2009. június 28., vasárnap

RÁK



Egy hozzászólásként írtam...de úgy gondoltam megérdemli, hogy cikk legyen belőle...írtam még hozzá egy keveset.

A rákról nem egyszer írtam már.
Minden nap van esélyünk arra, hogy felül kerekedjünk rajta, ugyan is minden nap rákosak vagyunk, de az immunrendszerünk felül bírálja ezt.
Addig tudja ezt tenni, amíg ehhez van energiája.
Energia a pozitív hozzá állásból, az elfogadásból, az együttérzésből, az elengedésből, a szeretetből fakad.
Minden öncélú tevékenységünk, ami mások kárát okozza (tudatosan vagy tudattalanul) a rák győzelmét segíti elő. Mik is ezek a dolgok...ezek az okolások, mások lekicsinylése, hazugságok, brutalitás, a szép rombolása, a szeretet nem elfogadása.
Mindenki maga dönt arról egy személyre szabott intervallumon belül, hogy meddig akar egészségesen élni.
Mindenki akkor is dönt, amikor gyűlölködik.
Olyankor kitép magából egy darabot, beleharap magába...de lehet, hogy ezt akkor és ott nem érzi, mert az egó ezt nem is hiszi el...de idővel nyomorékká harapja magát és az élet már nehezen tudja átjárni, mert egy épp szerve már nincs.
Ilyenkor felébred a megértés, sajnos sokakban csak ilyenkor, a rálátás arra, hogy mit tett magával.
Sokan későn ébrednek rá.
De a következő életükben sok tapasztalattal maguk mögött már ilyen saját kelepcébe nem esnek, mert tanultak belőle...már aki. Mert van úgy, hogy a köv. életben is folytatják...ilyenkor már olyan visszafordíthatatlan degeneratív betegséggel sújtja magát, ami rákényszeríti, hogy lásson másként.

Tehetünk annak érdekében nagyon sok mindent, hogy egészségesek maradjunk.
Ha meg már diagnosztizálták a rákot akkor is van remény.Sokszor hallottam már, hogy azt mondják, hogy az orvos még kb két hónapot jósolt neki...vagy többet egy kicsivel, de a lényeg az, hogy ezt tényként közölte...eldöntötte.

Ez nem semmi.
Amikor ilyet hallok elég nehezen tudom alkalmazni az együttérzést, de megteszem, mert akkor magamnak ártok. Nem ítélek, hogy ne ítéltessek.
Amiket most írok tényszerűen kijelentem, negatív érzelmi töltés mentesen. Senkinek nincs joga meghatározni egy embernek azt, hogy mennyi ideje van hátra. Ez a legnagyobb fekete mágia...FEKETE MÁGIA.
Talán nem tudatos, de az.
Sokan így mondanak le arról a kis erőről, amiből még kamatozhatnának.

Ugyan, tényleg néha annyira kevés ez az energia, hogy szinte lehetetlennek tűnik, hogy ebből még lehet valami.

De minden lehetséges.
A másképpen látás hozhat megoldást.
Mindig ez segít mindenben. Amikor másképpen látunk, akkor megváltozunk, a gondolataink is megváltoznak. Másképpen nézünk MAGunkra.
Másként tekintünk MAGunkra, mert látjuk, hogy mások lettünk.
Minden változás abból ered a világban is, hogy megváltozott a nézetünk.
Ezt nehéz elfogadni sokaknak, nehezen elfogadható, hogy a gondolkodás változása külső változásként tükröződik az életben, életünkben.
Ez a csoda...ami nem csoda.
A csoda nem a linearitáson alapszik.

A csoda nem úgy következik be, hogy valaminek meg kell történnie (fizikálisan) ahhoz, hogy a következő dolog is megtörténhessen.
A csodára úgy kell tekintenünk, hogy az nem függ attól hogy fizikálisan megtörténik e valami, aminek a racionalitás szerint meg kell történnie.
Amíg a fizikalitást tekintjük a végső valóságunknak, addig csak egy szűk területen belül élünk.
Amikor beengedjük azt a tényt, hogy minden fizikális valóság mögött megtalálható egy szellemi minőség, akkor már közelebb is kerültünk a megoldáshoz.

Az autó kerekei nyomot hagynak a sárban.
Amikor az autó jó messzire távolodik, akkor csak a nyom marad hátra.
A racionális gondolkodó(aki még nem tapasztalt ilyet) csak annyit tud mondani, hogy ez a mély nyom, amit a kerekek hátra hagytak valami önmagában lezárt dolog....valami nagyon lényeges...ami csak eddig terjed.
Nehezen magyarázható meg neki az, hogy ezeket a lenyomatokat egy régebben elhaladt autó kerekei hagyták itt, amiben egy ember ült és ő vezette ezt a járművet.
Az egyetlen valóság számukra az, hogy itt egy mély nyom van.
Ezt nem tudják összepárosítani az autóval és a kerékkel és azzal az emberrel, aki vezeti.
Még egyszer mondom ez a szemléltetés akkor érvényes, ha még nem tapasztalt ilyen járművet és kerék lenyomatot.
Így értelmezhető a testünk betegsége is.
Amíg csak a tünetet vesszük észre, addig csak egy szűk intervallumon belül látunk.
A betegség egy szellemi dolog lenyomata.
Ha felismerjük azt, hogy ez nem egy hablatyolás, hanem a valóságunk más dimenziókat is érint, akkor nem lesz nehéz megérteni azt, hogy a gondolatunk változtatásával megváltozik a lenyomat mintája, a tünetünk.
A csoda itt kezdődik, ami nem csoda.

A rák is így alakul ki hosszú távon.
Amikor a gondolataink, már nem tudnak csak degenerált lenyomatokat létrehozni...mivel a gondolataink sem az életet támogatók , hanem DEGENERÁLTAK.
Egy degenerált gondolat fizikális lenyomata a RÁK.

A rák gyógyulásában nagyon sok tényező szerepet játszhat.
De ez az egyik leg sarkalatosabb...a szellemi minőség...a gondolati minőség.

Lehet támogatni a testet a test edzésével, persze nem a mai "sport" szellemében...mert az is az egót erősíti, aminek megint nagy köze van a RÁK kialakulásához és fenntartásához.
Olyan sportról beszélek...de inkább a TEST NEVELÉSÉRŐL, ami nem esik túlzásokba. Ami a mértékletességen alapszik.
Minden a mértékletességen kell, hogy alapuljon.

A testkémiai oldal sem elhanyagolható.
Mit eszünk, mit iszunk....sokat, keveset?
De erről már írtam, meg nagyon sok helyen olvasható.

Ez a kis írás megint csak egy kis ébresztő...annak szánom...sok szeretettel.

izi

2009. június 26., péntek

Meghalt



Ma mások is meghaltak...

Nagyon sok egyszerű ember halt meg ma.
Olyan sok ember, akiről semmi említésre méltó dolgot nem írtak még sehol.
Pedig önmagukban egyedülállóak voltak.
Senkivel össze nem hasonlíthatóak.
Voltak helyénvaló, és nem helyénvaló cselekedeteik.
Próbáltak jobbak lenni, helyre tenni azt, amiket tudatosan, vagy tudattalanul elrontottak.
A maguk módján tették.
Sokuknak sikerült is, úgy, hogy ezt senki nem tudta.
Nem hivalkodtak vele, csak élték egyszerű életüket.
Nem akartak másoknak tetszeni, elfogadták azt, amilyen testtel és bőrszínnel születtek.
Elfogadással éltek.
Ők nem említésre méltók. Nem hír értékűek.
De szerintem nem is vágytak arra, hogy írjanak róluk.
De én most megemlékezem róluk.
Mindenkiről, akiről nem írtak akkor amikor elhagyta fizikális testét.
Mindenkiről, aki jelenlétével színesítette a világot.
Szeretettel gondolok rájuk.

izi

2009. június 19., péntek

EGÓ tábornok

Győzni...a másikat elnyomni...csak így lehetünk valakik.




Bizonyíts!
Nagyon fontos bebizonyítanom valamit...mondja az egóm.
E nélkül nem létezek, e nélkül senki vagyok...
Ha megcáfolnának, akkor meg ne hagyd, csak bizonyíts, akkor vagy csak fontos...súgja a fülembe.
Ha néha-néha felvillant bennem az ELFOGADÁS, olyan érzésekkel tukmált, hogy ez baromság, nincs ennek semmi értelme.
Miért is lenne annak értelme, hogy a másiknak nem reagálok a válaszára, amiből egyértelműen kitűnik, hogy ő a jobb, vagy ezért úgy tűnhet, hogy ő a jobb.
Ilyet nem tehetek...nyomja tovább a sódert.
Egy nagy barom vagyok, ha ELENGEDEM a dolgokat...toporzékol tovább.
Toporzékol...nyaggat...ha most vissza szólsz te győzöl.
Ezek az örökös harcok.
EGÓ tábornok, a vén róka.
Ismeri minden csínját és bínját annak, hogy elkergesse az ELFOGADÁS (elengedés) tábornok seregeit.
ELFOGADÁS tábornok seregei annak ellenére, hogy sokszor vissza vonultak, úgy tűnve, hogy vereséget szenvedtek, egyáltalán nem fáradtak el.
EGYségtudat admirálissal sokszor megbeszélték, hogy már nem sok van hátra.
Minden vissza vonulásnál tudják, hogy egyre gyengül EGÓ tábornok és serege.
Azt is nagyon jól ismerik, hogy amikor valaki elkezdi felismerni EGÓ tábornok csalafintaságait, akkor milyen testi tünetekkel kell megbírkóznia az ember fiának.
FELISMERÉS tábornok titkos mélyfelderítői serege szerencsére sok felismerést elősegítő magot szór el, hogy segítsen bennünket.
Ezek számunkra felismerhetőek, van bennük valami, ami a szívünknek kedves. A szívünk segít rátalálni.
Ilyenkor kezdünk megbékélni.
Ilyenkor jövünk rá, hogy bizonyítékok nélkül is vagyunk olyanok, mint, akárki más.
EGÓ tábornok sem tétlen.
Ordítozik és minden erejét összpontosítja.
Fájdalmakat okoz a testünknek.
Néha kegyetlen fájdalmakat.
Értelmetlen, a semmiből feltörő kínzásokat.
Mindent megtesz, hogy vissza térjünk hozzá.
De, ha kitartóak vagyunk és ezekben a tünetekben nem bukunk el, akkor felcsillan a fény és a MEGOLDÁS.
Egyre több FELISMERÉS MAGot találunk.
Isten serege már körbe vesz.
"Ne félj, ellenségeid csak addig lövik feléd láthatatlan nyilaikat, amíg az Isten megengedi nekik. Amikor lejár az idejük, minden rossztól megszabadulsz."
Az idejük lejárt.
EGÓ tábornok EGÉSZséges lett.
Végre ő is belátta, hogy nem létezhetünk nélküle, rájött, hogy szükség van rá is...de nem olyan mértékben, ahogy ő ezt gondolta.

Szeretettel.
izi

2009. június 17., szerda

Szódabikarbóna

Van bennünk szódabikarbóna? A GYOMOR tényleg nem EMÉSZTŐ szerv?...na ne kábíts.



Az a legrosszabb, amikor tudom, hogy valamiről kell írnom, de még nem jött meg az ihlet.
Érzem, hogy valami kikerekedik ebből az írásból, de még csak előfutárokként vannak itt ezek a sorok.
Olyan előételként.
Tegnap este Gandhi életéről szóló filmet néztük meg a gyerekekkel.
A vele kapcsolatos gondolatok is kavarognak a fejemben.
Reggel, amikor kinéztem az erkélyen pompázatos NAPsütés fogadott.
Szokásosan köszöntöttem a NAPot, éreztem gyógyító simogatását.
Nem régen tudatosult bennem, hogy köszönteni fogom ha felébredek.
Vannak ilyen új keletű dolgaim.
Ezek színesebbé teszik az életünket.
Ahogy kint állok az erkélyen hallom, hogy egy anyuka hangosan rászól a gyermekére, hogy siessen már, mert elkésik.
Ezután egy kutyáját sétáltató nő ugyanezzel a hangnemmel szólt a kutyájára, hogy azonnal induljanak felfelé, mert elkésik.
Türelmetlenek voltak mind ketten. Siettek valahová.
Én meg úgy gondoltam, nem engedem, hogy ezek a dolgok elrontsák a napomat.
Eszembe jutott, hogy írnom kéne valamit, mert nagyon érzem, de fogalmam sincs miről.
Eddig mindig úgy volt, ha felkeltem, már EGYértelmű témám volt, miről is írjak.
Több napja megint tudatosult bennem az, hogy mennyire fontos, hogy odafigyeljünk az étkezésünkre.
A test lúgosítása körül mozog a gondolatom.
A jó öreg szódabikarbóna van most nálam újra a porondon.
A test lúgosításával eleinte mindig vannak kisebb komplikációk.
Én egyszer belekezdtem egy számomra hiteles termék fogyasztásába, de abba hagytam.
Akkor is elkezdett fájni a fejem, mert amikor a testünk (testfolyadékok) egészségesebb ph érték felé közeledik, akkor kinyomja magából a nem oda valót.
A testsúly felesleggel rendelkezőknél ez a tünet nagyobb mértéket ölthet, kemény csaták játszódnak le ilyenkor.
Nálam is jelentkeztek ezek a tünetek, holott nem vagyok túlsúlyos.
A lényeg az, hogy mostanában, reggel és lefekvéskor egy minimális mennyiségű szódabikarbónával (natrium-hidrogén-karbonát) segítem a testemet, hogy a savakat könnyebben semlegesítse az egészséges mértékig.
Persze óvatosan kell bánni ezzel a dologgal is, nem lehet túlzásba vinni.
A legegészségesebb dolog, amit megtehetünk, ha tudatosítjuk magunkban, mennyire fontos az, hogy nagyon sok zöldséget együnk.
Például egy sima nyers fehér paprika csodákat tud tenni, ha valakinek marja a gyomrát a sav.
Egyszerűen csak el kell fogyasztani és a kellő hatás megjelenik. Nyersen...hangsúlyozom.
Hőkezeléssel savassá válik.
Egy tévhitről is szeretnék beszélni.
Az emésztő szerveknek titulált szájról és a gyomorról.
A közhiedelemben az van, hogy a szájüregben és a gyomorban olyan emésztő enzimek vannak és savak, amik elősegítik az étel emésztését.
Tudományosan bizonyított tény már, hogy ez egy olyan mítosz, amit az "egészségügy" még jelenleg is fent tart és körömmel ragaszkodik hozzá.
Az ételeinkben amiket elfogyasztunk vannak savak és enzimek.
A gyomor egyszerű szódabikarbónát termel, bevonat van a belső falán , ez egy bikarbonát réteg.
Ha ez a réteg elvékonyodok, vagy eltűnik, akkor az ételekből származó savak kikezdik a nyálkahártyát és ebből alakulnak ki a különböző elváltozások, például a gyomor fekély.
Amikor a gyomorba jut az elfogyasztott táplálék, akkor ezeknek a savaknak a semlegesítésére a gyomor falából (egyes fedő sejtjeiből) ráfröccsen szó szerint a szódabikarbóna.
Ennek hatására a sav kiválasztódik az ételből és lefolyik a gyomor falán és ott össze gyűlik.
Ez a lényeg, mert így az ételtől távol kerül a sav.
Az emésztő rendszernek titulált rendszer nem más, mint egy elő lúgosító rendszer, egy semlegesítő rendszer.
A gyomor előkészíti az élelmiszert, hogy ne legyen savas, hogy tovább tudjon haladni a belek felé.
Tehát a GYOMOR a LEGFONTOSABB szódabikarbonát termelő szervünk.
A gyomor a vérből vizet és natrium-kloritot(sót, nem véletlenül sós a vérünk) és széndioxidot vesz fel, hogy előállítsa a szódabikarbónát, ami nem más, mint közönséges sütőpor.
Amikor a testünk savas, akkor beteg.
Ha a testünk egészségesen lúgos kémhatású(7,4 ph), akkor EGÉSZ...egészséges.
Minden zöldség jótékonyan hat a szervezetünkre.
Nem csak süket duma ez, nagyon fontos tudnivaló.
A szellemi fejlődés egyik alapja, hogy negváltoztassuk az étrendünket és tisztában legyünk annak jótékony és káros hatásairól.
Aki manapság azt mondja magáról, hogy odafigyel magára, ezt nem hagyhatja figyelmen kívül.



A hús az egyik legsavasabb élelmiszer.
Hosszú távon a nagyon öregítő hatása van.
Folyamatosan terheli a szervezetünket, folyamatosan savtalanításra ösztönzi a testünket.
Nincs megállás.
Az energia csak fogy és fogy.
A testünk egy csoda. Nagyon sokáig tud tűrni.
De egyszer betelik nála is a pohár.
Egyénenként változó, hogy mikor.
Egyszerű a képlet, ha kevesebb a savas élelmiszer bevitele, akkor van EGÉSZség.
Ezt nem nehéz megérteni, csak esetleg figyelmen kívül hagyják sokan, arra hivatkozva, hogy milyen finom is az a hús, nem tudnak ők már erről leszokni.
Mindenki a maga sorsának a kovácsa.
Mindenki úgy él, ahogy akar.
De az aratáskor csak azt arathatja le, amit elvetett.
Én azt mondom érdemes megnézni egy olyan filmet, ami egy boncolást mutat, amikor feltárják a rákos sejteket.
Nem szép látvány...egyáltalán nem...undorító.
Olyan sejteket mutatnak a képek, amik makacsak voltak.
Mások, mint az többi, ami az egyetemes programokat vitték a kódjaikban.
A rákos sejt nem akarja az egyetemes kódokat magára vonatkozónak tekinteni.



Ő felül írja ezeket...egy darabig Hawaii...de később, amikor mindent felemésztett maga körül, akkor vége.
Gandhi is azt mondta, hogy annak ellenére, hogy jelenleg nem úgy látszik, hogy véghez visz valamit, talán nem látható még az, amit elképzelt, de azzal vígasztalja magát, hogy mindig a jó győzedelmeskedett, soha nem volt még úgy, hogy ne derült volna fény a rosszra, a zsarnokra.
Nézd meg a filmet, ha teheted.
A Gandhi életéről is és egy boncolásról.
De nem fontos boncolásról, elég egy olyan műtétről, ahol ki kell venni pl. a prosztatát, mert elrákosodott, a test elhanyagolása miatt.
Én tegnap néztem meg egyet...szörnyű.
Meg kell ezt várni?
El kell jutni oda, hogy megcsonkítsuk magunkat?
Miért nem most gondolkodunk?
Minden lehetőségünk meg van rá.
A hús íztelen önmagában.
A fűszerektől lesz olyan, amilyen.
Régen én is rajongtam a húsért...sőt, amikor sütnek valahol, össze csordul a nyálam.
De ilyenkor eszembe jut az, hogy ez a fűszerek illata és az olaj illata.
Nem egyszer olajba tettem ezeket a fűszereket és még mustárt is tettem hozzá, ízesítettem...és így felhevítettem (hús nélkül).
A konyhában olyan illatok terjengtek, mint, ha húst sütnék, pedig erről szó sem volt.
Amikor megkóstoltam és mások is megkóstolták, akkor azt hitték, hogy ez egy húsnak a szaftja.
Ez csak egy kis kitérő azért, hogy lássunk másként is.
De mindenki egyen úgy, ahogy akar...én megmutatok valamit.
Tiszteletben tartom mindenki szabad döntését.
Nem bírálhatok föl senkit.
A tapasztalataimat írom le, a jó szándék vezérel.

Szóval a gyomor nem emésztő szerv...csak egy közreműködő szerv, ahhoz, hogy a testünk elő tudja állítani a szódabikarbónát.

A túlsúlyosoknak még a figyelmébe ajánlom azt a tényt, hogy a felhalmozódott zsír nem az ellensége, hanem a test védekezése a savak ellen.
Ha nem lenne zsírjuk, akkor a savak szétmarnák azt, amit érnek.
A zsír tartja őket kordában.
Tehát, ha kevesebb a savas élelmiszer bevitele és a gondolataink sem savasítják a testünket, akkor a zsír önmagától eltűnik.
Nincs rá szükség.

Talán ezeket akartam leírni...de még mindig van bennem egy hiány érzet...ha eszembe jut folytatom.

szeretettel.
izi


2009. június 15., hétfő

Semmi sem állandó...

Változni érdemes?




Semmi sem állandó, csak a VÁLTOZÁS.
Az egész élet arról szól, hogy megértsük ennek a mondatnak a lényegét.
Nem csak, hogy megértsük, de teljesen természetesnek vegyük, hogy ez tényleg így van.
Nem egyszerű felfogni azt, hogy a változásban van a stabilitásunk.
Ez olyan paradoxonnak tűnik.
A változásban van az erőnk.
Amikor az ember kitűzi céljául, hogy betekint önMAGába, akkor ez a folyamat még gyorsabb lesz.
Még több változást fog tapasztalni.
Eleinte ez nagyon elfáraszthat minket.
Van úgy, hogy szinte meg sem pihent az ember és már jön is az újabb kihívás.
Mondják sokan, hogy felgyorsultak az események.
Igen, ez így van.
Én áldásnak veszem ezt a változást, annak ellenére, hogy megint fáradt vagyok.
Van, hogy legszívesebben feladnám és azt mondanám, hogy ebből elég.
Legyen stabilitás az életemben.
Isten az állandó változás...az állandó tágulás.
Minél közelebb vagyunk hozzá, annál jobban érezhető ez az érzés.
Én nagyon materiálisan nevelkedtem, nehezen engedtem be Istent az életembe.
Apám és Anyám is berögzötten ragaszkodnak a régi dolgaikhoz.
Folyamatosan ebben az ÁLstabilitásban ringatják magukat.
Ringatóznak benne és nem akarnak kiszállni ebből a libikókából.
Fura, hogy én meg a változáshoz ragaszkodom már, annak ellenére, hogy már nagyon szívesen megpihennék.
A változás mindig felkavarja a mocskainkat.
Ez természetes velejárója.
A változással tisztulnak meg sejtjeink.
Amikor újabb gondolatokat fogadunk be, akkor a megváltozik a testünk is.
Minél több dolgot vallunk be magunknak, annál egészségesebbek leszünk.
Ha már megszűnik bennünk a hazugság és az alattomosság, a gerincünk is kiegyenesedik, pontosabban olyanná válik, amilyenné kell. Ere mondják, hogy egyenes ember.
De, ha nincs meg ez a változásra való hajlamunk, akkor a gerinc megmutatja a hajlíthatatlanságunkat. Merevekké válhatunk.
Ha valaki szeretné, hogy a teste szebbé változzon, akkor a savasító élelmiszereket kell, hogy csökkentse.
Le kell vennie a testéről a terhet, hogy ne kelljen annyit dolgoznia és az az energia, ami a lúgosításra menne el, megmarad arra, hogy kisimúljon a bőrünk.
De amíg ezt ne tapasztalja meg az ember, addig ebben nem nagyon hisz.
Hajlandóságot ildomos mutatni a változásra.
Persze ez nem könnyű dolog, ha valaki már évtizedek óta ugyanazokat a dolgokat csinálja.
Ennek ellenére be kell hoznunk a változást az életünkbe.
Sokan mondhatják azt, hogy, ha ilyen sokáig nem tudtunk változni, akkor , hogyan kezdjünk bele.
Erre csak annyit szoktam mondani, hogy csináljon először valami kis dolgot másként.
Például, ha reggel felébred és borotválkozni indul, kezdje a borotválkozást a másik oldalon, mint szokta.
Ezek a kis változások meghozzák a nagyot.
Ha ezt tudatosan megtesszük minden reggel, akkor ez hatással lesz arra, hogy az életünkben is hatalmas változásokat hajthatunk végre.
De nagyon sok apró dologban kezdhetjük a változtatást, az a lényeg, hogy beinduljon a tudatosság ezzel kapcsolatban.
Ez az első lépés.
Szándékunkat kell kifejezni a változás befogadására.
Ez után majd adni fogja magát.
Észre vesszük, hogy a dolgaink jó irányt vesznek.
Amihez eddig karommal ragaszkodtunk, simán el tudjuk engedni.
Ilyenkor történik meg az, hogy elkezdjük átrendezni a szobánkat, vagy olyan helyekre is lemegyünk, ahová eddig soha.
Ezek a tisztulási folyamataink.
Elképzelhető olyan is, hogy az első napokban nagyon fáradtak leszünk és a hideg is elkezd rázni.
Ez is egy természetes velejárója ennek a folyamatnak.
Nem egyszer feküdtem az ágyban három takaróval és majd meg fagytam.
Ilyenkor a sejtjeink egy másik frekvenciára állnak át.
Áthangolódunk, ahogy egy rádión is egy másik csatornát keresünk.
A magasabb frekvencián lévő sejtjeink már nem tartják meg a régi salakanyagaikat, úgy, ahogy a régi gondolatainkat sem tartottuk meg.
Minden holografikusan működik.
Ezt kell megérteni mindenkinek, hogy , ha megváltoztatjuk a gondolatainkat, másként cselekszünk, mint eddig, akkor a testünk is idomulni fog hozzá.
Persze negatív irányba is idomulhat, ilyenkor akár hatalmas súly fölösleget szedhetünk fel, ahogy ragaszkodunk a régiekhez, ami már nem támogat minket.
A változásban tudatosan élni, annyi,mint tisztulni.
A változásban tudatosan élni, annyi, mint Istenhez közelíteni.
Sokszor csak egy apró változásra van szükségünk, ahhoz, hogy tovább lépjünk.
Persze az sem baj, hogy ezekkel a változásokkal nem megyünk, de ennek mindig lesznek negatív következményei az életünkben.
Amikor pl. egy kis változást nem engedünk MAGunkba, akkor ez eltéríthet hosszú távon a cél felől. Csak egy minimálisan indulunk, egy pár tizednyi fokkal más irányba, mert ragaszkodtunk, de hosszabb távon ez nagy távolságot fog jelenteni a céltól.
Persze nem a cél miatt kell élnünk...az utunknak kell lennie a célnak.
Az állandó hajlandóságunk a változásra, a tudatosságunk vezet el a megoldásra.
Amikor változtunk, akár csak egy leheletnyit is önmagunk felé, akkor újabb információkkal gyarapodhatunk, mert minden önmagunk felé történő változás, egy újabb EGYetemes üzenettel gazdagít.
Amikor változunk egy láthatatlan kéz lapoz egyet abban a könyvben, amiből nagyon sok építő üzenete kaphatunk. Ilyenkor sodor az élet elénk olyan embereket, élehelyzeteket, ami nagy "AHA" élménnyel párosulhat.
Ilyenkor olyan dolgokat kapunk, ami segíti az egészségünket és az élet minőségünket.
Tegnap előtt például olyan dologra "akadtam véletlenül", hogy ez boldogsággal töltött el. Ez egy ajándék volt számomra.
Beigazolódott ezzel is, hogy évtizedekig ragaszkodtak az orvosok (tiszteletem a kivételnek!) olyan dolgokhoz, (és jelenleg sem akarnak tőle tágítani a bizonyítékok ellenére sem) ami teljesen valótlan.
Nem semmi, hogy mekkora ragaszkodás van ebben a világban, csak azért mert sokaknak csak így lehetséges biztosítani a "betevőt", olyan dolgokhoz ragaszkodnak, ami teljesen élet ellenes.
Annak ellenére, hogy nyitott vagyok a változásra sokszor szembesülök azzal, hogy még nincs itt az ideje az életemben egy-két dolognak.
De mindenki a MAGa módján tud változni.
A lényeg az, hogy nyitottak legyünk erre a lehetőségre.
Van aki hamarabb és könnyebben változik.
Mindenkinek meg van a MAGa keresztje.
A keresztjeink levétele nem más, mint a M(a)egkönnyebbülés.
Testünk nem rója fel, ha másnál hosszabb ideig történik meg a változásunk, ha a MAGunk tempója szerint cselekszünk.

Szeretettel.
izi

2009. június 14., vasárnap

A küszöb őre



Már jó ideje fogalmazódik meg bennem a gondolat, hogy írok a küszöb őréről.
Ki is ő?...mi is ő?...van egyáltalán ilyen?
Sok féle ember van és ezért nagyon sok féle gondolat is.
Az emberiség sokszínűségét pontosan ez adja meg.
Az elfogadás az, ami megengedi, hogy tudatosuljon bennünk az, hogy mindennek van létjogosultsága.
A megbocsátás az, ami a világot előbbre mozdíthatja.
Ezért a szeretettel teli elfogadás és a megbocsátás az ember legfontosabb feladata jelenleg.
A "megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel" mondás pontosan erről beszél.
Ez egy hatalmas feladat.
Ahhoz, hogy el tudjuk fogadni a másik embert úgy, ahogy van, tisztában kell lennünk azzal, hogy nem csak ez az életünk van.
Tudatosulni kell MAGunkban annak, hogy minden előző életünk arra a pontra készített fel minket, ami most van.
Bármilyen testben (nő, vagy férfi, szép, vagy tökéletlen) voltunk is...minden csak azt a felismerést célozta meg, hogy rádöbbenjünk arra, hogy bennünk minden létezik egyszerre.
Jelenleg lehet, hogy olyan pozícióban élünk, hogy ezeket a dolgokat nem vallhatjuk be magunknak és a külvilágnak.
Nem lenne ildomos kitárulkozni, hogy mi az előző életeinkben akár gaz zsarnokok is lehettünk.
Az egó ilyet nem enged meg, nem tűri.
Ha valaki egy ilyen jó pozícióban van, szeretné ezt megtartani és úgy véli ő neki csak ez az egy élete van...ő nem lehet rosszabb, mint a többi ember...a koldus , az koldus...állítja.Fel sem merül benne, hogy egy előző életében, akár egy darab kenyérért is megtett volna mindent, de a körülményei nem engedték.Tudatosulni kell mindenkiben, hogy az önmegvalósításhoz, nagyon sok élet és tapasztalat szükséges.
A szélsőségeinket kell megélnünk...a szélsőséges jót és a szélsőséges rosszat...de inkább úgy fogalmaznám, hogy a szélsőséges nem helyén valót.
Aki ezt nem tudatosítja magában, az még nem lehet egész.
Aki nem tudja elfogadni magában azt a tényt, hogy ő akár gyilkos is volt, az az ember még nem EGÉSZ...nem is lehet EGÉSZséges.
De az egó ezt nem tűri.
Mit képzelek én, hogy ő gyilkos...soha. Ő egy tökéletes ember, aki még bogarat sem ölt.
Amikor olyan emberek vannak magas pozícióban, akik,még nem voltak BElátók, akik még nem láttak BEle MAGukba, akkor nagy változás nem is lehetséges a kezük alatt.
Ezért is van az, hogy csak egymásra mutogatás van. Nem látják meg azokat a tükröket, amiket a másik mutat nekik.
Elfogadás.
Erről írok. Ezért, aki most felháborodik ezen íráson, annak ideje elgondolkodnia azon, hogy mi is az az elfogadás.
Mert e nélkül semmi előre haladás nem létezik. csak egy helyben toporgás és befásulás.
Egy magasabb pozícióban csak olyan embernek szabadna ülnie, aki már BElátó. Aki EGÉSZ.
Aki tudja magáról, hogy EGÉSZ csak úgy lehetett, hogy ő is volt gyilkos.
Durva szavak?...pedig nem. Csak annak az, aki még nem elfogadó.
Aki irányít, az alázatos.
Aki irányít tisztában van azzal, hogy azok az emberek, akik még HARCOLNAK, azok még nem BElátók.
Egy vezető ALÁZATOS.
Egy vezető tisztában van azzal, hogy nem csak fizikalitás létezik.
Egy vezető tisztán érzi a magasabb szellemi világok jelenlétét.

Ki is az a küszöb őre?
Ha már a szellem világnál tartunk talán el is kezdhetek róla írni.
Tudom vannak olyan irányzatok, ami szerint minden a fejben játszódik le, az agyunkban történnek a dolgok.
Ezért nem kell kint a szellem világban keresnünk olyan lényeket, akik támogatnak esetleg ellenerőként működnek.
Úgy gondolom, hogy ez a nézet is igaz, mármint az, hogy az agyban játszódnak el ezek a dolgok, de az is igaz, hogy odakint.
Ahogy fent úgy lent, ahogy kint úgy bent.
Hermész nem beszélt össze - vissza.
Volt, hogy én is csak az egyiket vallottam és utána meg csak a másikat szajkóztam.
Az egyik szélsőségéből és a másik szélsőségéből eljutottam a kettő ötvözetére.
Mind a kettőnek van létjogosultsága.
Isten bennünk és Istenben is létezünk....de fordítva is igaz...nehogy az egóm célponttá váljon.
Tehát én feltétel nélkül hiszem a szellem világ jelenlétét.
Nem volt ez sem mindig így, de most már így van...hála az égnek.
Azt is tudom bizonyossággal, hogy minden bennem létezik, a bunkó, a köcsög, a szatír, a gyilkos, a prostituált, az alkoholista, a Hitler, a SZENT, a gyermek, mester, a jó apa, a rossz apa, a jó anya, a rossz anya...és még sorolhatnám, de nem lenne elég az életem, hogy ezeket leírjam.
E nélkül a BElátás nélkül nem születhetnének meg ezek a sorok.

Tehát ki is az a küszöb őre?
Ő MIHÁLY.
Sokaknak az Arkangyali minősége ugrik be rögtön.
Igen...ebben a rangban, vezető szerepben sokáig működött egy nép "felett".
Az Arkangyalok egy népet irányítanak, alázattal.
De MIHÁLY már nem csak arkangyal, hanem Arché is.
Az Archék már nem egy népet vezetnek, hanem az egész bolygót.
Ő az egész emberiség régense jelenleg.
A küszöb őre nem tesz mást, mit megszűri a szellem világból a Föld felé(de ezt gondolhatjuk úgy is, hogy az agyunkban játszódik le és nincs személy, csak mi vagyunk) jövő információ áradatot.
A küszöb őrének kikerülésével az egyik tévedésből a másikba eshetünk. Amíg az emberiség úgy fogad be szellemi dolgokat, hogy ezt a szűrőt megkerüli és ennek fontosságának nem tulajdonít nagy szerepet, addig a világ nem változhat meg a szeretet világává.
Amíg az emberiség nem veszi tudomásul a szellem világ jelenlétét és a Földre gyakorolt hatását, addig nem lehetünk szabadok.
Mindenkinek individuálisan kell megszületnie annak a vágyának, hogy megnyíljon ezen világok felé.
De a küszöb őrének kikerülésével fals információkhoz juthatunk...ezekben nincs EGYetemesség.
Tehát, ha valaki a szellem világ felé fordul, ne felejtsen el egy nagyon fontos tényezőt...Ő MIHÁLY Arché.
Ő az, aki tisztán enged látni, aki átvilágít mindent, ami belénk áramolhat a szellem világtól. Mert ő ezt a szerepet kapta Istentől...ő volt alkalmas rá.

Elfogadás...megbocsátás.
Gondolj erre, ha most haragos lennél ezért az írásért.
Bevallom nekem sem megy mindig, de a szándékom tiszta és törekszem.

Szeretettel.
izi

2009. június 13., szombat

Önvaló




Csodálatos napsütésre ébredtem.
Tegnap és tegnap előtt úgy gondoltam, hogy az élet nagyon keményen bánik velem. Fizikális fájdalmaim és lelki terheim úgy nehezedtek rám, hogy majd össze préseltek. Ilyenkor támadásnak vélek mindent, pedig csak a tükreimet észlelem, amiket nem szívesen hozok felszínre a tudatalattimból. Már jó ideje kínoztak, már régen azonosulnom kellett volna velük. A legjobban az bántott, ha valaki tudálékos és kioktató volt velem szemben. Rettenetesen irritált, ha okoskodtak. Nem is értettem ezeket miért kapom, de folyamatosan éreztem jelenlétüket. Ezekben a helyzetekben nagyon kimerültem. Másoknak ez nem jelentett volna nehézséget, azt mondta volna lépjek tovább rajta egyszerűen. Igen akinek nincs dolga vele simán túl lép rajta. De nekem nagy dolgom volt ezekkel az élethelyzetekkel. Büszkeségem az utóbbi időben soha nem engedte meg, hogy segítséget kérjek. Mindent magam akartam megoldani, a magam módszereivel. Ami nem is lenne baj, de vannak olyan helyzetek amikor ezt is felül kell bírálnunk. A segítség kérésünkkor sem mások fogják helyettünk megoldani a problémánkat, csak mellénk állnak. Eljutottam oda, hogy kimondjam...SEGÍTS. Talán sokan el sem hiszik milyen nehéz volt ezt a szót kimondanom. Mindig segítettem magamon. Minek nekem mások segítsége. Minek, amikor én is segítek másokon folyamatosan, hogy nézne ki az, ha nekem valaki segítene. A presztizsemnek annyi lenne. Már nem úgy tekintenének rám, mint azelőtt. Gyenge ember...mondanák, hogy segíthet így másokon, ha magán sem tud. Ezekkel a gondolatokkal a fejemben szenvedtem. A testi tüneteim is felerősödtek. Legszívesebben szétszereltem volna magam és újra össze raktam volna minden porcikámat. De rájöttem, hogy ezt nem tehetem fizikálisan, de de a gondolataimat szétszedhetem és újra össze rakhatom. Írhatok egy új alprogramot, ami már másként reagál az életre. Lehetek olyan is, aki másokkal együttműködve teszi a dolgát. Nem csak úgy, hogy mindent ő maga tud megoldani. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem magunk kell, hogy megoldjuk a dolgainkat, csak azt szeretném érzékeltetni, hogy EGYségben nagyobb erő lakozik. Igen is törekednünk kell a önmegismerésre és ez által az öngyógyításra, de e mellett szükség van arra is, hogy együttműködjünk a többi emberrel. Ez számomra nem volt teljesen tiszta. Azt hittem, hogy én együttműködő vagyok. De be kellett látnom, hogy nem. Minden testi tünetem ezt súgta. Az, hogy mindenhonnan azt kaptam, hogy okoskodtak velem és tudálékosak voltak, még rá tett egy lapáttal a tűzre. A derekam annyira belobbant, ahogy a tűzre még egy lapáttal rátesznek. Hajolni nem tudtam, ahogy az életben sem tudtam, a gőgösségem miatt. Csak az mutatkozhat meg rajtam betegségként, amit már jó ideje nem akarok megváltoztatni, mert nem voltam hajlandó meghajolni eme tény előtt. A testem ezek után tényként meg is mutatta, hogy nuku meghajlás...ilyen vagy te konok , akaratos ember. Olyan merev voltam, mint amilyen a lelkemben. Hajlíthatatlan. Nem véletlenül a gerincünk az, ami legjobban megmutatja azt, hogy milyenek is vagyunk valójában. Álarcok mögé csak egy darabig bújhatunk, utána a lélek keményen megmutatja magát a test tüneteiben. Most, hogy ezen dolgokat írom már minimális fájdalom van csak a derekamban. A felismeréssel és a belátással (magunkba nézéssel) enyhülni kezdett a fájdalom. Aminek a felszínre kellett jönnie a tudatalattimból az a felszínre került. Mik is voltak ezek a fránya csökevényeim?...már írtam róluk. nem véletlenül volt kegyes hozzám a sors, hogy olyan embereket hozott elém, akik ezeket a tulajdonságaimat kegyetlen módon, tükörként megmutatták nekem. Az OKOSKODÁS nagyúrról beszélek. Igen...nagy hatalommal rendelkeztek bennem. Jól elrejtőztek...úgy, hogy azt higgyem, hogy csak mások okoskodhatnak...én nem. A MÁSOK LEKICSINYLÉSE ez által is megjelent a porondon. Ő is nagy hatalommal bírt nálam. De most pellengérre teszem őket. Nem nagyon tetszik ez nekik. De amikor beláttam, hogy mit bűvészkedtek bennem, rájöttem, hogy ez nekem sem tetszik. Nagyon sok emberben bűvészkednek. Illúzionisták. Olyan hatalmuk van, hogy azt hitetik el, hogy nem léteznek. De most nyilvánosságra hozom őket. Minél többen pellengérre állítjuk őket, a legnagyobb szeretetünkből kifolyólag , annál hamarabb történik meg a változás a világunkban. Amikor felismerjük MAGunkban ezeket a tulajdonságainkat, amikor már nem hadakozunk azért, hogy más is felismerheti, akkor megtörténik a csoda. Ilyenkor ébrednek fel bennünk igazán azok az erők, amik végig söpörnek bennünk, mint egy tornádó. Sejtjeinkből kimossák azt, ami nem oda való. Bevallásomat nem az APEHnek címeztem. Minden embernek írtam, aki hajlandó a változásra, akinek megszületett az új világ a szívében. Amikor a mocsok felkavarodik bennünk kemény csatákat kell megvívnunk. Nem hiszem, hogy ezeket valaki szeretné megélni, de úgy gondolom, hogy mindent megér, ha egyszer tudatosul bennünk az, hogy kik is vagyunk valójában mi. Sokunknak kell színt vallanunk. Adóbevallást kell tennünk. Meg kell fizetnünk az adót, mert nincs, aki kihúzhatja magát eme törvény alól. Mindenki csak annyit fizet, amennyit személyre szabottan kell, hogy fizessen. A segítőink a könyvelőink. Háttér munkáikat szívemből köszönöm. Nélkülük vissza dobták volna, hogy valljam be ismét, mert még hibádzik valami. A legnagyobb szeretetemmel küldöm e sorokat mindenkinek... Süssön bennetek a NAP...ragyogja be csodálatos lelketeket. izi

2009. június 9., kedd

Férfiként női szerepben







Egész éjszaka fájt a derekam.


A fizikális okát tudom ...a lelki okát még keresem.
Van sejtésem, de amikor itt kell lennie megtudom.
Nem vagyok egy nyavajgós fajta, de éjszaka nyavajogtam.
Annyira elegem volt már sok mindenből, a francnak kell itt állandóan szenvedni.
Persze megpróbáltam a fájdalmaimat üzenetként tudatosítani, de nem mindig ment.
Úgy gondolom, hogy sok mindent megteszek azért, hogy egészséges maradhassak.



Odafigyelek magamra.
Napi szinten tornázom és a Természetet is rendszeresen látogatom.

Egészségesen( a helyzethez képest) táplálkozom.




Lelki, szellemi oldalamat is művelem.

De úgy látszik hiba csúszott a számításaimba, mert mégis van egy két tünet, ami még nem akarja, hogy jól érezzem magam.
Sebaj...még élek.
Ma reggelre arra ébredtem, hogy még mindig fáj a derekam, úgy gondoltam éjszaka, hogy reggelre elmúlik.
De még mindig itt van.
Az erre való figyelésem sok energiámat emészt fel.
Ha van valami fájdalmam akkor tudatosul bennem az is, hogy van két Gyermekem, akik velem élnek. Ha nincs fájdalmam, akkor kevésbé tűnik fel.
Reggelre ennek függvényében nagyon haragudtam a sorsra, hogy ezzel a feladattal koronázott meg.
Sok szépsége van a Gyermek nevelésnek...elismerem, de most nagyon nem akartam ebben a szerepben tündökölni.
Talán a Férfiak többsége nem tudja(tisztelet a kivételnek), milyen feladat reggel "összerakni" a két Gyereket.
De akár egyet is.
Húúú...nem is beszélve kettőnél többről.


Ma reggel nagyon felidegesítettek.
Az a legkellemetlenebb, amikor tudatosan ébresztgeti az ember már jó ideje őket és a legkisebb jelét sem adják annak, hogy kikelnének az ágyból.
Ha meg ki is keltek az ágyból mindig van olyan dolog, ami nem stimmel.


A Fiam ma reggel pakolt be...annak ellenére, hogy megbeszéltük, hogy mindig előző napon teszi ezt meg.


A Lányom szokásos divat hóbortja ma úgy leszívta az energiámat, hogy csak na...van még tanulni valóm az elfogadás terén.
A mostani hajdivat egyszerűen kikerget a világból, holott tényleg nagyon szabad gondolkodású vagyok. De amikor az egészségben látom a hátrányát, akkor nagyon határozott vagyok, ennek ellenére úgy hordja a haját, hogy az arca egyik fele totálisan el van takarva.
Tudom...mondták már sokan...ez egy ilyen korszak...én sem voltam különb...de mégis, aki benne van a dologban nehezen emészti ezt meg.


Amúgy most már jobban vagyok, hogy az iskolában vannak.




Sokan mondják, hogy egy Nőnek nehezebb, mert nem tud annyira határozott lenni a Gyermekeivel.
Én meg azt mondom , hogy férfiként sem egyszerű.
Lehet, hogy erőteljesebb a hangom, de egy idő után ezt is természetes lesz nekik, amit simán nem hallanak meg.
Éppen tegnap beszélgettem egy ismerősömmel, aki arról panaszkodott, hogy a Gyermeke meg sem látogatja és semmi tiszteletét nem teszi felé.
Erre én azt mondtam nagy könnyedén, hogy ne legyél elvárással a Gyermekeid fel, már külön élnek.
Igazán tényleg megváltoztak a szerepek.
Annyira másak ezek a kisgyermekek, mint mi voltunk és a Szüleink gyermekkorukban.
Ezt a hatalmas szakadékot nagyon nehéz sokszor áthidalni. Szegény
Anyám annyira nehezen értette meg ezt.
Ugyanazokat a módszereket akarta a Gyermekeimre alkalmazni, amit velem.
Sokszor bevillant az, hogy amikor az asztalnál ültünk és hangoztatta, "ez az ebéd, nincs válogatás, ezt meg kell enni!".
Na, ezek a mondatok már egyáltalán nem hatnak a Gyerekeimre és amikor jobban erőlteti, akkor még mélyebb szakadék keletkezik kettőjük között.
Egyszer Anyám azt mondta Balázsnak, hogy üljél le és egyél, mert enned kell.
Erre Balázs azt mondta, hogy nem éhes. Anyám azt válaszolta, hogy de bizony éhes vagy , éhesnek kell lenned.
Balázs nyugodtan így szólt..."Mama te ne tudhatod, hogy éhes vagyok, azt csak én érezhetem.".
Ezek után az Anyám még mindig nem fogta fel, hogy nincs már értelme tovább erőszakolni.
Mindig azzal hadakozik, hogy ő már 50 véve így csinálja és ebből ő már nem tágít.
Ő már nem tud változni.

Szóval néha nagyon elegem van ebből az anyai szerepből.
Férfi vagyok, amióta elváltunk nagyon sok szépségét és hátrányát megtapasztaltam ennek a dolognak.
Mondjuk azt semmiért nem adnám, amikor a Gyermekeim odabújnak hozzám és azt mondják, hogy mennyire szeretnek.
Csak ami azután következik az sokszor nem azt tükrözi, hogy szeretnének:-).

Nem vagyok egy panaszkodó fajta, de most jól esett kiírni ezeket a dolgokat.
Talán a derék fájásom is enyhül.



 AZ  AMI VAGY, JUTALMAD ÉS EGYBEN BÜNTETÉSED AZÉRT, AMI VAGY...no, akkor nincs is okom panaszra!:)))





















izi (Tibor)

2009. június 7., vasárnap

Pünkösd 5

Már az ötödik...gondolataim, amik felfakadnak belőlem.




A mai napom megint sok felismerésben volt gazdag.
Valahogy ráismertem arra, hogy miért is vagyok.
Igazán ez nem annyira publikus, de a lényeg az, hogy jó érzésekkel vagyok teli.
Ezek a bizonyosság pillanataim.
Ez egy olyan érzés, amikor az Anyukánk ringat a karjában...de erre igazán tudatosan nem emlékezhetünk, de mégis tudjuk...valahonnan mélyről érezzük, hogy egyszer nagy biztonságot éreztünk a karjaiban.
Ez az érzés finom és lágy...mégis hatalmas erővel bír.
A csendből születik.
A csend az eszencia...a középpont.
Ebből az eszenciából, csendből szólt Jézus is, amikor kiűzte a kufárokat a templomból.
Nem az egójából szólt...ez egy más minőség.
Amikor a saját eszenciánkká válunk, akkor csak MAGunkat adhatjuk.
Az előző életeink, jelenlegi életünk tapasztalatainak ötvözetét.
EGYségben szólunk, MAGabiztosan.
A csendből.
Ez a mi könyvünk.
Belelapozunk és mindig ott nyílik ki, ahol a legfontosabb mondandója van számunkra.
Amikor írom ezeket a sorokat sem gondolkodom, hogy mit írjak.
Nincs min gondolkodnom, mert csak azt másolom ki, ami ebben a könyvben meg van írva...pontosan ezeket a gondolatokat.
Emlékszem általános iskolás koromban amikor fogalmazást kellett írnom, nagyon sokat kellett gondolkodnom, hogy mit is írjak.
Általában nagyon nehezen hoztam össze a sorokat.
Soha nem is értettem, hogy hogyan is lehet annyi mindenről írni.
De most, a jelen pillanatban nincs ilyen gondom, mert csak írok és írok.
Minden attól függ, hogy mennyire élem meg a jelen pillanatomat.
Minden megfelelés csak kizökkent a pillanatomból.
Sokszor egy szép zene hallgatása közben indul meg bennem valami.
Most is egy olyan zene szól, ami sokszor megihletett.
Milyen érdekes, hogy ugyanaz a zene ...és mennyire más tartalmat hoz ki belőlem.
Talán Ti is halljátok most ezt a zenét, talán az írásomon keresztül áthallatszik.
Csodálatos zene.
Olyan, mint amikor mindennel egyé válsz.
Olyan, mint amikor mindenkit szeretsz.
Olyan, ami lágyan megölel.
Hallod?
Jó itt lenni közöttetek.
Lehet, hogy holnap olvasod-e sorokat, de akkor is MOST van, akkor is együtt vagyunk és érezni fogjuk jelenlétedet.
Mi EGYek vagyunk...csak eltávolodtunk MAGuntól...Istentől.
Sokan annyira, hogy mindent, ami nem anyagi gyűlöl és ellök MAGától.
De úgy érzem, hogy vagyunk már sokan, akik e sorok mögött meglátják a lényeget.
Hallod a zenét?
A szférák zenéjét?
Ha hallod akkor béke költözött a lelkedbe.
Ha egyszerre sokan meghalljuk, akkor ez hatalmas erővé összpontosul.
Ez legyen a mi ünnepünk.


Szeretettel.
izi

2009. június 5., péntek

Pünkösd 4

hmmm...




Csodákkal teli napjaim vannak.
Van amikor teljesen leamortizálódom, de valami mindig segít abban, hogy felcsillanjon előttem a megoldás.
Sokan úgy gondolják, hogy ismernek, pedig nagyon sok minden van, amiről nem tudnak.
Élem a hétköznapi életem. A szomszédaimmal jóban vagyok. Tiszteletben tartjuk egymást.
Vannak jó ismerőseim, akik csak a életem felületéig ismernek.

Tudják rólam, hogy masszőr vagyok. Tudják, hogy egyedül nevelem a gyermekeimet. Ennyi.
Nem ismernek.
Apám és Anyám, Testvérem talán már kezdik kapisgálni, hogy ki vagyok.

Azt kell mondjam, hogy nagyon kevesen tudják és érzik az igazi lényemet.
Eltelik úgy nap, hogy legszivesebben a gondolatimban vagyok.
Iyenkor nem kivánkozom sehová.
Nem azért, mert nem szeretem az embereket, hanem azért, mert így tudok igazán töltekezni.
Szeretem azt az állapotot, amikor beérik egy tapasztalásom.
Beérik és learathatom a gyümölcseit.
Csodálatos felismeréseim mindig elhalmoznak minden széppel és jóval.
Ezek az én kincseim.
Ráébredni igazi önMAG(o)amra.
Nem kiüresíteni a gondolataimat...nem. Állandóan a jelenemben lenni tudatosan.
Felfedezni azt, amiben vagyok.
Rálátni a "hibáimra"...összefüggést látni mindenben.
Csak ebben az állapotban lehetséges.
Itt nincs kérdés...itt csak válaszok vannak.
Az élet fájának gyümölcsei a válaszok.
Beérett finom, lédús gyümölcs válaszok.

Beleharapok most is az egyikbe...bármelyikbe haraphatok, mert mindegyik segít.
Gyógyír a sebeimre.
Személyre szabottan.
Mellékhatás mentesen.
Nincs recept és nincs gyógyszertár.
Csak gyógyulás van.

Ezekből a gyümölcsökből ehet más is...de nem lesz annyira tökéletes számára, mint, ha a saját élet fájának a gyümölcséből enne.
Szívesen adok, van egy nagy kosárral.
Kérsz?
Nézd csak milyen gyönyörűek.
A Tieid is pompásak...csodálatosak.
A mosolyod, szándékod érleli, a hited öntözi őket.

Én a kertemet gondozom, amikor elvonulok.
Talán önzőnek hat, hogy ilyenkor nem foglalkozom a más kertjével.
De amikor az én életfám ágai meghajolnak az alázattól, hogy egyek róluk, akkor tudok csak igazán adni...akkor leszek igazán én.
Amikor beérik a gyümölcs, megjelenik az alázat az életünkben.
Ez nem MEGalázkodás...ez teljesen más. Ezt a szeretet motiválja.
Ilyenkor eltűnnek a különbözőségek.
Nincs MÁS.
Csak EGY van.

izi

2009. június 2., kedd

Pünkösd 3 (lélekjelenlét)

"mámegintezapünkösd"...pedig már elmúlt.



Tényleg, már elmúlt Pünkösd és még szinte semmit nem írtam róla.
Mindenről írtam, de erről a sokak által nem ismert ünnep mélységéről semmit.
Talán már unalmasnak is tűnik a cikkem címe...de valahogy nem találtam jobb címet.
Különben meg nekem ma is Pünkösd van.
Az az igazság, hogy nagyon sok felismerésben volt részem manapság. Annyi minden van, amiről szeretnék írni és ezért csapongok a gondolataimban. Ennek ellenére azt hiszem van valami EGYség ebben az írásban, van bennük összefüggés.
Ha ezt valaki nem találná elnézését kérem, akkor csak annak írok, aki megtalálja benne az eszenciát.

Amikor a Pünkösdi események először megtörténtek, akkor az emberek még jobban hittek a szellem világban, abban, hogy létezik egy ember feletti hierarchia, ami a fizikális szemmel nem látható.
Nem volt kétséges számukra, hogy a fizikális dolgok mögött valami magasztosabb van jelen.
Persze voltak sokan akkoriban is, akik nem akarták ezt befogadni, már áthatotta őket az anyagiasság.
Manapság is így van, sokan irtóznak attól a gondolattól, hogy amit nem látnak, az létezhet.
Csak az van, amit látnak és ebből nem tágítanak.
Ez is igaz, az ő szemszögükből.
Ebben akarnak élni, nem foszthatjuk meg őket ennek a gondolatnak az ajándékaitól és esetleges hátulütőjeitől.
Sokáig hittem én is nagy bizonyossággal azt, hogy csak az anyagi testünk létezik.
16 éve elkezdtem masszírozni.
Valami hajtott a felé, hogy segítsek az embereknek.
Mindig éreztem, hogy szeretem megérinteni a másik embert.
Egyre többször szembesültem azzal, hogy az emberek nem figyelnek magukra.
Mindig csak akkor jönnek már el, ha fáj valamijük, tisztelet a kivételnek.

Többször találkoztam olyanokkal, akik beszéltek nekem a lélekről, arról, hogy nem csak a testet maszírozom, hanem sokkal többet ennél.
Valahogy ez nem akart beleférni az agyacskámba.
Váltig állítottam, hogy ez csak egy félrebeszélés.
A test az test, ha valami baja van, akkor csak a testen kell javítani valamit.
Nem is emlékszem igazán arra a pillanatra, amikor először kezdett derengeni valami arról, hogy talán lehet, hogy van benne valami, amit mondanak.
A lényeg az, hogy szép folyamatosan kezdtem felfedezni azt, hogy minden testi tünet kapcsolódik egy féle nem önmagunkat támogató gondolathoz.
Ezek a felismerések mindig csodálattal töltöttek el.
Mindenkivel szerettem volna ezeket a dolgokat megosztani, nem is feltételezve azt, hogy talán ezt valaki el sem hiszi és nem tartja valóságosnak, valóságának.
Sokszor estem abba a csapdába, hogy erőltetni szerettem volna, hogy értsék meg.
De aki erre az útra lép tudja miről is beszélek.
Kijelentéseinkhez mindig kapunk próbákat.
De fogalmazhatnám úgy is, hogy lehetőségeket kapunk, hogy bebizonyítsuk tényleg a megértésünknek azon a magaslatán állunk-e, ahogy prédikálunk.
Nem tagadom koppantam egy párszor.
Voltam csalódott és haragos.
De kezdett bennem kialakulni egy kép arról, hogy amit érzek az valóságos...és minden, ami eddig az anyagisággal egyenlő volt, az csak illúzió.
Pontosabban a kettő együtt valóságos.
A lélek nyelve a betegség...a tünet.
A lélek beszél hozzánk a test nyelvén, betegségein, EGÉSZségén
keresztül.
Ezek információk nekünk.
Azért, hogy képet alkothassunk arról, hogy hol is tartunk jelenleg az önismeretben, a MAGunk ismeretében.
Minél jobban MAGunk vagyunk annál jobban szeretjük a testi tüneteinket.
Az első ilyen nagyobb próbatételemet leírom most tanulságként, ami már a válásom után történt, életem azon szakaszában, amikor kezdtem egy kicsit elveszteni a hitemet.

Nyaralni indultunk Barátnőmmel és gyermekével és az én két gyermekemmel.
Mielőtt elindultunk a Barátnőm egy könyvet akart nekem odaadni, amit félválról elutasítottam.
Úgy éreztem nagyon biztos vagyok magamban.
Sokszor beszélgettünk a nagy világ dolgairól és próbáltuk egymást meggyőzni az igazunkról.
Én akkor egy kicsit dogmatikusabban ragaszkodtam a Bibliai dolgokhoz, nem akartam befogadni, hogy sokkal nagyobb szabadsággal rendelkezik az ember, mint az akkori nézeteim.
Nem akartam elhinni, hogy sokkal nagyobb beleszólásunk van a dolgok menetébe.
Egyik délután, miután a gyerekekkel tollaslabdáztunk, bementünk a házba.

Volt egy padlástér és ennek a feljárója tetején játszottak tovább a lurkóink.
Többször is figyelmeztettük őket, hogy nem kellene ott lenniük, mert leeshetnek és azt senkinek nem lenne jó.
Mi beszélgettünk tovább.
Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy valami árnyékszerűt látok zuhanni oldalt és valami nagy dobbanást hallottam.
Sejtésem volt, de nem akartam elhinni, hogy úgy van.
De sajnos beigazolódott, a Fiam két méter magasról fejjel lefelé lezuhant .
Rögtön odafutottam és felemeltem. A szeme fehérjét lehetett csak látni, és mozdulatlan volt.
Szörnyű érzés kerített hatalmába.
Elkezdtem ordítani és rázni, hogy adjon valami életjelet.
Hála az égnek magához tért, de rettenetesen fájlalta a fejét és nem beszélt egyértelműen.
Bepánikoltam. A Barátnőm csak annyit mondott, hogy nyugodjak meg nem lesz semmi baj.
Ez nagyon felbőszített, nem az ő gyermek, így könnyű abban a nyugalmában maradnia, amiben volt.
Dühös voltam rá.
Azt mondta, hogy higgyek benne kér segítséget.
Nem akartam ezt elfogadni, mert úgy éreztem semmi helye most ennek a hókusz -pókusznak.
De ő félrevonult és csinált valamit.
Utána a pánikomat látva kocsiba ültünk és elindultunk orvost keresni egy olyan faluban, ahol kétségeink voltak, hogy találhatunk.
Nagy nehezen találtunk egy rendelőt, ahol nem volt ott az orvos.
Vártunk egy darabig, de akkora már Balázs nagyon fájlalta a fülét is.
Egyből bekattant, hogy lehet, hogy agyalapi törése van.
Idegességemben és kétségbeesésemben nem tudtam pozitívan gondolkodni.
Amikor megjött az orvos, úgy látta jónak, hogy induljunk azonnal kórházba, de a kórház is fél órai út volt.
Mit tehettünk elindultunk...végig bőgtem az utat, a Barátnőm meg végig azt mondta, hogy nyugodjak meg, nincs semmi baj.
Én már akkor rákiabáltam, hogy hagyja már abba ezt a dumát , nem látja, hogy baj van?

Ólomsúlyként nehezedett ránk az idő, míg odaértünk.
Az első út a röntgenbe vezetett, ahol a doktornő diagnózisa szerint agyalapi törést szenvedett a fiam.
Végem volt. összedőlt a világ számomra. haragomban össze is vesztem a Barátnőmmel, hogy hol is van a nagy csoda?
Hol is van az, amiről végig beszélt?

Lecsillapodtam.
Balázzsal be kellett feküdnünk a gyermekosztályra.
Egy nagyon kedves doktornő állandó felügyelete mellett telt el az este, amíg el nem aludtunk.
Balázsnak folyamatos fájdalmai voltak és a szívem majd megszakadt érte.
Senkinek nem kívánom ezt az érzést...a tehetetlenség netovábbját.

Elaltattam Balászt és én is úgy éreztem aludnom kell.
Sok minden járt a fejemben, de megnyugtató volt azt látni, hogy a Fiam békésen alszik.
Ekkor történt bennem valami érdekes dolog.
valami azt súgta nekem, hogy "ELÉG EBBŐL A MAGATEHETETLEN VISELKEDÉSBŐL!".
Rendesen meglepődtem, de mégis valóságosnak tűnt a dolog, mert többször is hallottam.
Azután az az érzésem támadt, hogy itt valami óriási változás megy végbe, nem tudtam ezt akkor megfogalmazni, de annyit éreztem, hogy valami jó történik.
Újból hallottam valamit, ami annyit közölt, hogy "INNENTŐL MINDEN RENDBEN VAN, CSAK LEGYÉL NYUGODT!".
Fantasztikus érzés volt ez, valami mérhetetlen bizonyosság érzés kerített hatalmába.
Ennyire emlékszem, mert utána elaludtam.
Békésen keltem.
Balázs már felébredt akkorra.
Nagy szemeivel nézett engem és mosolygott.
Azt mondta, hogy már nem fáj a feje.
Nem is tudom hogy miért, de természetesnek vettem ezt.
Nem telt el 5 perc, amikor a kedves doktornő beviharzott és örömmel újságolta, hogy valami félreértés történhetett, mert a mai vizit előtti röntgen átnézése közben már nem látták azt a repedést a röntgenképen, mint tegnap.
Ekkor éreztem meg, hogy itt valami óriási csoda történt.
Béke és nyugalom töltötte el a szívemet.
Balázs felépült és én is gazdagodtam egy nagy felismeréssel.
Egyből eszembe jutott a Barátnőm, hogy mit mondott.
Ő már akkor tudta, hogy minden a legnagyobb rendben van, csak egy nagy tapasztalást kell megélnem, egy nagy tanulságot, egy beavatást, hogy MAGamra leljek.
Talán ezek a sorok sokakban hitetlenséggel párosulnak, de nem fontos elhinni.
Én sem hittem sokáig ennek létjogosultságát.
De, ha még ez sem elég ahhoz, hogy belátóbbak legyünk, legyek, kaptam még rá félévre egy hasonló keménységű próbát.

Balázs élt és virult. Én is jól voltam, csak éppen megint kezdtem olyan dolgokat kijelenteni, ami még nem fedte teljesen a valóságot, az egóm keményen harcolt az elismerésért.
Igazán nem szándékoztam semmi olyan dolgot kijelenteni, ami még akkor nem állta meg a helyét, vagy nem voltam teljesen bizonyos benne, de mégis megtettem valószínű, mert megkaptam hozzá az újabb lehetőséget, hogy bizonyítsak.

Balázzsal a játszótéren voltunk.
Pontosabban egy olyan helyen, ami nem is játszótér, de alkalmas arra, hogy nagy versenyeket csináljanak a gyerekek.
Egy nagy kőfal volt az, amin le kellett ugraniuk egymás után.
Figyelmeztetéseink ellenére csak nem hagyták abba ezt a szülőket eszeveszetten idegesítő cselekedetet.
Éppen beszélgettem egy babakocsit toló kedves régi jó Barátnőmmel.
Talán nem véletlen, de elmeséltem a történetet a nyaralásról, ahol az ominózus eset történt Balázzsal.
Beszéltünk a tanulságokról és arról, hogy milyen jó, hogy minden rendben van.
Ebben a pillanatban Balázs fiam szokásos árnyékát láttam oldalt elsuhanni és az ezzel járó hatalmas koppanást, vagy valamilyen dobbanó hangot, nem is tudom ezt leírni.
Már akkor tudtam, hogy itt valami megint nem stimmel, pedig még oda sem néztem. Odafordulva ugyanazt láttam, mint régebben. Balázs a földön, de most hassal ( betonon), mert a mellkasára esett és nem is tudom, hogy ez hogy volt lehetséges.
Egyből felkaptam és azt vettem észre, hogy nem lélegzik.
Azonnal kiabálni kezdtem, hogy hívjanak mentőt.
Aki ott volt, bármennyire is hihetetlen, de senki sem tudta a mentők számát.
Jött arra egy nő és azt is megkérdeztük, de még ő neki sem jutott eszébe. Ledöbbentem. Nem értettem az egészet.
Azt éreztem, hogy ez tényleg egy átverés, mert ilyen nincs.
Ekkor egy ismerős hangot hallottam meg...megint valami azt súgta, hogy "NINCS BAJ...MINDEN RENDBEN...NINCS MÁS CSAK A SZERETET.".
Ekkor megértettem. Minden bánatom és KÉTsége elmúlt.
Szóltam a többieknek, hogy nincs szükség mentőre már. Mindez pillanatok alatt történt.
Csak azt éreztem, hogy folyamatosan ölelnem kell a Fiam és minden szeretetemmel rá kell figyelnem.
Könnyek csöpögtek a szememből és úgy döntöttem jelenleg ettől többet nem tehetek.
Pár pillanat múlva valami reccsenést hallottam a Fiam mellkasából.
Egy nagy sóhajt követően Balázs elkezdett lélegezni.
Kezdett vissza térni bele az élet.
Csak ültem vele egy padon és vártam, hogy beszélni kezdjen.
nemsokára meg is szólalt. Megkérdeztem , hogy jól van-e?
azt felelte, hogy igen. Elmosolyodott.
Fogtuk magunkat és haza jöttünk.
Azóta minden rendben.
A Fiam EGÉSZséges.
Nagyon jó az immunrendszere.
Tudja, hogy mindig van megoldás.
Megtanultam, megtanultuk, hogy minden helyzetben van megoldás.
A SZERETET minden fölött áll.

Megint sok mindenről írtam, de a Pünkösdről keveset.
De azt bepótolom a következő írásomban.

Szeretettel.
Tibor)

folyt.köv.

Pünkösd 2

Folytatom a gondolataimat, amiben még talán megint csak kevés szó fog a Pünkösdről, de a harmadikban, biztos eljutok már oda is.




Ott hagytam abba, hogy milyen felismerésekben volt részem.
Az öntudatunkra ébredésünkkel és az alázatunkkal egy más megvilágításból tekinthetünk az ünnepekre.
Mindenki nézetét elfogadom, hogy mit gondol ezen eseményekről. Én az enyémet írom most le.
De rá kellene térnem tényleg a Pünkösdre, amiről írni is szerettem volna.
Számomra tényleg nem jelentett semmit még egy hete sem.
Sokszor hallottam róla, de mindig csak a szárazságot és a vallás dogmatizmusát véltem benne felfedezni. Nem tartottam említésre méltónak...fel sem merült bennem, hogy hozhat valami újat az életembe.
Az utóbbi időben sokszor kinyilatkoztattam azt a kérésemet, hogy megtudhassak olyan dolgokat, ami a testi, lelki egészségemet szolgálja.
Mivel nagyon sok szélsőségemet megéltem, úgy döntöttem, hogy itt az ideje a középúton járnom.
Az egészséges ÖNTUDAT és az egészséges ALÁZAT felismerése valami ilyesmit teremtett meg bennem.
Ezzel a felismeréssel egyenesen arányos az, hogy olyan ismeretek is belénk áramolhatnak, amiről eddig fogalmunk sem volt.
Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy egy könyvből olvassuk ki, de ez is simán belefér.
E két dolog alkímiája elénk tárja a titkokat, de már a megfejtéssel együtt.
Ezek a dolgok belőlünk fakadnak fel. Minden bennünk van, csak úgy gondolkodnk manapság, hogy kintről tanuljuk meg...innen hozzuk magunkba.
Sok helyen olvashatunk Pünkösdről.
De az az érzésem, hogy nagyon szárazan írnak erről a dologról, tisztelet a kivételnek.
Évről évre ugyanazokat a száraz dolgokat másolják ki valahonnan és kevesen teszik meg azt, hogy saját szemszögükből világítsanak rá, hogy mi számukra ez az ünnep.
Nem szeretnék ítélkezni, csak tényekről beszélek. Ha valakit megsértettem, bocsánatot kérek tőle.
Számomra Pünkösd egyet jelent az ember gondolkodásásnak alkímiájával, azzal, hogy megértette azt, hogy milyen változáson ment kersztül az emberiség és a Föld Krisztus testet öltése és az ez utáni vissza szellemülése után.
Akik Krisztus tanítványi voltak ezzel tisztában voltak.
Megértették a Föld fejlődésének, alkímiájának jelentőségét és erre a változásra gyakorolt krisztusi hatást.
Krisztus előtt a Föld az anyagba süllyedésének abban a stádiumában volt, ahol már csak alig hatotta a át a szellem.
Egy olyan világot kell elképzelni, ahol senki sem törődött senkivel...(szinte elképzelhetetlen, hogy még erősebben, mint manapság, de bizony így volt)...a szemet -szemért elv működött.
Egy ilyen világ teljesen az anyagba süllyedésre volt ítélve.
Mit is jelent ez?
Nagyon súlyos dolgokat.
Azt, hogy egy idő után annyira elkorcsosultak volna az emberek viszonyai egymás iránt, hogy ennek következtében az anyag alatti síkra került volna a Föld.
Ebben a világban eltűnik a remény.
Eltűnik az átszellemesedés lehetősége.
Eltűnik a szeretet .
Egy ilyen világ kikristályosodásának utolsó pillanatában jelent meg a sokak által megjövendölt Krisztus.
A MEGVÁLTÓ.
Talán érdemes egy kicsit jobban megérteni és odafigyelni erre a szóra...MEGVÁLTÓ.
Igen...a Föld anyag alattiba süllyedésésnek megváltója.
A Föld és az emberek megváltójáról van szó.
Nem egy egyszerű szóról...egy elcsépelt névről...hanem mindenkinek a MEGVÁLTÁSÁRÓL van itt szó.
Sokaknak beszéltem erről, nem szándékoztam térítő munkát végezni. Nem tartozom vallási felekezethez, csak a saját vallásomról beszélek, ami ennek ellenére mindenki szívében megfoganhat és rájöhet, hogy csak az egyetemesség hozhet megoldást.
Minden, amit most leírok a szívemben született meg.
Senki nem akart megtéríteni erre.
Egyszer mindenki eljut oda, hogy individuálisan befogadja azt, ami azt jelenti...VAGYOK, aki VAGYOK.
Mindenkiben magában kell ennek a felismerésnek megszületnie.
E felé megyünk sokszor nagy kerülő utakkal...de a lényeg, hogy egy felé tartunk. Ezekben az utakban vannak sokszor nagyon szép és nagyon nem helyén való dolgaink.
Van, hogy bántjuk egymást, mert azt érezzük jogunkban áll ezt megtenni, mert mi sokkal többek és jobbak vagyunk másoknál.
Ítélkezünk, mert az egónk nem tűri, hogy a tükreinket látjuk, nem akarja elfogadni azt a tényt, hogy Isten nem ver bottal, csak mi magunk bántjuk magunkat azzal, hogy makacsan ragaszkodunk az ideje múlt befásult(scerososos) gondolatainkhoz.
Nem engedünk és ez által kemény leckéket kapunk...sokszor úgy tűnik, hogy nem is érdemeljük meg, holott csak mi vnzottuk be ezt a lehetőséget.
Gőgösségem sokszor olyan élethelyzetbe kevert, hogy nem győztem mély sebeimet ápolni.
Pedig csak olyan sebeket kaptam, amit okoztam másoknak, nem nagyobbat...pedig annyira fájt...most elgondolom, hogy ,másnak hogy fájhatott. Bocsánatot kérek.
Tényleg a szívem mélyéről kérem a bocsánatot, mert most már megbántam.
Tegnap este nagyon szenvedtem.
Egyedül voltam.
A gyermekeim nem voltak velem. Annyira megszoktam, hogy együtt alszunk. De most az élet megengedte, hogy egyedül legyek éjszaka a gondolataimmal.
Olvastam és nagyon sok szépségre jöttem rá.
Utána bánatos lettem.
Valaminek a hiányát éreztem. Elgondolkodtam, hogy de sokan vannak egyedül, akinek nincs semilyen fogódzkodójuk.
Most megérezhettem azt a legnagyobb mélységekben, amit nap mint nap millióan éreznek.
Nem véletlenül kaptam.
Amikor a legmélyebben voltam, akkor döbbentem rá, hogy nekem van fogódzkodóm.
Nem anyagiakról beszélek, nem autóról, házról, pénzről, nem egy bomba nőről.
Krisztusról beszélek és arról, amit tett annak érdekében, hogy a világból eltűnjön a KÉTség.
Sokan azt mondják, hogy nem hisznek istenben, de nem véletlenül vannak ezek a "TANULSÁGPILLANATOK", amikor ha kel, ha nem...be kell ismerni, hogy van valami, amihez hozzá lehet szólni és már nem segíthet a pénz, a karrier.
Az ellenerők, akik, vagy amik bennünk, de gondolhatjuk azt is , hogy kint működnek mindeig azon vannak, hogy nehogy felismerjük azt a tényt, hogy Isten és az angyali hierarchia létezik.
Ezek a "TANULSÁGPILLANATOK" a legnagyobb ellenségeik.
Ilyenkor kiderül minden turpisság.
Lelepleződik az, hogy igen is létezik egy ember feletti hierarchia, amit nem önző érdekek vezérelnek.
Valami ilyesmire ébredtem rá ismét...már sokadszorra, de most azt hiszem nagy bizonyossággal már.
Miután ez az erő a segítségemre lett, összeállt a kép.
Azt éreztem, hogy nincs titok.
Azt éreztem, hogy ezt mindenkinek tudnia kell.
Mindenre van magyarázat.
Ezt eddig is sejtettem, de ilyen bizonyosággal még soha.
Eszembe jutott a Pünkösd misztériuma.
Eszembe jutott, hogy mit is élhettek meg a tanítványok akkor és ott.
A tudati lélek korában élünk. Ez azt jelenti, hogy nem csak az érző lélek korában már, hanem az az utáni tudati lélek korában.
Fontos tudnunk, megismernünk mindent, annak ellenére, hogy régebben elég volt csak hinnünk. Az individualizmusunk ezt kívánja. Az EGYségbe tartunk mindannyian úgy, hogy közben megtartjuk az Én tudatunkat...nem csak egy tudattalan EGYségbe térünk vissza, ahonnan jöttünk, ahol még nem tudtuk kimondani azt, hogy én vagyok.
Ádámnak köszönhetjük, hogy kialakult bennünk az, hogy én tudatunk van. Ez a bűnbe esés privilégiuma.
Ezzel az is együtt járt, hogy eltávolodtunk az istenitől. Egyre messzebb kerültünk attól, ami a lényeg.
Az éntudat másik végleteként megjelent az Istentelen egónk.
Ez az Istentelen egó hajtja jelenleg a gondolatokat. Ebben nincs alázat.
Az Istentelen egó akkor válik természetes EGÉSZséges énünkké, ha ALÁZATOT gyakorlunk.
Felismerjük TEREMTETT mivoltunkat, ami később megengedi, hogy magunk formáljuk a világunkat és közelebb kerüljünk Istenünkhöz.

Szeretettel.
izi

folyt. köv.