2010. szeptember 5., vasárnap

mi a fontos?

Tanulni vagyunk itt a Földön.
Sokszor hallottuk már ezt a mondatot...én legalább is igen.
Igazán mostanában tudatosul kellő mértékben ez bennem.
Amikor az Ember elkezdi tanulgatni MAGát, akkor nagyon sok új dolog fog szembe jönni vele.
Ezek az első találkozások nagyon intenzíven érintik az Embert.
Egy teljesen új világba csöppen, miközben persze benne élt, csak eddig az anyag foglalta le a figyelmét.
Ez az új világ sok frissességet ad, hirtelen úgy érezhetjük, hogy erről mindenkinek tudnia kell, nem tehetjük meg, hogy hallgatunk róla.
Ezek az első felindultságunkból történő tájékoztatásaink sokszor balul sülhetnek el, nem azért, mert nem lenne bennünk tiszta, őszinte szándék, csak azért, mert még nincs gyakorlatunk, nincs meg bennünk a tapasztalat, hogy mit mikor és hol lehet elmondani.
Ez idővel persze változik, sok tapasztalatot szerzünk, miközben próbál a nagy közönség vissza csábítani az anyagba, pontosabban az anyagi elvű gondolkodásba.
Minden Ember a lelke mélyén vágyik arra, hogy szép dolgokról beszéljenek neki de annyira letompították már magukat, hogy szinte támadásnak vélnek egy ölelést is.
Pedig az ölelés nagyon sok mindent felold.
én nagyon szeretem megölelni az embereket.
Persze nem tartok ott, hogy bárkit megölelnék...de igyekszem:-)
nem kötelező sietni önmagunk felé.
Nincs erre szabály, a szabad döntéseink révén sokáig időzhetünk az anyagelvű gondolkodásban, sokáig ragaszkodhatunk anyagi dolgokhoz, bízhatunk abban, hogy, ha sok arany , vagy pénz van a birtokunkban, akkor rendben van az életünk.
Ez is egy tapasztalás.
Amíg az Ember így él, addig fél...addig abban a FÉL elemeben él, ami az EGÉSZnek a fele.

Persze abban a világban élünk, ahol még a pénz jelen van. Ideális, egészséges mértékben nem árt, ha van.
Sok betegség alapja viszont az, hogy a szellemi dolgokat elhanyagolják az Emberek és egyáltalán nem látnak összefüggést abban, ami a szellemi világban, mint történelem jelen van és abban, ami a Földön, mint történelem jelen van.
Igen, a szellemi világ történelmének a tükre az, ami a világunkban, mint történelem létezik. Minden a szellemi dolgoknál kezdődik...úgy szomatizálódik.

...na...inkább most megyek a friss levegőre, mert tudnék írni a végtelenségig:-)
Legyen szép napotok.

2 megjegyzés:

Unknown írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.
izidor írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.