2009. október 28., szerda

Amikor a félelem eltűnik...

Amikor kezd eluralkodni a félelem, akkor igazán a bal agyféltekénk dolgozik...
Amikor ez a hemiszféra valamilyen oknál fogva nem tud érvényesülni, akkor egy teljesen más világba kerülhetünk.
Ez a világ az a világ, amiről nagyon sokszor hallottunk már...itt béke van és egységérzet...megvilágosulás.
Innen soha nem indul el a kétségbeesés...innen csak a megoldás felé mehetünk.
Ez a video egy doktornőről szól, aki egy strokon esett át és a bal agyféltekéjében egy vérrög keletkezett...
Érdekes...döbbenetes, egyben felemelő...

Magyar felirattal.

http://www.ted.com/talks/lang/hun/jill_bolte_taylor_s_powerful_stroke_of_insight.html

szeretettel.
izi

2009. október 27., kedd

Mert a szívemig hatol...

http://www.youtube.com/watch?v=4WU0YBYjyhc

you

http://www.youtube.com/watch?v=9NWyu42zl0w

...csak ennyi...annyira szeretem ezt a zenét.

Nincs más lehetőség...

Nincs más lehetőség, mint az elfogadás…elfogadni magunkat, elfogadni azt, amiben élünk.
Addig, amíg ez nincs elfogadás szintjén semmi sem fog ideálisan változni.
Amikor nem vallunk be magunknak valamit, amit tudunk, hogy nem helyén való bennünk, addig hazudunk magunknak és ez által mindenkinek.
Titkolózunk magunk előtt…takargatni valónk van magunk előtt…ez a nem semmi.
Saját magunk előtt TITKOLÓZUNK és úgy véljük, hogy majd csak jön az ideális változás.
Pedig ez csak a nem helyén való dolgokat szüli tovább.
Szégyelljük magunkat magunk előtt…ez az igazság.
Mert, ha ez nem így lenne, akkor TUDATOSAN felvállalnánk magunkat mindennel, amik vagyunk…nem félve attól, hogy lelepleződünk.
Igazán nem véletlenül vagyunk olyanok, amilyenek vagyunk.
Minden porcikánk pont azért olyan, mert a szellemi, lelki hozzáállásunk az egységhez olyan, amilyen.
Minél nagyobb az elfogadás, annál nagyobb az egészség.
Valami bánt magunkban?...biztos van belőle bőven, ahogy nekem is.
Néha utálom magam, nem találom magam és szenvedek.
Megfelelni vágyok a világnak és azért titkolózom.
Nem tudom, miért csinálom ezt, de csinálom.
Mindenki egyedi.
Mindenkiben ott van a szépség csak jobban meg kell figyelni.
Sokan szenvednek, nem tudják elfogadni a külsőjüket, ezért mindent megtesznek, hogy széppé varázsolják…olyanná, amit a társadalom elvár. Néha teljesen ellentétesen azzal, amik igazán vagyunk.
A belső tulajdonságaikkal annyira nem foglalkozunk, mert azt el lehet leplezni.
Ezzel a titkolózással hazudunk magunknak és másoknak.
Ez a lényeg igazán…erre lenne ildomos ráébredni.
Belül rendet tenni.
Szép fokozatosan felvállalni magunkat, minden jó és rossz tulajdonságunkkal együtt.
Tudom ez nehéz, mármint a nem helyén valóval azonosulni.
Pedig, ha mélyen belegondolunk ott van bennünk és nem lehet azt mondani rá, hogy az nem én vagyok.
Sajnos manapság az terjedt el, hogy, ha a rosszról beszélünk magunkban, akkor azzal felerősítjük.
Ez a legnagyobb balgaság, amit hallottam az életemben.
Ez az igazi bevallás…az igazi gyónás, amikor ráébredünk saját magunk hibáira és nem félünk meggyónni magunknak…csak így haladhatunk az ideális felé.
Könnyű a jó tulajdonságainkkal megértésbe kerülnünk.
Ez a legkönnyebb.
A nem helyén való tulajdonságaink is mi vagyunk. Majd, ha ez megértésre és bevallásra kerül…akkor leszünk úgymond megvilágítva…megvilágosulva…így leszünk átlátszók.
Addig, amíg bármilyen árnyék van bennünk nem lehetünk egészségesek.
Nem véletlenül ilyen a világ, nem véletlenül van ennyi betegség.
A hazugság babérjait hordozzuk.
Ennek a felismerése mindenkinek a feladata.
Halogatni lehet, akár életeken át is.
Sok értelme nincs, mert magunkat büntetjük ez által.
NEM VÉLETLENÜL VAGYUNK OLYANOK, AMILYENEK VAGYUNK.
Ez az alapszabály.
Senki sem bánt minket, csak mi magunkat…
A saját sorsunk kovácsai mi vagyunk…ebben benne van az is, hogy, ha ideálisabbat akarunk, akkor bőven van tenni valónk.
Nem másnak magunkkal, hanem magunk magunkkal.
Szép fokozatosan megindul bennünk a felismerés, felismerése annak, hogy ennek van csak igazán értelme. A társadalmilag elfogadott viselkedés minták már nem segíthetnek, csak gátolnak. Pedig mennyire bíztunk benne…de hát azt is egyszer valaki kitalálta és ráerőszakolta a világra.
Hol vagyunk ebben mi…hol van az önMAGunk?
Amikor bevalljuk a csökevényeinket és nem szégyelljük már ezt, mert természetes akkor történik meg az igazi csoda.
Az életünk az ideálisabb felé indul.
Mi az ideálisabb?...ez egyénenként változó….NEM SABLON.
A különbözőségünk nem egyenlő a káosszal.
A szeretet törvényén belül hatalmas intervallumon belül élhetünk szabadon.
Nagyon nagy tér van így számunkra, ahol nem alakulhat ki blokk bennünk, mert szabadok vagyunk. Ehhez az első lépés, hogy valljuk be magunknak azokat a tulajdonságainkat( belsőt és külsőt) amit eddig rejtegettünk.
Amikor ez megtörténik, nem erősödik tovább a nem helyén való tulajdonságunk, hanem elfoglalja helyét bennünk az ellentéte...az lesz nagyobb arányban bennünk.
Ez az igazi felszabadulás, amikor már csak magunkat adjuk , amikor már nem félünk, hogy megszólnak…


Szeretettel.
izi



2009. október 20., kedd

Panaszkodunk...

Panaszkodunk sokan...
Változásban élünk...aki ezt nem érzi, vagy szándékosan nem akarja tudomásul venni, az még több fájdalmat okoz magának.
Mindenünk megvan.
Mégis panaszkodunk.
Több kell...mindig valami, amitől azt hisszük, hogy jobb lesz.
Örökké csak az a "majd akkor, ha az meg lesz, akkor jobb lesz"szöveg.
Megkeményedtünk.
Eltűnt az a lágyság, ami a szívünkből fakad.
Én is megkeményedtem...éreztem, hogy valami nem stimmel.
Jöttek is a figyelmeztető jelek.
Néha megértettem az üzenetüket, néha nem.
Ha nem, akkor nagy fájdalmat okoztam magamnak.
Előjött bennem az irigység, ami soha nem voltam ez idáig.
Fura érzés irigynek lenni...de megtapasztaltam milyen.
mindig is furcsának találtam az irigy embereket...nem értettem, hogy miért is olyanok ők.
Erre én is azzá váltam. Nagyon nehéz volt ezt felfogni magamban és tudatosítani, hogy hékás, te nem vagy más, mint egy irigy ember.
Húúú...nem egyszerű ezt bevallani...de most leírni sem, az egóm nem kívánja, hogy nyilvánosságra hozzam.
De miért is ne mondhatnám ezt el, hogy más is tanulhasson belőle.
Igazán minden embernek egyszer meg kell tapasztalnia magában a helyén való és a nem helyén való érzéseket.
Aki ezt nem érti meg, annak még nagy csatái lesznek önmagával.
Ahhoz, hogy egészek legyünk, vagyis egészségesek, ahhoz mindenünkkel együtt kell szeretni, tudatosítani magunkat.
Amikor már bevallottuk magunknak azt, amit a hátunk közepére sem kívánunk, akkor már sokkal közelebb leszünk önmagunkhoz, mint, amikor tagadásban vagyunk. Az egész világ tagadásban van, azért ilyen, amilyen jelenleg.
Minél többen felfedezzük magunkban azt, hogy nem leplezhetünk el magunkról magunknak semmit, annál közelebb hozzuk a világ megoldását, békéjét.

Ma megengedtem magamnak, hogy sírjak.
Tudom ez nem férfiakhoz méltó dolog, az elfogadott viselkedés minta ezt nem tolerálja. Egy férfi legyen kemény és határozott, ne pityeregjen...az gyengeség...az, aki sír férfi létére, az nem férfi.
Ennek ellenére én sírtam és nem bántam meg.
Annyi minden szorult belém, annyi minden fájdalom és bánat...néha reménytelennek érzem az életem, annak ellenére, hogy nem kellene. De ki nincs így manapság.
A lényeg az, hogy engedjük meg magunknak azt, hogy sírjunk egy kicsit, ne mutassuk a rendíthetetlen katonát és közben gyengék vagyunk. ez meghasonulás önmagunkkal.
Szeressük meg a gyengeségeinket...igen is valljuk be magunknak, hogy nem bírjuk néha a világ súlyát, nyomását. ezt meg kell engedni magunknak, különben betegek leszünk még jobban.

Ha ezt megmutattuk magunknak, akkor utána újra felépíthetjük a szebb és tapasztaltabb világunkat.

Ha panaszkodunk, akkor lássuk meg utána azt, ami van és , ami szép. Van bőven belőle.
csak ne ragadjunk bele.

Változásban élünk...nem csoda, hogy meggyengülünk.
annyi minden megváltozhat körülöttünk, amit megszoktunk már és azt hittük, hogy ez mindig így is marad.
Kemény dolog az, amikor egyszerre megszűnik a munkahely, a párkapcsolatunk is csődöt mondott...és még sorolhatnám...egyszerre minden.
Ebben az állapotban meg kell, hogy engedjük magunknak azt, hogy gyengék lehessünk.
Ahogy azt is meg kell engednünk magunknak, hogy gyűlöljünk...mert, aki ezt tagadja magában, miközben gyűlöl, az megint csak hazudik magának és ezzel a világnak is.

Amikor bevallottunk magunknak sok mindent, akkor a világunkba is beköltözik a béke.
Minél több képmutatás van bennünk, leplezés, annál több nyugtalanság borítja el az életünket.
Panaszkodunk sokan...merjünk megtenni olyan lépéseket, amiket eddig nem tettünk.
Ne hazudjunk többet magunknak...semmi értelme.

Ma megnéztem ezt a kis videót és annyira másként kezdtem el látni magam és a helyzetem.

http://www.youtube.com/watch?v=bNequIZ6MmU&NR=1

Szeretettel.
izi

2009. október 14., szerda

A megkönnyebbülés ölében szuszogunk...

Körforgás...

...ugyanoda mindig, csak egy kicsit több tapasztalattal...

...megismerés...elengedés...fájdalom.

Tudatosulás...bizonyosság...erő...béke...hatalom.

Tanítás...szeretet.

Emberek jönnek...velünk vannak...hirtelen mennek, szó nélkül vagy ocsmány szavakkal...nincs értés...düh van, harag, kétség.
Egyszer csak könnyebbség...honnan?...nem is kérdezzük, csak a megkönnyebbülés ölében szuszogunk.

Elfáradunk...nem merünk többet...de mégis ott legbelül valami hajt minket.
Vissza nézünk...látjuk magunkat...így egyszerűbb okosnak lenni...megígérjük többet nem csináljuk ugyanazt a baklövést.

Szeretetre vágyunk, közben tudjuk, hogy magunkat kell szeretnünk...hangoztatjuk is, hogy mennyire tudjuk ezt...mi vagyunk a Janik...de közben egyedül vagyunk...szuszogunk és kétségeink között fuldoklunk. Tudjuk, hogy szeretetre méltóak vagyunk, bízunk ebben...de az a fránya karma mindig beleszól.
Oldjuk magunkban az oldhatót...könnyebbek leszünk...a világ is szép tükröt tár elénk...újra béke...megnyugvás...honnan?...onnan fentről, onnan bentről...egyek vagyunk magunkkal, mindennel...szép ez így...ezek az ajándék pillanataink.Ezért érdemes élni.
Kitárulkozunk, nem várunk el semmit...ez az élet...adunk magunkból, nem elvárva semmit.
Amikor így élünk, akkor vagyunk igazán mi magunk...a Vagyok, aki vagyok van jelen bennünk.

Csodaország.
bennünk van. Bennünk, magunkban...ilyenkor nincs hiány. Ilyenkor szokott jönni a meglepetés.
Váratlanul, amikor nincs várás.
Nem várjuk, de mégis gondoskodásban van részünk. Honnan?...onnan fentről...onnan bentről.
Tudjuk, hogy létezik az a valaki, aki ugyanígy látja a világot és önmagát.
Minden lélek tanulni jön ide...csak akad, aki hasonló cipőben éli meg önmagát.
Ebben reménykedünk...ha erőnk van, akkor tudjuk, hisszük, hogy semmi sem véletlen.
Az egész életünk nem volt véletlen. Senkié sem.
A Tiéd sem...hallod a lelkem?...érzed a szívem?...tudod miről írok?
Most jó formában vagyok.
Szeretem ezt az állapotot.
Tudom van Devolúció is...nem csak emelkedés.
De már a tapasztalataim talán megengedik, hogy nagyot ne bukjak...a jelek mindig ott vannak csak észre kell vennem.

Körforgás.
Itt vagy Kedves?

Hallod, amit a lelkem énekel?

izi