magunknak

Magunknak hazudni , ezt folyamatosan elleplezni...ez az, amit szinte észre sem akarunk venni, úgy teszünk, mintha ez a dolog nem is létezne.
Valami köd fedi el előttünk azt a felelősséget, amivel ráébredhetnénk ezen baklövés súlyára.
Félünk önmagunk lenni, mert amikor igazán kifejezhetnénk magunkat, akkor visszahúzódunk a csigaházunkba és a régi beidegződéseink szerint cselekszünk.
Felvállalni az érzéseinket, a gondolatainkat, cselekedeteinket manapság veszélyes, legalább is ezt érezzük, holott ennél jobbat soha nem is tehetnénk magunkért.
Legfőképpen ezért vagyunk itt a Földön, hogy erre ráébredjünk, hogy nincs azzal baj, hogy kinyilvánítsuk azt, akik vagyunk.
Szenvedni, nyavalyogni ér, de nem sokáig, mert akkor a másik szélsőségbe eshetünk, de mindenképpen van missziója a bátortalanságnak, félelemnek, kétségbeesésnek, csak ezt fel kell ismerni magunkban és még az sem baj, ha valaki esetleg gyengének tart, vagy bátortalannak.
Mindig is voltak ezek az emberek, akik úgy vélik majd, hogy nem vagy elég pozitív, nem vagy eléggé következetes, sőt egyenesen szánalmasnak találják azt az időszakodat, amikben még ébredezünk és úgy tűnik, csak egy helyben toporgunk.
Nem kell rájuk figyelni, ők még nem érettek ezen életszakasz ideális megfigyelésére, csak arra, hogy ítéleteket hozzanak valakiről, akit egyáltalán nem ismernek, de legfőképpen magukat nem ismerik ezek az emberek.
A nyavalygó szakasz után viszont jön a sokkal stabilabb felismerő szakasz, amiben még nem vagyunk teljesen összeszedettek, de már van egy bizalmi kapcsolatunk magunkkal, ami a félelmünket gyengíti, átalakítja egy élhetőbb érzéssé.
Egy férfi is félhet, egy férfi érezheti magát rosszul, ez nem a férfiasságának a csorbája.
Mégis a világ vaksága azt akarja elhitetni, hogy egy férfi nem lehet gyenge és olyan nőket is "legyártott" az élet, hogy ezek a nők egy kicsit sem tudják elviselni ezen férfiakat, mert számukra ez elfogadhatatlan.
Tisztelet a kivételnek.
Aki igazán érti és érzi már az emberi lélek fejlődésének szakaszait, sarkalatos pontjait, az tisztában van azzal, hogy a lélek fejlődés nem egy leányálom.
Legyen az nő vagy férfi, de egy biztos, aki a tudatosulásra adja a fejét, annak számolnia kell azzal, hogy a talaj eltűnik a lába alól és ténylegesen meg kell mindenért küzdenie.
Akinek még protekcióról szól az élete, az ítélkezni fog, annak a másik cselekedetei soha nem lesznek jók, csak maximum az, akiben az anyagi biztonságát véli felfedezni.
Ezek ösztönszerű dolgok, állatiasak, ahol még az ember egyáltalán nem ismeri magát és állandó sminkben van a külvilág felé.
Nem baj, ha még hazudsz magadnak, nincs ezzel semmi baj, de ha már észrevetted, akkor próbálj változtatni ezen.
A legnagyobb bátorság ezen az úton maradni, a világ felől jövő eltorzult gondolkodás sűrűjében.
Ha esetleg nem tudod, hogyan indulj el, segítek neked.
Kívánom, hogy legyél egyre tudatosabb és ezen gondoltok hatoljanak el a lelkedig.

:)