Önvaló

Csodálatos napsütésre ébredtem. Tegnap és tegnap előtt úgy gondoltam, hogy az élet nagyon keményen bánik velem. Fizikális fájdalmaim és lelki terheim úgy nehezedtek rám, hogy majd össze préseltek. Ilyenkor támadásnak vélek mindent, pedig csak a tükreimet észlelem, amiket nem szívesen hozok felszínre a tudatalattimból. Már jó ideje kínoztak, már régen azonosulnom kellett volna velük. A legjobban az bántott, ha valaki tudálékos és kioktató volt velem szemben. Rettenetesen irritált, ha okoskodtak. Nem is értettem ezeket miért kapom, de folyamatosan éreztem jelenlétüket. Ezekben a helyzetekben nagyon kimerültem. Másoknak ez nem jelentett volna nehézséget, azt mondta volna lépjek tovább rajta egyszerűen. Igen akinek nincs dolga vele simán túl lép rajta. De nekem nagy dolgom volt ezekkel az élethelyzetekkel. Büszkeségem az utóbbi időben soha nem engedte meg, hogy segítséget kérjek. Mindent magam akartam megoldani, a magam módszereivel. Ami nem is lenne baj, de vannak olyan helyzetek amikor ezt is felül kell bírálnunk. A segítség kérésünkkor sem mások fogják helyettünk megoldani a problémánkat, csak mellénk állnak. Eljutottam oda, hogy kimondjam...SEGÍTS. Talán sokan el sem hiszik milyen nehéz volt ezt a szót kimondanom. Mindig segítettem magamon. Minek nekem mások segítsége. Minek, amikor én is segítek másokon folyamatosan, hogy nézne ki az, ha nekem valaki segítene. A presztizsemnek annyi lenne. Már nem úgy tekintenének rám, mint azelőtt. Gyenge ember...mondanák, hogy segíthet így másokon, ha magán sem tud. Ezekkel a gondolatokkal a fejemben szenvedtem. A testi tüneteim is felerősödtek. Legszívesebben szétszereltem volna magam és újra össze raktam volna minden porcikámat. De rájöttem, hogy ezt nem tehetem fizikálisan, de de a gondolataimat szétszedhetem és újra össze rakhatom. Írhatok egy új alprogramot, ami már másként reagál az életre. Lehetek olyan is, aki másokkal együttműködve teszi a dolgát. Nem csak úgy, hogy mindent ő maga tud megoldani. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem magunk kell, hogy megoldjuk a dolgainkat, csak azt szeretném érzékeltetni, hogy EGYségben nagyobb erő lakozik. Igen is törekednünk kell a önmegismerésre és ez által az öngyógyításra, de e mellett szükség van arra is, hogy együttműködjünk a többi emberrel. Ez számomra nem volt teljesen tiszta. Azt hittem, hogy én együttműködő vagyok. De be kellett látnom, hogy nem. Minden testi tünetem ezt súgta. Az, hogy mindenhonnan azt kaptam, hogy okoskodtak velem és tudálékosak voltak, még rá tett egy lapáttal a tűzre. A derekam annyira belobbant, ahogy a tűzre még egy lapáttal rátesznek. Hajolni nem tudtam, ahogy az életben sem tudtam, a gőgösségem miatt. Csak az mutatkozhat meg rajtam betegségként, amit már jó ideje nem akarok megváltoztatni, mert nem voltam hajlandó meghajolni eme tény előtt. A testem ezek után tényként meg is mutatta, hogy nuku meghajlás...ilyen vagy te konok , akaratos ember. Olyan merev voltam, mint amilyen a lelkemben. Hajlíthatatlan. Nem véletlenül a gerincünk az, ami legjobban megmutatja azt, hogy milyenek is vagyunk valójában. Álarcok mögé csak egy darabig bújhatunk, utána a lélek keményen megmutatja magát a test tüneteiben. Most, hogy ezen dolgokat írom már minimális fájdalom van csak a derekamban. A felismeréssel és a belátással (magunkba nézéssel) enyhülni kezdett a fájdalom. Aminek a felszínre kellett jönnie a tudatalattimból az a felszínre került. Mik is voltak ezek a fránya csökevényeim?...már írtam róluk. nem véletlenül volt kegyes hozzám a sors, hogy olyan embereket hozott elém, akik ezeket a tulajdonságaimat kegyetlen módon, tükörként megmutatták nekem. Az OKOSKODÁS nagyúrról beszélek. Igen...nagy hatalommal rendelkeztek bennem. Jól elrejtőztek...úgy, hogy azt higgyem, hogy csak mások okoskodhatnak...én nem. A MÁSOK LEKICSINYLÉSE ez által is megjelent a porondon. Ő is nagy hatalommal bírt nálam. De most pellengérre teszem őket. Nem nagyon tetszik ez nekik. De amikor beláttam, hogy mit bűvészkedtek bennem, rájöttem, hogy ez nekem sem tetszik. Nagyon sok emberben bűvészkednek. Illúzionisták. Olyan hatalmuk van, hogy azt hitetik el, hogy nem léteznek. De most nyilvánosságra hozom őket. Minél többen pellengérre állítjuk őket, a legnagyobb szeretetünkből kifolyólag , annál hamarabb történik meg a változás a világunkban. Amikor felismerjük MAGunkban ezeket a tulajdonságainkat, amikor már nem hadakozunk azért, hogy más is felismerheti, akkor megtörténik a csoda. Ilyenkor ébrednek fel bennünk igazán azok az erők, amik végig söpörnek bennünk, mint egy tornádó. Sejtjeinkből kimossák azt, ami nem oda való. Bevallásomat nem az APEHnek címeztem. Minden embernek írtam, aki hajlandó a változásra, akinek megszületett az új világ a szívében. Amikor a mocsok felkavarodik bennünk kemény csatákat kell megvívnunk. Nem hiszem, hogy ezeket valaki szeretné megélni, de úgy gondolom, hogy mindent megér, ha egyszer tudatosul bennünk az, hogy kik is vagyunk valójában mi. Sokunknak kell színt vallanunk. Adóbevallást kell tennünk. Meg kell fizetnünk az adót, mert nincs, aki kihúzhatja magát eme törvény alól. Mindenki csak annyit fizet, amennyit személyre szabottan kell, hogy fizessen. A segítőink a könyvelőink. Háttér munkáikat szívemből köszönöm. Nélkülük vissza dobták volna, hogy valljam be ismét, mert még hibádzik valami. A legnagyobb szeretetemmel küldöm e sorokat mindenkinek... Süssön bennetek a NAP...ragyogja be csodálatos lelketeket. izi