2015. szeptember 23., szerda

Korunkra jellemző, hogy a szellemi háttérismeretek hiányában figyelmen kívül hagyjuk karmánk determináltságát.
Ezt a nagy baklövést olyannyira gőgösen csináljuk, hogy bármilyen ellentmondó információt nagy arroganciával elutasítunk(tisztelet a kivételnek).
"Csodálatos gyógyulásokkal" próbáljuk igazolni magunkat, miközben ezekkel a hosszabb távon semmit nem érő precedensekkel csak áltatjuk magunkat és másokat is.
Az emberiség odáig jutott, hogy elfelejti a lényeget, azt a fontos dolgot, hogy élettisztítás nélkül semmire nem megy.
Külsőleg tisztának látszódunk, de belülről romlottak vagyunk.
Morális tisztulásaink hiányában belülre szemetelünk és nem vesszük észre, hogy a betegségünk (egyik) alapja ez.
Hazudunk magunknak szüntelenül, persze ezt idővel majd észrevesszük, de amíg ezen a helyzeten nem akarunk változtatni, addig semmilyen érdemleges változást nem fogunk tapasztalni. Ezek az érdemleges változások sem olyanok lesznek, mint amit a mostani divat szerint elvárnánk.
Nem lesz nagy szenzáció, nem lesz nagyon gyors.
Viszont stabilan megnyugtató lesz, ha tudomásul vesszük, hogy az utunk önmagunk felé nem egyszerű.
Mitől is lenne az?
Csak azért, mert vannak olyan emberek, akik minden szellemi alapigazságot félretéve azt állítják, hogy mindent instant módon meg lehet csinálni?
Csak ezért? Mert ők már "megcsinálták"?
A lelkünk fejlődése érdekében nem csak ezen életünkre kell tekintenünk, nem az a cél(feltétlenül), hogy ezen életünkben azonnali egészségnek örvendjünk, mert ilyen igazán nem is lehetséges, csak max. megközelítőleg eljuthatunk egy olyan állapotig, amikor ideiglenesen az életünk az egészségünket tükrözi.
De mivel a lélek, a lelkünk fejlődése nem leányálom, ezért a különböző változások, különböző élethelyzeteket is tartogatnak számunkra, amik akár az elviselhetetlenségig is elmehetnek. Ez persze nem ijesztgetés, akiben van egy jó adag tisztelet az élet iránt, az tudja, hogy amivel szembesülünk, azzal bizony szembesülnünk is kell.
A morális élettisztítás hiánya okozza jelenleg azt, amiben élünk, ezt a káoszt, ami nem igazán tetszik nekünk.
Hogy is tetszene, mivel már annyira elviselhetetlen, hogy még a struccpolitika sem nyújt védelmet.
Aki a jelenlegi állapotok hatását ezzel a módszerrel akarja kikerülni, az bizony még nagyobb dolgokkal szembesülhet az életében, ami az együttérzésre fogja sarkallni, persze úgy, hogy magát is figyelembe vegye, de nem ráksejt módjára.

Karmán determináltságának figyelembe vételének hiányában akarunk egészséges étertestet?
Úgy akarunk egészséges flexibilis, mobilis étertestet, hogy másokat figyelmen kívül hagyunk és csakis magunkra gondolva hedonizmusunkban tündökölünk?
Pedig így nem lehet és soha nem is lehetséges.
Ez mind-mind a betegségünk alapja.

Az immunrendszerünk minősége attól függ. hogy mennyire flexibilis az étertestünk.
Ha az, akkor egyszerűen  még az atomtámadás sem tud ártani nekünk(itt a sugárzásra gondolok), nem hogy a betegségek.
Persze itt megint fontos megjegyeznem, hogy a karmánk determináltságától függően lehetünk egy adott életszakaszunkban akár betegek is, annak ellenére is, hogy törekszünk a morális élettisztításra.
DE mindezeket figyelembe véve egyre erősebbé válunk, egyre stabilabb lesz a viszonyunk önmagunkkal.
Aki ezt nem így közelíti meg, az hazudik magának és másnak is, mert idővel rá fog jönni, hogy nem lehet megkerülni a szellemi alaptörvényeket.

Az Étkezésünk változtatása önmagában nem hozhat akkora eredményt, ha ezeket a dolgokat nem vesszük figyelembe, legyen az a legjobb étkezési tanácsadó, akitől tanulunk, ha ő a szellemi dolgokat figyelmen kívül hagyja.

Rudolf Steiner szerint az étkezésünk során az akaratunkhoz szükséges erőket vesszük fel elsősorban .
Tehát ha csak fizikális, ásványi oldalról közelítjük meg az étkezést, akkor megint csak oda jutunk, hogy a leglényegesebbet hagyjuk ki.
A felszívódási zavarok, az allergiák alapja pont ez, mert legelőször nem ott keresünk, ahol kellene.
A karmán determináltsága viszont itt is beleszólhat a dolgokba, ami már megint sokaknak nem biztos, hogy tetszeni fog.
Vannak olyan életek, aminek pont az a lényege, hogy egy betegséggel éljük le, ami pontosan azért szükséges, hogy a gyengeség által nyert felismerések és tapasztalatok révén más konszenzusba helyezzük a viszonyunkat önmagunkkal.
Az életünk nem csak ezen életünk, nem csak ezen megtestesülésünk.
Az életünk sokkal tágabb.
Minél tudatosabban élünk, annál nagyobb lesz bennünk az elfogadás azokkal a nehézségeinkkel szemben, amik eddig bántottak, vagy az elkövetkezőkben bántani fognak.
Ezen írás nem egy szomorú írás, nem egy önmagát elhagyó ember írása, hanem egy olyan emberé, aki ezeket a dolgokat felismerte és ezáltal erősebbé vált(és ha kell, mert elfelejtett valamit, akkor ismét orra bukik).

Szeretettel :
Tibor