2018. január 16., kedd

--ébresztő--

Pótcselekvésekbe menekülve.
Pedig nem is tudjuk sokszor, hogy minden önmagunk megismerését gátló, vagy elodázó cselekedet az pótcselekvés.
Azért nehéz felismerni ezt, mert vannak társadalmilag elfogadott dolgok, amiknek a gyakorlása szinte kötelezően felülír mindent, ezért nem is gondolnánk, hogy ez is az.
Az ember legalapvetőbb feladata mindenekelőtt, hogy megismerje magát.
Ezen megismerés felismerésének prioritását csak egy bizonyos idő után élhetjük meg.
Azidáig robot üzemmódban a reflexeink szerint cselekszünk, minimális tudatossággal.
Nagyon sok ember leél egy(több) egész életet úgy, hogy az önmaga megismerésének a legkisebb szándékával nem találkozik magában.
Korunk nagy dilemmája az, hogy egyre sürgetőbb ez a felismerés, egyre erőteljesebben szomatizálódik valami betegség annak jeleként, hogy elég a  pótcselekvésekből.
Egyénenként változóak ezek a tünetek, kinek erősebben, kinek még gyengébben, de a közös bennük az, hogy már kollektíven szükség van az ébredésre.
Jellemző sokaknál az, hogy még testi degeneráció nincs, képalkotó módszerrel még semmi elváltozás nem látható, de már a lelkek szorítása nagy, amitől elég nagy bizonytalanságot, békétlenséget, energiavesztettséget érezhetnek.
Ilyenkor a szédülés, állandó rossz közérzet jellemző.
A legtöbb esetben ezt nem jól fordítják le az emberek és egy újabb pótcselekvésbe kerülnek, amitől pillanatnyi enyhülést ugyan kapnak, de a differencia a LÉLEK és SZELLEM között egyre erősebb tünetekkel fog ébresztőt fújni.
Ezen soraimmal  gondolataimmal nem azt sugallom, hogy az ember ne találjon egy jó kikapcsolódást, egy ideális testmozgást, de ne az legyen az elsődleges megoldása, mert ez  csak olyan függést okoz, ami a szélsőségbe sodorhatja. Az ideális testmozgás csak kiegészítője lehet annak a lelki higiéniának, amit minden embernek meg kell tanulnia, fel kell ismernie.
E nélkül pl. csak a  sport kevés.
Pedig mennyien estek ebbe a csapdába és meg vannak győződve, hogy ezzel megoldják problémáikat.
Persze ezen pótcselekvés ezerszer jobb, mint az alkohol és egyéb tudatmódosítószerek rabsága, vagy valami aberráció.
De mindenképpen meg kell érteni a fontossági sorrendet, mert az ember lelke elsorvad így, teljesen elveszti kapcsolatát az önvalójával, a biztonságával, a magabiztosságával. Mert az igazi biztonság ténylegesen magunkban rejlik, de ennek megtapasztalása nagyon-nagyon sok megpróbáltatás kíván meg tőlünk.
Hiszen nem adják ingyen, mert  itt nincs protekció. Egyáltalán.
Minél nagyobb a távolság a lelkünk és a szellemünk között, annál nehezebb ennek a belátása és csakis a külsőségek, egyéni szélsőséges sikerek hajhászása a cél.
Nagyon fontos a sport és az önmagunk megismerésének ideális módjának ötvözete.
Edzeni a testünket, a meridiánjaink blokkjait naponta oldani, miközben a szellemi táplálékot nem spóroljuk mega  lelkünktől. Itt ideális szellemi táplálékról beszélek, és nem holmi mocsokról, amit minden bulvár nyom az emberek agyába.
Az ideális táplálkozás fontossága is előtérbe kell hogy kerüljön.
A szélsőséges egyoldalú irányzatok csapdái itt is leselkednek ránk, amik csak fizikális szempontból vizsgálják az élelmiszereket, ami szintén nem  tesz jót a lelkünknek.
lelkünk higiéniája nélkül halottak vagyunk, egyszerűen egy lélektelen gépezetté válunk, aki csak azt hiszi, hogy jelen van az életében és ezt ő irányítja.
Ezen gondolataimmal kívánok csodás estét, reggelt neked. :)





2018. január 12., péntek

--mások kárán--

Mások kárán szerzett előnyünk, hasznunk legnagyobb vesztesei mi magunk vagyunk, még akkor is, ha ez nem így tűnik. Megfelelő önismeret hiányában, ennek felismerésének lehetősége csekély. Ezért is van az, amit tapasztalhatunk sokszor, hogy minden lelkiismeret-furdalás nélkül átgázolnak emberek az embertársaikon. Ilyenné vált a világ a morál hiányában, egy szélsőségesen énközpontú "életté".
A képmutató "önzetlenség"szeretet köntösében csak magát sztárolja, mindeközben erősödik a káosz.
Hirtelen "gyógyítóvá" vált mindenki, miközben magába még igazán soha nem mert nézni, mert a legfélelmetesebb tükörrel ott találkozna. Jó ez így, gondolják sokan, keressük inkább kint a bűnöst. Ezen gondolataimmal kívánok csodás, tudatos napot neked. :)




2018. január 7., vasárnap

--szellemeddel--

Jelen lenni a természetben, meglátni a színt a fakó-eseménytelenben.
Ingerszegénynek tűnhet ez a világ, mert itt keresnünk kell, nem elég a szétszórt siker kattintgatás.
Jutalmunk minden esetben egy lelki feltöltődés, egy finom étel a lelkünknek az Önvalónktól.
Benne vagyunk szívből-lélekből.
Ui: Igazán semmit nem jó jelenlét nélkül csinálni, mert azok "E" betűs ételek a lelkünknek.
Idővel, jó esetben erre rájövünk, a szellem nélküli pillanatnyi egó haszon gyümölcse is csak rövid ideig édes, mégis sokan hiszik, hogy ezáltal biztonságban vannak.












2018. január 3., szerda

--mit hoztunk át?--

--mit hoztunk át?--
https://www.youtube.com/watch?v=AQOfIENN2tk
Maradt még valami bennünk a Karácsonyból? Adventből?
Átsiklottunk rajta, mint minden évben, vagy ténylegesen érződik bennünk valami ködön is áttörő erő?
Vízkereszt fontossága hasonló, amiből ismét kamatozhatunk.
Ködös reggeleink vakságának gyógyszerei ezek az Ünnepek.
Nem allopátiás szerek ezek, hanem velünk teljesen együttműködő csodák. Asztráltestünk érzelemviharaiban csakis ez a magasabb minőség téríthet vissza Önmagunkhoz.
Semmi más, pedig ezen Napfényt hamisítják, erre ügyelj.


2018. január 2., kedd

--megfoghatatlan--

A megfogható kell.
Azt mondjuk hiszünk a megfoghatatlanban, de legtöbb esetben ez csak felületesség, a világ divat hullámának újabb megfelelési vágya csak.
Ez nem más, mint materialista spiritualizmus.
Eltávolodtunk anyagtalan, megfoghatatlan részünktől, hálátlanokká válva.
A materializmus behaviorizmusa inger és reakcióra redukálta az embert, minden magasabb tevékenységet elutasítva.
A mostani "ezoterikus butikok" szerint már többek vagyunk, mint az anyag, de ezen megközelítésben már a gyakorlatiasságot tüntették el az ember életéből a földi dolgokkal kapcsolatban, szélsőséges szárnyalásokba kezdve. Jól jövedelmező egócentrumok létrehozásával hívogatják mos a vélt biztonságba az embereket, ami persze megint csak szemfényvesztés.
Erre van most szükség, ez adható el, mert a nehezebb önmegismerő munka nem fér bele az időnkbe, "nem érek én arra rá".
Szélsőségből szélsőségbe "gyógyulunk" bele.
Mert egyik sem arról szól igazán, hogy úgy szembesüljünk magunkkal, hogy szinte belehaljunk.
Csak úgy akarunk változni, hogy abban mi ne vegyünk szinte részt, csak úgy, jó pénzért, vihogva, tudatunkat  elfelejtve. Legyen róla egy papírunk, amit adnak a tanfolyam után.
Erről szólunk mi most emberek, tisztelet a kivételnek.
Nem csak inger és reakció végkifejlete az ember.
Van olyan részünk is, amit ténylegesen nem tudunk fizikális érzékszerveinkkel észlelni, de más érzékszervekkel (amit csakis a moralitásunk gyümölcseként kaphatunk meg) igen.
Ezen lelki érzékszerveink már többet  észlelnek.
Azt is észlelik, amiről a vallások szerettek volna beszélni.
De jelenleg ehhez csakis azon önmegismerési út vezet, amit jópénzért nem lehet megvenni, ami nem a divatról szól, amibe úgymond tényleg bele kell halnunk, hogy a régi embert felismerve új megvilágításba helyezzük önmagunkat.
Minden életünk egy lehetőség ennek felismerésére.
Jelen korunk Istentagadó, egyben mégis magát Istennek vélő valósága nagy szembesítésekkel ébresztget.
Üzeneteit vagy fogjuk, vagy nem.
Számtalan "mi ezt nem érdemeljük meg!" mondat hagyja el nap mint nap a szánkat, de egyszer majd megértjük, hogy bizony az élet igazságossága realitás.
Nyughatatlanságunk, türelmetlenségünk börtöne sokszor tényleg valóságos börtönbe zárat minket, vagy a betegség révén, vagy más módon az életünkben.
Olyankor már tényleg korlátozottabbá válunk, mint egyébként voltunk, amikor még a szabadságunk nagyobb volt.
Mégsem elégedtünk meg vele.
Ezen gondolataimmal kívánok tudatos, szép napot neked. :)









2018. január 1., hétfő

--üzenet--







https://www.facebook.com/photo.php?fbid=805074809692816&set=pcb.805080706358893&type=3&theater
--üzenet--

Üzenet a Természettől(újév reggelén).
Tanulj tőlem nyugalmat, egyszerűséget, megelégedést.
Kérlek tisztelj meg figyelmeddel, jelenléteddel.
Örülj velem, ha a csendem találkozik a te csendeddel.
Adj a lelkednek belőlem, hidd el mindennél fontosabb vagyok neki, annak ellenére is, hogy itt tényleg másféle impulzussal szembesül, de ha visszaszoktatod magad hozzám, magabiztosabbá válsz.
Minden félelem alapja az, hogy eltávolodtál tőlem és nem tudsz már magadba figyelni, de már kintre sem úgy, ahogy ildomos lenne.
Nézel és nem látsz. Nézel és mindig a legfényesebbet keresed, a szélsőséges megnyilvánulások rabja lettél.
Szép fokozatosan.
De nincs veszve semmi még, ezért gyere és találkozz velem többször és emlékezz így majd Önmagadra, arra a sérthetetlen részedre, aminek hiányában(a lélek és a szellem kapcsolódása) a stressz teljesen eluralhatja a napodat.
Ennyit üzenek most neked szeretettel.

   











2017. december 27., szerda

--mai fotózás gyümölcsei--



--hogy elmúlt--

Hogy elmúlt életem egy szerves szakasza, egy csodálatos időszak, aminek most hűlt helyét találom csak, persze tudom,. hogy bennem ott van mindig, nem vesztettem el.
Ennek ellenére szomorúsággal vegyes öröm fogott el, amikor ráakadtam ezen képekre. Jó volt felidézni ezen csodás pillanatokat, amiket ténylegesen ajándékként éltem meg.
Felnőttek a Gyermekeim, mint mindenkinek egyszer, nem vagyok ezzel egyedül tudom, viszont mindenkinek mást jelent. Apró koruktól velem maradtak, nekem szánta őket a gondviselés, most már tudom miért. Hibáztatásnak helye már nincs bennem, pontosan így kellett történnie mindennek, ahogy történt. Már mások a szerepek, felnőttek.
Nehéz ezt tudomásul venni, de mint tudjuk, ez az élet menete, amit vagy elfogadunk, vagy nem.
Én elfogadtam, azt hiszem, kicsi könnycseppel a szemem sarkában.