2015. február 4., szerda

beleavatkozni






Jelenlétünk minősége  szabja meg azt, hogy mennyire érezzük át felebarátaink "életszentségét"*
Mielőtt ezen rálátóbb életszakaszainkba kerülünk nagy magabiztossággal akarunk meggyógyítani, megjavítani, megtanítani embereket arra, ami szerintünk helyes.
Ebben az állapotunkban szinte kényszerítő erővel tör ránk az, hogy nekünk feladatunk van a másikkal, nekünk mindenképpen jobb útra kell őt terelnünk.
Ez a lelkiállapot sok olyan élethelyzetet teremt, amiben felismerhetjük, felismerhetnénk, hogy bizony nekünk nem ez a dolgunk, nincs feladatunk a másikkal, nem kell neki semmit sem megtanítanunk.
Minden ember, akivel találkozunk nem másért van jelen az életünkben, mint azért, hogy felismerjük a jelenkori lelkiállapotunkhoz mérten a legideálisabb kiegyenlítő szerepét.
De ezt csakis a jelenlétünk idején tudjuk szem előtt tartani.
Minden kizökkenésünk mások okolásába torkollik.
Nagyon szép, egyben súlyos, nehéz dolog ezen felismerés napi alkalmazása.
Az egónk semmiképpen nem szeretne biztonságos, önfényező labirintusaiból a felismerés igazi fényére kerülni.
Miért? Azért mert ott felismerjük  alacsonyabb rendű tulajdonságainkat, amik már nem szolgálnak minket, és jobb esetben úgy változik az értékrendünk, hogy az egónknak már nem jut annyi eledel(az okolásból, másokat magunk alá rendelésből fakadó érzések), amitől erős maradhatna.
Kívánom, hogy legyél egyre többször jelen az életedben.
:)

Tibor



* Baranyai Bálinttól

ételeim, italaim 2012