2013. november 21., csütörtök

REND a lelke mindennek

Mottó:
"Miért hiszed, hogy sérthetetlen vagy?"


http://www.youtube.com/watch?v=aQrLGWxpyyk

REND a lelke mindennek..
Ma erre a mondatra ébredtem, ez fogalmazódott meg bennem.

ELGONDOLKODTATOTT.
Soha nem gondolkodtam még el ezen, de felületesen mindig mondogattam.

Napok óta RENDszertelenül éltem.
A REND-SZERETETE nélkül.

Persze ezt nem sejtve tettem a dolgaimat, miközben folyamatosan fogytak az energiáim, folyamatosan merültem (LEmerültem)egy olyan szint alá, ahol már a lelkem csak olyan üzenetet tud küldeni, ami azzal egyenlő, hogy kimerülten ébredek, semmi energiám nincs, pedig látszólag nem csinálok olyat, ami ezt indokolná.
Legalábbis az egóm szerint nem.
Mert csak az egóm hiszi azt, hogy a RENDszert felülírhatja a saját kis törvényeivel.

Ha jól belegondolunk az életünk legnagyobb részében erre törekedett, törekszik az egónk addig a pontig, amíg egyszer csak rá nem döbbenünk a valóságra.
A megfelelés kényszere olyan igába tudja hajtani az Embert, hogy már észre sem veszi azt, hogy amit csinál, az teljesen más, mint az, amit saját maga szeretne tenni.
Ilyen kaloda az iskola is sajnos már, pedig nem annak kellene lennie.
Egy olyan szellemű világban élünk, ahol a szélsőséges teljesítménykényszer szinte RENDnek tűnik.
Mindenhonnan ezt látjuk, halljuk, hogy csak akkor érhetünk el sikereket, ha teletömjük a fejünket információkkal, ha nagyon KÜLÖNLEGESSÉ válunk, extrémmé.
Ez hajtja az igába a mai fiatalokat is, nem beszélve a többi önmagát nem ismerő Emberről.
Felébredni nem leányálom.
De egyszer a saját érdekünkben meg kell tennünk(a félreértések elkerülése érdekében leírom, hogy nem egy magas lóról beszélek, mert az életemben nagy a rendetlenség)

RENDre van szükségünk.
Nekem ebben RUDOLF STEINER Antropozófiája segít a legjobban. (persze Te azt olvasol, abban hiszel, amiben akarsz.)
A lelkemnek felüdülés.

Ajánlom Dubravszky Laci bácsi videóját, sokat tanultam tőle is:
http://www.youtube.com/watch?v=S8ONdzolf5U

Erre mindenkinek saját magának kell rájönnie.

Lehet tanítani persze, egy szülőnek nagy feladata van ebben, de ezt nem csak a fizikális dolgokra értem.
A REND szeretete egyértelműen arról is szól, hogy megértsük azt a RENDszert, amiben élünk, azt az alapkövetelményeket szellemileg, lelkileg, ami abban segít, hogy egészségesebbek lehessünk az adott  életfeladatunkhoz mérten a legideálisabban.



Persze lesz olyan is amikor szinte érthetetlen egy Ember élete, mert földi szemmel ez az élet szinte értelmetlenség.
Pedig a nagy képbe még az is belefér, hogy valaki akár idősebb kora előtt elhagyja ezen földi testét, vagy akár nagy kínokkal élje le élete hátralévő szakaszát.
Ez a nem tetsző dolog nem kívánságműsor.
Csak az egó akarja magát sajnáltatni, hogy ő ezt nem érdemelheti meg, mert ő biztos, hogy sokkal jobbat érdemel.
Ez a szemlélet sajnos nem építi ideálisan a lelket.

REND a LELKE mindennek.

Az persze mindenkinek tetszene, hogy gazdagon, boldogságban éljünk, minden probléma nélkül.
Viszont az ehhez hasonló életek nagyon üresek(nagyon kevés kivétellel), annak ellenére, hogy a külcsín azt akarja éreztetni, hogy minden rendben.

Az Élet azzal is sokat tud tanítani, hogy nem szegénységbe sodorja az Embert, hanem gazdagságba.
Erre egyből rávágná mindenki, hogy csak nyugodtan tegye meg vele az élet. DE a gazdagság mellett mindenkinek megvan a maga keresztje is.
A nagy képet látva ez is Rend..
 A legtöbb gazdag ember nem arra használja(tisztelet a kivételnek) a vagyonát, adottságát, idejét, ami önmaga felé vezeti, és ezáltal az egységet szolgálja, hanem a mérhetetlen birtoklásvágyukban, magamutogatásukban, önzőségükben, pazarlásukban, vagy éppen szélsőséges garasoskodásukban dagonyáznak.


Pedig ez a fajta anyagi javakban gazdag, nélkülözés mentes élet is csak egyre szeretné felhívni a figyelmünket, az pedig nem más, mint a mértékletesség, a REND szeretete, az Embertársaink felé való viszonyunk javítása.
HÁLA AZ ÉGNEK ismerek ilyen Embereket már, akik ezt belátták.



Aki tisztában van a REND-SZERetettel az egyre jobban szemlélővé válik, miközben gyakorlatias módon éli az életét.
Az ELFOGADÁS érzése jellemző inkább rá, mint a lázadásé.(ezt gyakorolnom kell)
Ez nem jelenti azt, hogy nem zökkenhet ki ebből, sőt ki is fog, de egyre kevesebb ideig.
Ez a beavatási utunk, ez az az út, amin mindenkinek végig kell  mennie, ha akarja, ha nem.
Lehet halasztást kérni, megtehetjük, de nem sok értelmét látom, saját tapasztalataim azt igazolják, hogy bele kell menni jó mélyen a dolgokba, még akkor is, ha látszólagosan úgy tűnhet mások számára, hogy teljesen értelmetlen az, amit teszünk.
Nem lesz trendi az, amit csinálunk, csak nagyon kevés önmagát már megismerni vágyó Ember fogja igazán felmérni azt, hogy miben vagyunk, miért tesszük ezen dolgokat.
Ők az igazi Barátaink.


Jó sokszor bele kellett esnem ( és még bele is fogok, tisztában vagyok ezzel) a saját kis előregyártott gödreimbe, amiben önsajnálat meditációimat végezve másra mutogatva hitettem el, hogy milyen szerencsétlen vagyok.


Alázattal kérek ideális erőt, ideális felismeréseket a továbbiakhoz.

Szeretettel:
Tibor

Konklúzió:
Sokkal több pihenést kell beiktatnom, elhanyagoltam.
Azt hittem nekem nem fájhat soha a kezem, mert bármilyen mennyiséget le tudok masszírozni.
Ebben is  megkaptam a kellő figyelmeztetést.
Sokat ültem a monitor előtt...keveset mozogtam...változtatok, változtattam.
A szememmel homályosabban láttam, ez nagyon nagy figyelmeztetés volt, de mára ismét tiszta minden.
:)
Ui: Meg kellett tanulnom NEMet mondani.

2013. november 9., szombat

hiszek, néha nem



Nézd meg ezt a videót kérlek.:

http://www.youtube.com/watch?v=qpqswmJzn_o

És ezt is:
http://www.youtube.com/watch?v=6BZgte0ObLw

Kellő hangulatot ad az olvasáshoz, elmélkedéshez.



Keresek, hiszek...néha nem.
Ez változó.
Néha annyira belesüppedek az anyagba, hogy úgy vélem teljesen kiszolgáltatott lettem.
Ilyenkor elfelejtem azt, hogy eddig is mindig a kellő időben ott volt a felmentő sereg és  a legnehezebb pillanatban segítő kezet nyújtottak.
De ilyenkor ebben a mély állapotban, szinte az anyag alatti birodalom legsötétebb bugyraiban szinte lehetetlen ezt felfogni.
Mindenki érzett már ilyet, csak legfeljebb nem tudatosult ez benne.
Minden Ember ugyanoda tart, ez így van, de ezzel állandóan védekeznünk nem szabad, mert ha így teszünk, akkor hamar betegek leszünk.
Ezt csak elég sok megpróbáltatás után lehetséges tudati szintre hozni.
DE ez így van rendjén, semmit sem adnak ingyen, vagy inkább úgy fogalmazok, hogy ilyen önmagunkat érintő dolgokat semmiképpen.
Ígérgetésekbe lépten nyomon beleütközhetünk és a kezdetekben ezt el is akarjuk hinni, mert nem igazán szeretnénk szenvedni.
Ez érthető is, de semmire nem megyünk vele, nem beszélve arról, hogy az ígérgetők népes tábora hatalmas.
Szeretnek félrebeszélve igazságnak tűnő dolgokat elhinteni és ezen manapság "sikeres" terápia gyümölcseit mellüket verve learatni, sikerfürdőt véve.
Ne dőlj be ezeknek, hidd el már nagyon sokszor átvertek.
Bevallom engem is, mert nem is tudnék róla írni most nektek erről.
Igyekszem abban az egyensúlyi állapotomban maradni írásom közben, ahol még az egóm nem követeli a  figyelmet. Ez persze nem olyan egyszerű, sőt szinte lehetetlen.
Önmagunk lelki megismerése, megerősítése...ezt nem adják ingyen.
Hinni kell.
Hinni kell abban, hogy van bennünk egy olyan "rész", ami sokkal hatalmasabb, mint gondolnánk.
Gellért Feri Barátom jut eszembe most, annyira jó könyvet írt erről.
Minden szavában ott él a szeretet.
Lelkünk megerősítése, ez a feladatunk, minden Ember feladata.

...mert láncba verve szenvedünk az anyag szélsőségében, ahol az ideális szellemi ismeret a sarokba van dobva...és ott porosodik.
De az idő mindig adott, hogy a komor felhők között áttörő s felcsillanó NAPsugarat meglássuk és a lelkünkbe engedjük.

Kívánom, hogy süssön rád a NAP sugara.

Nézd meg ismét ezt a videót kérlek.:
http://www.youtube.com/watch?v=qpqswmJzn_o

Szeretettel:
Tibor

2013. november 3., vasárnap

invisible love

Hallgasd közben:
http://www.youtube.com/watch?v=bgdFMcQyc1E

Felgyorsult világ.
Te is érzed.
Én is érzem.
Mindenki érzi.
Érezzük.
Mégis úgy teszünk, mintha természetes lenne az a hajsza.

Bohócruhás Parsifálokként indulunk neki a világnak gebe lovainkon.
Elindulunk, mert tudni akarunk valamit.
Még nem tudjuk, hogy mi az, de ott legbelül a lelkünk mindig azt súgja, hogy : "keress"!
Ez a motiváció egyénenként változóan csak egy kis súgás, vagy akár kiabálás is lehet.

Lesznek olyanok, akik úgy vélik, hogy másokon áttiporva eljuthatnak, pontosabban jutalmul kaphatják a lelki békéjüket.
Egy biztos bohócként, nagy egóval nekivágunk a dicsőség gyűjtögetésnek, a siker trófeák beszerzésének.
Idővel jó sokat szerezhetünk, a szekrény tetejére libasorba állítva szemlélhetjük őket dagadó mellel a fotelből.
Kell ez is.
Van létjogosultsága, mint mindennek.
Könyveket is írhatunk ezen sikereinkről és oktathatjuk ezen nem igazán morális alapokon nyugvó, nem emberközpontú módszereket.
Lényegtelen, hogy nem emberközpontú.
Érdekes módon ez senkit sem érdekel, csak az a lényeg, hogy egyre sikeresebbek legyünk és úgy meggazdagodjunk, hogy úgy felnézzenek ránk, hogy irigylésre méltóak legyünk.
Ezen mentalitás már az óvodában érződhet a Gyermekekben, mert kedves Szüleik már ezen időben jól meg akarják alapozni Gyermekük biztonságát.

Pedig ha tudnák, hogy ezen biztonság nem biztonság(kell az anyagi biztonság egy ideális mértékkel).

Az igazi biztonság ott kezdődik, amikor mi magunkat, mint EMBER bele tudjuk helyezni ebbe az univerzumba.
Amikor tudatosul bennünk, hogy van egy alattunk lévő birodalom, amit fizikális érzékszerveinkkel láthatunk és van felettünk(vagyis benne élünk)egy fizikális érzékszerveinkkel nem látható szellemi birodalom.

Amíg ezzel nem akarunk foglalkozni, amíg ez nem lesz fontos számunkra, addig bizony semmi bizonyosságunk nem lehetséges, mert a lelki egzisztenciánk nélkül mit sem ér a fizikális egzisztencia.
Persze ezt el lehet bagatellizálni azzal, hogy most akár minden jó lehetséges, ha tele vagyok pénzzel és oda megyek, ahová akarok és ha nem lenne pénzem, akkor sanyarú életem lenne.
Valaki(k)nek ez a "biztonság".

Úgy vélem, hogy idővel mindenkit elér az a nehézség, amikor rádöbben, hogy sokkal többről szól az élet, mint az, hogy anyagi biztonságunkat teremtsük meg szélsőségesen mindenkin átgázolva és a nagy képet figyelmen kívül hagyva.

Lelkünk biztonsága nélkül előbb-utóbb összetörünk.
Akad olyan is, amikor ezt a felismerést egy lélek csak az utolsó pillanatában érzi meg.
Mert egész életében csakis a birtoklás szélsőségében tobzódott.
Olyan is akad, akinek ezen felismerések még a földi élete utolsó pillanatában sem jutnak el a tudatáig.

Az ilyen lelke a következő életükben(megtestesülésükben) már ezen teherrel születhetnek meg, akár mozgásképtelenül.
Mindenképpen úgy, hogy nehogy ne emlékeztesse valami őt arra, hogy javításra szorul az életszemlélete.


Parsifalok vagyunk.

Bohóc sipkában gebe lovon indulunk neki az önmagunk megismerésének hatalmas szélsőségeinkbe esve hosszabb-rövidebb ideig.

De elindulunk.
Jó esetben, vagy ideálisabb esetben már van valami előző életünkből hozott tapasztalatunk, amit a lelkünk biztonságosan előhoz a kellő időben és ezért olyan érzésünk van, amitől akár nem félhetünk egy olyan élethelyzettől, vagy személytől, akitől esetleg más még fél.

De ezen életünkben is beszerezhetünk egy plusz életet, ahogy a számítógépes játékokban is lehetséges.
Minden amit nem önző módon cselekszünk az egység érdekében, az kb. olyan, mint egy plusz élet.
A kellő időben ott lesz nekünk , elővehetjük és megihatjuk az éltető nedűt, ami védelmet ad.

A világ szelleme jelenleg nem fogja tapsviharát biztosítani feléd, felénk, aki ezen utunkon ideális felismeréseket nyer, mert ezen út nem arról szól, hogy a nagy színpadon állsz és népszerű leszel.
Ez a saját belső utad, a beavatásod útja.
Nem könnyű!

De aki rajta van ezen az úton az fel fog ismerni és bizonyossággal megbízhatsz benne, mert tudja, hogy nem volt egyszerű az út, amíg idáig eljutottál.




Tibor



2013. november 1., péntek

győzelem vereség

"  A tudatom még nem volt elég éber ahhoz, hogy belássam: egy látszólagos kudarc valójában sikert is jelenthet."
Helmuth von Moltke

Néha nem a győzelem, hanem a vereség volt a feladatom, ezt be kell látnom.
Ha belátom, akkor minden e helyére kerül.

Ugye?
Könnyebb így.

Nem mindenki nyer, persze nyerhet amikor megengedi magának és az élete is megengedi.
De nem szabad erőltetni a győzelmet, mert az is éppen olyan nagy terhet nyom a vállunkra, mintha nem akarnánk győzni, amikor győznünk kell.

De a világ szelleme most azt súgja, állandóan a figyelmedet követeli, hogy ha nem győzöl akkor senki vagy.

Ezredmásodpercek határozzák meg egyes emberek létjogosultságát.

Normálisnak gondoljuk ezt, pedig ott legbelül minden Lélek jól tudja, hogy nem ezen múlik az Ember.

Az Ember attól lesz igazán Ember, ha felismeri azt az egységet magában, ami összeköti a többi Emberrel a világban.
A szétválasztottság illúziója nagyon erős most mindenkiben.
De az Ember Ember egyre jobban felismeri azt, hogy nem kell bedőlnie ennek a szeparációnak.
Persze kell az elkülönülés, de semmiképpen nem úgy, hogy az olyan lehatároltsággal párosuljon, hogy az egyéni érdekeinket mások főlé helyezzük.

Az Ember Állat még nem akarja ezt tudomásul venni.
Az állati ösztöneinek létjogosultságába kapaszkodva hirdeti, hogy ő már mindent tud és eléggé felnőtt ahhoz, hogy döntsön, miközben észre sem veszi, hogy mindent ösztönből cselekszik.
Nincs jelen saját maga ebben a folyamatban, mégis úgy véli, hogy ez nincs így.

De egyszer felébredünk és rádöbbenünk, hogy bizony tényleg egy nagy varázslatban éltünk, ami elhitette velünk, hogy mi döntöttünk eddig is.

Az élet nagy tanító és mindig a kellő időben ad jelet arra, hogy most bizony változásra van szükség.

Ez a változás nem feltétlenül jár GYŐZELEMMEL, sőt a VERESÉG lesz a mi legnagyobb tanítónk és előrevivő erőnk, ami megengedi, hogy a régi dolog, amiért harcoltunk már eltűnjön és rádöbbenjünk, hogy nem is kell harcolni egy olyan dologért, ami teljesen visszahúzó és nem szolgálja az ideális utunkat.


Szép napot kívánok neked!

Tibor

Apám

http://www.youtube.com/watch?v=P7GHgE8fylQ

A szívemben élsz.
Nem vesztettelek el, mégis a hiányod erős.
Nem érezhetem ásványi tested közelségét, azt a formát nem tapasztalhatom, amivel jelen voltál az életemben.
Hiányzik.
Felnőttem?
Valahol igen, sokkal erősebb lettem lélekben is, a kisgyerek sír bennem.
Az a kisgyerek, akit megsimogattál és csiklandoztad a talpát, amikor megkértelek rá.
Az illatod bennem él, amikor hazaértél a munkából szerettem hozzád bújni, szerettem ezen pillanatokat.
Igazán jó Apa voltál...és most is az vagy.
Köszönök mindent amire tanítottál, ha bármiben megbántottalak kérlek bocsáss meg.

Szeretettel gondolok rád.