2019. augusztus 20., kedd

--honnan--

















Honnan nézed?
Ez a legfontosabb.
Minden dolognak, minden élethelyzetnek sok megközelítési lehetősége van.
Te melyiket választod?
A repertoárból pont azt fogjuk választani, ami az adott lelkiállapotunkat tükrözi.
Idővel erre rájövünk és egyre nagyobb tudatossággal viszonyulunk bármihez, ami felénk tart, amivel szembesülünk, ami érzéseket vált ki belőlünk.
Az érzés a nem mindegy, persze a hozzá kapcsolódó gondolat sem.
Ez az ember dolga elsősorban, hogy így legyen önmaga, így legyen egy olyan minőségben, ami felügyeli, ami nem engedi meg, hogy a pótcselekvéseibe belebonyolódjon.
Alapos munka ez, nem lehet gyorsan megvalósítani, mert bizony ez az út nagyon nehéz és sok lemondással jár.
A lemondás viszont egy idő után megszokható, amit nem bénít már le egy olyan gondolat, hogy kimaradunk valamiből.
Korunk legbénítóbb csökevénye az, hogy mindenben benne akarunk lenni, mert csak ez adja meg a  létbiztonságunkat.
A létbiztonságunk, a lelki nyugalmunk viszont pont nem ettől függ.
Hála az égnek egyre több emberrel találkozok, akikben ez a felismerés már élő.
Ők úgymond kilógnak a sorból, de alapvetőleg egyre nagyobb rend van az életükben.
Egy periférián tébláboló ember szemében viszont ez az út kivitelezhetetlen és megmosolyogtató, mert számukra még egy mű biztonság ad valamit, amitől elfelejtenek gondolkodni, amitől úgy érzik élnek.
Ez az önbecsapás egy idő után eljut egy olyan mértékre, ahol a szembesülés elkerülhetetlen lesz magunkkal. Aki ezen szembesüléseket nem veszi figyelembe, az csak egyre jobban belebonyolódik pótcselekvéseibe és a lelke észrevétlenül kiszárad.
Lépten-nyomon találkozom ilyen emberekkel, akiket nem hajt más, mint egy automatizmus, egy túlélési kényszer, egy megfelelési kényszer.
A legrosszabb az egészben az, hogy a szemellenzőjük miatt nem hajlandók a testi tüneteiket, negatív élethelyzeteiket összekapcsolni sivár lelki életük szomjúságával.
És itt jössz te!
Te hol tartasz?
Honnan nézed a dolgokat?
Ébredezel már, hogy a pótcselekvéseid milyen mértékben tartják rabságban az életed?
Összefüggést látsz-e már abban, hogy a testeden lévő bármilyen tünetednek kapcsolata van a lelked sérüléseivel?
Tudsz-e egyedül lenni úgy, hogy jól érzed magad magaddal, vagy mindig szükséged van valami külső impulzusra?
Nagyon fontos kérdések ezek, mert ezeken múlik a lelki egészségünk, önbizalmunk.
Önmagunkká válni nem egyik napról a másikra lehet, ez egy nagyon szép út, ami folyamatos, ami egyre jobban megnyugtatóan hat ránk, mert felismerjük, hogy minden a legnagyobb rendben megy, minden a legnagyobb rendben van.
Ugye?

2019. május 9., csütörtök

--simple--

--csak a szeretet, ami megoldást hoz--
Ihletet kaphatunk, ha együttműködünk magunkkal.
Ebben az állapotban születhetnek meg azok az alkotások, amik többek, mint fotók.
Ami nem ebből az ihletettségből születik, annak mondanivalója nem érintheti meg lelkünket.
Az csak egyszerűen egy kattintás, valami megfelelési vágytól hajtva, vagy éppen az érvényelülési vágytól vezérelve.


--kiegyensúlyozott--

Nehéz kiegyensúlyozni magunkat ebben a világban.
"kötéltáncainkat ropjuk" minden nap.
Ha szellemi szemeinkkel látnánk magunkat, azt láthatnánk, hogy folyamatosan kibillenünk az egyensúlyunkból, jó esetben a kötélen maradunk, de nagyon sokszor már zuhanunk és a nagy pofonjaink idején éppen földet érünk.
Gőgösségünkben azt hittük, hogy tökéletes akrobaták vagyunk és az az erő, ami a megváltoztatásunkhoz kell, az alapból a miénk volt és azzal mindig is rendelkezett az emberiség. Ez a mérhetetlen felsőbbrendűség eredményezte azt, hogy az emberek minden változásukat maguknak tulajdonítják, elfelejtve azon hierarchiát, aminek szerves része az emberiség.
Most itt tartunk, a bajaink ebbe a mostba egyre csak torlódnak, felhalmozódnak. Ez a hatalmas nyomás érződik az emberek lelkében, mert még mindig nem értették meg a legfontosabbat. Ezt a nyomást, ezt a pressziót, ezt a de-pressziót mégis el szeretnék mesterségesen nyomni, hogy újra garázdálkodhassanak, kihívva maguk ellen sorsukat.
Minden reggel egy újabb lehetőségünk van a felébredésre, méghozzá egy olyan felébredésre, ahol a kötéltáncunk tényleg a legnagyobb jelenlétről és összpontosításról szól, ahol a következő lépésünkben jelenlét van csak, ami nem más, minta tiszta szeretet, ami nem egy naív , hiszékeny valami, hanem pont az igazi önvalónk, ami tényleg ballanszot hoz ránk, a Megváltás révén.
Ez a lelki higiénia.
E nélkül egyre csak esünk, egyre csak ütjük-vágjuk magunkat a földetérésünkkor. Persze az első tudatosságunknál is leeshetünk még és fájhat is, de az már egy tudatosabb esés lesz, egy tudatosabb mozdulat. Tudatos, szép napot kívánok neked.

2019. április 14., vasárnap

--második--

(kép:google)
https://www.youtube.com/watch?v=GuzQElEo_VY
Egy életen belül a második születésem.
Már tudom, hogy lehetséges.
Hallottam már mástól is, hogy újjászületett, de amíg mi magunkban ezt meg nem tapasztaljuk, addig csak közelítőleg ismerhetünk erről valamit.
Egy megtestesülésben egy újabb élet, egy újabb valakinek a születése, egy minőségibb énnek a felismerése.
Aki ezt megéli, annak a biztonságérzete is javul, egyre nagyobb elfogadással tekint embertársaira, az empátia szerves részévé válik gondolkodásának, érzéseinek, cselekedeteinek.
Ilyenkor teljesen megváltozunk, gyökeresen átalakulunk, a régi rossz, már nem szolgáló beidegződéseink átalakulnak és a megfelelés kényszeressége enyhül, akár meg is szűnik.
Jobban szeretem így magam már.
Egyre tisztábban felismerjük a hozzánk hasonlókat és egyre minőségibb találkozásokban van(lehet) részünk.
Ez a szabadság.
Nem a szabadosság.
Ebben a szabadságban gyógyulunk(gyógyulhatunk), minsőségibb életet élünk (élhetünk).
Szabad emberek találkozása korunk nagy megújulása.
Ellentétben a rabságban élő emberek találkozásával, akikben az önmegismerés be van reteszelve, ahol a megfelelés, önérvényesülés ereje kényszerítően hat, ami még nagyobb káoszt eredményez.
Választhatunk.
Minden nap, minden percben.


Sokkal jöbb a nehéz utat választani, mint az egyenes könnyűt, persze ezt meg kell érteni, hogy miért.
Tudatos, szép napot kívánok neked.



2019. február 7., csütörtök

--nyomok--


Nyomokat hagyunk magunk után. https://www.youtube.com/watch?v=28761G6UKf0 A jövőnket építjük a jelenünkkel.
Gondolatainkkal, érzéseinkkel, cselekedeteinkkel.
"Ki mint vet, úgy arat." Milyen igaz ez a mondás, mégsem teljesen egyértemű sokak számára. Annyira elveszett az a tudat, az az érzés, hogy minden cselekedetünkért vállalnunk kell a következményeket, ha nem is azonnal, de egyszer mindenképp. Hogy mikor? Az Isten tudja, de "Ő" nagyon jól. Mi egyet tehetünk. Felfogjuk az igazi lényegét ennek a mondatnak. Mert ha ezt megtesszük, akkor lényegében a legfontosabbat kezdjük el művelni. Az igazi méltóságunkat így találhatjuk meg, ha jelen leszünk a pillanatainkban és figyelembe vesszük a másik embert is, akivel valamilyen kapcsolatba kerülünk. Ezáltal egyre jobban úgy teszünk a másik emberrel, ahogy szeretnénk, hogy velünk is bánjanak. Nem utópia ez.
Ez egy folyamat. Tudatos folyamat, ahol megjelenik az empátia. Nem a szimpátia és antipátia dominál, csak az, hogy az embert méltóságában észrevegyük. Persze ez nem azt mondja, hogy mindent viseljünk el, hanem azt, hogy szerettel forduljunk embertársaink felé. De a határt is meg tudjuk húzni. Ez a lényege. Csak annak segíthetünk, aki ezt megengedi és van hajlandósága ideálisan változni. Amúgy felesleges időpocsékolás. Mert bőven van olyan ember, akiben már megérett az, hogy megértse korunk sürgető üzenetét. Szellemmel átiatatni az anyagot. Kiszabadaítani a görcsös megkötöttségéből minden porcikánkat, ami betegség tünetként kiabál nekünk. Mert sok a baj manapság tényleg. Sok sérülés, mozgásszervi betegség. Mind-mind üzenet. Üzenet számunkra magunktól. Mégsem értjük, mégsem akarjuk lefordítani. Fiatalon annyira más minden, mert tele vagyunk életerővel, teljesen más a regenerálódási időnk, éteritásunk bővelkedik élettel. Ebben a korban tényleg "bármit" megtehetünk és úgymond "engedve" van a baklövés. Pedig ezen időszakban is jön a figyelmeztetés, csak az immunrendszerünk(ami nincs is, csak éteritás, ami vagy jó, vagy nem) hatékonyan dolgozik. Megsínyli akkor is a szervezetünk a dolgokat, de nem tapasztaljuk meg. Viszont korunk előre haladtával egyre figyelmeztetőbbek ezek a jelek. Kinek milyen mértékben. Úgy vélem ezen korban már illendő észrevenni a figyelmeztetéseket, mert nagy árat fizethetünk érte, ha nem így teszünk. Vannak viszont olyan lelkek, akiknek tényleg nem számít semmi figyelmeztetés, mint egy "rossz" kisgyereknek. Legrosszabb esetben mást okolunk a saját fájdalmainkkért, rossz életkörülményeinkkért. Ez a hozzáállás egyenlő a mozgásképtelenséggel, azzal, hogy az ember elindítja és megvalósítja magában azt, hogy tényleg ne tudjon majd mozdulni, mert minden ízében fájdalmat fog érezni. Kezeléseim során egyértelművé teszem a hozzám fordulóknak ezen üzeneteket, persze ha kíváncsi rá. Feltárjuk azon érzéseket, gondolatokat, amik kapcsolatban vannak a betegséggel, fájdalommal. Nehéz szembesülni sokszor magunkkal, mert annyira megszoktuk az életünk "biztonságos" monotonitását. Viszont a kizökkenés nélküli élet minden esetben olyan tüneteket fog produkálni, amit már nem tudunk nem észrevenni. Ez teljesen logikus is, teljesen egyértelmű, mégis azonnal meg akarjuk szüntetni a fájdalmainkat, holott egy darabig érdemes benne lenni, kínlódni, lesüllyedni a béka segge alá, hogy alázatot tanuljunk. Mert alázatot kell tanulnunk. Újra meg kell tanulni szeretni magunkat és a másik embert.
Csak úgy spontán is, minden sztereotípiától mentesen. Mert az ölelésünk gyógyít. Az ölelés hasznos, az ölés ellentéte. Építő. Szóban is ölhetünk, aminek ugyanúgy lesz következménye. DE szóban is ölelhetünk, aminek következményét majd érezni fogjuk egyszer. Ha most megengeded így az éteren át megölellek téged. Ha érezted, akkor a lelked elég nyitott volt a befogadására. Ha nem, akkor engedj fel egy kicsit a napi rutinból. Mert érdemes. Nyomokat hagyunk magunk után. Mindig. Most is. https://www.youtube.com/watch?v=T8i56jrDsCI

2019. február 3., vasárnap

--wi-fi mentes világ--


1971-Sástó.
Édesapámmal, Testvéremmel és Unokaöcsémmel.



Ebben a világban más volt minden. Teljesen más. jobban figyeltünk egymásra, jobban észrevettük a természet csodáit.

https://www.youtube.com/watch?v=JktNRlNTfMs

"...és olyan apró nyomokat hagyott a világban, melyeket csak az vesz észre, aki tudja hova kell néznie."  ( A Faun labirintusa)

Ma sem kell, hogy msáképpen legyen. De ennek megvalósítása nagyon nehéz korunkban.
Mindenesetre nem lehetetlen és tenni kell azért, hogy kizökkenjünk abból a gépies világból, ami lelkünket kiszárítja és közömbössé tesz.
Szívünkben, lelkünkben ott él valami csoda, ami nem más, mint a Megváltás lehetősége.
A megvváltoztatás ereje, aminek prioritását egyre jobban fel kell ismernünk.

--az út--


Egyedül járjuk, de mellettünk járja mindenki ezt az utat, a saját úját. Amikor úgy kapcsolódunk egymáshoz, hogy megértjük egymást, akkor az egy áldás. Viszont akkor is áldás, amikor semmilyen egyetértés nincs meg közöttünk. Ilyen esetben, jó esetben megértjük a tanítás lényegét, megértjük, hogy a (már)nem szolgáló beidegződéseink szerint reagálni erre teljesen hiábavaló. Ezért járjuk tovább az utunkat, hogy minél több elfogadást, megértést, rálátást tudjunk magunkból felszínre fakasztani. Nem elég a prédikáció, egyáltalán nem. Csak a gyakorlatba átültetett dolgok emelnek a problémáink fölé. Egy nagyobb rálátással észrevehetjük, hogy senki sem véletlenül került az életünkbe és senki sem véletlenül nem akar a közelünkbe kerülni. 
Tudatos szép hétvégét kívánok neked.

2019. január 28., hétfő

--újra itt--

Azt érzem ismét lesz kedvem írni. Ezt erőltetni nem lehet, csak érezni, hogy jön az ihlet és adja magát.
https://www.youtube.com/watch?v=y7e-GC6oGhg
Mindig egy szép zene vezetett el az írásaim eszenciájáig. Most is szól egy gyönyörű, ami inspirál.
Elvezet oda, ahová mindig szeretek eljutni.
Egy békésebb világba, amit úgy mondhatunk, hogy oda legbelülre, ahol a nyugalmunk és empátiánk szeretettel öleli át lelkünket. Ez a legszebb állapot, amit érezhetünk, mert ilyenkor az elfogadás közel enged mindenkit magunkhoz, mert bízunk.
Most például érezlek téged, aki olvasod ezen sorokat, mert bemerészkedtünk egymás lelkébe.
Ha te is így érzed, akkor találkoztunk.
Most.
Mert a tér és idő ilyenkor eltűnik.