2017. december 10., vasárnap

--mesés--


Lelketekben is legyen ilyen csodálatos fény és remény.

--sivár--

--sivár--
Sivárnak tűnő életünket nem a szélsőséges külcsín birodalmának kell felváltania, ami látszólagos megoldást tud csak hozni, hanem egy olyan belső tartásnak kell felfakadni, amiben egyre nagyobb biztonságot érezhetünk a nehéz időszakaink idején is.

--második--

Reggel úgy ébredtem, hogy belegondoltam abba, mit is jelent Advent második hete, miért is gyújtjuk meg a második gyertyát?
Ahogy közeledik Karácsony, annyira lehet nehezebb is a lelkünkben tájékozódni, annyival nehezebb lehet meglátni azon beidegződéseinket, amikkel nem bírunk, amik szélsőséges viselkedésekbe sodornak, sodorhatnak.
Advent második hetében egy olyan erőt fejleszthetünk ki magunkban, amivel a mértékletesség és a megfontoltság jelenléte felügyelheti pillanatainkat.
Tehát amikor ezt a második gyertyát meggyújtjuk és tudatosságot viszünk erre a helyzetre, akkor bizony valami hatalmasat teszünk magunkért, ezáltal másokért.
Nem holmi hiábavalóság ezeket a gyertyákat meggyújtani, amik persze a lelkünkben is fényt hoznak.
Ezen gondolataimmal kívánok békés, szép vasárnapot neked.

2017. december 9., szombat

--figyelmeztető--

Nem jó úton haladunk, mégsem tudatosítjuk, hogy már nagyon sok jel figyelmeztetett, hogy az az út nem járható.
Megerőszakolva sorsunkat hisszük, hogy pozitív hozzáállással minden megoldható. Nagy tévedése ez korunknak, mert olyan intenzív prédikációkat kaptunk ebből, hogy már azt hisszük felülírhatjuk a sorfeladatainkat.
Korunk gőgje ez.
Jó esetben még időben ráeszmélünk egy kis ösvényre, amire rálépve a csillagunk vezetése alatt megnyugvásra lelhetünk. De ezen kis ösvény szinte láthatatlan és annyira nagy a szemellenzőnk, hogy becsapjuk magunkat, hogy minden figyelmeztető jelet felülírva üdvözülhetünk.


2017. december 6., szerda

--számvetés--


https://www.youtube.com/watch?v=ij2MXsGRHu4
Megérett. Megérett bennem valami.
Olyan valami ez, aminek hatalma egyre erősebben képviseli magát bennem, aminek eszenciája mindennél fontosabb.
Sokat beszéltem arról, hogy mennyire fontos a belső biztonság érzése, mennyire máshol van a biztonság, mint azt nagyon sokan  gondolják korunkban.
Addig amíg ezen külső forrásokra akarunk támaszkodni, amíg ezen dolgok adják meg bizonyosságunkat, addig nagyon távol állunk magunktól.
Advent idején minden ember alkalmat kap arra, hogy még mélyebben elmerüljön ezen lelki rejtelmekben, abban, hogy felfedezze blokkoló érzéseinek kényszerítő hatását, annak tudatos felismerésének révén eljusson egy oldódás szintre, ahol minden teljesen máshogy cseng le, mint ezidáig.

Ezen feladatainkat egy idő után teljesen természetesnek fogjuk venni, belénk ivódik és egy teljesen új kódrendszer szerint fogunk élni. Ezáltal értékrendbeli változásaink jó példával szolgálhatnak majd másoknak.
De csak az láthatja meg bennünk ezen változást, akinek van szeme erre, akiben már megszólalt valami mélységesen egyedi, ami arra ösztökéli, hogy ideje a változásnak , ideje életünk számvetésének.
Olcsó dizájnos szemfogókkal simán el lehet egy embert csábítani ezen önmunkától, ami jelenleg elég erősen jelen is van, ezért is nagyon nehéz ez az út.
A Mikulás dizájn is kb. ilyen, ami az Advent igazi eszenciájából lop el, ami pontosan olyan dolgokra összpontosít, ami könnyed, de igazán semmi lelki fejlődésünkre pozitívan ható jelentősége nincs.
Ezen mondatommal nem leszek divatos, de a lényegiségen nem változtat az, hogy az emberek mit szeretnének és mit nem.
Számtalan esetben voltam megalkuvó, mert úgy éreztem, hogy jobb az úgy, jobb azt képviselni, amit a lényegtelen.
Kimondottan jól meg is kaptam ezek után a méltó taslimat az élettől, aminek hatására egyre jobban megéreztem , hogy teljesen fölösleges a lényegtelenségben benne ragadni.
Advent méltóságát újra vissza kell hoznunk, újra méltó helyére kell raknunk, hogy minél több ember lelkét megérinthesse.
Jelenleg csak nagyon kevesen érzik a létfontosságát ennek az ünnepnek.
Egy gyertya gyújtásával minden héten lerendezik és tovább nem is gondolnak.
Tényleg ennyi lenne csak Advent?
Tényleg csak a ceremónikus része lenne  a lényeg?
Ha így marad, akkor az emberi lélek tényleg oly mértékben sötétedik el, aminek következménye az egész emberiséget fogja érinteni, aminek vészjósló közeledése egyre sürgetővé teszi azt a munkát, hogy kezdjünk el magunkba tekinteni.
A világ "egységesítése" nem egységesítés, hanem egy hatalmas bajnak a kezdete.
Még nincs itt az ideje ennek a minden kultúrának az elegyítésére, mert hatalmas lelki távolságok vannak népek között.
Az önmagukhoz való viszonya teljesen más, ezért van olyan népcsoport, akik tényleg inkább az ösztön és a túlélés hajtotta beidegződésekkel élve gázolnak át másokon és van olyan népcsoport, akiben a tudati lélek már egyre erősebben képviseli magát.
A keresztény Közép-Európa egy egyensúlytartó szerepet képviselt mindig, ennek megszűnés hatalmas káoszt hoz világunkra.
Mégsem akarják ezt megérteni, mert pont olyan emberek akarják Európa keresztényiségét lerombolni, akiben egy csepp jó viszony nincs magukkal, legfőképpen a szellemi háttérismereteik hiányában csak egósan hiszik, hogy így is rend maradhat Európában.
Aki megismeri önmagát, annak egyre tisztábban körvonalazódnak a világ dolgai. Megérti, hogy mi múlik azon, ha megmarad Közép-Európa szerepe.
A közép képviseli a szívet. a ritmikus rendszert, ami összekapcsolja a fejet a végtaggal. A gondolkodást az akarással, a cselekedettel.





Ha ez a közép hiányzik, akkor bizony káosz lesz.
Egy ember egészsége is ettől függ, holisztikusan szemlélve a világ egészsége is ettől függ.
Ezen gondolataimmal kívánok békés, nyugalmas estét neked. :)



--változás szele--




A változás szele mindig időben simogatja meg az arcunkat, már akkor, amikor még az összefüggéseket fel sem ismerjük és talán még tiltakozunk azért, ami és ahogy történik velünk. Szeretünk ragaszkodni a megszokott dolgainkhoz, a jó dolgainkhoz. Legszívesebben azt szeretnénk, hogy az állandó biztonságunk egy fizikális megnyilvánulásban örökre legyen jelen. Holott a biztonságunk soha nem egy emberben, vagy tárgyban, vagy egy élethelyzetben adott.
Minden történés az életünkben oda terel, ahol megtalálhatjuk a belső biztonságunkat, aminek jelenlétében egyre nehezebben lehet kimozdítani bennünk a nyugalmunkból.
Ezen gondolataimmal kívánok békés Adventet neked.

2017. december 3., vasárnap

--szalagavató--










Balázs fiam szalagavatójának emlékére (József Attila 18 éves korában írta):

TANÍTÁSOK

1
Lesznek, akik majd kinevetnek.
Ti ne hallgassatok azokra.
Olyanok ők, mint a cserepes
Urasági kastély gyermekei:
Nevetik a durvaorrú parasztot,
Mikor trágyás szekerén elindul,
Hogy kenyérré kovászolja a földet.
És lesznek, akik elszörnyülködvén
Ilyesféléket beszélnek egymásnak:
Miket össze nem fecseg ez az ember!
Hisz ez bolond, zárjuk el hamar,
Lázas hitét lehűti majd a magányosság.
Erre pedig csak azt mondhatom,
Az én akarásom nem bolondság,
Hanem tövigkalászos táblája a tibennetek
Még csak csirázó búzaszemeknek.
Az én hitem a földnek melegsége
És miként a föld szétosztja melegét
Gyenge füveknek, rengeteg erdőknek egyaránt,
Az én hitemet úgy osztom szét közöttetek.
Ti mégse hallgassatok a szörnyülködőkre
És meg ne vessétek őket:
Mindannyian és egyformán
Testvéreim vagytok.
2
Ti jók vagytok mindannyian,
Miért csinálnátok hát a rosszat?
Néha úgy vagytok a rosszal,
Mint az ópiumot szívó a pipájával.
Ameddig csak tart a mámor, gyönyörűséggel telik meg,
Aztán pedig irtózik önnönmagától is.
Mert miért isztok pálinkát tej helyett?
Hisz anyátok teje sose válik pálinkává.
Ti jók vagytok mindannyian,
Hisz mindnyájan örültök a jónak
S fontoljátok meg amit mondok:
Nem sánta az, aki
Együtt lelkendezik a csúszkálókkal.
3
Ne legyen bennetek kegyetlenség
És irgalmasság se legyen bennetek.
Ha kegyetlenek vagytok,
Fiaitok is kegyetlenek lesznek.
Ha valamely bokron tövis terem,
Sarjadékán is tövis terem.
S elszaporodván tövestül kitépi
És kemencére veti a gazda.
Igy szakajtja ki kövér földjéből
Az ártatlanul kegyetleneket,
Már csak szüléjük miatt is
S tűzre, háborúba veti: az idő.
Ne legyen bennetek kegyetlenség
És irgalmasság se legyen bennetek.
Az irgalmasok irgalmasságra várnak,
Ti pedig éljetek úgy és úgy tegyetek,
Hogy ne legyen szükségtek irgalomra
S ne legyen miért irgalmazni nektek.
4
Most a jövendő férfiakról szólok.
Ők lesznek az erő és szelidség,
Szétszaggatják a tudás vasálarcát,
Hogy az arcán meglássák a lelkét.
Megcsókolják a kenyeret, a tejet
S amely kezükkel simogatják gyermekük fejét,
Ugyanavval kifacsarják az érckövekből
A vasat és minden fémeket.
Városokat raknak a hegyekből,
Nyugodt és roppant tüdejük a vihart,
A fergeteget magába szívja
S megcsöndesülnek mind az óceánok.
Mindig várnak váratlan vendégre,
Az ő számára is teríttetnek
És megterítik a szívüket is.
Az Isten szerető öccsei ők.
Legyetek hasonlók hozzájuk,
Hogy kisgyerekeitek liliomlábaikkal
Ártatlanul mehessenek át
Az előttük álló vértengeren.
5
Az üvegöntők nagy tüzeket raknak
És vérükkel meg verítékükkel
Összekeverik az anyagot,
Mely katlanukban átlátszóvá forr.
Azután meg táblákba öntik
S erős karjuk fogyó erejével
Egészen simára hengerelik.
És amikor megvirrad a nap,
A városokba meg a tanyai viskókba
Elviszik vele a világosságot.
Néha napszámosnak hívjátok őket,
Néha pedig költőnek mondjátok,
Noha nem több egyik a másiknál.
Lassan egyformán elfogy a vérük,
Ők maguk is átlátszóvá lesznek,
Ragyogó, nagy kristályablakok
A belőletek épülő jövendőn.
6
Előttetek egy ember ment el
S utánatok is jön egy ember.
Néhányatoknak mégis fáj a járás
S fájnak a földes, iszapos tavak,
Hol a verítéket és az út porát
Le kell mosni a fáradt tagokról.
Irtóznak tőlük s tisztaságra vágynak
S tán alázattal fürödnének mindig
Kristályvérében a megváltóknak,
De nékik az élet iszapos gödör,
Boldogtalanság öblögeti őket,
Míg patyolat-fehérré facsarodnak,
Mint a mosott ruha jó anyám kezében.
Reszketnek a vizek iszapjától
És mégis, mégis, tisztátalanul
Semmi kedvük sincsen továbbmenni.
Ti boldogtalanok, nem egyedül vagytok,
Előttetek egy ember ment el
S utánatok is jön egy ember.
Nézzetek apró unokáitokra:
Boldog örömmel élik a fogócskát
És nézzetek ősz nagyapáitokra:
Boldog örömmel ballagnak ők is,
Miként azok a katonák,
Kik akár vesztett, akár nyert csaták után,
Békességet áhító szivekkel
Fáradtan, de fütyörészve hazafele mennek.
7
A tegnapiak és atyáitok
A jajok lúgjával próbáltak mosakodni
S íme, tinéktek nem kell kutakat ásni
És nem szükséges,
Hogy telesírjátok a kiapadt tavakat,
Csak gyertek velem
És el ne maradjatok tőlem,
Az én számról friss források fakadnak,
Merítsétek bele véres értelmeteket,
Hányjátok el fegyvereiteket,
Mert a szerszámok nem férnek kezetekbe,
Még a múzeumokból is vessétek ki azokat,
Nehogy ők, akikből én előrejöttem,
Titeket vessenek ki majd magukból,
Mint a fegyverek fegyvereit,
Mert hogyha már muszáj választani,
Inkább testvéreink közül hulljon el egy,
Mint két idegen felebarát.
8
A koldusszegénynek krajcárt adtok,
Noha ti is igazságot kértek
S nem vagytok különben a gyilkosoknál,
A sikkasztóknál, akik lányra pazarolnak,
Mégis felakasztjátok, becsukjátok őket.
Vagy hová lett a békesség a földről?
És kik pazarolták ölebekre
A felebaráti szeretetet?
Bizony, mindezek a dolgok
Meglátszanak az idő könyvében.
Ó, jaj azoknak, akik
Nem másszák meg a magasságokat
S úgy kerülik szavamat, mint a szakadékot,
Mert az anyák teje könnyekké változott,
Testvéreink elhulltak úgy,
Mint jégzivatarban a gyümölcsök,
Amelyeket senki, senki, senki
Kosarába többé nem szed össze.
9
Isten országát hirdetem néktek.
Szelid lehelete megsimogat minket
És a börtönöket elsodorja.
Fölméri örökeddigi szenvedésünk
Fájdalmunk végtelen homoksivatagját.
Hiába hullott veritékünkkel
Könnyünkkel vérünkkel gondolatunkkal
Televénnyé forgatja majd
Hogy víg erdők és komoly akadémiák
Hazatrallalázzák bujdosó kedvünket.
Megbékélt nyáját a fegyvereknek
Nyugodt szavával gyárakba tereli
Az irigy gépek szerelemmel magasztalják
S arató kezeit
Alázattal nyalogatják a búzaföldek.
Isten országát hirdetem néktek
Aki eljön hozzánk: a földre
Aki nagyobb ünnep nálunk
Mert mindnyájunk ünnepe.
Készüljünk rája illendőképpen:
Igazi lelketek melyet elzártatok
Hogy be ne szennyeződjék a robotban
Vegyétek elő immáron s öltsétek magatokra.
Foltozzák be a nem-törődömséget
És kössék maguk elé az asszonyok
Legtisztább anyaságukat
Illatosítsák meg homlokukat
És szakállukat a férfiak
Ősi testvériségükkel jószándékaikkal
A gyerekek kezében virágok legyenek
És gondtalanságot adjatok nékik.
Bölcs szivekkel örvendezzetek
És siessetek siessetek
Mert alighogy méltón fölkészültünk
Akit elűztek a hadnagyok
Nyugodtan biztosan észrevétlenül
Isten országa hazatalál.
- - - - - - - - - - - - - - 
13
Mikor raktok parazsakat
Már-máron látó szemetekbe,
Hogy ne csak lássanak,
Világítsanak is!
Szurkos fáklyát gyújtanak szemükben
Immár a hátulgombolós négerek is
S bennünk még sötétben alusznak a galambok.
Denevér-szárnyon röpködjenek?
Mert eljönnek a kormos fütyülő fickók
És darabos piros kiáltással behajítják
A földszintes múlt apró ablakait.
14
Bölcs, vén könyvekben áll, hogy por vagyunk.
De én, aki a füvek beszédjét
S a kométák dübörgését delelőtökre terelem,
Tudom, hogy nemcsak por vagyunk:
Por és Istenpor vagyunk.
Visszahullván
A por a porral elkeveredik,
Visszahullván
Igy keveredik el Istennel a lélek.
Ki szagolta meg közületek az égi virágokat?
Ki állna nyugodtan robogó vonat előtt?
Lám, az örökké-könyörgők se
S mégis eltemetik a lelkük elevenen.
Le kéne vágni szemhéjukat, mert mindig lecsukják,
S akadna-e közülük is,
Aki élő izmait elásná?
15
Ha már nagyon kell imádkozni,
Imádkozzunk:
Alkotni vagyunk, nem dicsérni.
Gyerekeink sem azért vannak,
Hogy tiszteljenek bennünket
S mi, Atyánk, a Te gyerekeid vagyunk.
Hiszünk az erő jószándokában,
Tudjuk, hogy a Teljes Akarat voltál,
Tudjuk, azért akartál bennünket és mindent,
Hogy az idő kifogytával
És a dolgok elmultával
A Teljes Értelemmé tökéletesedj.
Most mégis megfáradván
Dicséreteddel aratunk új erőt
S enmagunk előtt is térdet hajtunk, mondván:
Szabadíts meg a gonosztól.
          Ámen!
1923 ősze

2017. december 2., szombat

--leültünk--


Leültem veled beszélgetni.
Leültünk beszélgetni Barátom.
Hogy mit iszunk? Nem ez a lényeg, hanem az, hogy itt ülsz velem szemben, itt ülünk egymással szemben.
Kevés időt fordítunk egymásra, kevés minőségi időt.
A világunk most nem akarja engedni, hogy ezek az értékes dolgok fennmaradjanak, inkább szeretné, hogy legyünk felületesek, éljünk egy olyan látszat világnak, amit folyamatosan ránk erőszakol jótékony tündér képében.
Nehéz ezt észrevenni, mert ténylegesen letompultunk és elfelejtkeztünk méltóságunkról, egyediségünkről, szeretetünkről.
De most itt ülsz velem szemben, itt ülünk egymással szemben.
A lámpás fénye melegséggel világítja be arcunkat, amin életünk konfrontálódásának nyomai is látszódnak már.
Régebben azt hittük, hogy a külső a legmeghatározóbb, hittük, hogy a legszebb ruháinkban, a legdivatosabb hajjal, fitt testünkkel meghódíthatjuk a világot, de idővel rájöttünk, hogy ez csak másodlagos, mert a legfontosabb tényleg belül van.
Jó most itt veled  beszélgetni, szeretem, ha csak hallgatunk, az is szép.
Te a Barátom vagy, még akkor is, ha sokszor nem értettünk egyet az élet dolgaiban, de van egy erő, ami ezen dolgok felé tud most emelni minket.
Közeledik Advent első Vasárnapja.
Sokaknak nem jelent semmit, csak egy vasárnapi gyertya meggyújtását, egy megszokást, amit automatikusan végrehajtanak.
Te Barátom ezt hogy látod? Te is gyújtasz gyertyát?
Fontos valamiért neked ez a nap, ezek a napok?
Átérzed-e a lényegét, lelkedre gyakorolt gyógyító hatását?
Számomra több éve már nagyon fontos Ünnep.
Amikor meggyújtom a gyertyát elsősorban a lelkemben gyújtok fényt, a külső fény csak szimbolikusan tükrözi ezt.
A fény, ami a lelkemben születik megvilágítja szomorúságomat, fájdalmamat, félelmeimet.
Ilyenkor egy olyan erény kerül előtérbe bennünk, ami ezen érzéseinket felül írhatja.
Ezért gyújtunk gyertyát. Minden héten más erény miatt.
Tudod Barátom ezen 4 hét Karácsonyig a legnehezebb időszak, a lelki megpróbáltatások időszaka.
A világ érzéketlenségében már nem csoda, hogy ezt észre sem akarjuk venni, mert annyira benne élünk érzéseink csapdájában, elnyomásában, így fel sem tűnik, ha már egy kicsit valami nehezebb, vagy rosszabb.
Pedig ezen 4 hét karácsonyig tényleg ilyen nehézségekkel terhelt időszak.
Minden embernek ajándékul szolgálhat ez az Ünnep, ha teljes valójában megéli.
De át is lehet lépni úgy, hogy szinte csak a Karácsonyra fókuszálunk.
De ebben az esetben a lényegiségről felejtkezünk meg, arról, hogy van tennivalónk magunkkal, vannak érzéseink, amik automatikusan rombolnak bennünket, amik, ha nem figyelünk eléggé kettéhasadtságot okozhatnak.
A korunk tudománya ezt sok féle névvel illette, de az igazi neve schizophrenia(schizo-phrenia), ami nem jelent mást, mint lehasadni a szellemünkről, eltávolodni magunktól, tehát olyan tudatlan lénnyé válni, amiben az érzéseink teljhatalma realitás, amiben mi nem vagyunk jelen már.
Mégis úgy tekintünk sokszor magunkra(alacsonyabb énünkre(egonkra)), mintha nekünk nem lenne szükségünk magunkra(Önvalónkra, szellemi Önvalónkra).
Mit gondolsz erről Barátom?
Tehát az első gyertya meggyújtásakor megerősíthetjük magunkban azt az erényt, amit IGAZSÁGOSSÁG erényének neveznek.
Mit is jelent ez?
Azt jelenti, hogy mindennel együtt, ami történt ezidáig veled, azzal együtt vagy TE, azzal együtt igazságos az életed.
Tagadod ezt Barátom?
Ezen időszakban egyre erősebben érezhetsz olyan dolgokat magadban, amiben azzal kell szembesülnöd, hogy nem szereted úgy az életed, ahogy van, ahol azt érzed ez nem a te életed, ezt te nem érdemled meg.
Ezzel nem azt mondom, hogy az év többi napjaiban az ilyen érzések nem kínozhatnak, de ezen első héten kifejezetten ezen erők vannak jelen.
Minél jobban tisztában leszel ezzel Barátom, annál jobban megérted magad és a világot, az Ünnepek emlékeztető prioritását.
Tehát amikor meggyújtjuk az első adventi gyertyát , akkor megerősítjük lelkünket, mert olyan erény tudatosítását hajtjuk végre, amivel ténylegesen átkormányozhatjuk hajónkat az igazságtalanság viharos tengerén.
Köszönöm Barátom, hogy meghallgattál, menjünk most aludni, jó éjszakát.




2017. december 1., péntek

--várás--



Elfelejtettetek valami nagyon fontosat. Minden másra emlékezni akartok, de az eszenciára nem. Beszéltek mindenről, de a legfontosabbról nem. Homályban marad a leghatalmasabb erő, amivel változhatsz, amiben bízhatsz, ami nem templomhoz kötött, de akár ott is meglelheted, mint a természetben.
Változásról beszélsz, sőt pozitív megerősítő gyakorlatokat végzel, miközben elfelejted miért is teheted ezt meg. Arrogánssá válva hiszed, hogy minden csakis tőled függ, mert ezt nyomják most  mindenhol. Jól hangzik, el is lehet benne lenni, de hosszabb távon nem ad biztonságot, csak hiú ábrándot.
Ha megkérdeznék tőled tudnád-e, hogy mi a különbség a lélek és szellem között?
Amíg a válaszod nemleges, addig a kettősség csapdájában élve hiszed, hogy figyelmen kívül hagyhatod a szellemi "dolgokat" és elegendő korunk pszichológiájában pozícionálni magunkat. Ezen gondolataimmal kívánok békés Adventet, az első gyertya meggyújtásához sok tudatos pillanatot.

2017. november 30., csütörtök

--elkezdeni--



https://www.youtube.com/watch?v=8UXircX3VdM
Minden nap ugyanaz.
Minden napban ott van az azonosság, amíg egy kicsit felülről nem nézzük.
A megszokások unalmas béklyója  rányomhatja bélyegét a napunkra. Elfelejtkezünk ilyenkor magunkról a rutin ürességében.
Ugyanúgy alszunk, mint amikor még fel nem ébredtünk.
Áldozatnak érezhetjük magunkat ebben a világban, de csak addig, amíg a nagy képet meg nem látjuk, amíg a szerepünk nem tisztázódik ebben a hatalmas sorsfeladatban.
Ha összehasonlítgatjuk magunkat másokkal, beleszorulunk saját csapdáinkba.
Ez a viszonyítás kényszer egyre jobban azt sugallhatja, hogy nem vagyunk értékesek.
A másik véglet pedig a sok önimádó, mindenkinél jobban tudó egóreaktor.

Egyik sem jó, de egy darabig lehet létjogosult egészségkárosodás nélkül.
Ez az idő egyénenként változóan  más és más, mert mindenki pont ott tart az önmegismerésében, ahol tart.
Ezt figyelmen kívül hagyva jutunk el abba a nagy félreértésbe, hogy mindenkitől szinte ugyanazt a tempót várjuk el. Ez korunk egyik lépfenéje, de nem feltétlenül kell ebben nekünk részt vennünk.
Felébredésünkkor ténylegesen ébredjünk fel.
Lássuk meg a napi rutinunkat követő érzéseink hatalmas kényszerítő erejét. Addig kísértenek, amíg jelen nem leszünk, amíg azt nem mondjuk, hogy hiszen én vagyok a saját sorsom kovácsa, van bennem valaki, valami hatalmasabb, mint az asztrológiám.
Ugye van? Én is hiszek ebben, ami nagyon sokszor felül emel a napi nehézségeimen.
Ilyenkor érthető módon történik minden körülöttem, még az érthetetlen is.
Egyre hatványozottabban tudom, hogy ki vagyok, és ezidáig ki voltam.
Nem a kávétól elevenedünk meg, hanem az élő gondolattól, a jelenléttől, persze a kávé lehet egy finom kis hedonizmus  e mellé.
Csodálatos az ember, mert önmagában hordozza azt a lehetőséget, amit ki is használhat és ez pont nem az az önfejlesztő, egoista sikersztori, amit ma annyira propagálnak.
Nem. Ez sokkal egyszerűbb, mégis sokkal nagyobb kitartást és önfegyelmet igénylő feladatunk.
Ezen gondolataimmal kívánok tudatos, szép napot neked. :)

...és legyen itt megint az én egyik legkedvesebb idézetem Pilinszkytől:

"A hamisság mindenképp önzésből fakad, sorsa is szükségszerűen véges. Vele szemben az igazság csak ideiglenesen veszíthet, sorsa viszont szükségszerűen torkollik a végtelenbe. Az igazság ezért sose lehet türelmetlen vagy támadó, és sose irányulhat senki ellen. Tartalmára hogyan is cáfolhatna rá természete? Győzelme a szelídekre vár, és a türelmesekre."
-- Pilinszky--

2017. november 28., kedd

--mi hiányzik?--

--mi hiányzik?--
Valami fényesség a lelkünkből. Mert mindig csak odakint keressük, mert mindig csak a külsőségeket érezzük valóságnak, ami bennünk élni akar, azt elfelejtjük.
Kis fényre van szükségünk, Advent közeledtével meg igazán sürgető ez az érzés, és ideje a lámpásunk olaját ellenőriznünk, elegendő van- e benne, hogy magunk előtt tudjunk világítani. Mindig csak egy lépésnyit.
Mert nincs is szükségünk többre, csak arra, hogy magunk előtt meg legyen világítva a terület. Egy egészséges sejtnek sincs szüksége felhalmozásra, mert bízik az isteni elrendezésben, aminek felismerésére nagyon sokunk  számára előbb-utóbb szükség lesz. Ezen gondolataimmal kívánok szép, békés éjszakát.

2017. november 18., szombat

--kapu--

--remény--
Mindig van remény,de ahhoz tényleg hinni ildomos.
A kapuk jó esetben nyitottan várják, hogy belépjünk és rádöbbenjünk, hogy mindig is volt isteni elrendezés, tehát most is van, csak korunk rákfenéjeként annyira beleragadtunk a matériába, hogy elvesztettük érzékenységünket.
Az ünnepek igazi jelentősége soha nem a külsőségekben összpontosul, semmiképpen nem az anyagi javak felhalmozásáról szól, hanem egy magasztosabb cél felé szeretne terelni, egy olyan világba, aminek részesei vagyunk, csak elfelejtkeztünk róla. Álszent világunk sürgeti a Karácsonyt, pedig még a várás ideje van csak itt.
Annak a türelemnek a megélése, amiben tiszteletet adunk az elkövetkezőnek.
Ezen gondolataimmal kívánok csodás, egyben tudatos hétvégét neked.



--esős, de csodás--