milyen útvesztőbe kerültünk, mert  az intelligens emberek éppúgy csapdába kerülnek, mint a gyenge intellektusúak.

A lelkünk fejlődésének nagy akadályait ténylegesen úgy tekinthetjük, mint a fejlődésünk mérföldköveit.
Persze ebben a nagy megpróbáltatásokban nem feltétlenül vesszük észre a lényeget, ilyenkor elidőzünk, a tájékozódó képességünket elveszítjük. Ebben nem egy ember, legfőképpen Nő volt a segítőm ezen életemben.
Kellő módon (nem tudatosan) a felé terelt(és én engedtem), ahol a káosz urai már tárt karokkal vártak.
Nem sajnálom ezen időt, a lelkiállapotom jelenlegi állása szerint jó viszonyban vagyok velük(ami nem jelenti azt, hogy fizikálisan is találkoztunk és ezt vele tudatosítottam).
Furcsa így visszatekinteni ezen kalandos, néha félelmetesen abnormális élethelyzeteimre.
De a lényeg az, hogy a sorsom és én egyek vagyunk.  :)

2015. január 16., péntek

sült avokadó


A képre kattintva kinagyíthatod






Színesítve az étkezési szokásom repertoárját elkészítettem életem első sült avokádóját, ami meglepő módon csodálatosan finom lett.
Tegnap ötlött fel a gondolat, hogy talán így is el lehet készíteni, ma reggel megvalósult.
Mindenkinek ajánlani tudom, mert  ez egy megint egy újabb különleges íz, teljesen más, mint nyersen.
A nyers sóskalevél enyhe savanyúsága különösen passzol hozzá.


2015. január 15., csütörtök

tapasztalás igazgyöngyei


http://youtu.be/EgdOs5-3VWQ

Nehéz idők voltak, de már végre érzem a felszabadulás hozta éltető energiákat is. A tapasztalás igazgyöngyeit a lelkem biztonságban megőrizve bármikor megtekintheti.
Nincs is ettől nagyobb kincsem, semmi sem múlja felül azon nehéz időszakaimat, amikor egyedül szembesültem magammal és csak magamra számíthattam.
A megbocsájtás, az elfogadás ereje gyógyítólag hatott minden sejtemre, ezért is az egészséges, ideális kommunikáció köztük megszüntette azon blokkjaimat, amitől elnehezülve azt hittem, hogy már nincs megoldás.Pedig van, mindig is volt, de azt fel kell fakasztani, fel kellett fakasztanom, hogy újra éljek. Szeretlek benneteket! :)

2015. január 14., szerda

a mai kísérletezésem eredménye



sült zeller(fokhagymás)


A zeller először kevés olajon pirítva, azután egy kicsit felöntve vízzel, nagyon finom puhára, mégis ropogósra sült.
Fokhagymával, sóval ízesítettem csak.
Tettem bele pár szelet gyömbért is, és spenótot és paradicsomot pároltam hozzá.
Nyers rukkolával, spenóttal díszítettem.
A zeller annyira finom, teljesen más ízű, mint alapból. :)



2015. január 12., hétfő

nem fájdalommentes



Foto : Gilbert Garcin


Mások és a világ sorsa felé érzett felelősségérzetem kivetnivalót hagy maga után.
Belső életem tudatos megismerése, feltárása, megtisztítása ugyan nem fájdalommentes feladat, de ezen fájdalmaim, szembesüléseim értetik, éreztetik meg velem azt, hogy mennyire egymásra vagyunk utalva.
Múlt életeink hozománya lehet jó esetben az is, hogy az együttérzés már alapból  élőn, szeretőn, a kellő szilárdsággal és lágysággal enged közeledni embertársainkhoz.
Viszont ezen tulajdonságunk hiánya sok tanulságos pillanattal fűszerezheti meg az életünket, szembesítve azzal, hogy e nélkül semmire sem mehetünk, csak látszólagosan haladunk, ahogy a világ ezt be akarja nekünk bizonyítani, persze hiábavalóan.
Minél hamarabb rájövünk erre, annál jobban ráeszmélünk arra csodálatos rendre, ami a színfalak mögött megmutatkozik és arra is, hogy a mindenkori szellemi segítség csak arra vár, hogy kifejezzük feléjük tudatos felismerésünket.
Senkitől nincs elvárva a tökéletesség, senkitől nem várják el, hogy mindig tudatosan éljen a gondolataival, érzésit kontrollálva, ami a cselekedeteit szabályozza.
E felé csak tiszta, őszinte szándékunkkal közelíthetünk és néha-néha megérezhetjük milyen felszabadító érzés ebben a lelkiállapotban lenni, ahol nem kényszerít az állati ösztönünk determinált összeláncolása.
Itt a gondolataink függetlenek az érzéseinktől, az érzéseink a cselekedeteinktől, pontosabban mi választjuk meg mi következzen. Persze egy meghatározott intervallumon belül, a jelenlegi lelki állapotunkhoz mérten.
Soha ne mond, hogy soha, mert vannak olyan élethelyzetek, amikor legnagyobb tiltakozásunk ellenére is a felé terel a sors, hogy változtassunk meg olyan dolgokat az életünkben, amihez foggal-körömmel ragaszkodunk(még akkor is, ha az az egészséges életmódunkat támogatta, ez egy paradoxon)mert ezáltal döbbenhetünk rá együttérzésbeli hiányosságainkra.
Ez sem fájdalommentes, de nagyon hasznos.
Alázatra tanít.
Alázatra, amire nagy szükségem van, nagy szükségünk van.

2015. január 10., szombat

újra és újra

A sorsomhoz való hűségem az erősségem.
Kibúvóim mellékútja idővel figyelmen kívül már nem hagyható  figyelmeztetőjeleivel figyelmeztet. Persze figyelmen kívül is hagyhatom, de ezt már a lelkem nem finom üzenettel köszöni meg.
Többször tapasztaltam, mégis képes vagyok ugyanabba a gödörbe beleesni, mert a giccses körítések fénykáprázatai hedonizmusom gyökereit ébresztgetve elkápráztatnak. Újra és újra. :)

2015. január 8., csütörtök

gondolatom

Amikor néha elárvulok, akkor észreveszem, hogy a legnagyobb biztonság odabent van...ott legbelül.
És ez olyan megnyugtató.

2015. január 5., hétfő

érték



(Sajnos nem lehet együtt hallgatni a zenét és olvasni, de ha lehet nyissátok meg külön ablakban a         youtubeon. Ez a címe: The Two Towers soundtrack-08-Evenstar )


 https://www.youtube.com/watch?v=im5CIpMFo4Q&list=RDThlpgf27E8I


Értékeink.
Biztonságos gyermekkorom volt.
Ugyan sokszor éreztem azt, hogy mi lesz, ha nem lesznek már szüleim, de ennek ellenére azt mondhatom, hogy így utólag is visszatekintve hálát adok a sorsnak, hogy ilyen környezetbe születhettem.
Bíztam a szüleimben, bíztam abban, amit mondanak, elhittem, hogy nem érhet baj soha engem, mert ők megvédenek,
Szép, megnyugtató érzés most is erre gondolni.
Fel sem fogtam akkor még azt, hogy vannak olyan családok, ahol a hűtőben esetleg kevesebb élelmiszer van, mint a miénkben.
Egy burokban éltem, egy óvó, szerető burokban.
Olyan elképzeléseim voltak a világról, hogy minden emberben azonos érzések vannak, alapból nem éreznek késztetést arra, hogy a másikat bántsák, kihasználják.
Az első igazi szerelmem nem messze lakott tőlem.
Őszinte, tiszta érzéseim egyértelműen elhitették velem, hogy ő sem érezhet mást irántam.
Emlékszem, hogy annyira vártam azt a pillanatot, amikor felkapcsolta a villanyt és én az ablakunkból láthattam a körvonalait, amikor behúzta a függönyt.
Szép emlékek.
Amikor iskolába kerültem nem nagyon értettem a lényegét, hogy miért is vagyok ott. Biztos beszéltek nekem erről sokszor, de úgy éreztem magam, hogy én bizony nem szívesen járok oda.
Ott kezdtem először igazán megérezni azt, hogy az élet nem feltétlenül tejfel. A kis burkom egyre jobban védtelenné vált, egyre jobban megéreztem azt, hogy az emberek egytől-egyig nagyon mások.
Alapból egy békítőszándék mindig jelen volt bennem.
Barátilag közeledtem azokhoz is, akik ellenségesen viselkedtek velem, ami külső szemmel lehet, hogy gyengeségnek tűnhetett.
Amikor bántani szerettek volna, nem engedtem meg nekik, mert nem haragudtam rájuk.
Ez sokakat meglepett és ezért sok embert sikerült megszelídítenem, akikkel a mai napig is köszönőviszonyban maradtunk.
Volt akkor bennem valami, amit szép fokozatosan elveszítettem, vagy talán csak elfelejtettem, mert ezen tulajdonságomat elég nehezen tudom a mostani életszakaszomban aktiválni.
Persze néha sikerül, de vannak olyan élethelyzetek, amikor szinte lehetetlennek tűnik az, hogy úgy tekintsek másra, hogy meglássam benne a közöset, ami megengedi, hogy ráébredjek  arra, hogy senkitől nem várhatom el, hogy változzon, mert csakis nekem van lehetőségem a viszonyomat megváltoztatni felé és ezáltal a hozzáállásom békét hoz a lelkembe, később arra is van esély, hogy ő is másként lásson engem ezáltal.
Ami gyermekkoromban természetes reakcióm volt, az a felnőtt koromra berozsdásodott.
Egy biztos, ami egyszer az enyém volt, az felszínre is hozható.
E felől nincs kétségem.
Tudatában vagyok annak, hogy ez mennyire fontos dolog, mert e nélkül az ember halott.
E nélkül az ember csak a különbözőséget láthatja, a szétválasztottság hatalmas táborát erősíti.
Jelenleg egy olyan világban élünk, ahol az immoralitás hódit teret.
Észrevétlenül behálózta a lelkünket, a hazugság térhódítása olyannyira erős, hogy szinte természetessé vált.
Korrupt világunkat hamis, álszent mondatokkal, cselekedetekkel "mossuk tisztára", ami látszólagosan tényleg biztonságos képet is festhet.
Agymosásunk végterméke az a morálmentes élet, amiben száműztük a fizikális ásványi világ mögötti szellemet, ahol a hedonista életmódunk anyagi dolgok birtoklásába fogódzkodik.
Lehet így is élni, mindenkinek van választási lehetősége, hogy mi az érték, értékes számára.
Nem egyszerű dolgok ezek, főleg azért sem, mert minden ember más lelkiállapotban él, más a viszonya önmagához.
Éppen ezért csakis úgy tudunk viszonyulni a világhoz, a másik emberhez(felebarátunkhoz), amilyen viszonyunk van magunkkal.
Létjogosult minden.Van egy idő, amíg mindent meg lehet tenni úgymond büntetlenül.
De senki ne ringassa magát abba a tévhitbe, hogy a tetteinkért nem vagyunk felelősek, ha azt esetleg titokban cselekedte és úgy vélte, hogy ez már a múlté, nyoma sincs.
Mindennek van nyoma.
Következménye is.
Egy morális és immorális cselekedetnek is, persze a különbségről nem hiszem hogy beszélnem kellene, mert ezt minden ember jól tudja ott legbelül, csak úgy képzeli, hogy ő az egyetlen, akit ezen egyetemes törvények nem érintenek.
A kor emberének jelenleg hatalmas lelki csatát kell megvívnia önmagáért.
Nem biztos, hogy sokaknak ez a szó szimpatikus, hogy "megvívni".
Pedig ebben a nagy technikai világban a legnehezebb morálisnak maradni.
Napi szinten szembesülünk azzal, hogy döntenünk kell.
Meditálunk, imádkozunk, yogázunk, családállításon veszünk részt, oldásra járunk, pszichológust keresünk fel, sőt pszichiátert is,..stb , de a végeredmény nem stabil. ( ha kinyílik a bicska a zsebedben ezekért a mondatokért, akkor sincs átütő eredménye ezen dolgoknak az objektív szellemi háttérismeretek, az inkarnáció és a karma tudománya nélkül).
A lelkek fáznak.
A lelkek melegségre vágynak.
Ott legbelül érzik azt, hogy itt igazán semmi sincs rendben, mégis egyszerűbb elhinni azt, hogy majd csak megváltozik ez a világ magától,
A sejtjeink elektromos vezetők.
Az elektromágneses tér hatósugarában minden egyes emberi sejtek alapból finom rezgése megváltozik, a wifi(és társai, amik azéles szögű hullámokat szórják szét az atmoszférába és az indukció révén belenyomják rezgésmintáikat az idegrendszerünkbe)gyengíti az étertestünket, másnéven az élettesünket, amitől vitálisak, életerősek lehetünk.
Csoda, hogy egyre több a fáradt ember?
Egyáltalán nem csoda ez, csak következmény.
Az emberek többsége ebben a szennyezett világban éli le az életét.
Súlyos szavak?
Lehet, de igazak, annak ellenére is, hogy a propaganda elhitette az emberiséggel, hogy van egy biztonságos határérték, ami alatt ezen hullámok nem károsak.
A legelkeserítőbb ebben az, hogy a biztonsági határérték, ami 28 V/m, ami a tudódok szerint még nem okoz biológiai károsodást, az humbug.
2005 -ben  Svájcban a környezetért az erdőkért és a mezőgazdaságért felelős szövetségi hivatal (BUWAL) készített egy jelentést az "elektroszmog a környezetben" címmel, amiben egyértelműen kimondja azt, hogy jóval a biztonságosnak mondott határérték alatt is fellépnek a sugárzásnak biológiai hatásai. Azt is mondja, hogy jelenleg a tudomány nem tudja meghatározni azt, hogy ez a biológiai hatás mennyire káros.
Ez egy valóságos, hivatalos vélemény. Nem összeesküvés elmélet, holmi koholmány.
Az emberi organizmusra gyakorolt állandó károsító hatás egyértelműen bizonyított.
Az agyunk és az idegrendszerünk állandó terhelés alatt van ezáltal. Az idegeink természetes finom folyamatai zavartak lesznek, de ez a hatás még annyira nem erős, hogy maradandó biológiai károsodás jöjjön létre, Folyamatos küzdelem folyik a helyreállításért naponta, az immunrendszerünk keményen dolgozik.
Ha nem is lép fel maradandó biológiai károsodás, de más szinten, a gondolkodás szintjén, ha állandóan ilyen hatás alatt van, akkor bizony nem tud zavarmentesen gondolkodni.
Tehát akkor káros, vagy sem? Fontos az, hogy zavarmentesen tudjunk gondolkodni?
Fontos az, hogy spirituális gondolkodásunk szellemi fejlődésünket támogassa?
Mennyire lényeges ez?
Vagy elég az, hogy hamis illúziókat kergessünk és spirituális egónkat az egekbe szárnyalva a mellünket verjük, hogy mi már megvilágosultunk és senki nem mondja meg nekünk, hogy mit csináljunk...mert minden úgy jó, ahogy van és a kerülő útjaink is Rómába vezetnek.
Igen, ez is egy alternatíva, de de eljön annak is az ideje, hogy az ember a csoportlélekbe hullik-e vissza, vagy megmarad mint indivídum, de mégis egységtudatúan.
Fontos ez?
Vagy az a fontos, hogy beledugjuk a fejünket a földbe és nagy ívben letojjuk ezen dolgokat és a felületen szemlélődve áltatjuk továbbra is magunkat, hogy majd csak megoldja az élet valahogy a dolgokat, ebben felesleges morális változást végrehajtanunk...melyik a hiábavalóság?
Döntsd el.
Számomra nagyon fontos, hogy gyakorlatias módon éljek ezen a földön, miközben a  gondolkodásommal a szellemi fejlődésemet is támogatom(ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy nem csinálok baklövéseket, amiket tudomásul veszek és tovább lépek :) )...nem csak ezen föld polgárai vagyunk , hanem szellemi, lelki lények vagyunk inkább.

A szellemi táplálékunk minősége a lelkünk nyugalmának alapja, ami kihat fizikális egészségünkre.
Nem mindegy, hogy hosszabb távon esetleg már kevesebbszer kell segítséget kérnünk, mert a lélekjelenlétünk ereje ideális biztonságot ad, magabiztosságot.

Az önzetlen szeretet kialakítása az egyetlen módja annak, hogy ezen hatásokat kivédjük.
A moralitás kifejlesztése elengedhetetlen ehhez.
Az önmagunkért mondott imák, meditációk, amik az önfejlesztésünket tűzik ki célul, szinte magánügynek számítanak, ezzel meg akarunk szerezni magunknak valamit. Azonban létezik egy másik út is, ami az önfejlesztéstől eltérő, egészen új, más lényegiségű.
Ez a munka nem önmagunkért történik, az összes belső munka kivétel nélkül másokért történik.
Semmit sem magunkért teszünk, hanem azért, hogy mások juthassanak egy magasabb tudáshoz.
Viszont ezt az utat csak csoportok követhetik.
A csoport minden egyes tagja nem magáért, hanem a másikért, másokért dolgozik.
Az egyén munkáját más élvezi.
Az egyén, amit kap, azt mástól kapja.
Ilyen esetben az éteri erők erősödnek.
Krisztus éteri erőként, éteri lényként jelen van.
Ez az az erő, amit semmilyen elektromágneses tér nem tud gyengíteni.
" Ez az ősprincípiuma minden igazi közösségnek."

Az erő így megsokszorozódik.
Az önzetlen szeretet nem kapcsolódik egy adott személyhez.
Ha egy 12 fős csoportban a tagok csak önmagukért dolgoznak( az értékskálán a belső erejük tegyük fel , hogy 2 es), akkor az erő kevés,(12 x2=24), viszont, ha mind a 12 tag a másikért önzetlenül dolgozik, akkor a csoport ereje kettő a tizenkettediken, ami egyenlő 4096 -al.
Persze ez mindig attól függ, hogy az ember az önzetlenség milyen fokán áll.

Az önzetlen szeretet igazi teremtőerő.
Ezen csoportokban az egyén(indivídum)nem veszik el, sőt, amikor másokért dolgozunk, az áldozatból fakadó erő valami nagyobbat hoz létre, középen összpontosulva, fókuszálódva, valami létrejön közöttük, ami nagyobb az egyének számától, de mégis elválaszthatatlan tőlük.
Sőt az individuális"én" meg is erősödik.
Egy csónakban evező két ember ha nem csak arra koncentrál, hogy a célba érjenek, és nem csak arra, hogy egyszerre evezzenek...hanem arra is, hogy ezt önzetlen szeretetből tegyék( a másikért), akkor akkor valami sokkal nagyobb történik, mintha ha ezt utálattal(akár ez is előfordulhat) tennék meg, csak a saját érdekeiket figyelembe véve.

Az második esetben mindkét evezős a szívében magányos.
És az első esetben?





Szeretettel:
Tibor