2017. július 20., csütörtök

áldás


Gyermekünk, gyermekeink születése a legszebb dolgok egyike az életünkben.
Minket választottak, velünk akartak élni, a mi gondviselésünk mellett döntöttek.
A leghatalmasabb kincs ez, hálás vagyok azért, hogy felnevelhettem a gyermekeimet.

2017. július 19., szerda

magunknak



Magunknak hazudni , ezt folyamatosan elleplezni...ez az, amit szinte észre sem akarunk venni, úgy teszünk, mintha ez a dolog nem is létezne.
Valami köd fedi el előttünk azt a felelősséget, amivel ráébredhetnénk ezen baklövés súlyára.
Félünk önmagunk lenni, mert amikor igazán kifejezhetnénk magunkat, akkor visszahúzódunk a csigaházunkba és a régi beidegződéseink szerint cselekszünk.
Felvállalni az érzéseinket, a gondolatainkat, cselekedeteinket manapság veszélyes, legalább is ezt érezzük, holott ennél jobbat soha nem is tehetnénk magunkért.
Legfőképpen ezért vagyunk itt a Földön, hogy erre ráébredjünk, hogy nincs azzal baj, hogy kinyilvánítsuk azt, akik vagyunk.
Szenvedni, nyavalyogni ér, de nem sokáig, mert akkor a másik szélsőségbe eshetünk, de mindenképpen van missziója a bátortalanságnak, félelemnek, kétségbeesésnek, csak ezt fel kell ismerni magunkban és még az sem baj, ha valaki esetleg gyengének tart, vagy bátortalannak.
Mindig is voltak ezek az emberek, akik úgy vélik majd, hogy nem vagy elég pozitív, nem vagy eléggé következetes, sőt egyenesen szánalmasnak találják azt az időszakodat, amikben még ébredezünk és úgy tűnik, csak egy helyben toporgunk.
Nem kell rájuk figyelni, ők még nem érettek ezen életszakasz ideális megfigyelésére, csak arra, hogy ítéleteket hozzanak valakiről, akit egyáltalán nem ismernek, de legfőképpen magukat nem ismerik ezek az emberek.
A nyavalygó szakasz után viszont jön a sokkal stabilabb felismerő szakasz, amiben még nem vagyunk teljesen összeszedettek, de már van egy bizalmi kapcsolatunk magunkkal, ami a félelmünket gyengíti, átalakítja egy élhetőbb érzéssé.
Egy férfi is félhet, egy férfi érezheti magát rosszul, ez nem a férfiasságának a csorbája.
Mégis a világ vaksága azt akarja elhitetni, hogy egy férfi nem lehet gyenge és olyan nőket is "legyártott" az élet, hogy ezek a nők egy kicsit sem tudják elviselni ezen férfiakat, mert számukra ez elfogadhatatlan.
Tisztelet a kivételnek.
Aki igazán érti és érzi már az emberi lélek fejlődésének szakaszait, sarkalatos pontjait, az tisztában van azzal, hogy a lélek fejlődés nem egy leányálom.
Legyen az nő vagy férfi, de egy biztos, aki a tudatosulásra adja a fejét, annak számolnia kell azzal, hogy a talaj eltűnik a lába alól és ténylegesen meg kell mindenért küzdenie.
Akinek még protekcióról szól az élete, az ítélkezni fog, annak a másik cselekedetei soha nem lesznek jók, csak maximum az, akiben az anyagi biztonságát véli felfedezni.
Ezek ösztönszerű dolgok, állatiasak, ahol még az ember egyáltalán nem ismeri magát és állandó sminkben van a külvilág felé.
Nem baj, ha még hazudsz magadnak, nincs ezzel semmi baj, de ha már észrevetted, akkor próbálj változtatni ezen.
A legnagyobb bátorság ezen az úton maradni, a világ felől jövő eltorzult gondolkodás sűrűjében.
Ha esetleg nem tudod, hogyan indulj el, segítek neked.

Kívánom, hogy legyél egyre tudatosabb és ezen gondoltok hatoljanak el a lelkedig.

:)

2017. július 16., vasárnap

magaddal szemben





Bevallhatod, nem kell szépíteni azt, ami benned van.
Nem kell a világ felé megfelelned, mert egyszer úgyis fel kell ébredned.
Hiába a sok képmutatás, álnokság, mert egyszer minden kiderül.
Minden hajszálunk lajstromba van véve, minden cselekedetünkkel szembesülünk egyszer.
Ne szégyelld a szomorúságodat, a gyengeségedet, ne akarj többnek látszani, mint ami vagy, csak legyél végre TE, legyél Önmagad.
Nem baj, ha nehezek az éjszakáid, nehezek a napjaid, ébredj rá, hogy mindez te érted van, miattad változtak meg a körülményeid.
Most már nincs protekciód, mindent magadnak kell véghez vinned, mert elegendő erőd van a megoldáshoz.
Soha ne bánd a fájdalmas napjaidat, ne búsulj azért, hogy "rossz" döntéseket hoztál.
Csak legyél jelenebben a szent pillanatban.
Itt megbocsájthatsz magadnak.
Ráébredhetsz arra a szentségre, amiivel fel vagy ruházva és bármikor magadhoz ölelheted magadat.
Rossz vagy? Ezt érezted?...semmi baj, hidd el mindenki volt már rossz, mindenki haragudott, gyűlölködött, hazudott, irigykedett, álnok volt.
Aki ezt tagadja magában és a szembesülést halogatja, annak még nem érett meg a lelke arra, hogy olyan felismerésekben legyen része, amitől a békesség és nyugalom ölelje át.
Ne félj, nem vagy egyedül, de még sincs már olyan protekciód, mint esetleg régebben, amikor csak úgy simán ment az életed.
Most már máshogyan mennek a dolgok, mert felnőtt vagy. Megmutathatod magadnak, hogy felnősz magadhoz, az Önvalódhoz, a megváltáshoz, a Szellemedhez.
Rossznak érzed magad néha?
nem baj, az a jó, hogy végre már nem akarsz másnak látszani, mint ami vagy, van benned valami ideális viszonyítási alap, amihez mérten változni szeretnél.
Jó az irány, a vitorlák feszülnek már és jó helyre visz a szél, pontosan oda, ahol a moralitás fővárosa van.
Minél közelebb kerülsz ehhez a helyhez, annál jobban megnyugszol és rájössz, hogy mindig is ide tartottál, ahova Parszifál is igyekezett.
Ne félj az érzéseidtől, bízz abban, hogy tényleg szembesülnöd kell minden rejtett érzéseddel, tulajdonságoddal, mert e nélkül nem fejlődhetünk, nem juthatunk  közelebb önmagunkhoz.
Az hazudik, aki magán kívül látja a rosszat, az nem ismeri önmagát, aki csak jónak állítja be magát és elhatárolódik minden olyat tulajdonságtól, amivel mások előtt rossz fényben tűnhetne fel.
Rengeteg ilyen ember él most a Földön, akinek a legkisebb szándéka nincs arra, hogy elinduljon önmaga felé.
Könnyen felismerhetők ők.
Azonnal kiderül róluk, hogy hol tartanak, mi a legfontosabb nekik.
Ezen gondolataimmal kívánom neked, hogy legyél egyre tudatosabb, ezáltal nyugodtabb és elfogadóbb magaddal szemben és ezáltal a világgal is.



BALATONPARTON
(Nagy László)

Balatonparton
a nádi világban
megbújtam egyszer,
s csodaszépet láttam:
bóbitás nádon
nádiveréb-fészket,
sásbokor alján
kis vizicsibéket.
Vadruca moccant,
topogott a vízre,
barna liléit
vízi útra vitte.
Senki se látta,
csak magam csodáltam,
ott a vízpartján
még sokáig álltam.
Játszott a nádas
széllel és derűvel,
s hazaindultam
nádihegedűvel.









2017. július 15., szombat

korunk






https://www.youtube.com/watch?v=mmxBoFzdqVI

Élettelenné töpörödött lelki életünket gazdag életnek hazudjuk.
Különböző manipulatív cselekedetekkel élhető szintre sminkeljük magunkat, miközben minden bajaink okát külső körülményeinkben hisszük.
Az egyre sötétülő anyagelvű kultúra tolvajként rabolja el lelkünk még megmaradt értékeit.
Bizonytalanságunk oka ez.
De elegendő egy apró lemondás, egy apró őszinte, tiszta szándék-jelenlét ahhoz, hogy beinduljon valami igazán gyógyító.
Ez az, amit jól a tudatunkba kell vésnünk, hogy mindig merjünk hinni, remélni abban, hogy a lehetőség bennünk van a feloldozáshoz.
Megváltó fény van bennünk, mert az igazi megváltás jogos tulajdonosai vagyunk Krisztus által már.
Felfogta ezt már az emberiség?
Felfogtuk-e azt, hogy nem kell már kővel dobálóznunk, mert  az az idő lejárt?
Megérett-e már a lelkünk az ősbizalomra, ami megengedi a jövőtől és a múlttól való félemeink felülírását?
Merünk-e lemondani valami olyan dologról, vagy élethelyzetről, amihez görcsösen ragaszkodunk?
Tudunk -e adni a szabadidőnkből másoknak gyógyító perceket?
Tudunk-e úgy adni valakinek,, hogy arról mást nem tájékoztatunk, a nyilvánosság igénye nélkül tudunk- e adakozni(akár a semminkből is)?
Fontos kérdések ezek ahhoz, hogy megértsük az embert, megértsük az igazi ember feladatait az önmegismerése útján.
"A Nap szívében talál rá az ember igazi otthonára, végső békességére."
Az igazi oldás, gyógyulás, elrendezés elkezdődött.

2017. július 12., szerda

érted van



https://www.youtube.com/watch?v=289hrbua7hE

"elkallódni megkerülni
 ez volt egész életem"

Weöres Sándor: Kockajáték

                       

Hát nem erről szól az életünk?
Hányszor elkallódunk?
Hányszor felejtjük el emberi mivoltunkat és ösztönlényként csapódunk ide-oda az életben?

Vannak zenék, amik segítenek, köztük ez a zene is ilyen.
Wagner megélte Önmagát, tudta merre kell mennie az emberiségnek, merre kell elindulnia, zenéjében fejezte ki ezt a lehetőséget, irányt mutatott.
Parszifál élete példaértékű.
Mit keresett?
A Szent Grált, ami nem más, mint a mi alkímiánk, a belső tudatosság felé ívelő utunk, ahol rátalálhatunk Önmagunkra, a biztonságunkra, MAGabiztonságunkra.

De ez az út rögös, nehéz, megpróbáltatásokkal teli.
Visszariadni lehet, meg is tesszük nem egyszer, mert félünk szembe(s)ülni magunkkal.
könnyen kimondjuk azt a mondatot:" Légy önmagad!", "Csak add magadat!", "Valósítsd meg önmagad!".

Annyira elvarázsolódtunk, hogy azt hisszük mindez egyik napról a másikra menni fog.
A legnagyobb tévedés ez, mert igazán  az inkarnációink sorozata pont erről szól és a megnehezített életeink pont ezért állítanak akadályokat elénk, hogy rádöbbenjünk erre a nagy rendre, ezen összefüggésre, aminek alapja a magabiztosságunk elérése.

Számtalanszor elhalasztjuk a lehetőséget, mert sokkal könnyebb úgy élni, hogy szemellenzőt teszünk magunk elé és ámítjuk magunkat a pillanatnyi hedonista életünk mámoraival.
Ilyenkor visszataszítónak tűnhet az az ember, aki segíteni szeretne nekünk a tapasztalataival, példáival, szeretetével, sőt a hasonló zenék még ellenszenvesekké is válhatnak, mert akkora az az ellenállás, hogy inkább visszatérünk a régi, már nem szolgáló beidegződéseinkbe, ahol tovább okoljuk a világot és igazán semerre sem jutunk, csak a nagy ámításba.

Elkallódunk, ahogy Weöres Sándor írta.
De meg is kerülhetünk, meg is találhatjuk magunkat, mert ez a feladatunk, életünk legfontosabb feladata.


Ugye ? :)

Te már tudod. :)

Legyen még itt egy idézet, egy fontos gondolat Babits Mihálytól:

"Tudod hogy érted történnek mindenek
    -mit búsulsz?
 A csillagok örök forgása néked forog
 és hozzád szól, rád tartozik, érted van minden dolog
 a te bűnös lelkedért."








Goethe

Kedvenc idézetem egyike:

"Kicsit több békesség, jóság, szelídség,
Kevesebb viszály, irigység,
Kicsit több igazság úton-útfélen,
Kicsit több segítség bajban-veszélyben,
Kicsit több "mi" és kevesebb "én",
Kicsit több erő, remény,
És sokkal több virág az élet útjára -
Mert a sírokon már hiába."

Johann Wolfgang von Goethe


2017. július 11., kedd

21

Isten éltessen drága Kislányom!
3x7 év, most lettél felnőtt, igazán ez a felnőtt kor kezdete.
Nagyon szeretlek.
























2017. július 10., hétfő

szembe(s)ülünk

"Egyetlen pillanata a magánynak, az önismeretnek, mikor legyőzted a hiúságot, többet adott neked is, az emberi világnak is, mint minden mutatvány, mellyel a világ előtt illegetted magad.
Egyetlen mozdulata az alázatnak nagyobb hőstett, mint minden mohó produkció, melyet az emberek megtapsolnak. Gondolj erre, míg nem késő."
~Márai Sándor~

Ebben a pár mondatban minden benne van.
Az önfényezés mámorának kábító ereje nagyon erősen tereli el az embert az igazi sorsfordító magánytól(igazán egyedülléttől), de egyszer ha már máshogy nem megy, akár kényszerítve is, de szembesülnünk kell magunkkal.