2009. május 31., vasárnap

Pünkösd




Pünkösd

(öntudat és alázat alkímiája)

Sokaknak ez a szó nem jelent semmit.
Sokáig nekem sem.
Soha nem értettem, sőt nem is akartam érteni, mit is kíván üzenni számomra ez a szó(Pünkösd) és ez az ünnep.
Ünnep?...sokáig azt gondoltam, hogy ez nem ünnep...minek is ez a felhajtás.
Sok ünneppel voltam így, de egyre tisztábban látom a mély értelmét, ami az üzenete számunkra, számomra.
De nem akarok mások nevében beszélni, beszélek az én nevemben, aki meg felismeri magát ebben, annak talán jól esik elolvasni ezt az írást.
Gyerekként kötelezően sok ünnepben volt részem.
Belül mindig tiltakoztam...fölöslegesnek éreztem.
De ott kellett lennem.
Voltak szebb ünnepek...ezek között a Karácsony, amit csodálattal vártam.
Anyám és Apám a legnagyobb szeretetükkel öleltek körbe minket a Testvéremmel.
Éreztem, hogy ezen a napon mindenki olyan szeretettel teli.
Mondták, hogy ez a SZERETET ünnepe. El is fogadtam...éreztem is, hogy ez valahogy tényleg más nap, mint a többi.
Ilyenkor megváltozott a világ.
Édesanyám arra tanított, hogy amim van, azt osszam meg mással.
Erre nagyon emlékszem...ezt kötelező érvényűnek fogadtam el, a mai napig. Soha nem bántam meg, ha így cselekedtem.
Ő is ezt teszi folyamatosan, amióta ismerem.
Nem csak ünnepnapokon, hanem mindig.
Ugyan fogytán az ereje és szeretné, ha most is 69 évesen ugyanazzal az intenzitással tehetne - vehetne...adhatna, de már sajnos elfáradt.
Ezt ő nehezen éli meg...sokszor haragszik is érte magára.
Pedig most magát kellene igazán már megajándékoznia a pihenéssel.
Egyet nem tanult még meg igazán, hogy magának is adnia kell.
Sok szépséget adott nekem, köszönöm Neki.
Ezeket a dolgokat beépítettem az életembe.
Volt idő, amikor azt hittem, hogy mindenkihez úgy el lehet menni, hogy nyugodtan belenyúlhatunk a hűtőjükbe, mert a hűtő mindenkié és az, ami benne van. Ilyen egyszerűen naiv voltam, nevetek most magamon, holott ezt tényleg így gondoltam.
Nálunk így volt.
Aki nálunk volt, az nyugodtan kinyithatta a hűtőt és azt evett belőle, amit akart.
Sokaknak ez furcsa volt, de számomra természetes.
Akkor ért a legnagyobb csalódás, amikor először tapasztaltam, hogy ez bizony nem így van.
Nem volt így a Barátaim családjában.
Ez akkor nagy traumaként ért...gyermek voltam...össze omlott bennem egy szép világ.
De nagyon elkanyarodtam a Pünkösdtől.
Ünnep?
Emlékszem gondolkodtam sokszor, hogy az ünnepek alkalmából, miért tudnak az emberek hirtelen mások lenni.
Miért csak az ünnepek teszik az embert Emberré?
Mert arra is rájöttem, hogy van a kisbetűs ember és van a nagybetűs Ember.
A kisbetűs ember nem ismeri a szeretetet, a nagybetűs Ember ismeri.
De ezek az én gyermeki gondolataim...talán egy kicsit zavaros, de ezeket éreztem.
Felnőtt fejjel megértettem magam.
A család fekete báránya voltam.
Azt sem értettem, hogy miért kell egy ünnep alkalmával alkoholt inni.
Miért nem elég az ünnep mélysége a mámorhoz?
Miért nem elég az, hogy együtt a család szeretetben?
Sok fura dolog volt, amivel nem értettem egyet.
Miért kell tele tömni magukat az embereknek az Étellel?
De, ami a legjobban felbőszített az, hogy miért akarják ezt ráerőltetni másokra...miért kell megennem olyan dolgokat, ami számomra nem jó?
Már gyermekkoromban is az asztal alá dobtam az oviban a húst.
Akkor nem volt bennem semmi tudatosság, csak azt éreztem, hogy nekem ez nem jó.
Utána jött egy olyan életszakaszom, ahol már belekóstoltam a "nagy életbe".
Megéltem a szélsőségeimet keményen.
Volt, hogy olyan részegre ittam magam, hogy a haverjaim a Nagyanyám házának ajtajához támasztottak ,becsengettek és amilyen gyorsan csak tudtak elfutottak, mert nem merték vállalni a felelősséget és a magyarázkodást, hogy mitől robbantam így le.
Szegény Nagyanyám egész éjszaka tejjel itatott és hánytatott, hogy az alkohol mérgezésem tünetein enyhíteni tudjon.
Nagy szeretet volt benne is, köszönöm Neki.
Reggel mellette ébredtem 25 éves fejjel.
Írhatnék még a legénybúcsúmról is, de arról már nem merek.
A lényeg az, hogy a szélsőségeim ismeretében kezdtem ráébredni önmagamra.
Volt olyan korszakom, amikor nem tűrtem meg, hogy nekem Istenről beszéljenek.
Sokszor volt, hogy elhajtottam ezeket az embereket.
Éltem és hedonista módon élveztem a fiatalságomat.
27 éves koromban megnősültem, mindenki nagy csodálkozására.
Senki nem értette, hogy mi történt velem.
Én viszont tudtam, hogy valami hatalmas üresség tátongott már bennem akkor, amikor az utolsó kemény szórakozós éjszakámban úgy döntöttem, hogy ebből elég.
Annyit tudtam, hogy ideje változtatnom.
Ideje Embernek lennem.
Egy ugródeszkaként jelent meg egy Nő az életemben(amit persze akkor még nem sejtettem, nem raktam össze a képet), aki a feleségem is lett és két gyermekem anyja.
Megismerkedésünk után három hónappal elvettem feleségül.
Nem semmi...most már nem mernék ilyet csinálni, de akkor és ott pontosan ez kellett, ahhoz, hogy elindulhassak az Emberré válásom útján.
Persze ezzel nem azt mondom, hogy az előtte lévő életvitelem nem oda vezetett volna.
Én elterveztem, hogy egy csodálatos házasságban fogok élni...csodálatos gyerekekkel körülvéve.
Elég gyorsan meg is született Alexandra és rá három évvel Balázs.
Folyamatosan velük voltam, ha tehettem.
Dolgoztam, de mindig vártam, hogy együtt lehessünk.
Egy csodálatos házban laktunk, a kertet közösen gondoztuk.
Sziklakertünkben csodálatos növények voltak.
A zöld gyepen napoztunk és élveztük a mi kis időnket.
Ezt az idilli képet egy másik férfi megjelenése romba dőltötte.
Elváltunk.
Gyermekeim velem maradtak.
Egy olyan oldalról ismerhettem meg magam, amit férfi még nem sok tehetett.
Innentől kezdve történt igazán meg bennem az alkímia.
Innentől kezdve éreztem, hogy most már egyenesben vagyok.
Egy pillanatig nem gondolkodtam azon, hogy lehetnek nehézségek a gyermek nevelésben...csak annyit éreztem, hogy ez az én utam, amiben kiteljesedhetek.
Újra megéreztem a belsőmből eredő nyugalmat, amit csak akkor érezhettem, amikor minden a helyén van.
Fura, de tényleg a helyén volt.
Gyermekeim a nagy tanító mestereim.
Keményen megtanítottak sok mindenre.
Ekkor kezdtem el kineziológiát tanulni.
Új távlatok nyíltak meg előttem.
Ez is olyan hirtelen jött, mint a házasságom.
Sok új emberrel ismerkedtem meg.
Kipróbáltam sok módszert, ami az EGÉSZség felé segíthet.
Kezdtek eltűnni azon  nézeteim, amik azt sugallták, hogy valaki különb lehet a másiknál.
Sokáig azt gondoltam, hogy egy orvos vagy természetgyógyász minden esetben fedhetetlen.
Fel sem merült bennem, hogy esetleg ezek az emberek talán nem úgy élnek, ahogy hirdetik.
Az iskolában is feltűnt, hogy más a szöveg és más a tett.
Ez megint egy nagy csalódásként ért...én naiv.
De nem bánom, hogy naiv voltam...így sokkal hatásosabb a felismerés.
Okleveleket gyűjtögettem, volt, hogy én is elszálltam ettől.
Hiszen az oklevél tényleg csak az egonak szükséges.
Amikor ebben a mámorban úsztam hála az égnek mindig volt valaki, aki vissza húzott a valóságomba.
Kemény leckéimet köszönöm Nekik.
A világ kulcsa abban áll, hogy megértsük mi az egészséges ÖNTUDAT és az ALÁZAT alkímiája.
E nélkül csak a káosz uralkodik.
E nélkül csak az egyik oldal vagyunk, ami mindig a szélsőségeink jelenlétét hozza felszínre.
Életem egyik legnagyobb ráébredése ez.

folyt köv.

Szeretettel.

izi

2009. május 16., szombat

Hármasban



Végre együtt...

A mai nap, úgy érzem fordulópont volt az életemben.

Már jó ideje csak a Fiammal Balázzsal jártam s keltem a természetben.
A Lányom Alexandra jó ideje nem szeretett velünk jönni sehová.
Ha tehette a barátnőivel volt és mindig talált valami kifogást arra, hogy ne legyen velünk.
Kisgyermekként sokat voltunk együtt, de ezek az idők megszűntek, amikor negyedikes lett.
Onnantól kezdve nagyon nehezen lehetett vele bírni.
Eleinte próbáltam rávenni, hogy jöjjön velünk, de mind hiába való volt.
El is távolodtunk egymástól.
Szinte minden képen csak a Fiammal vagyok lefényképezve.
A mai nap egy csoda nap. Ezt a szívemben is érzem.
Tegnap előtt Szandra kijelentette, hogy ő is akar velünk jönni, mert legutóbb sem vittük magunkkal.
Meg is lepett ez a dolog nagyon.
Ma együtt indultunk túrázni.
Felejthetetlen élmény volt, amit régen nem tapasztaltam.
Voltak azért nem felhőtlen pillanatok is, amikor azt hittem felrobbanok, de ezeket felülmúlta maga a tény, hogy újra együtt vagyunk hárman.
Ezeket a sorokat azért is írtam le, hogy egy kicsit megpecsételjem ezt a harmóniát.
A fotót most készítettük, amikor haza értünk.
Szerintem nem sok mindent kell még hozzá fűznöm, mert ez a kép beszél.

izi

2009. május 14., csütörtök

Fikusz Kukisz

http://www.youtube.com/watch?v=z4w-aR8sZ24

Mindig felvidít. :-)

Ajándék


Tőled kaptam...nem is tudtad, ugye?


http://www.youtube.com/watch?v=_UHeuY5iAuc&feature=related

Szeretem ezeket a pillanatokat, amikor béke van a szívemben.
Most mindenkit szeretek.
Eddig is próbáltam szeretni, de most nem kell próbálnom, mert alapból érzem.
Ajándékok.
Ez az igazi ünnep.
Ez az ünnep nem egy meghatározott napon van.
Nem protokol szerűen kell örülnöm, nincs előírva.
Ez az ajándék amit kaptam tökéletesen személyre szabott...az élettől kaptam.
Natúr...minden feltűnő csomagolás nélkül.
Ezt minden embertől kaptam...egyszerre.
Talán nem is tudják ezt sokan, de én szívemből köszönöm.
Neked is köszönöm, aki olvasod ezeket a sorokat.
Tőled is kaptam...tudtad?
Az igazi szerelem ez.
Amikor mindenbe szerelmes vagy.
Ez meggyógyítja a mély sebeket.
Nem fáj többé.
Talán furcsa ezt egy férfi soraiban olvasni, de én ilyen vagyok.
Már régen sírtam.
De most tudok.
Nem is rossz, csak féltem sírni.
Sokan félünk.
Azt hisszük, hogy, ha ezt látják akkor gyengének látnak.
Nem érdekel ez sem már.
Aki annak lát csak lásson annak.
De sokan tudják, mit érzek.

Legyen teljes minden pillanatotok.
Szeretettel.

izi

2009. május 13., szerda

Fogódzkodó



Írásomat azoknak a lelkeknek ajánlom, akik most nagyon szenvednek valamiért...


Én olyan boldog vagyok.
Ezt le sem lehet írni. Egyszer csak jött ez az érzés a semmiből.

Tegnap még azt hittem belehalok a fájdalmamba, ami ugyanígy a semmiből jött hirtelen.
Tehetetlen voltam...annyira, hogy még nem éreztem így magam soha.
Azt éreztem, hogy kicsúszott a kezemből az irányítás.
Pár nappal ezelőtt tettem egy könnyelmű kijelentést.
Tényleg az volt bennem, amikor kimondtam, hogy megoldottam a dolgot magamban.
Kijelentéseink mindig próbát vonnak maguk után.
Nem voltam kellőképpen tudatos, amikor olyat állítottam, amit még nem tettem helyre magamban.
Mint derült égből a villámcsapás úgy jött a próba.
Éreztem, hogy valami nem stimmel, de nem tudatosult bennem, hogy ez itt egy nagyon kemény helyzet, amire , ha nem figyelek elvehet nagyon sok energiámat...sőt még többet...annyit, hogy azt érezhessem, hogy nincs lehetőségem vissza jönni a normális kerékvágásomba.
Kaptam már próbákat, de ez leforrázott...szó szerint szétégetett.
Olyan élethelyzetbe kerültem, amit senkinek nem kívánok, de nekem ezt meg kellett élnem...meg kellett tapasztalnom.
Sokaknak segítek és ilyenkor döbbenek rá, hogy milyen tehetetlen vagyok.
Hirtelen eltűnt minden fogódzkodóm.




Ezt az érzést szerintem sokan érezték már.
Nem volt mihez nyúlnom, pedig ezer és ezer módszer van a tarsolyomban, a szakmámból is kifolyólag.
De senkinek éreztem magam...üresnek...tehetetlennek.
Annyira leértékeltem magam, hogy azt hittem imáim és hitem már nem segíthetnek.
Ilyenkor mindig eszembe jut az, hogy hányan vannak azok, akik hozzám fordulnak és ugyanezeket a helyzeteket mondják el úgy, hogy nekik még annyi tapasztalat lélekjelenlétük sincs, mint nekem.
Mennyire nihilnek érezhetik magukat és gyámoltalannak....nem is tudom, hogy ezt lehet -e kategorizálni, hogy gyámoltalanabb valaki.
De a lényeg az, hogy éreztem, hogy jó lenne valaki most mellém, hogy segítsen.
Imáimat elmondva nem érkezett megnyugvás a szívembe.
A lehető legtöbbet megtettem, amit akkor tudtam, de azt éreztem, hogy ilyen kemény dolog még nem ért.
Mindig azt mondom másoknak ilyenkor, hogy mindentől függetlenül, ha történik valami, ha nem...csak imádkozzon...jelentse ki, hogy elfogadja a helyzetet, amiben van...tudom ez morbid ilyenkor, de mást nem tehet.
Éppen ma reggel olvastam azt, hogy megérteni valamit , annyi, mint mindent megbocsátani és elfogadni.
Eszembe jutott az, hogy mire kérem ilyenkor a klienseimet, mit tegyenek.
Így tudtam elindulni...csak mondtam és mondtam, úgy, hogy közben azt éreztem, hogy nem is hiszem, amit mondok.
Fájt, hogy a hitem kevés volt, de tudtam, hogy mondanom kell.
Tudni kell, hogy ilyenkor még nem fog változni semmi. Itt szokták feladni és gyógyszereket bevenni.
Eljutottam erre a pontra én is, hogy gyámoltalanságomban megfordult a fejemben a gyógyszer. Soha nem szedek.
De ezzel párhuzamosan az is eszembe jutott, hogy én mit tanácsolok ilyenkor.
Ha ebben a stádiumban gyógyszerhez nyúlunk, vagy felhívunk valakit, hogy segítsen(ami nem baj, ha már tényleg nincs meg a lélek jelenlét), akkor a próbát megbuktuk.
Talán furán hangzik, de ezek a próbák emelnek minket.
Miután ezt átgondoltam, azt mondtam magamban, hogy nincs telefon, nincs gyógyszer, csak az ima van és a hit.
Semmi voltam...üres voltam...gyenge voltam...de azt mondtam, hogy nem kell segítség.
Azt hittem belehalok.
Még most is beleborzongok.
Fogtam magam és kimentem a természetbe.
Egy hatalmas szikla tetején ülve a Napba imádkozva könyörögtem, hogy szabaduljak meg a terhemtől, mert nem bírom tovább.
Éreztem, hogy csak egyedül oldhatom meg a problémámat, mert csak akkor lesz az enyém a megoldás és a boldogság...a jutalom.



Egyszer csak megéreztem valamit...valami fenséges érintést.
Ilyenkor már tudom, hogy emelkedem.
Ez az a pont, amikortól megkapom a fogódzkodót.
Ez a fogódzkodó biztos menedéket adott.
Kezdett a bizalmam megjönni.
Kezdtem érezni az energia áramlásást a testemben.
Fájdalmamim egyre csökkentek. Jelen kezdtem lenni magamban.
Hitem erősödött, mert tudtam, hogy a nehezén túl vagyok.
Elfogadtam ezt a helyzetet...éreztem, hogy át kellett esnem ezen a próbán.

Estére sokkal jobban lettem.
Ma reggelre színesebb lett a világ.
Ma a csodát élem, mert a csoda jelen van.



Ezeket a sorokat azért írtam le, hogy olvassa el sok ember...legyen a kezében egy fogódzkodó, ha ilyen helyzetbe kerül.
Soha nem szabad úgy kijelenteni valamit, ha nem vagyunk benne tökéletesen biztosak...és akkor is csak úgy, hogy közben hozzátesszük, hogy a HELYZETHEZ és ÖNMAGAMHOZ képest a LEGIDEÁLISABBAN tudom megtenni.
Az egó szeret kijelenteni...szeret nagyokat mondani...talán ez a legfontosabb üzenete ennek a cikknek.

Boldog vagyok.

Szeretlek benneteket.

izi



2009. május 12., kedd

Pillanat -cirkuláció

Csak merülj el a pillanatban...hallgasd ezt a zenét és érezz.




http://www.youtube.com/watch?v=iAOw3wLOFEI&feature=related


Csak merülj el a pillanatban és érezd, hogy minden, ami van, az egy csoda. Ebben a csodában te is benne vagy. Mindenki egy csoda.
Ez a zene olyan közel enged ehhez az érzéshez, hogy érzem benne a hullámzást, az állandó tágulást.
Vagyunk már egy páran, akik értik miről is beszélek.
Egy nyelven szólunk már jópáran.
Ebben a világban nem a különbözőséget kell erősíteni, hanem az EGYséget.
Mindenki egy csoda.
De ezek az "apró"csodák hatalmas erővel rendelkeznek.
Hatalom van a kezünkben, ami olyan erővel ruház fel minket, amivel változtathatunk.
Alázattal és nem egóval.



Az egónak is megvan a szerepe, de egészséges mértékek között.
Én tudom, hogy van egy olyan világ, ahol már nem kell megalázkodnunk úgy, hogy azt nem szívesen tesszük.
Én viszont meghajtom fejem mindenki előtt, hogy érezze a szeretetet.
Ez a szeretet óriási katalizátor.
Megoldhat olyan dolgot is, ami eddig megoldhatatlan volt.
Csak hinnünk kell. Ébredjünk fel.
Ebben a zenében üzenet van. Aki hallja, és meg is akarja hallani...megérzi.
Itthon tegyünk csodát, a kis miliőnkbe először.
MAGunkban először.
Merjük feltételezni, hogy lehetséges.
Ha úgy érzed, hogy ez utópia és ez szentimentalizmus, akkor nem erőltetem rád.
Ne olvasd tovább.
De én érzem, hogy sokan el fogják olvasni és a szívükben felcsillan valami remény.
Amikor még gyerekek voltunk elhittük a csodákat. Mert közel állt hozzánk.
Most is válj egy kis gyerekké és érezd át ezt a hullámzást és hidd el ez beindít valami fantasztikus érzést a testedben, amit rögtön átadsz a melletted lévőnek akarva akaratlanul.
Induljon ez a hullám. Söpörjön végig minden mocskot, amit az emberiség



éveken keresztül felhalmozott.
Ez a hullám hatalmas erővel bír.
Óriási ereje elsöpör mindent, ami nem létjogosult már.
A szeretet törvényén belül élve van csak létjogosultságunk.
Gyertek és érezzük együtt.
Ez az erő működik.
Áldjon az ég benneteket.

izi

2009. május 11., hétfő

Ha szomorú lennél nézd meg...



katt.ide.

http://www.youtube.com/watch?v=jedd2FiZTqM

Ez a videó nagyon jól tükrözi azt, hogy milyen közönyösen, magunkba fordulva tudunk ülni a metrón, amíg valami nem történik...érdemes megnézni:-)

2009. május 6., szerda

Destruktív



Akinek inge vegye magára...

A tegnapi napom csak az önmarcangolásról szólt.

Teljesen kikeltem magamból.
Hála az égnek ezek a pillanataim egyre kevesebbszer ütik fel fejüket.
Szép lenne, ha csak szépet és jót tudnék írni magamról.
Volt idő, amikor lepleztem ezt a tulajdonságomat, úgy akartam feltüntetni magam, mint aki állandóan a MOST pillanatában él és innen folyamatosan békésen mosolyog.
Ezzel sokan vagyunk így, csak nem valljuk be.
Az egész világ szinte erről szól.
Elpalástolják azt, amik.
Ha mindenki felfedné azt, ami ő éppen az álarcai mögött, akkor egy hatalmas haragos, dühös kavalkádot kapnánk.
A Földünk tudatos...ő csak reagál az emberi hazugságokra.
A Földnek van velünk baja...nem érti, miért távolodtunk el a természet adta építő lehetőségeinktől.
Átrendeződik éppen, a tektonikus tünetei éppen ezt jelzik.
Sokan úgy gondolják, hogy nem kell figyelembe venni azt, hogy mit is csinál a Föld.



Sőt sokan azt is gondolják, hogy a Föld egy élettelen dolog.
Szabad akaratunkból kifolyólag bármit gondolhatunk, de van egy EGYetemes törvény, ami alól a törvény "nemtudása" nem oldoz fel a nem helyén való cselekedeteink alól.
A Földünk éppen egy halmazállapotváltozás kezdetén van.
Az anyagi síkból a szellemi sík felé.
A rajta élő embereknek az lenne az ildomos, ha követnék ezt a fejlődést.
A túl anyagias gondolkodás eltávolít ennek a folyamatnak a megértésétől.
Ha valaki nem értené , miért kell ennek így lennie, akkor röviden leírom, hogy tisztázza magában.




Sokan úgy gondolják, hogy egy forma állandóan tökéletesedhet.
Állandóan felfelé ívelően tökéletessé változhat anyagi minőségében.
Tudomásul kell vennünk, hogy ez nem így van.
Egy darabig tökéletesedhet, de utána EGYszerűsödnie kell.
Ezt a világunk is tükrözte a XV.sz.-i művészek csodálatos alkotásaival.
Mondhatom azt, hogy itt volt a zenitje az anyag tökéletesedésének. Ilyen csodálatosan, művészien, precízen, monumentálisan kifejezni ezt, csak itt tudták.
Sokan mondják is, hogy , hogyan is lehetséges az, hogy régen ilyen művészek voltak.
Gondolom, hogy jönnek majd most a cáfolók, hogy mostanában is vannak csodálatosan festő művészeink és ez nem bizonyíték.
Hát csak mondjátok, vagy gondoljátok.
Az anyag, csak egy darabig tökéletesedhet.
A víz is csak egy darabig tud folyékony lenni, ha elér egyolyan paramétert, ahol, gőzzé kell változnia akkor gőz lesz.
A legtökéletesebb víz gőz lesz.
Sajnos sokan nem akarják megérteni, hogy van egy pont az ember életében, ahol már nem lehet csak "víz".
Már "göznek " is ildomos lennie.
Ez az átszellemülés.
A Föld átszelemülése is megkezdődött, az embereknek is menni kell vele.
Aki ennek ellen áll, az megkövesedik. A sclerozis ennek az eredménye.



A csontosodás, az anyagba ragadást mutatja.
A lélek nyelve a tünet, a betegség.
Aki hajthatatlan a szellemi dolgok befogadásásra, az megkeményedik.
Az izületei azt mondják, hogy nem fogunk behajlani, a derekunk azt mondja nem fogunk meghajolni a szellemiségünk befogadásának.
Ebből ered a lumbágó és később a porckorongok víztelensége.
Ezek nem ijesztgetések, ezek EGYetemes törvények.
Ahogy egy rákos sejt sem óhajtja tudomásul venni ezt az EGYetemes törvényt, ami a testünket EGÉSZségben tartja, úgy a FÖLDÜNKÖN is vannak jó páran, akik csak saját egós dolgaikba ragaszkodva meg akarják mutatni, hogy minden csak úgy jó, ahogy ő látja.
Energiát követelve élnek és mindenben meglátják a rosszat.
A jót nem keresik.





Csak Ő.



Az EGYetemesség felett...mert Ő ott van.
Akinek inge vegye magára, amíg nem késő.
Itt nem az Armageddon jön, csak a saját maga kovácsolt betegség, ami nagyon kegyetlen is tud lenni.
Isten nem ver bottal...csak mi magunk...és utána megkérdezzük nagy ártatlan szemeinkel, hogy ezt miért kaptuk, miért nem hajlanak az izületeim, miért nem tudok egészségesen lélegezni, miért fáj a gyomrom ...és még sorolhatnám a végtelenségig.
Szóval az anyag csak egy darabig tökéletesedhet...utána átszellemesedik.
Az EVOlúciót követi a DEvolúció.

Jól elcsavarogtam a gondolatokban...de vissza térek a kiinduló pontra.
Haragos voltam, dühös...hagytam, hogy a régi beidegződéseim szétszedjenek.
Úgy éreztem, hogy tehetetlen vagyok, holott jó ideje tudatosan élek és figyelem magam.
Ez nem valami skizofrén állapot, ez egy építő állapot.
Ennek ellenére nagyon belesüllyedtem az anyagba, a mocskomba.
Szégyeltem is magam érte rendesen, de utána rájöttem, hogy nincs miért.
Nem vagyok egyedül ezzel.
Megéltem a haragom és most már nem haragszom ezért magamra. Tanultam belőle.
Hagytam, hogy a külső dolgok irányítsanak.
Destruktív gondolataim jó nagy kalamajkát csináltak a testemben is.
De ma ezt tudatosan lezártam.
Átgondolva, hogy innentől kezdve jobban figyelek.
Ez egy folyamat, a szándékunk meghozza a csodát, az alkímiát.
Ha tovább maradok a haragomban, akkor elindítom magamban a hajlíthatalanságomat...a megkövülésemet...a mozgásképtelenségemet.
Nincs értelme a másikban keresni a hibát.
Fölösleges.



Csak a SZERETET hoz megoldást és az elfogadás.
A SZERETET és az ELFOGADÁS egyenlő a hajlékonysággal, a mozgékonysággal, az élettel.
Sokaknak a SZERETETTEL is baja van.
Nem szeretik, ha valaki a SZERETETRŐL ír.
Nem engedik magukat szeretni.
Miért is?




...akinek inge vegye magára.

Szeretettel.
izi

2009. május 2., szombat

A fizikális test mögött mi van?

Sztereotípiák és közhelyek rabságában...




http://www.youtube.com/watch?v=cO9cqSZQbNI

Oly nehéz meglátni minden emberben azt a szépet, ami minden emberben azonos.
Csak a külsőségeket vesszük észre.
Sokszor estem ennek csapdájába.
Sztereotípiákkal vagyunk teli...úgy gondoljuk, hogy első látásra tudjuk a másikról, hogy milyen ember.
Ránézünk az arcára és már ki is alakítottunk egy képet róla.
Azt hisszük, hogy ismerjük magunkat.
Úgy érezzük mi már első pillantásra ítéleteket hozhatunk.
Mostanában úgy járok s kelek a világban, hogy figyelem magam. Figyelem a reakcióimat.
Próbálom meglátni mindenkiben a fizikális test mögötti szellemet.
Sokszor azon veszem észre magam, hogy mielőtt észre vehetném a szépet, már ítélkeztem is.
Pillanatok alatt történik ez...ilyenkor a világ elszívja a tudatosságunkat, azt szeretné, hogy ne legyen a tiéd, miénk a MOST pillanata.
A MOST pillanatában nincs ítélet.
Amikor ezt felfedezzük, egyre többször érezhetjük azt, hogy MINDENKI CSODÁLATOS.
De a bennünk lévő negatív oldal, de fogalmazhatnám úgy is, hogy ellen erő (ami nem személy és nem ronda patás szarvakkal a fején) teszi a dolgát.
A dolga az, hogy eltávolítson ezektől a felismerésektől.
Minden ember azért él itt a Földön, hogy ezt felismerje és tudatosítva beépítse az életébe.




Ha bele nézünk egy ember szemébe megláthatjuk a szépségét.
De sokszor ezt nem tehetjük meg, de a mi erőnk abból áll, hogy alapból feltételezzük ezt.
Tényként kell (ildomos, ha úgy érezzük, hogy a szellemi fejlődésünk tudatos útjára léptünk) tudnunk, hogy ez így van. Minden ember isteni eredetű.
A Teremtő aspektusai vagyunk.
Az Abszolútum rajtunk keresztül ismeri fel önmagát, amikor ráeszmélünk erre a dologra, amikor felfedezzük teremtői mivoltunkat, hatalmunkat az alázattal párosítva.
Ilyenkor az életünk a rendes kerékvágásába kerül.
Ilyenkor érezzük azt, hogy az élet megmutatja a szép oldalát.
Ítélkezéseink ítéleteket vonnak maguk után...van, amikor gyorsan, de van, amikor később.
Mindent learatunk, amit elvetettünk.
Tegnap vissza tért az erőm.




Ez az erő hatalmas.
De ez az erő mindenkié.
Tudom miért érezhetem ezt.
Olyan dolgokat romboltam le magamban, ami már jó ideje, csak rabszolgaként éltetett.
Ítélkeztem.
De ezt beláttam és könnyű lettem.
Azt kívánom mindenkinek, aki elolvassa ezt az írást, hogy szálljon egy kicsit magába és érezze meg minden emberben a csodát...mert ott van, csak el szeretnék rejteni előlünk.

Szeretlek benneteket.
izi