Nincs más lehetőség...

Nincs más lehetőség, mint az elfogadás…elfogadni magunkat, elfogadni azt, amiben élünk.
Addig, amíg ez nincs elfogadás szintjén semmi sem fog ideálisan változni.
Amikor nem vallunk be magunknak valamit, amit tudunk, hogy nem helyén való bennünk, addig hazudunk magunknak és ez által mindenkinek.
Titkolózunk magunk előtt…takargatni valónk van magunk előtt…ez a nem semmi.
Saját magunk előtt TITKOLÓZUNK és úgy véljük, hogy majd csak jön az ideális változás.
Pedig ez csak a nem helyén való dolgokat szüli tovább.
Szégyelljük magunkat magunk előtt…ez az igazság.
Mert, ha ez nem így lenne, akkor TUDATOSAN felvállalnánk magunkat mindennel, amik vagyunk…nem félve attól, hogy lelepleződünk.
Igazán nem véletlenül vagyunk olyanok, amilyenek vagyunk.
Minden porcikánk pont azért olyan, mert a szellemi, lelki hozzáállásunk az egységhez olyan, amilyen.
Minél nagyobb az elfogadás, annál nagyobb az egészség.
Valami bánt magunkban?...biztos van belőle bőven, ahogy nekem is.
Néha utálom magam, nem találom magam és szenvedek.
Megfelelni vágyok a világnak és azért titkolózom.
Nem tudom, miért csinálom ezt, de csinálom.
Mindenki egyedi.
Mindenkiben ott van a szépség csak jobban meg kell figyelni.
Sokan szenvednek, nem tudják elfogadni a külsőjüket, ezért mindent megtesznek, hogy széppé varázsolják…olyanná, amit a társadalom elvár. Néha teljesen ellentétesen azzal, amik igazán vagyunk.
A belső tulajdonságaikkal annyira nem foglalkozunk, mert azt el lehet leplezni.
Ezzel a titkolózással hazudunk magunknak és másoknak.
Ez a lényeg igazán…erre lenne ildomos ráébredni.
Belül rendet tenni.
Szép fokozatosan felvállalni magunkat, minden jó és rossz tulajdonságunkkal együtt.
Tudom ez nehéz, mármint a nem helyén valóval azonosulni.
Pedig, ha mélyen belegondolunk ott van bennünk és nem lehet azt mondani rá, hogy az nem én vagyok.
Sajnos manapság az terjedt el, hogy, ha a rosszról beszélünk magunkban, akkor azzal felerősítjük.
Ez a legnagyobb balgaság, amit hallottam az életemben.
Ez az igazi bevallás…az igazi gyónás, amikor ráébredünk saját magunk hibáira és nem félünk meggyónni magunknak…csak így haladhatunk az ideális felé.
Könnyű a jó tulajdonságainkkal megértésbe kerülnünk.
Ez a legkönnyebb.
A nem helyén való tulajdonságaink is mi vagyunk. Majd, ha ez megértésre és bevallásra kerül…akkor leszünk úgymond megvilágítva…megvilágosulva…így leszünk átlátszók.
Addig, amíg bármilyen árnyék van bennünk nem lehetünk egészségesek.
Nem véletlenül ilyen a világ, nem véletlenül van ennyi betegség.
A hazugság babérjait hordozzuk.
Ennek a felismerése mindenkinek a feladata.
Halogatni lehet, akár életeken át is.
Sok értelme nincs, mert magunkat büntetjük ez által.
NEM VÉLETLENÜL VAGYUNK OLYANOK, AMILYENEK VAGYUNK.
Ez az alapszabály.
Senki sem bánt minket, csak mi magunkat…
A saját sorsunk kovácsai mi vagyunk…ebben benne van az is, hogy, ha ideálisabbat akarunk, akkor bőven van tenni valónk.
Nem másnak magunkkal, hanem magunk magunkkal.
Szép fokozatosan megindul bennünk a felismerés, felismerése annak, hogy ennek van csak igazán értelme. A társadalmilag elfogadott viselkedés minták már nem segíthetnek, csak gátolnak. Pedig mennyire bíztunk benne…de hát azt is egyszer valaki kitalálta és ráerőszakolta a világra.
Hol vagyunk ebben mi…hol van az önMAGunk?
Amikor bevalljuk a csökevényeinket és nem szégyelljük már ezt, mert természetes akkor történik meg az igazi csoda.
Az életünk az ideálisabb felé indul.
Mi az ideálisabb?...ez egyénenként változó….NEM SABLON.
A különbözőségünk nem egyenlő a káosszal.
A szeretet törvényén belül hatalmas intervallumon belül élhetünk szabadon.
Nagyon nagy tér van így számunkra, ahol nem alakulhat ki blokk bennünk, mert szabadok vagyunk. Ehhez az első lépés, hogy valljuk be magunknak azokat a tulajdonságainkat( belsőt és külsőt) amit eddig rejtegettünk.
Amikor ez megtörténik, nem erősödik tovább a nem helyén való tulajdonságunk, hanem elfoglalja helyét bennünk az ellentéte...az lesz nagyobb arányban bennünk.
Ez az igazi felszabadulás, amikor már csak magunkat adjuk , amikor már nem félünk, hogy megszólnak…


Szeretettel.
izi