rendeződjön

Úgy vélem sokaknak adnék aranyérmet.

Azokért a teljesítményekért, amik nem a publikus szférában történnek és napi szinten erő feletti teljesítményt igényelnek.

Hajlamosak vagyunk elfelejteni ezen nagyságokat, pedig elengedhetetlenül szükséges az elismerés.

Hálás vagyok neked, hogy az életem része vagy, bármilyen helyzetben is találkoztunk, adtunk egymásnak, még akkor is, ha az akkor és ott esetleg nehézségekkel volt teli.

Jó esetben már tanultunk a helyzetből, ha még nem, akkor viszont elindítok egy őszinte, tiszta szándékot a felé, hogy rendeződjön közöttünk a viszony.

Alapvető dolga ez az embernek, hogy rádöbbenjen, semmi sem fontosabb, mint az elengedés, az oldódás, és a megbocsátás.

Ehhez óriási erő és tudatosság kell.

Minden egyes apró lépés felér egy hatalmas eredménnyel, amit tiszta szívből köszönök.

Szeretettel kívánom, hogy érjenek el a lelkedig ezen sorok.
:)
:)
:)

megkoronázva

finom varázs

pótcselekvéseink

Pótcselekvéseinkben elveszik ideális ítélőképességünk.
Minél hosszabb ideig élünk így, annál kevesebb energiánk marad arra, hogy felismerjük életünk ellehetetlenített szakaszait és ebben a kalodában nem tudunk úgy tekinteni magunkra, mint értékes valakire.
A megfelelés egy ideig hasznos és szükséges is, de a szélsőége csak lelket nyomorító, elvesztegetett idő.
Amikor az ember magát nem tiszteli kellő módon, akkor a lelkében lévő üres "tereket" ki kell töltenie valamivel.
Ilyenkor kezdődik el az a folyamat, amiben, ha nincs kellő kontroll, akkor behódolhatunk különböző dolgoknak, személyeknek, amikben, akikben a megoldásunkat véljük meglátni.
Ördögi csapda ez, mert hatványozottan romolhat így a helyzetünk, miközben egyre nagyon energiát kell abba fektetnünk, hogy a külvilág felé bizonyítékot szolgáltassunk "jólétünkről".
Ha megfigyeljük a világot, amiben élünk, akkor nem lesz nehéz felfedezni ezen mintákat, amiből akár már olyan következtetéseket is levonhatunk, amiben felismerjük a látszat mögötti gyengeséget.
De az ítélkezés nem hasznos, ezért is csakis tárgyilagossággal szabad ezen dolgokat megközelítenünk, így védettek maradunk a továbbiakban, de az ítélőképességünk javul.
Lelkünk ideális táplálása a legfontosabb az életünkben, nincs ettől fontosabb.
Ezt csak az értheti meg, akiben felcsillant már a remény arra, hogy az élet értékei nem a külcsínben rejlenek.
Nehéz az út idáig egyébként, de erre felé kell tartania az emberiségnek, ha valami ideálisabbat szeretne elérni a közeljövőben.
Optimista vagyok, de néha pesszimistának tűnhetek, viszont ezen megnyilvánulásom csakis a realitásból fakad, abból az áttekinthető folyamatból, hogy milyen állapotban van az emberek(emberi) lelke(lélek) manapság.
Ennyire nem vágyott még az élet vizére a lelkünk, mint mostanság.
Mégis szomjaztatjuk, elzárjuk előle a forrást.
Különböző szélsőséges ideológiákkal fertőzött vizeket isszuk, aminek következtében az individuális-egységtudatunk nem fejlődik.
Ezért haszontalan ígéretek rabjai leszünk, amik csak látszólag oltják szomjunkat.
A Szellemünkhöz való visszacsatolás nélkül semmire sem megyünk.
Semmilyen pótcselekvés nem pótolhatja ezen visszacsatolást.
Mégis akkora erővel kényszerítenek ezen dolgok, hogy behódolunk nekik folyamatosan.
Ez a harc dúl lelki szinten, aminek felismerése nagyon fontos ahhoz, hogy fejlődni tudjunk.
Ha ezen felismerés fényében elindulunk magunk felé, akkor a pótcselekvéseink kényszerítő hatalma egyre gyengülni fog. De ehhez óriási kitartás kell.
Nem elég a bólogatás, hanem drasztikus lépéseket kell tennünk az életünkben ennek felszámolására.
Tudom, mert megléptem és így a kényszerítő érzéseimre már teljesen más megközelítésből tudok tekinteni.
Kiéheztetni lehet ezt a területet, nem elüldözni.
Ennek fényében kívánok sok szeretettel ideális gondolatokat és szép napot neked.
:)
:)
:)

ui: Sokan lesznek, akik majd nem fognak érteni, sokan csak azt látják benned, hogy teljesen más lettél és ezt sértésnek veszik majd, de ezzel ne törődj, mert a viszonyod javulása magaddal már nem engedheti meg azt, hogy a lelkedet elhanyagold olyan emberek kedvéért, akiknek fogalma nincs arról, mi zajlik a lelkükben és milyen pótcselekvés kényszere alatt élnek.

                                                                              

simogató

érezd a lemenő nap simogató sugarait

                                          

fényreményben 2

-fényreményben-

Néha a lelkünkre nehezedő nyomás mértéke elviselhetetlen, ha összehasonlíthatnánk a testi tünetek okozta fájdalmakkal, akkor több ezer mérföld különbségekről is beszélhetnénk.

Lelkünk műanyag étellel való táplálása eredményezi azon modern kori kétségbeeséseket, amiket stressznek neveztek el, holott ezen magunkon kívüli állapotok nem mások, mint a szellemről való leszakadásaink következményei.

Korunk népbetegsége ez, mert nincs igazi megoldókulcs a magunkra találásra, csak próbálkozások és találgatások a szélsőséges liberális "megvilágosultak" repertoárjaiban.

Persze adott az EGY viszonyítási alap, amihez bármikor visszanyúlhatunk és erőt szerezve magunkhoz térhetünk, de ehhez az atavisztikus, idejemúlt ceremónikus beavatási formulák hatástalanok, amikből manapság annyi van, mint csillag az égen.

Legyen csodás, tudatos napod. :)

                                                                     

mondd...szeretsz?

mi fontos

Mi fontos az életben?
Mindig más, annak függvényében, hogy milyen a viszonyunk magunkkal.
Ennek felismerése csak egy szint után lehetséges, mindenkinél más-más időpontban, de ezen felismerést gyorsíthatja az őszinte, tiszta szándékunk, amivel szeretnénk megismerni magunkat.
Szép és egyben magányos út ez, de mindennél csodálatosabb az a tudat, hogy a legfontosabb dolgot csináljuk az életünkben, amiért végeredményképpen leszülettünk.
Mennyire szép élmény az, amikor észrevesszük a másik félben is, hogy ezen az úton jár és hasonló megélései vannak.
Ilyenkor a közös pontok egyre jobban összetartanak és a bizalom kierősödik.
Ha éreztél már ilyet, akkor te is tudod mennyire gyógyítóak ezek a találkozások.

Mi a fontos az életben?

Mindig más, ezért éppen az, ahogy most viszonyulunk magunkhoz.
Ez a viszony folyamatosan változik, ha törekszünk a megismerésre és megértjük a lemondás és morális változásaink elengedhetetlen szerepét az életünkben.
Önzőségeink szélsőségében juthatunk egyre jobban a középpontunkba, aminek felismerése megint egy sarkalatos pont az életünkben.
Magunk felé megnyílunk, mag-nyílunk.
Egyre nagyobb figyelemmel követjük azon beidegződéseinket, amik ugyanabba a csapdákba akarnak  belekényszeríteni, amikben már sokszor voltunk.
Hatalmas áldás ez, fel sem akarják sokan fogni, mekkora kincs van a birtokunkban, hogy ezt megtehetjük.
Megváltoztatni azt, ami már nem szolgál minket.
Fordítsd le ezt mit jelent.?
Nem jelent mást, mint a MEGVÁLTÁST.
Kell egy viszonyítási alap ahhoz, hogy fejlődjünk, egy biztos pont, amiben megbízhatunk, mint hajdanán(jó esetben, akinek megadatott) a Szüleinkben.
Akinek nincs meg ez a pontja, az elkallódik, az a hullámzó tengeren ténylegesen hánykódik ide-oda és nem érezhet csak ideiglenes biztonságot, ha esetleg eláll a szél és megnyugszik a tenger.
De amikor újabb vihar közeledik, akkor elfog hatalmasodni rajta  a félelem, mert nincs biztonságérzete.
Sok álbiztonság van, amibe kapaszkodhatunk, de a vész esetén ezek nem segítenek, mert igazi alapjai nincsenek.
Számomra a Megváltás ereje mindig jelen van és a szívemben, a lelkemben mindig rátalálok, ha szükségem van bátorításra, szeretetre.
Aki nem ismer nem is tudhatja milyen vagyok, viszont akiben ez a kapcsolat él az Önvalójával egyre szorosabban, az magára ismerhet bennem és én is magamra találok őbenne.
Ennyire egyszerű, mégis hosszú, rögös út vezet ide, aminek megpróbáltatásai fényében egyre nyugodtabbak lehetünk.
A lemondásaink sorsfordító, gyógyító ereje egyre erősebben lesz jelen az életünkben.
Ez a lemondás nem jelent remete életet, vagy aszkéziban eltöltött sok időt.
Csak annyit jelent, hogy a sorsfeladatunkhoz felnövünk és ezáltal belesimulunk az életünkbe, ahol egyre kevesebb a karcoló rész.
Viszont ha meg is sértjük magunkat, az elfogadásunk és rálátásunk ereje a Megváltásnak köszönhetően begyógyítja sebeinket hamarabb.
Ezen gondolataimmal kívánok csodás, tudatos napot, igazi jelenléttel.
:)
:)
:)

ui: MI a fontos neked?
    Jelenleg tényleg ennek elérésétől várod a csodát?

közös

" A magány nem az egyÈnisÈg ereje, hanem gyengesége, hiánya.
Minél autonómabb a figyelmünk, önállóbb az éntudatunk, annál jobban vagyunk képesek résztvenni az ünnepen. Minél inkább saját tudati szokásaink rabjai vagyunk, annál jobban szűkül be figyelmünk az önérzésre, az önzésre, ami fokozza a valódi magányt, ami elől hiába menekülünk politikai pártok és egyletek közösségébe.

A szellemileg szabad ember lehet egyedül, de akkor sem magányos, mert a jelenléti tudat szintje minden ember számára közös. "

Böszörményi László: A tudati gyakorlásról(részlet)                                                                   

mindent

Ez a mondat számomra mindent elmond és mindent módszert felül ír:
Walter Benjamin: "Minden pillanat kapu, amin keresztül beléphet a Megváltó."

számadás

A legfontosabbak egyike az, hogy az elvarratlan szálakat oldjuk, és ne teremtsünk újabb konfliktust(karmát) senkivel.
Mindenki érdeke ez, hogy tudatosuljon bennünk, hogy bármit is teszünk, annak egyszer lesz következménye.
Semmit nem rejthetünk úgy a véka alá, hogy egyszer a nap fénye ne világítaná meg és ne kellene a törlesztést lerónunk.
Nem feltétlenül gyors ez a számadás, de mindenképpen valóságos és idővel kényszerítő.
Embernek lenni ezt jelenti, de semmiképpen nem jelenti azt, hogy gondolkodás nélkül adjunk fel mindent, ami a gyökereinkhez kapcsolódik, ami méltóságot ad. Ezeket megtartva kell az egység felé menni, nem kiiktatva.
Pedig ezt akarják most ránk erőltetni, elfelejteni azt, hogy a család, nemzet alapjai milyen fontosak. Szélsőséges erkölcsirtás van, amit még a fejlődés szerves részének akarnak tekinteni.
Szép reggelt. 

nincs hozzáfűznivalóm

finom

üres

Amikor az üres tűnik telinek, amikor semmitmondó úgy álcázza magát, mintha szavait aranyban mérnék.
Becsapjuk magunkat, amikor már nincs elegendő energiánk arra, hogy rálássunk ezen manipulációkra és hosszabb ideig is kivonhatjuk magunkat a forgalomból, mert egy bűvkörbe kerülünk, ahol másodrendű állampolgárokká válunk(legalább is így hisszük). Ez az állapot már ténylegesen erőtlen, ahol a megoldásunkat a másikban akarjuk keresni.
Mindezt mi csináltuk magunknak, mi egyeztünk bele, mi mentünk e felé szabad akaratból.
Akár többször is beleesünk ugyanazon hibába, mert még mindig nem elég erős a szellemmel való lelki kapcsolatunk.
ha csak a lelki szinten akarunk megoldást találni, addig szinte mindig a másikat okoljuk a jelenlegi , vagy az elmúlt állapotainkért.
Igazán tényleg állatias módon élünk, állatias módon reagálunk.
Egóharcok világát éljük, miközben azt akarjuk láttatni, hogy egységben vagyunk magunkkal és világgal.
Ez a vészjóslóan ambivalens állapot  egyre nagyobb teret hódítva szedi áldozatait.
Értékhiány, gyarlóság dömping.
Negatív sorok ezek?
...
Nem hinném, inkább csak tárgyilagosak.
Minek szépíteni a  dolgokat, ha azzal nem segítünk.
Ha ténylegesen az üres lelkű emberek azok, akiket értékként ajnároz a világ, akkor ott már baj van.
Nagy baj.
De ezen felismerésért is sokat kell tennünk, hogy ténylegesen elszálljon a szemünk elől a homályosító köd, mert a visszahúzó erő annyira erős, hogy nem csoda, ha sokszor visszaesünk.
Ezért is én azt mondom, hogy nem baj, ha néha elcsábít a világ , csak időben térjünk vissza és a józan ítélőképességünket használva vonjuk le a konzekvenciákat.
:)
:)
:)

...na irány fotózni.


                                                                          

mellényúlásaink

A gyógyulásunk útja tényleg kitérőkkel tarkított, ahol mellényúlásaink mértékének függvényében veszítünk életenergiánkból, ami nem feltétlenül látványos, és a regenerálódás is egy ideig adott, de van egy határ, amikortól hatványozottan eldurvulnak a dolgok.
A mérsékelt szakaszban az egó még tombolhat és verheti a mellét és tiltakozhat, hogy ezt ő nem érdemli meg, de a térdre kényszerítés ideje mindenki életében elkövetkezik, ha szeretnénk, ha nem.
Nyughatatlan korban élünk, ahol a türelem hiánya hatalmas árnyékokat vet a lelkünkre( ami hasonlatos egy dohos levegőjű helyiséghez, ahol az oxigén hiánya fojtogató), ami erre nem tud másként felelni, mint kényszerítő tüneteivel megüzeni, ami szükséges.
Nincs apelláta egy idő után, még akkor sem, ha úgy tűnik egyáltalán nem érdemeltük meg azt, ami történt, történik velünk.
Szabadságunk kódja az, hogy felismerjük a világban önmagunkat, ahol ténylegesen testvériesen kell, hogy éljünk, mert minden rákos megnyilvánulásunk a nagy egészet is rombolja.
Ezen gondolataimmal kívánok tudatos, szép napot neked.

                                                                                    

a forma

nyugodj békében Attila

"leszek sehol és mindenütt leszek."

https://www.youtube.com/watch?v=k1jd0ZwAPzo

áldás

Gyermekünk, gyermekeink születése a legszebb dolgok egyike az életünkben.
Minket választottak, velünk akartak élni, a mi gondviselésünk mellett döntöttek.
A leghatalmasabb kincs ez, hálás vagyok azért, hogy felnevelhettem a gyermekeimet.

magunknak

Magunknak hazudni , ezt folyamatosan elleplezni...ez az, amit szinte észre sem akarunk venni, úgy teszünk, mintha ez a dolog nem is létezne.
Valami köd fedi el előttünk azt a felelősséget, amivel ráébredhetnénk ezen baklövés súlyára.
Félünk önmagunk lenni, mert amikor igazán kifejezhetnénk magunkat, akkor visszahúzódunk a csigaházunkba és a régi beidegződéseink szerint cselekszünk.
Felvállalni az érzéseinket, a gondolatainkat, cselekedeteinket manapság veszélyes, legalább is ezt érezzük, holott ennél jobbat soha nem is tehetnénk magunkért.
Legfőképpen ezért vagyunk itt a Földön, hogy erre ráébredjünk, hogy nincs azzal baj, hogy kinyilvánítsuk azt, akik vagyunk.
Szenvedni, nyavalyogni ér, de nem sokáig, mert akkor a másik szélsőségbe eshetünk, de mindenképpen van missziója a bátortalanságnak, félelemnek, kétségbeesésnek, csak ezt fel kell ismerni magunkban és még az sem baj, ha valaki esetleg gyengének tart, vagy bátortalannak.
Mindig is voltak ezek az emberek, akik úgy vélik majd, hogy nem vagy elég pozitív, nem vagy eléggé következetes, sőt egyenesen szánalmasnak találják azt az időszakodat, amikben még ébredezünk és úgy tűnik, csak egy helyben toporgunk.
Nem kell rájuk figyelni, ők még nem érettek ezen életszakasz ideális megfigyelésére, csak arra, hogy ítéleteket hozzanak valakiről, akit egyáltalán nem ismernek, de legfőképpen magukat nem ismerik ezek az emberek.
A nyavalygó szakasz után viszont jön a sokkal stabilabb felismerő szakasz, amiben még nem vagyunk teljesen összeszedettek, de már van egy bizalmi kapcsolatunk magunkkal, ami a félelmünket gyengíti, átalakítja egy élhetőbb érzéssé.
Egy férfi is félhet, egy férfi érezheti magát rosszul, ez nem a férfiasságának a csorbája.
Mégis a világ vaksága azt akarja elhitetni, hogy egy férfi nem lehet gyenge és olyan nőket is "legyártott" az élet, hogy ezek a nők egy kicsit sem tudják elviselni ezen férfiakat, mert számukra ez elfogadhatatlan.
Tisztelet a kivételnek.
Aki igazán érti és érzi már az emberi lélek fejlődésének szakaszait, sarkalatos pontjait, az tisztában van azzal, hogy a lélek fejlődés nem egy leányálom.
Legyen az nő vagy férfi, de egy biztos, aki a tudatosulásra adja a fejét, annak számolnia kell azzal, hogy a talaj eltűnik a lába alól és ténylegesen meg kell mindenért küzdenie.
Akinek még protekcióról szól az élete, az ítélkezni fog, annak a másik cselekedetei soha nem lesznek jók, csak maximum az, akiben az anyagi biztonságát véli felfedezni.
Ezek ösztönszerű dolgok, állatiasak, ahol még az ember egyáltalán nem ismeri magát és állandó sminkben van a külvilág felé.
Nem baj, ha még hazudsz magadnak, nincs ezzel semmi baj, de ha már észrevetted, akkor próbálj változtatni ezen.
A legnagyobb bátorság ezen az úton maradni, a világ felől jövő eltorzult gondolkodás sűrűjében.
Ha esetleg nem tudod, hogyan indulj el, segítek neked.
Kívánom, hogy legyél egyre tudatosabb és ezen gondoltok hatoljanak el a lelkedig.

:)

gyermekáldás

mindig

Mindig a kellő időben találok rá ezen sorokra, amit több, mint 10 éve írtam...
❤️

tavi hangulatok

https://www.youtube.com/watch?v=UABA8xeOZhk

magaddal szemben

Bevallhatod, nem kell szépíteni azt, ami benned van.
Nem kell a világ felé megfelelned, mert egyszer úgyis fel kell ébredned.
Hiába a sok képmutatás, álnokság, mert egyszer minden kiderül.
Minden hajszálunk lajstromba van véve, minden cselekedetünkkel szembesülünk egyszer.
Ne szégyelld a szomorúságodat, a gyengeségedet, ne akarj többnek látszani, mint ami vagy, csak legyél végre TE, legyél Önmagad.
Nem baj, ha nehezek az éjszakáid, nehezek a napjaid, ébredj rá, hogy mindez te érted van, miattad változtak meg a körülményeid.
Most már nincs protekciód, mindent magadnak kell véghez vinned, mert elegendő erőd van a megoldáshoz.
Soha ne bánd a fájdalmas napjaidat, ne búsulj azért, hogy "rossz" döntéseket hoztál.
Csak legyél jelenebben a szent pillanatban.
Itt megbocsájthatsz magadnak.
Ráébredhetsz arra a szentségre, amiivel fel vagy ruházva és bármikor magadhoz ölelheted magadat.
Rossz vagy? Ezt érezted?...semmi baj, hidd el mindenki volt már rossz, mindenki haragudott, gyűlölködött, hazudott, irigykedett, álnok volt.
Aki ezt tagadja magában és a szembesülést halogatja, annak még nem érett meg a lelke arra, hogy olyan felismerésekben legyen része, amitől a békesség és nyugalom ölelje át.
Ne félj, nem vagy egyedül, de még sincs már olyan protekciód, mint esetleg régebben, amikor csak úgy simán ment az életed.
Most már máshogyan mennek a dolgok, mert felnőtt vagy. Megmutathatod magadnak, hogy felnősz magadhoz, az Önvalódhoz, a megváltáshoz, a Szellemedhez.
Rossznak érzed magad néha?
nem baj, az a jó, hogy végre már nem akarsz másnak látszani, mint ami vagy, van benned valami ideális viszonyítási alap, amihez mérten változni szeretnél.
Jó az irány, a vitorlák feszülnek már és jó helyre visz a szél, pontosan oda, ahol a moralitás fővárosa van.
Minél közelebb kerülsz ehhez a helyhez, annál jobban megnyugszol és rájössz, hogy mindig is ide tartottál, ahova Parszifál is igyekezett.
Ne félj az érzéseidtől, bízz abban, hogy tényleg szembesülnöd kell minden rejtett érzéseddel, tulajdonságoddal, mert e nélkül nem fejlődhetünk, nem juthatunk  közelebb önmagunkhoz.
Az hazudik, aki magán kívül látja a rosszat, az nem ismeri önmagát, aki csak jónak állítja be magát és elhatárolódik minden olyat tulajdonságtól, amivel mások előtt rossz fényben tűnhetne fel.
Rengeteg ilyen ember él most a Földön, akinek a legkisebb szándéka nincs arra, hogy elinduljon önmaga felé.
Könnyen felismerhetők ők.
Azonnal kiderül róluk, hogy hol tartanak, mi a legfontosabb nekik.
Ezen gondolataimmal kívánom neked, hogy legyél egyre tudatosabb, ezáltal nyugodtabb és elfogadóbb magaddal szemben és ezáltal a világgal is.

BALATONPARTON
(Nagy László)

Balatonparton
a nádi világban
megbújtam egyszer,
s csodaszépet láttam:
bóbitás nádon
nádiveréb-fészket,
sásbokor alján
kis vizicsibéket.
Vadruca moccant,
topogott a vízre,
barna liléit
vízi útra vitte.
Senki se látta,
csak magam csodáltam,
ott a vízpartján
még sokáig álltam.
Játszott a nádas
széllel és derűvel,
s hazaindultam
nádihegedűvel.

korunk

https://www.youtube.com/watch?v=mmxBoFzdqVI

Élettelenné töpörödött lelki életünket gazdag életnek hazudjuk.
Különböző manipulatív cselekedetekkel élhető szintre sminkeljük magunkat, miközben minden bajaink okát külső körülményeinkben hisszük.
Az egyre sötétülő anyagelvű kultúra tolvajként rabolja el lelkünk még megmaradt értékeit.
Bizonytalanságunk oka ez.
De elegendő egy apró lemondás, egy apró őszinte, tiszta szándék-jelenlét ahhoz, hogy beinduljon valami igazán gyógyító.
Ez az, amit jól a tudatunkba kell vésnünk, hogy mindig merjünk hinni, remélni abban, hogy a lehetőség bennünk van a feloldozáshoz.
Megváltó fény van bennünk, mert az igazi megváltás jogos tulajdonosai vagyunk Krisztus által már.
Felfogta ezt már az emberiség?
Felfogtuk-e azt, hogy nem kell már kővel dobálóznunk, mert  az az idő lejárt?
Megérett-e már a lelkünk az ősbizalomra, ami megengedi a jövőtől és a múlttól való félemeink felülírását?
Merünk-e lemondani valami olyan dologról, vagy élethelyzetről, amihez görcsösen ragaszkodunk?
Tudunk -e adni a szabadidőnkből másoknak gyógyító perceket?
Tudunk-e úgy adni valakinek,, hogy arról mást nem tájékoztatunk, a nyilvánosság igénye nélkül tudunk- e adakozni(akár a semminkből is)?
Fontos kérdések ezek ahhoz, hogy megértsük az embert, megértsük az igazi ember feladatait az önmegismerése útján.
"A Nap szívében talál rá az ember igazi otthonára, végső békességére."
Az igazi oldás, gyógyulás, elrendezés elkezdődött.

érted van

https://www.youtube.com/watch?v=289hrbua7hE

"elkallódni megkerülni
 ez volt egész életem"

Weöres Sándor: Kockajáték

                       

Hát nem erről szól az életünk?
Hányszor elkallódunk?
Hányszor felejtjük el emberi mivoltunkat és ösztönlényként csapódunk ide-oda az életben?

Vannak zenék, amik segítenek, köztük ez a zene is ilyen.
Wagner megélte Önmagát, tudta merre kell mennie az emberiségnek, merre kell elindulnia, zenéjében fejezte ki ezt a lehetőséget, irányt mutatott.
Parszifál élete példaértékű.
Mit keresett?
A Szent Grált, ami nem más, mint a mi alkímiánk, a belső tudatosság felé ívelő utunk, ahol rátalálhatunk Önmagunkra, a biztonságunkra, MAGabiztonságunkra.

De ez az út rögös, nehéz, megpróbáltatásokkal teli.
Visszariadni lehet, meg is tesszük nem egyszer, mert félünk szembe(s)ülni magunkkal.
könnyen kimondjuk azt a mondatot:" Légy önmagad!", "Csak add magadat!", "Valósítsd meg önmagad!".

Annyira elvarázsolódtunk, hogy azt hisszük mindez egyik napról a másikra menni fog.
A legnagyobb tévedés ez, mert igazán  az inkarnációink sorozata pont erről szól és a megnehezített életeink pont ezért állítanak akadályokat elénk, hogy rádöbbenjünk erre a nagy rendre, ezen összefüggésre, aminek alapja a magabiztosságunk elérése.

Számtalanszor elhalasztjuk a lehetőséget, mert sokkal könnyebb úgy élni, hogy szemellenzőt teszünk magunk elé és ámítjuk magunkat a pillanatnyi hedonista életünk mámoraival.
Ilyenkor visszataszítónak tűnhet az az ember, aki segíteni szeretne nekünk a tapasztalataival, példáival, szeretetével, sőt a hasonló zenék még ellenszenvesekké is válhatnak, mert akkora az az ellenállás, hogy inkább visszatérünk a régi, már nem szolgáló beidegződéseinkbe, ahol tovább okoljuk a világot és igazán semerre sem jutunk, csak a nagy ámításba.

Elkallódunk, ahogy Weöres Sándor írta.
De meg is kerülhetünk, meg is találhatjuk magunkat, mert ez a feladatunk, életünk legfontosabb feladata.

Ugye ? :)

Te már tudod. :)

Legyen még itt egy idézet, egy fontos gondolat Babits Mihálytól:

"Tudod hogy érted történnek mindenek
    -mit búsulsz?
 A csillagok örök forgása néked forog
 és hozzád szól, rád tartozik, érted van minden dolog
 a te bűnös lelkedért."