a válasz magam vagyok( tegnapi bejegyzésemhez)

Ma reggelre eszembe jutott, hogy kihagytam valami fontosat a tegnapi írásomból(egyszer c.).
Mi is lett volna az igazi lényege a sok gondolatnak?
Az, hogy a saját válaszunk mindig mi magunk vagyunk.
Ezen érdemes egy kicsit elidőzni.
Igazán csak akkor fognak felfakadni a válaszok belőlünk, ha bizonyossággal vagyunk már önmagunkkal szemben.
Amíg nincs meg ez a bizonyosság, addig csak azt érezhetjük, hogy a válasz odakint van.
Mindig, amikor egyedül maradunk és ez által SZEMBE(s)ÜLÜNK MAGunkkal, akkor az történik, hogy egyre biztosabban fogjuk tudni, hogy minden rendben van, annak ellenére is, hogy úgy tűnik, hogy semmi sincs rendben.
Ez egy nagyon fontos dolog ahhoz, hogy felfakadjon belőlünk a válasz.
Az érzések mindig bombáznak minket.
Folyamatosan arra akarnak kényszeríteni, hogy hódoljunk be nekik és semmiképpen nem magunknak hajoljunk meg.
Ha sikerül meghajolnunk magunk előtt és tisztelettel tekinteni magunkra, úgy, hogy közben tudjuk, hogy a válasz bennünk van, akkor lecsitulnak a bénítani szándékozó érzések.
Ez jutott még eszembe a tegnapihoz.

Szeretettel,
izi

ui...mindig kérdezni fogunk és kintről fogjuk a választ várni, amíg igazán nem SZEMBE(s)ÜLÜNK MAGunkkal...ez tuti.
Ezért is áldom a napot, amikor rákényszerültem arra, hogy sok olyan dologtól váljak meg, amiről azt hittem, hogy az adja meg a bizonyosságomat.

Az írásaim ebből a belső forrásból, ebből a belső bizonyosságból fakadnak...ha egységtudatomban vagyok, akkor csak árad belőlem...sokan kérdezik, hogy milyen vallású vagyok...erre csak azt szoktam válaszolni, hogy a magam vallását követem, amivel mindenkivel EGY vagyok, ahogy éppen Veled is, aki olvasod ezen sorokat...ÉRZED?...ugye igen, mert a könnyem is kicsordult:)

Az élet szép...bárki is cáfolja ezt.


Hogy, hogyan is jön ide ez a keleti hangulatú zene, nem tudom, de elvarázsol:)