2010. szeptember 30., csütörtök

a szívemig...

Amikor elér egy zene a szívemig, akkor nagyon sokáig tudom hallgatni.
Képes vagyok napokig egy zenével élni.
Minden pillanatát élvezem és hagyom, hogy felfakassza a lelkem mélyéről azt, ami elérhetetlen egyébként.
Szívem mélyén bizalom van...ott nem félek semmitől, senkitől.
Oda visz el ez a zene is...ott élek igazán...ott vagy Te is.

2010. szeptember 29., szerda

Balázs



Egy régebbi videó...most azért jobban játszik:)

régóta

Szeretem a Lelked.
...régóta.




...denszvitmí!:)

köszönöm ditt

Köszönöm ditt, hogy előhalásztad ezt a témát a mélyről:)...elolvastam én is most újra és úgy érzem aktuális dolgok ezek mindig.
Nem is írok hozzá többet, érdemes elolvasni.
Mindenki leszűri belőle azt, ami az övé.
Egy őskori írásom, aminek ez a linkje:

http://exuziaizidor.blogspot.com/2009/04/ertelek.html

2010. szeptember 28., kedd

imádom a karmám (mert megérdemlem)

Nem eltörölni kell a karmánkat.
Nem azon ígéretekben hinni, hogy eljött az idő, amikortól mindenki privilégiuma az, hogy nincs több karma.

Személy szerint arra jöttem rá, hogy együtt kell élni a karmával...elfogadni azt, ami van.
Sokszor leírtam ezt a mondatot, hogy AZ AMI VAGY, JUTALOM és egyben BÜNTETÉS AZÉRT, AMI VAGY.

A legnagyobb erő az, amikor éljük a karmánkat, amikor nem arra várunk hogy jöjjön el az idő, hogy kegyet gyakorolva vegye el tőlünk valaki.
Pedig mostanában nagyon ez a tendencia van jelen.
Erről írtam is az Instant karmaoldás c. cikkemben.
persze kényelmes és úgy tűnik, hogy reális is, mert már annyit szenvedtünk.
Viszont ez a könnyedség egy nagy becsapás...fals információ azoknak, akik az elfogadás erejét még nem érezték és nem tudatosították.
Amikor az elfogadás ereje felfakad belőlünk, akkor eltűnik a félelmünk.

Ez az eszenciánk.

Ez a megváltásunk...de a karma marad, de sokkal könnyebben haladunk, szinte szárnyalunk.

Szóval...imádom a karmám, mert megérdemlem és nem akarok kibúvókat találni...jöjjön, aminek jönnie kell:)

Szeretettel,
izi

csodaország



Látok egy világot, amiben bizalom és béke van.
Az Emberek szeretettel viszonyulnak egymáshoz.
Ez nem utópia.
Ez valóság.

Mi az, ami nem engedi meg benned azt, hogy ezt lásd?
Talán most egy belső hang azt súgja: "jó játék, szép dolgokról beszél ez az ember, de az élet nem erről szól, az élet eddig is azt bizonyította, minden jó szándék ellenére is, hogy korrupt, gonosz, embertelen a világ."

Volt ilyen hang a fejedben, volt ilyen gondolatod, ami egyből erre az álláspontra kényszerített?

A legtöbb Ember így reagál.
Miért is?

Ezen igazán nem sokan gondolkodnak el.
Automatikusan elfogadják ezen reakciójukat...miközben tovább panaszkodnak.
Minden azonnal kell...a BÉKE is.
Lassan ott fogunk tartani, hogy instant BÉKÉT lehet venni majd a boltokban.
Jó üzlet.
Meg is vennék...sőt még egy kicsit hasonlítana is az igazi BÉKÉRE, de a végén rájönnek majd, hogy ez is csak egy becsapás, mint minden instant dolog az életünkben.
A BÉKE megteremtése közös feladat.

Persze ahhoz, hogy elinduljon valami érdemleges, egyeseknek fel kell vállalnia azt, hogy másként lát, mint a nagy többség, akiket megbénít a társadalmilag elfogadott minta, ami szerint minden Ember, aki a BÉKÉRŐL beszél pojáca és mosolyogni való naiv.


Csodaország bennünk van...bennünk él...nem kell messzire menned.

Türelem.

izi


2010. szeptember 27., hétfő

2010. szeptember 26., vasárnap

dereng valami?

Elfelejtettem ki vagyok...elfelejtettük kik vagyunk.
Miért is olyan nehéz az origó felé vezető út?
Elvándoroltunk a középpontunktól.
Sokat időztünk, időzünk a periférián ...itt úgy tűnik mintha mindenki idegen lenne.
A szívünkben lévő erő egyre jobban hívogat, mutatja az utat, hogy merre menjünk.
Sokszor járatlan az út, amin megyünk, néha úgy érezzük, hogy jobb lenne, ha nem nekünk kellene a bozótvágó késünkkel járhatóbbá tenni...de utána belátjuk, hogy ez a dolgunk... nincs apelláta:)...fölösleges a nem elfogadásban savanyú képet vágva sajnáltatni magunkat:).
Minél közelebb vagyunk a középponthoz, annál kisebb a differencia, annál jobban érezzük azt, hogy mindennel, mindenkivel egyek vagyunk.
Veled is, csak elfelejtetted...dereng valami már?:)
Ha nem, az sem baj...éld az életed szeretettel...ez a lényeg.

izi

ragaszkodás vers

Haragszom Rá.
Haragszom magamra.
Okolom Őt.
Okolom magamat.
Ragaszkodom Hozzá.
Haragszom Rá.
Haragszom magamra.
Okolom Őt.
Okolom magamat.
Ragaszkodom Hozzá.
Haragszom Rá.
Haragszom magamra.
Okolom Őt.
Okolom magamat.
Ragaszkodom Hozzá...és ez megy, amíg fel nem ébredünk, hogy senki és semmi soha nem is volt a miénk és nem is lesz soha.:-)
Ez az írás annak az apropójából született, ahogy láttam az egyik Barátom tortúráját...


Sok erőt kívánok Neked Barátom...ébredj fel!

izi

női agy kontra férfi agy

Egy pár gondolat a videóhoz.
Szétröhögtem magam:)...van valóság alapja, de úgy vélem, hogy van változás(egyre több ember integráltan használja az agyát).
Ez egy nagyon sarkított dolog, de óriási.:))))


igyál vizet

...néha nem árt...:-)...
...ja!...és nem passzol ide ez a szín?...én is észre vettem:-)

a válasz magam vagyok( tegnapi bejegyzésemhez)

Ma reggelre eszembe jutott, hogy kihagytam valami fontosat a tegnapi írásomból(egyszer c.).
Mi is lett volna az igazi lényege a sok gondolatnak?
Az, hogy a saját válaszunk mindig mi magunk vagyunk.
Ezen érdemes egy kicsit elidőzni.
Igazán csak akkor fognak felfakadni a válaszok belőlünk, ha bizonyossággal vagyunk már önmagunkkal szemben.
Amíg nincs meg ez a bizonyosság, addig csak azt érezhetjük, hogy a válasz odakint van.
Mindig, amikor egyedül maradunk és ez által SZEMBE(s)ÜLÜNK MAGunkkal, akkor az történik, hogy egyre biztosabban fogjuk tudni, hogy minden rendben van, annak ellenére is, hogy úgy tűnik, hogy semmi sincs rendben.
Ez egy nagyon fontos dolog ahhoz, hogy felfakadjon belőlünk a válasz.
Az érzések mindig bombáznak minket.
Folyamatosan arra akarnak kényszeríteni, hogy hódoljunk be nekik és semmiképpen nem magunknak hajoljunk meg.
Ha sikerül meghajolnunk magunk előtt és tisztelettel tekinteni magunkra, úgy, hogy közben tudjuk, hogy a válasz bennünk van, akkor lecsitulnak a bénítani szándékozó érzések.
Ez jutott még eszembe a tegnapihoz.

Szeretettel,
izi

ui...mindig kérdezni fogunk és kintről fogjuk a választ várni, amíg igazán nem SZEMBE(s)ÜLÜNK MAGunkkal...ez tuti.
Ezért is áldom a napot, amikor rákényszerültem arra, hogy sok olyan dologtól váljak meg, amiről azt hittem, hogy az adja meg a bizonyosságomat.

Az írásaim ebből a belső forrásból, ebből a belső bizonyosságból fakadnak...ha egységtudatomban vagyok, akkor csak árad belőlem...sokan kérdezik, hogy milyen vallású vagyok...erre csak azt szoktam válaszolni, hogy a magam vallását követem, amivel mindenkivel EGY vagyok, ahogy éppen Veled is, aki olvasod ezen sorokat...ÉRZED?...ugye igen, mert a könnyem is kicsordult:)

Az élet szép...bárki is cáfolja ezt.


Hogy, hogyan is jön ide ez a keleti hangulatú zene, nem tudom, de elvarázsol:)

2010. szeptember 25., szombat

egyszer

Fura érzés az, amikor egyszer rádöbbenünk, hogy nem függünk annyira a körülményeinktől, mint eddig.
Ennek ideje egyénenként változó, de az biztos, hogy mindenki eljut egyszer erre a felismerésre.
Az egész élet, amíg nincs benne ideális tudatosság önmagunk felé, a megfelelésről szól és ez olyan kényszerítő erejű, hogy úgy véljük nincs is ebből kiút.
Mennyire sokszor megtapasztalhattuk, ugye?

Én úgy vélem, hogy az emberek lelki fejlődésének vannak hasonló állomásai.
Persze nagyon sok egyéni dolog is van benne, de vannak sarkalatos dolgok, amiket, ha nem teljesítettünk, akkor nem léphetünk tovább.
Minél tovább habozunk és nem vesszük észre a változásban a helyén valót, annál nagyobb a valószínűsége, hogy az energia blokkolódik valahol bennünk.
Mi is történik, ha blokkolódik?
Azon a test területen anyagcsere zavar lesz.
Idővel a kezdeti enyhe tüneteket felváltja a már jóval nagyobb figyelmeztetéssel jelentkező fájdalom.
Szükségünk van erre?...sajnos sokunknak igen.

Szokták is mondani, hogy aki ügyes az a mások kárából tanul...igen, lehet belőle tanulni, de sokunk inkább megvárjuk, amíg az éghez imádkozva könyörgünk egy kis enyhülésért a kegyetlen fájdalmaink miatt.

Egy sarkalatos állomás minden ember életében az, hogy meg kell érezni önmagát úgy, hogy minden eddigi függőségeitől(legalábbis nagyon soktól), amitől eddig úgy érezte, hogy ez a dolog biztosítja azt, hogy biztonságban érezheti magát, meg kell válnia.
Ez egy nagyon kemény feladat.
Ilyenkor úgy érezhetjük, hogy vége mindennek.
Ilyenkor megszűnhet a stabil munkahely, a stabil párkapcsolat, egy betegség folytán sok mindenről le kell mondanunk...nem is sorolom, mert van belőle bőven.
Az élet először simogatva tanít.
Ha időben észre vesszük az üzenetét, akkor megenyhül és nem bánt tovább(tudom magunkat bántjuk).
Amikor egyedül kell maradnod, amikor úgy érzed, hogy minden megszűnt körülötted, ami eddig biztosította azt, hogy jól érezd magad, akkor köszönd meg ezt...tudom ez most nagyon hülyén hangzik, de minél hamarabb megértjük ennek a lényegét, annál hamarabb leszünk jól.

Átestem az utóbbi évben egy ilyen eseményen.
Nagyon kemény volt...néha annyira, hogy úgy éreztem, bárcsak ne élnék.
Nincs ezzel semmi baj...olyan ember nincs, aki még ne érezte volna annyira kétségben magát, hogy ki nem jelentett volna olyat, amit később már tudatosan már nem jelent ki.
Szeretem az életet minden megpróbáltatásával együtt.
Egyre jobban el tudom fogadni a dolgokat, úgy, ahogy vannak.

Ehhez meg kell éreznünk magunkat úgy, hogy nem szólhatunk senkinek, hogy segítsen.
Nem vesz körül bennünket senki, csak mi magunkkal vagyunk egyedül.
Sokan menekülnek az egyedülléttől.
Miért is?
Azért mert ott szembesülnünk kell magunkkal.
Szembesülni annyit jelent, hogy elindulni a nagy változáson.
A nagy változás pedig nem leányálom, mint tudjuk.
Ezektől alapból félhetünk, ha volt már előző tapasztalásunk, ami bántó volt...ezért sem szeretünk egyedül maradni magunkkal:-)
Ezen viszont felül kell kerekednünk, hogy tovább léphessünk...

Milyen apropóból született ez az írás?
Abból, hogy végtelen békét éreztem ma az autóban, ahogy jöttem Mátrafüredről Gyöngyös felé.
Ez egy ajándék volt...annak a magamban töltött pillanatoknak az ajándéka, amiben megtanultam megbecsülni magam. Ez mindennél többet ér...aki tapasztalta már, az tudja:-)

Nagyon fontos mérföldkő ez.
Számomra az.
Megnyugtat, ha arra gondolok, hogy átbillentem abba az irányba, hol már jobban érzem magam.
Amikor levegőért kapkodva ébredtem és könyörögtem, hogy csak egy kis szabadság és magabiztosság érzéssel áldjon meg az ég...ezt soha nem felejtem el...mert ezek azok a pillanatok, amikor tényleg magamra akartam számítani.
Szándékosan nem kértem segítséget...ez már nem makacsságból, dacból, hanem tudatos döntésből fakadt...örülök, hogy így döntöttem.

Szeretettel,
izi

2010. szeptember 24., péntek

különbség

Most megint nagyon érzem a különbséget a leamortizált és az energiával teli állapotom között.
Vannak olyan pillanataim(kinek nincsenek), amikor nem figyelek kellő módon és már észre sem veszem, hogy süllyedek.
Lesüllyedek oda, ahol már fel sem tűnik,hogy eltévedtem.
Ilyenkor többet ülök a gép előtt, fel sem merül bennem hogy ezzel még mélyebbre süllyedhetek...a szemem már vörös és majd lecsukódik, de én még kitartóan bámulom a monitort, mintha valamiről lemaradhatnék.
Ilyenkor szinte alig iszok vizet, elfelejtek tornázni és ingerlékenyebb vagyok.
Mindig is mondtam, hogy két féle ember létezik.
Aki energiahiányban szenved és akiben az energia akadálymentesen árad.
Ja...van egy harmadik is, az, aki észre veszi, hogy van reménye kimászni a mocsárból.
Ez már helyén való, ez már a tudatosságunk egyik alapja.
Egyre jobban értem magam, egyre jobban érzem azt, hogy mikor melyik stádiumomban vagyok.
Eleinte nagyon letaglózott az, hogy felismertem, hogy mennyire nem voltam figyelmes és mennyire olyan dolgokat csináltam, ami nem fér bele a világnézetembe.
Amíg ezen rágódtam és fel nem ismertem, hogy minden bennem létezik, addig csak magamnak ártottam.
De eljön az idő mindenki életében, amikor felismeri ezt a nagy összefüggést.
Minden, ami vagyok, jutalmam és egyben büntetésem azért, ami vagyok.
csak én tehetek magamért, csak én vagyok az, aki itt és most úgy dönthetek, hogy felülkerekedek a régi nem építő beidegződéseimen.

Most érkeztünk meg a Mátrából, hála az égnek öten mentünk...és mindenki jól érezte magát.
Mindenkiben megérett a gondolat, hogy ezt újra megismételjük.
Annyira jó érzés az, amikor kiszakadhatunk a mechanikus szellemű világból, amiben sokszor észre sem vesszük, de fulladunk.
Most újra élek.
Sokan mondhatják, hogy nem csak a természetben kell élni...ez így van, de úgy vélem, hogy önmagam legyek és ennek szellemében meg is legyen az erőm a hétköznapokhoz, csak itt gyűjthetem igazán.
Nem egyszer hallottam olyat is, hogy valaki otthon is ugyanazt tudja gyűjteni, amit a természetben, ezzel én nem tudok egyet érteni, maximum akkor, ha az illető már megvilágosult tudatállapotban van.
De úgy vélem, hogy ilyen lélek nem sok van itt a Földön.

Szép napot,
izi

jóbírodáhidegetMORE!

"JóbírodáhidegetMORE !"

Ezzel a kedves beszólással kezdődött a napom, amikor elkísértem a Gyerekeket az iskolába.:)

Jött velem szemben egy cigány asszony és nem tudom, hogy mitől volt ilyen közvetlen hangulatában...de megjegyezte.

Rövid gatyában voltam és ujjatlan pólóban...én nem fáztam ...de valószínű Ő igen.

Akkorát nevettem, hogy még most is mosolygok, ha rá gondolok.:)

a megkönnyebbülés ölében szuszogunk



Egy régebbi írásom...de aktuális:

Körforgás...

...ugyanoda mindig, csak egy kicsit több tapasztalattal...

...megismerés...elengedés...fájdalom.

Tudatosulás...bizonyosság...erő...béke...hatalom.

Tanítás...szeretet.

Emberek jönnek...velünk vannak...hirtelen mennek, szó nélkül vagy ocsmány szavakkal...nincs értés...düh van, harag, kétség.
Egyszer csak könnyebbség...honnan?...nem is kérdezzük, csak a megkönnyebbülés ölében szuszogunk.

Elfáradunk...nem merünk többet...de mégis ott legbelül valami hajt minket.
Vissza nézünk...látjuk magunkat...így egyszerűbb okosnak lenni...megígérjük többet nem csináljuk ugyanazt a baklövést.

Szeretetre vágyunk, közben tudjuk, hogy magunkat kell szeretnünk...hangoztatjuk is, hogy mennyire tudjuk ezt...mi vagyunk a Janik...de közben egyedül vagyunk...szuszogunk és kétségeink között fuldoklunk. Tudjuk, hogy szeretetre méltóak vagyunk, bízunk ebben...de az a fránya karma mindig beleszól.
Oldjuk magunkban az oldhatót...könnyebbek leszünk...a világ is szép tükröt tár elénk...újra béke...megnyugvás...honnan?...onnan fentről, onnan bentről...egyek vagyunk magunkkal, mindennel...szép ez így...ezek az ajándék pillanataink.Ezért érdemes élni.
Kitárulkozunk, nem várunk el semmit...ez az élet...adunk magunkból, nem elvárva semmit.
Amikor így élünk, akkor vagyunk igazán mi magunk...a Vagyok, aki vagyok van jelen bennünk.

Csodaország.
bennünk van. Bennünk, magunkban...ilyenkor nincs hiány. Ilyenkor szokott jönni a meglepetés.
Váratlanul, amikor nincs várás.
Nem várjuk, de mégis gondoskodásban van részünk. Honnan?...onnan fentről...onnan bentről.
Tudjuk, hogy létezik az a valaki, aki ugyanígy látja a világot és önmagát.
Minden lélek tanulni jön ide...csak akad, aki hasonló cipőben éli meg önmagát.
Ebben reménykedünk...ha erőnk van, akkor tudjuk, hisszük, hogy semmi sem véletlen.
Az egész életünk nem volt véletlen. Senkié sem.
A Tiéd sem...hallod a lelkem?...érzed a szívem?...tudod miről írok?
Most jó formában vagyok.
Szeretem ezt az állapotot.
Tudom van Devolúció is...nem csak emelkedés.
De már a tapasztalataim talán megengedik, hogy nagyot ne bukjak...a jelek mindig ott vannak csak észre kell vennem.

Körforgás.
Itt vagy Kedves?

Hallod, amit a lelkem énekel?

izi

2010. szeptember 23., csütörtök

mai fotók...

Még elkaptunk egy-két csodát...annyira gyönyörű a természet...tökéletes időnk volt hozzá.
Szandra nem óhajtott velünk jönni, ezért csak ketten mentünk.

Hoztunk Neked egy kis életet:).





























































gondolkodó



Vannak olyan pillanataid, amikor azt érzed, hogy sokkal több vagy, mint, amit eddig állítottak Rólad a Szüleid, Barátaid, Ismerőseid, Tanáraid?
Érezted már, hogy milyen egyedül a természetben, ahol az egó nem produkciózhat, ahol senki sem látja, hogy mit csinálsz...ez nyugalommal töltött már el?
Vannak pillanatok, amikor megbékélsz magaddal és azt érzed, hogy az élet szép, úgy, ahogy van?

Érezted már magad annyira erősnek, hogy nem zavart, hogy mit gondolnak Rólad?

Gondoltál már arra, hogy egy MAGban minden információ benne van, amire szüksége van ahhoz, hogy az legyen belőle, ami pontosan Ő...ahogy benned is ott van a szívedben az a MAG, amitől önMAGad lehetsz?...amelyik magban minden információ megvan ahhoz, hogy kiteljesedj...hogy egyre kevesebbet kérdezz mert a tudás felfakad belőled.

Függsz a legújabb divattól?...
Eszedbe jutott egyszer is, hogy a belső harmónia a legideálisabb dolgot hozza ki belőlünk, ami megformálja a testet, csillogást hoz a szemeinkbe, és ideális viszonyokat teremt magunk körül?

Sok kérdés, amit nem árt feltenni magunknak.
Talán nem tartják fontosnak még sokan ezen párbeszédet magukkal...de lesz Aki felfedezi benne az üzenetet.

Szeretettel,
izi

2010. szeptember 22., szerda

maga a mennyország

El kell jutnunk ahhoz a felismeréshez, hogy a fizikális dolgokhoz való ragaszkodásban, függésben van egy maximum érzés.
Van egy olyan pillanat, amikortól nincs már öröm az elérni való tárgy megszerzésekor.
Ezt az állapotot hála az égnek ezen életemben nem tapasztaltam meg, úgy vélem volt rá lehetőségem mást testeimben megérezni.
Amikor már eljutunk arra a szemlélődési pontra, ahonnan rálátunk a másik Ember életére, arra, hogy hol is tart, akkor sokszor konstatálhatjuk, hogy bizony bőséggel vannak olyanok, akik még az anyagiakat hajszolják.
Hajszolnak valamit, aminek a birtoklásából fakadó érzésre vágynak...hogy megelégedjenek.
Pedig ilyen soha nem lesz, ha nincs meg a belső szeretettel teli viszony önmagunkhoz.
Nem lesz meg, ha a szellemi dolgokat nem tartjuk fontosnak és mindenáron az anyagot az előtérbe helyezzük.
Nagy csapda ez.

A fizikális szinten van maximum...a szellemi birodalomban nincs.

Aki megérzi azt a szellemi minőséget, ami áthatja őt, ami áthatja a testét, az megnyugszik a keresésben.
Egy megelégedettséggel teli öröm és béke érzése öleli körbe, ami már biztos kapaszkodóként a sajátja lesz.

Az egység érzés már nem akar minden áron egészségtelen módon birtokolni, mert mindennel azonos.


Ezen állapot megérzése
maga a mennyország.
Ebben az állapotban egyre jobban tisztulunk...mert az az erő van bennünk, velünk, ami ne tűri meg a hazugságot...egyszerűen átalakítja IGAZSÁGGÁ.

Szeretettel,
izi

2010. szeptember 21., kedd

mit várunk?

Mit várunk ettől a mesterséges, mű világtól?
Mi az, amit adhat nekünk?
Mostanában sokat gondolkodok ezen.
Mindig oda jutok hogy semmi éltetőt nem adhat.
Ennek ellenére úgy véljük, hogy ez így rendben van.

Hiába a sok meggyógyítatlan betegség, nem vagyunk hajlandók tudomásul venni, hogy ez az út nem építő.
Mindig van valamilyen "jó" propaganda, ami elnyomja a kétségeinket és megint beállunk a sorba, a birkák sorába(tisztelet a kivételnek).
A természettől szinte totálisan elszakadtunk.
Minden, ami természetes, az építő.
Minden, ami nem természetes, az romboló.
Ennyire egyszerű.
Ha jó mélyen belegondolnánk, hogy mi az, ami természethez közeli a napunkban, akkor bizony rájönnénk, hogy szinte semmi.
Mesterséges, mű dolgok vesznek körül és mi is Emberek már szinte mechanizálódtunk.
Annyira régen csináljuk már ezt, hogy fel sem tűnik, hogy miben "élünk".

Majd folytatom...

Szeretettel,
izi

2010. szeptember 19., vasárnap

életkép

11 óra 14 perc

Balázs vedd fel a papucsodat!
Balázs vegyél fel egy pólót!...

Szandra kelj már fel légyszíves.

...Balázs vedd fel a papucsodat...
Balázs vegyél fel egy pólót...ne rollerezz már a szobában!...

Balázs vedd fel a papucsot!!!

Szandra kikelnél már az ágyból...lassan dél van.
...stb. a végtelenbe és továááábbbbb:-)

differencia = fejfájás

Amikor csináltunk valamit, amit akkor helyén valónak véltünk és esetleg másnap reggel ébredve már úgy véljük, hogy ezt nem tehettük volna meg, az bizony fejfájást okozhat.
Minden olyan gondolatsor, ami egyszer így látja jónak a dolgokat, egyszer úgy, az bizony kellemetlen fejfájást tud okozni.
Persze ez nem tudatosul az emberekben és nem is értik, hogy miért is fáj.
Ha mélyen belegondolunk, teljesen logikus is a dolog.
Nem vagyunk magunkkal egységben, nincs bennünk megegyezés, egy biztos alap...káosz van.

Ilyenkor tudatosítanunk kell magunkban hogy nincs olyan, hogy rossz.
Persze, ha már az Ember szélsőségesen letér az egyenes útról, ami önmagához viszi, az már hosszabb távon kellemetlenebb tünetekkel fog jelentkezni.
De valószínű, hogy ezen a tapasztaláson is át kellett esnünk, ezért is, ha valaki tovább akar lépni, semmi értelme azon filózni, hogy "jajj, miért is csináltam, nem kellett volna!"
Amikor ez a "nem kellett volna" érzés kezd szélsőségesen úrrá lenni rajtunk, akkor bizony már csapoljuk az energiáinkat.
Sokan úgy vélnék, hogy ez a "nem kellett volna" érzés ez jó.
Igen, talán a felismerésig, hogy tovább ilyet nem teszek, mert beláttam, hogy egészségtelen.
De tovább nem ildomos benne maradni.
Tanulni vagyunk itt a Földön.

Ez a bejegyzés a tegnap esti események apropójából született.
Reggelre azon vettem észre, hogy elindult bennem az okolás...önmagam bántása, a "nem kellett volna" érzés randalírozása.:)
De még időben nyakon csíptem, pedig már kezdett egy kicsit fájni a fejem.
Na...azért haladok.

Most mosolygok, jól vagyok, pedig lehettem volna olyan is, mint régebben, hogy a fejem úgy fáj, hogy majd besz...k:-).

Ideális erőt kívánok Neked a felismerésekre, ami önmagad felé segít.

Szeretettel,
izi

ui...


http://www.youtube.com/watch?v=xBqa-dNToqk

A videó is kellemesen szemlélteti, hogy van kivárási idő...de egyszer csak jön a jó nagy pofon...miért?...ezen érdemes elgondolkodni. Isten nem ver bottal csak saját magunk, magunkat...bevonzva azon élethelyzetet, ami kellő módon emlékezetessé teszi a pillanatot.

2010. szeptember 18., szombat

nyakon csípni




Csípted már nyakon azon érzéseidet, ami(aki) eddig szabadon garázdálkodott benned?...aminek(akinek)soha nem számított az idő, hogy mikor...nem számított a hely, hogy hol...csak egyik pillanatról a másikra megjelent, hogy éreztesse mennyire nem vagy úgy jó, ahogy vagy.

Miért is lenne erre szükség?...kérdezhetitek sokan.

Igen...jó a kérdés.
Lehet úgy is élni, hogy ezen nem is gondolkodunk és hagyjuk az életet úgy, ahogy van. Ez lenne az elfogadás?...úgy vélem, hogy nem.
Ez csak egy olyan mentalitás, ami még nem akar rádöbbeni arra, hogy mekkora erő rejlik bennünk.
Ez a féle élet még sok mindent eltűr(nem tudatosan), miközben úgy véli, hogy ő irányítja az életét.
Sajnos, el kell, hogy mondjam Nekik, hogy bizony egyáltalán nem a saját életüket élik, hanem egy olyan életet, amiben ők marionett bábok.
Nem önmagunkat támogató reflexeink folyamatosan bekapcsolnak, olyan érzéseket keltve bennünk, hogy magányosnak, szomorúnak, elhagyatottnak érezzük magunkat.
Ugye ismerős?
nagyon keveseknek adatott meg, hogy ők már ne érezzék ezen kínokat.
De ők tettek érte.
Nem biztos, hogy ezen életükben a legtöbbet, de folyamatos megtestesüléseik konklúziójaként megszületett az a lelki egyensúly, az a lelki béke, aminek már szerves része az az önkontroll, ami nem hagyja, hogy az elhagyatottság érzése uralja az életünket.

Ahhoz, hogy nyakon csípjük azon érzéseinket, amik önmagunktól eltávolítanak és mély elhagyatottságba kergetnek, ideje kifejezni őszinte, tiszta szándékunkat a magasabb szférák felé.
Amíg az Ember csak az anyagban keres, amíg nem lát túl rajta, addig nem lesz érdemben változás.
Az őszinte, tiszta szándék egy olyan katalizátor, ami beindítja bennünk a lehetőséget arra, hogy abban a fényben lássuk magunkat, akik igazán vagyunk, akikben az elhagyatottság mellett ott van az Önbizalom sokkal nagyobb arányban.
Miért is van még ott az elhagyatottság?
Megint kérdezhetnétek.

Egyszerűen azért, mert minden bennünk van...a helyén való és a nem helyén való is.
Tehát az arányok a lényegesek.
Mindig tudnunk kell, hogy nem rajtunk kívül állnak a nem helyén való, korlátozó dolgaink.
Ha ezzel tisztában vagyunk, akkor egyre sűrűbben nyakon csíphetjük korlátozó, értéktelenségünket fokozó érzéseinket:-)

Szeretettel,
izi

2010. szeptember 17., péntek

uncsi?

érzékenyen (Macho / Barbie effektus)



Úgy vélem, hogy csak érzékenyen emelkedhetünk magunk fölé...azon énünk fölé, ami elfelejtette, hogy ki is Ő valójában.
Egy Férfinak nagyon nem trendi érzékenynek lenni...de valójában ez miben is segít a férfin?...semmiben.
Talán abban, hogy ideig-óráig macho-t játszhat és ezzel imponálhat egy két Barbie babának...meghajolhat ez által az idei divatnak és ezzel úgy érezheti, hogy lett belőle Valaki.
Ha még nem jutott el a tudatunkig, hogy ez csak ideiglenes toldozgatás-foltozgatás, akkor még valószínű, hogy itt van még az ideje ezen dolgainknak.
Ha még nem döbbentünk rá, hogy az élet sokkal többről szól, mint a külsőségekről, akkor ...
...kívánom, hogy minél hamarabb jöjjön el az érintettekben ezen felismerés.

2010. szeptember 16., csütörtök

csodát várunk

Csodát várunk, miközben olyan szemlélettel vagyunk egymás iránt, ami széthúzó.
Csodát várunk, miközben olyan munkahelyen dolgozunk, ahol a másik ember hiszékenységét kihasználva jutunk pénzhez, mert az ígéretek nem fedik a valóságot.
Bejutni egy menő munkahelyre az igazi trendi.
Lényegtelen, hogy mivel foglalkozik a cég, csak az a lényeg, hogy megtömjük a zsebünket.
A gyermekeinkből sikeres embert neveljünk...de miben sikereset?...ez itt az igazi kérdés.
Ez a mentalitás uralkodik mostanában, ami egyáltalán nem segíti azt, hogy egységesebb, szeretettel telibb világban élhessünk.
Nem merünk kiszakadni ebből a "rend"ből.
Ha jó mélyen megvizsgálnánk a dolgokat, akkor kiderülne, hogy ez nem rend, hanem káosz.
Csak szépen retusálva van.

ismét Neked

Pontosan Neked, aki esetleg most úgy érzed, hogy reménytelen az életed és nincs semmi reményed.
De sokszor éreztem én is ezt, nagyon sok fájdalmas pillanatom csúcspontjaként megjelent bennem egy tudatos elfogadás.
Ez persze nem rögtön jön, de szép fokozatosan megjelenik.
Mindig ad majd egy kis támaszt a napodhoz.
De ehhez nem szabad tétlennek lennünk, mindig, amikor jön a fájdalom, a keserűség, akkor tudatosan hagynunk kell, hogy tombolja ki magát bennünk. Ez nem egyszerű tudom, de ezzel kell kezdenünk.
A türelmetlenég lassítja ezt a folyamatot és még mélyebbre süllyeszt.
Sokunkban ott van ez a türelmetlenség, annyira szeretnénk már jobb életkörülményeket, nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb életet.
Ez a sejtjeinkbe van kódolva, az egység utáni vágyként.
Minden keresés, amit az Ember véghez visz, ebből motiválódik, csak sajnos sokszor olyan helyen keresünk, ami már élettelen.
Mindig mondják, hogy minden út Rómába vezet. Ez igaz.
De az nem mindegy, hogy mikor ébredünk fel, mikor váltja át a türelmetlenségünket a türelem.
Ha ezt megértjük, megérezzük, akkor egyre közelebb kerülünk önmagunkhoz.
Számtalanszor leírtam, hogy mit is jelent önMAGunkká válni. Nem sajnálom a tintát arra, hogy mégegyszer leírjam.
Azzá válunk olyankor, amilyennek programozott a Teremtő.
Az a legideálisabb állapotunk, ami mindig egészséget szül.
Ha magadra mutatsz, akkor nem a fejedre és nem a lábadra mutatsz...ugye?...hanem hová?

Igen...oda, a szívedre.
Miért a szívedre?
Azért mert ösztönösen tudjuk, hogy ott lehetünk igazán önMAGunk.
Az erő helye ez.
Annak a MAGnak a helye, amiből felfakad a FÉLelem nélküli aspektusunk, a csodánk.
Amikor elkeseredsz, akkor gondolj mindig erre, hogy a szívedben van az erőd.
Felejtsd el a mások okolását, csak magad tehetsz magadért meg mindent.
Minél többször tudatosul ez Benned, annál nagyobb lesz az a "felület", amihez vissza nyúlhatsz, ami egy olyan szigetként fog élni benned, amin mindig bizalommal megpihenhetsz.
Tapasztald ki magad, mert e nélkül nem fog menni. Ne félj attól, hogy már megint bánat ért, vagy a KÉTség gyötör. Nevess rá:-)...öleld meg és köszönd meg Neki a jelenlétét.
Azért van itt, hogy felfakadjon belőled az erőd.
Ölellek,
izi

2010. szeptember 15., szerda

zordon közöny

Egy másik fórumra írtam ezen sorokat, de ide is felteszem.

Íme:

Amikor olvasom a naplókat és megjelenik a lélek a sorok között...az egy nagyon szép érzés.
Szeretem ezt és olyankor azt érzem, hogy mennyire hasonlítunk.
Sokszor érzik ezt mások is, amikor olvassák a napló bejegyzéseimet, valami olyan érzésük támad, mintha ők írták volna, mintha már ezer éve ismernénk egymást.
Ugye milyen megnyugtató érzés ez?
valahol mindenki vágyik erre a minőségre.
A Nők sokkal jobban megérzik ezt, a Férfiak még sajnos kevésbé.
A matrialchális erő az, ami megengedi, hogy bizonyossággal forduljunk a másik felé...és megszünteti a határokat, amit úgy vélünk, hogy létezik.
Igen...sajnos a sok-sok év alatt, a patrialchális világ kiirtott minden bizalmat...minden egyszerű közeledést, mert abban mindig támadást és veszélyt vélt.
Van dolga az Emberiségnek.
Nagy feladat ez, de a női energiák már jelen vannak.
Az anyai ölelés melege hatja át a rideg lelkeket, akiket megkeményített a zordon közöny.
Minden Férfinak eljön az idő, amikor valami fel fogja szólítani, először kedvesen, türelmesen, később határozottabban arra, hogy ideje beengedni a női aspektust, miközben továbbra is megmarad Férfinak.

Szeretettel,
izi

felocsudok

Akárhányszor nézem, mindig felocsudok az önsajnálatomból...
Pitiáner problémáink bűvkörében sajnáltatjuk magunkat, miközben azt várjuk, hogy kopogtasson már be a megoldás az ajtón.
Ilyenek vagyunk sajnos(tisztelet a kivételnek)...valahol jó mélyen, sejt szinten belénk kódolták...de ideje lenne már az alprogram átírására.

Legyen csodás napotok,



izi

ui...a sajnálat rossz energia, ezt különösen fontosnak tartom kiemelni.
Sokan úgy vélik, hogy a sajnálattal adnak a másiknak valamit, pedig, csak vesznek.
Minél hamarabb tudatosul ez bennünk, annál hamarabb jön rendben az az illető, akit eddig sajnáltunk. Az igazi erő abból fakad, ha azt látjuk, hogy a másik fél felépül és annak ellenére, hogy fáj valamilye, nem szomorú arccal fordulunk hozzá(se nem szomorú hangulatban), hanem mosollyal.
ezzel azt fejezzük ki, hogy van remény a javulásra.
A másik esetben viszont azt erősítjük, ami maga a kellemetlen tünet.

orral a sárban (emlékeztet(ő))

Tanulom magam és néha orral a sárban fekszem ...ez nem most van, csak volt ilyen is...egy kis emlékeztet(Ő)...hogy nehogy túl magasan szárnyaljak hirtelen, nehogy olyan dolgokba is belefogjak, aminek még nincs itt az ideje.

Nem jó a sárban orral lenni...de hasznos. :-)

denszelek

Ma csodás napom van ismét.
Tegnap valami óriási impulzus ért, ami gyökeresen megváltoztatta az önmagamhoz való viszonyomat.
Már hosszú idő óta nem voltam masszőrnél, pedig magam is az vagyok és tudom, érzem jótékony hatását.
Ennek ellenére mindig magam oldottam meg a dolgaimat, nehezen fogadtam el segítség...most valami változott bennem.
A tegnapi masszázsért megérte kimozdulnom.
Már olyan régen szerettem volna olyan ember kezei közé kerülni, aki igazán érti a dolgát.
Nagyon kritikus vagyok, talán ezért is vonzottam be ezidáig azt, hogy simogatást kaptam , szakszerű, erős masszázs helyett.
Most megtört a jég.
Hozzá szívesen megyek.

Ma megint megleptek egy ajándékkal...már olyan régen szerettem volna ezt az ANTIfluenza spray-t, de valahogy nem jutottam olyan üzletbe, ahol kapható.
Erre ma reggel a kliensem a kezembe adja és azt mondja, hogy ajándék nekem:-)...én az ilyen dolgoknak annyira tudok örülni...minden, ami természetes.
Egy hidegen sajtolt oliva olaj, egy természetes illó olaj...számomra ezek az értékek(is).
Mindenkinek nagyon ajánlom ezt a spray-t.
Teljesen természetes dolgok vannak benne, de eszméletlen illata és jótékony hatása van.
Ami régebben volt nekem az eukalyptuszt, borsosmentát és kakukkfüvet tartalmazott.
A mostani indiai citromfüvet, borsosmentát, szegfűszegolajat tartalmaz.

Egy porlasztás (fújás) nagyon hosszan tartóan fertőtlenít és illatosít.

Legyen szép napotok...
Ja...a zene most nagyon bejön nekem...megyek és denszelek:-)

2010. szeptember 14., kedd

amikor még


Amikor még nem érdekelt semmi más, mint az, hogy hedonista módon éljek...amikor még nem tudatosult bennem az, hogy az élet több annál, mint, amit látunk belőle.
Ebből a korszakomból teszek fel egy kis emlékeztetőt.

Ez is egy szép korszak volt.

...hú de fura...

2010. szeptember 13., hétfő

annyira

Kelsz és mész...
utálod, de kell...
ezt mondták...csinálod...
beléd vésték...mélyen...
változtatni nem lehet...
félsz, de be nem vallod...
erősnek mutatod magad...
mi lenne, ha észre vennék?...
mit gondolnának rólad?...
este fáj mindened...
mi lenne, ha látnák esti sírásod?...

Összegyűlt könnyed tengerén, ringatózik reményed hajója...Rád vár...szél visz el oda, ahova vágytál.
De ne késlekedj, mert újra kelhetsz és mehetsz... újra utálhatod, mert...

izi

a lelkem

Újra érzem a lelkem.
Újra vagyok valaki saját magam szemében.
Ezt úgyis csak az érti, aki napi szinten vizsgálja már magát, persze nem abnormális módon, csak úgy egészséges mértékkel.
Imádom ezen pillanataimat, amikor egyensúlyba kerülök és akadálymentesen látom a megoldásaimat.
Ez maga a csoda érzése.
Persze ilyenkor is ott vannak az akadályok, de mennyire másként látom, amikor vágtatok feléjük...nincs bennem félelem, mint egy versenylóban sem, amikor kecsesen átugorja.
Emlékszem gyermekkoromban simán leugrottam a legmagasabb lépcsőfokról is a lépcsőházunkban, de ma már meggondolnám.
Annyira kevés volt még a hátamon, annyira kevés teher, amit ezen életemben tapasztaltam, hogy az még nem blokkolt le, az előző életeimből sem hoztam olyan reflexeket, ami bátortalanná tett volna.
Viszont most már jó sok minden pakoltam magamra...észre sem vettem és az évek folyamán megtelt a zsák a hátamon a különböző félelmeimmel.
Nem szándékosan gyűjtögettem, de egyszer csak feltűnik valahogy, hogy nagyon nehéz már.
Cipekedünk sokan...ha igazán rálátnánk erre a világra, akkor ledöbbennénk, mennyi hajlott hátú ember cipekedik, miközben bizonygatja, hogy mennyire szerves része ennek a romlott világnak.
Félünk nem része lenni ennek a belül penészes társadalomnak.
Megijednénk, ha hirtelen nem támaszkodhatnánk erre a korhadt fára...ragaszkodunk hozzá, mert félünk egyedül lenni magunkkal...öleljük a halott fát, ahelyett, hogy egy élő fát ölelgetnénk, aminek még van köze az Anyaföldhöz.

Ha jóban vagyok magammal, akkor mindenkivel jóban vagyok.
Ilyenkor kisimulnak a ráncaim, érdemes botox helyett ezt használni.

izi

2010. szeptember 12., vasárnap

impulzus

ismét

Ma ismét bebizonyosodott, hogy mennyire fontos az, hogy testileg-lelkileg-szellemileg legyünk harmóniában, mert, ha az egyik hiányzik, akkor kibillenünk az egyensúlyunkból.
Mit is jelent ez az egyensúly?
Azt jelenti, hogy a MOSTunkban vagyunk, ahol az anyagcserénk ideális mértékű.
Ha az anyagcserénk ideálisan működik, akkor nem lehetünk betegek.
Már több napja azt éreztem, hogy valami nem stimmel bennem, hullámzok...pedig nem hagytam ki a lelki-szellemi dolgokat.
Viszont a fizikális dolgokban nem figyeltem kellő képen.
Elhanyagoltam a vízivásomat és az evésemben sem voltam következetes.
A reggeli mozgásomat felváltotta az éjszakába nyúló netezés.
Reggel amikor felkeltem a szememet alig tudtam kinyitni.
Fáradt voltam.
Észre sem vettem és már nem is önmagam voltam.
Éreztem, hogy nem stimmel valami, de még nem láttam rá a dolgaimra kellő módon és ilyenkor nem is találja az Ember a megoldását.
Ha nem figyelünk, nagyon hamar leamortizálódhat a testünk, előjöhetnek az izomfájdalmaink(kezdetben a nyaki résznél később más területeken).
Ismét sikerült megtapasztalnom a differenciát magamon, hogy milyen is az, amikor önmagam vagyok és milyen is az, amikor távol állok magamtól.
Valahol örülök ennek a tapasztalásnak(nem első), mert megint csak ad majd egy stabilitást, amihez mindig vissza nyúlhatok.
Hogy mikor sikerül legközelebb ide lecsúsznom, nem tudom.
Egy biztos, most jöttem haza a futásból és tegnap már ideális kontrollt tartottam magam fölött mint étkezésben, mint vízivásban.
Már reggel 6 órakor futottam.
Ugyan Gyöngyösön köd volt és egy kicsit ez elgondolkodtatott, hogy fussak-e így, de túlléptem ezen az akadályon.
Megérte.
Ahogy a Mátra lábához értem, egyre tisztább volt az ég.
A Sárhegy mögül felkelő Nap mindenben kárpótolt, amit eddig tompultságomból fakadóan tapasztalhattam.
Kipróbálhattam az új futócipőm, amit nemrégen kaptam(köszönöm).
Csodák csodája, nem fájt a bokám a futás végére.
Ezt is most kellett megtapasztalnom, milyen is a különbség egy sima és egy futócipő között. Ég és Föld.

Visszafelé finom éteritásával teli gyümölcsöt is ettem.
Ezekből nem kell sok, hogy kifejtse hatását, mert még kapcsolatban volt a Földdel, az anyai erővel, nem úgy, ahogy már egy mirelit, vagy aszalt dolog, ami jó régen elválasztódott ettől a minőségtől.

Most itt ülök a gép előtt és érzem ahogy oldódik bennem a sok napja rám rakott feszültség.

Legyen csodás napotok és kívánom, hogy legyetek egyre ideálisabban belátók magatokkal szemben.

Megéri:-).

izi

ui: Gyöngyösön még mindig köd volt, ahogy vissza értem, de bennem sütött már a NAP.

2010. szeptember 11., szombat

Neked, akit megsértettem hajdanán

Sokat gondolkodtam azon, amit írtál.
Te úgy éltél eddig, hogy magadban hordoztad a sérelmet én meg nem is tudtam róla.
Azt írod, hogy nem egyszer találkoztál velem azóta és mindig eszedbe jutott az az egy mondat, amit akkor, gyermekkorunkban mondtam Neked.
Tudom, hogy mit érzel, bár ezt biztos nem nagyon tudod elhinni.
A legtöbbünkben van egy olyan esemény, ami nagyon meghatározó a későbbiekben, amire talán csak idősebb korában döbben rá, hogy mennyire korlátozta az életét.
Számomra is van egy ilyen hasonló eset.
Ismered is azt a tanárt akkor, mivel egy suliba jártunk.
Ő egy olyan valaki volt az iskolában, akinek nagy tekintélye volt, de igazán emberi oldalát én soha nem tapasztaltam.
Csak egyetlen egyszer helyettesített az óránkon, de bennem mély nyomokat hagyott, oly annyira, hogy egy kineziológiai oldás során egyértelműen bebizonyosodott, hogy mennyire blokkolta ez a szituáció az önértékelésemet.
Pedig semmi mást nem mondott, csak annyit, hogy "FIAM, TE vagy a leghülyébb matekból, soha nem is fog ez javulni".
Ez az a mondat, ami engem végig kísért addig, amíg fel nem oldottam magamban és úgy nem gondoltam, hogy én magam döntöm el azt, hogy ki is vagyok, és nem engedem meg azt, hogy egy másik Ember véleménye ennyire bekorlátozzon.
Néha azért bevillan az, amit mondott, ha találkozok vele, de már közel sem olyan intenzitással.
Igazán semmi sem történik véletlenül.
Ha nem megy a megbocsátás másnak, akkor mindig magunkkal ildomos kezdenünk.
Megbocsátani az élethelyzetnek , magunknak és annak a személynek, aki "megbántott".
A keresztjeink ezek, ezek a terhek, amiket, ha van rá tiszta, őszinte szándékunk, ledobhatunk, hogy sokkal könnyebbek legyünk és ez által egészségesebbek.
Hidd el, őszintén sajnálom, hogy megbántottalak, de kívánom, hogy ezen túllépj és felold a blokkot.
Gondolom, most már nem jársz olyan kabátban, sokkal jobbak az életkörülményeid.
Ezen időzz el és ne ragadj le abban, ami már a múlté.
Én is ezt teszem.

Egyáltalán nem kicsinyesség az, hogy ezt leírtad, ebből más is sokat okulhat.
Ez egy nagy lépés önmagad felé, nagy bátorság kel hozzá, hogy nyilvánosságra hozd.


Mivel nem fedted fel, hogy ki vagy, nem tudtam privát üzenetben válaszolni, ezért ide írtam.

Ha nem akarod elmondani, hogy ki vagy, akkor is elég az, ha most konszenzusra jutunk és itt és most feloldjuk a dolgot közösen.
Benne vagy?...én igen.

Vigyázz magadra.
izi

kellemes

2010. szeptember 10., péntek

az vesse rám az első követ, aki bűntelen

párbeszéd



Mostanában nem úgy jön megint az ihlet, ahogy szokott.
Szeretek írni, most mégis valami feszültség akadályoz meg ebben.
Annyira jó az, amikor csak úgy felfakad belőlem a mondanivaló, amikor egy pillanatra sincs bennem kérdés, hogy miről is írjak.
Egyértelműen azzal van ez összefüggésben, hogy mennyire vagyok egységtudatú...tisztában vagyok ezzel, mégsem vagyok most elfogadásban.

Amikor nem vagyok összhangban magammal, akkor mit is várhatnék?
Amikor hagyom, hogy a külső események sodorjanak és befolyásoljanak, miközben tudom is, hogy mi az, amit nem helyén valón csinálok...akkor mit is várhatnék mást?
Hála az égnek, hogy valahol már mindig időben, mielőtt a testi tünetekben szomatizálódna a betegség, felismerem azon cselekedeteimet, gondolataimat, érzéseimet, amik önmagamtól eltávolítanak.

Mi is a betegség?...talán ebben a megfogalmazásban sokan még nem hallották.

Isten párbeszéde velünk Emberekkel.

Ha már az egyszerűségében, ahogy mindenben jelen van és úgy szól hozzánk, már nem veszünk róla tudomást, akkor szól így hozzánk.
Ez annak a differenciának a nyelve, ami Isten és közöttünk van.
Ha nincs különbség, akkor EGÉSZség van.
Ennyire egyszerű.



Miből is lesznek a differenciák?

Abból, ahogy az Ember él, ahogy nem veszi tudomásul az isteni elrendezést, az egység nyelvezetét.
Fizikális szinten a cselekedetei önmagát és másokat bántók, rombolók, a szépet, egységeset szétrombolók.
Éteri szinten a szavaikkal önmagukat és másokat bántók(hazugság, érzés nélküli üres szavak, trágár beszéd)...de ide tartozik a döntésképtelenség is.
Asztrális szintena gondolataik, érzéseik, érzelmeik félelemmel teliek, túlzottan egósak, megelégedetlenek, ösztönerőből fakadó túlzott kívánságaik nem hagyják nyugton őket.

Így élünk mi manapság Emberek(tisztelet a kivételnek).
Csoda, hogy Isten a betegség nyelvén szól hozzánk?...nem az.

Legyen csodás napotok és egyre több teljes pillanatotok.

Csetlő-botló próbálkozásaim arra, hogy a kommunikáció másik módján is közöljem mondanivalómat.
Bocs a bakikért:-)...ez van...idővel jobb lesz.



izi

ui...ami kimaradt.

A fizikális szinten azon élelmiszerekkel is bántjuk magunkat, ami denaturált...ami nem természetes.
Persze, ehhez fel kell nőnünk, hogy letisztuljon bennünk, hogy mélységében megértsük , hogy miért.

2010. szeptember 8., szerda

2010. szeptember 7., kedd

reggel

Ismét ajándékkal kezdődött a napom, annak ellenére, hogy alig tudtam kikelni az ágyból, mert este sokáig fenn voltam.
Nem jellemző rám, hogy nehezen keljek, de most meg kellett tapasztalnom, milyen is az, amikor minden porcikám azt kívánja, hogy az ágyban maradjak még.
Szerencsére Szandra időben felkelt és felébresztett.
Kérdeztem is, hogy mit csinál közben, ő azt mondta, hogy kidobálta a szekrényéből a ruháit és pakol, mert rendetlenség volt benne, megelőzve engem, hogy ne legyek ideges:-).
Mit mondjak, ledöbbentem jó értelemben. Amúgy is érzem rajta a változást a helyén való irányba, de ez tényleg nagy meglepetés volt számomra.

Ezt csak az tudja, az érezheti, aki napi szinten "csatát vív" a gyermekeivel.
Persze, nem felhőtlen az életem, ezt csak azok szokták hinni rólam aki lát egy-két mosolygós képet a blogomban és úgy véli, hogy én mindig vidám vagyok. Bárcsak:-)...de jól haladok, haladunk.
Eszméletlen jó vagyok elméletben, ezt nem tagadom, de gyakorlatias módon élni még alsóbb osztályban járok.
Azt vettem még észre mostanában, hogy úgy érzem, hogy ami az előző napokon történt, az nagyon régen történt.
Ezt nem nagyon tudom még szavakba foglalni, de biztos, hogy köze van ahhoz, amilyen irdatlan változásban vagyok.
Úgy érzem sokszor, hogy nem emlékszem a tegnapi dolgokra...egyszerűen jól elvagyok a jelenemben. Nem tartom fontosnak azt, mi történt, nem ragadok le benne, csak így tudom magyarázni.
Ami elmúlt, az elmúlt...sokkal könnyebb így, tényleg nem cipelek a vállamon terhet.
Annyi minden van most bennem ami még érik, hogy kiírhassam, csak még nincs itt az ideje.
Ezért is befejezem és felkészülök a masszázsra.
Gyújtok egy gyertyát érted is, aki most olvasod ezen sorokat.
Nincs idő, ezért pont most gyújtom.



Szeretettel,
izi

vágyak

Nem szokásom mások írásait felrakni, de most kivételt teszek.

Weöres Sándor:

A vágyak idomítása

Ne mondj le semmiről: mert ki amiről lemondott, abban elszáradt. De kívánságaid rabja se legyél.

Visszafojtott szenvedélyekkel vánszorogni éppoly keserves, mint szabadjára eresztett szenvedélyek közt morzsolódni.

Ha vágyaidat kényezteted: párzanak és fiadzanak. Ha vágyaidat megölöd: kísértetként visszajárnak. Ha vágyaidat megszelídíted: igába foghatod őket és sárkányokkal szánthatsz és vethetsz, mint a tökéletes hatalom maga.

Legtöbb ember, ha véletlenül megpillantja saját mélységének valamely szörnyetegét, irtózattal visszalöki a homályba; ezentúl a szörny még-nyugtalanabb és lassanként megrepeszti a falat. Ha meglátod egyik-másik szörnyedet, ne irtózz és ne ijedj és ne hazudj önmagadnak, inkább örülj, hogy felismerted; gondozd, mert könnyen szelídül és derék háziállat lesz belőle.

Jó és rossz tulajdonságaid alapjában véve nincsenek. Ápolt tulajdonságaid jók; becézett, vagy elhanyagolt tulajdonságaid rosszak.

2010. szeptember 6., hétfő

aranytálcán

Ma sok meglepetés ért.
Sok mindent kaptam...az élet nem hálátlan.
Az élet hálás.
Köszönöm szépen...boldogság járja át a szívem, mert mindig beigazolódik számomra az, hogy időben minden aranytálcán elénk van rakva.
Türelmetlenség?
Egyre kevesebb.:-)

egyre

Egyre jobban érzem azt, hogy elfogadásban vagyok. Nem egyszerű az életem, de valahol van bennem egy bizonyosság, ami mindig átölel, ha szükséges.
Van, hogy kegyetlen csatákat vívok reggel az érzéseimmel, de mégis ideálisan megbékélek velük és megy a napom tovább. Egyre több tudatosság szűrődik be az életembe, ami szeretettel át tudja ölelni azon érzéseimet, ami össze akar törni.
Tudatosság nélkül nem lehet élni...ez biztos.
A tudati lélek korában élünk, ahol nem elég már a hit csak.
Egy összképet érdemes látni, hogy ebben felfedezhessük magunkat, mert, ha ez nincs meg, akkor elveszettnek érezhetjük magunkat.
Minél tisztábban érezzük MAGunkat, annál tisztábban felcseng, felfakad az az információ belőlünk, ami ősidők óta belénk lett táplálva.
Ahogy egy fenyő magjában is ott van az üzenet, hogy mi legyen belőle, ha a föld alá kerül és víz éri, ugyanígy az Ember MAG(j)ában is ott van minden.
Ha ezt megértjük, megérezzük, akkor elindul bennünk egy gyógyulási folyamat, ami nem engedi már meg annyiszor, hogy átverjen a világ.
Nincs más feladatunk, mint elhinni, tiszta szándékunkat kifejezni a felé, hogy a egyek vagyunk azzal a MAGgal, ami bennünk él...ami a szívünkben "vár" arra, hogy felismerjük, felismerd:-).
Szeretettel ölellek,
izi

2010. szeptember 5., vasárnap

felemel

Most kaptam, annyira szép zene.
Megosztom veletek...hallgassuk együtt.

Töltse el a lelketeket a szeretet...érezzétek, hogy milyen csodálatos az élet.
Ugye az?...csak azt akarják elhitetni velünk, hogy nem így van:-)....de mi tudjuk.

pogácsa



Ma kitalálta a Lányom, hogy süssünk pogácsát.
Anyáméknál voltunk, miközben jött az ötlete.
Én simán belementem, ugyan még soha nem sütöttem.
Anyu kijelentette, hogy azt csak úgy nem lehet, legalább egyszer meg kell nézni, hogyan is csinálják.



Persze nem nagyon akartam ezt elhinni, de beleegyeztünk abba, hogy segítsen.
Nem bántam, bántuk meg, mert tényleg kell hozzá a tapasztalat.
Miközben csináltuk ezt a zenét hallgattuk.
Nagyon megtetszett és most pogácsa falatozás közben hallgattuk újra.


Holnapra lesz mit vinniük a gyerekeknek iskolába...csak ez nem hamuba sült, ahogy a mesében van...csak a sütőben:-)

mi a fontos?

Tanulni vagyunk itt a Földön.
Sokszor hallottuk már ezt a mondatot...én legalább is igen.
Igazán mostanában tudatosul kellő mértékben ez bennem.
Amikor az Ember elkezdi tanulgatni MAGát, akkor nagyon sok új dolog fog szembe jönni vele.
Ezek az első találkozások nagyon intenzíven érintik az Embert.
Egy teljesen új világba csöppen, miközben persze benne élt, csak eddig az anyag foglalta le a figyelmét.
Ez az új világ sok frissességet ad, hirtelen úgy érezhetjük, hogy erről mindenkinek tudnia kell, nem tehetjük meg, hogy hallgatunk róla.
Ezek az első felindultságunkból történő tájékoztatásaink sokszor balul sülhetnek el, nem azért, mert nem lenne bennünk tiszta, őszinte szándék, csak azért, mert még nincs gyakorlatunk, nincs meg bennünk a tapasztalat, hogy mit mikor és hol lehet elmondani.
Ez idővel persze változik, sok tapasztalatot szerzünk, miközben próbál a nagy közönség vissza csábítani az anyagba, pontosabban az anyagi elvű gondolkodásba.
Minden Ember a lelke mélyén vágyik arra, hogy szép dolgokról beszéljenek neki de annyira letompították már magukat, hogy szinte támadásnak vélnek egy ölelést is.
Pedig az ölelés nagyon sok mindent felold.
én nagyon szeretem megölelni az embereket.
Persze nem tartok ott, hogy bárkit megölelnék...de igyekszem:-)
nem kötelező sietni önmagunk felé.
Nincs erre szabály, a szabad döntéseink révén sokáig időzhetünk az anyagelvű gondolkodásban, sokáig ragaszkodhatunk anyagi dolgokhoz, bízhatunk abban, hogy, ha sok arany , vagy pénz van a birtokunkban, akkor rendben van az életünk.
Ez is egy tapasztalás.
Amíg az Ember így él, addig fél...addig abban a FÉL elemeben él, ami az EGÉSZnek a fele.

Persze abban a világban élünk, ahol még a pénz jelen van. Ideális, egészséges mértékben nem árt, ha van.
Sok betegség alapja viszont az, hogy a szellemi dolgokat elhanyagolják az Emberek és egyáltalán nem látnak összefüggést abban, ami a szellemi világban, mint történelem jelen van és abban, ami a Földön, mint történelem jelen van.
Igen, a szellemi világ történelmének a tükre az, ami a világunkban, mint történelem létezik. Minden a szellemi dolgoknál kezdődik...úgy szomatizálódik.

...na...inkább most megyek a friss levegőre, mert tudnék írni a végtelenségig:-)
Legyen szép napotok.

2010. szeptember 3., péntek

az ami

Az ami vagy, jutalom és egyben büntetés azért, ami vagy.
Ez tökéletesen így van és egyre jobban tudatosul bennem.
Egyre jobban érzem azt, hogy nem kell kint keresnem a bűnbakot.
Soha nem is volt kint, csak látszólag vannak olyanok, akik okoznak nekünk valamit.
Mennyire egyszerű mindig másban keresni a hibát.
Ez a mentalitás jó mélyen belénk van verve, pedig tényleg itt van már az ideje, hogy felül írjuk.
Szeretjük még újra lefutni ugyanazon köreinket, minek a végén megint csak áldozatnak érezhetjük magunkat.
Micsoda jó játék ez:-).
Te hol tartasz?

csoda

Az egyik Te vagy.
Tudtad?

szeretem...elvarázsol

2010. szeptember 2., csütörtök

mai fotók

Sajnos a piros szitakötőt nem tudtam megközelíteni rendesen, hiába lopakodtam:-)...de majd legközelebb...türelem rózsát terem.



Ezt a csodaszép lepke is elszállt, mielőtt megközelíthettem volna.



Na...ez sikerült.



A többi kép magáért beszél...

















Annyi szépség van körülöttünk.

2010. szeptember 1., szerda

iskola

Elkezdődött...teljesen jól viseli Szandra és Balázs is.
Én is.:-)
Ezelőtt mindig sokkal nagyobb gondot okozott, de hála az égnek valami oldódott.
Emlékszem én nagyon nem szerettem iskolába járni.
Soha nem értettem, hogy minek kell annyi lököttséget tanulni.
A mai napig nagyon sok fölösleges dolgot tanítanak a gyerekekkel.
A legdurvább az, hogy nem azt tanítják meg először, hogy hogyan is kell tanulni és mi az értelme a tanulásnak, hanem csak úgy bele akarják gyömöszölni a fejükbe a tananyagot(tisztelet a kivételnek).
Eleve más karmikus háttérrel születnek le a lelkek ide a Földre, annyira változó az, hogy ki mikor mit tud(mire van affinitása)megtanulni.
Amíg az Embert egy fizikális testnek gondolják csak, egy sablonnak, addig nem is lesz hatékony a tanítás.
Az élet első három évében sokkal többet tanulunk, mint a főiskolák, egyetemek 5-6 évében.
Addig, amíg nem jöttem rá arra, hogy mi értelme van a tanulásnak és , hogy hogyan is ildomos tanulni, addig egyáltalán nem sikerült érdemlegeset kihoznom magamból.
Szegény gyerekeket belekényszerítik az iskola padba, a négy fal közé, ahol kevés friss levegő van és akad olyan nevelő, aki megtiltja, hogy órán vizet igyanak a tanulók.
Mi ez, ha nem börtön?
Kiszakítják őket a természetből és a testnevelés órára hivatkozva nyugtatják a lelküket, hogy megvan a mozgása a gyereknek.
Az órák közötti "szünetek" nem elegendőek arra, hogy tisztelettel fogyasszák el az ételt, hogy azt ideális módon hasznosítani tudja a szervezetük.
Egy nagy kapdosás az egész délelőttjük, utána meg elvárják tőlük, hogy otthon is a könyv fölött üljenek...és elvárják tőlük, hogy teljesítsenek erejük felett.
Sajnos ezeket mi engedtük meg, mi egyezünk bele nap, mint nap.

büszke

Annyira büszkék vagyunk mi Emberek.
Olyan természetesnek vesszük azt, hogy minden nap romboljuk a testünket és elvárjuk tőle, hogy legyen energiája regenerálódni.
Meg is teszi a testünk sokáig ezt, de lesz egy határ, amikortól betelik a pohár.
Amikor már nagyon beteg az Ember, akkor kénytelen lesz elgondolkodni, mert onnantól már rákényszerül, hogy tegyen magáért.
Eddig is tehetett, de úgy vélte fölösleges, nyugodtan élhet hedonista módon.
Sok Ember úgy vélekedik magáról, hogy következetes, miközben egyáltalán nem az.
Sok múlik a neveltetésen, azon, hogy mit hozott a lelkünk ezen életünkbe át az előző életeinkből.
Sajnálatos dolog az, amikor már a testünk megadja magát, amikor már a meridiánjainkban annyi blokk keletkezik, hogy az öngyógyító mechanizmusunk nem tud működni.
Miért kell ezt megvárni?...feltettem már sokszor ezt a kérdést, de mindig oda jutok, hogy tényleg sokunknak meg kell tapasztalnunk milyen is az, amikor már csak magunkra vagyunk utalva.
Ha másként, egyszerűbben nem megy az, hogy felismerjük magunkban a csodát és tiszteljük a Szent templomunkat(a testünket), akkor majd kénytelenek leszünk keményen megdolgozni minden egyes egészséges sejtünkért, amit majd talán akkor igazán tisztelni tudunk.
Amikor magunk dolgozunk meg érte, akkor már nem fogjuk bántani többé, és nem akarunk tőle mindent, miközben mi nem adunk neki semmit.
Egy rákos sejt is büszke.
Kizsákmányolja a környezetét nem gondolkodva azon, hogy mi lesz később.
Valahol a mának él, de hedonista módon, a túlzásokba esve, nem a középúton.
Itt az ideje mindenkinek megtisztelni a testét az által, hogy odafigyel mit eszik, mit iszik...milyen negatív gondolatokkal terheli folyamatosan magát...egy egészséges kontrollt tartsunk, hogy sokáig élvezhessük egészségesen az életünket.
Az ideális szellemi dolgok nélkül is romboljuk a testünket.
Szeretettel,
izi