Egész éjszaka fájt a derekam.
A fizikális okát tudom ...a lelki okát még keresem.
Van sejtésem, de amikor itt kell lennie megtudom.
Nem vagyok egy nyavajgós fajta, de éjszaka nyavajogtam.
Annyira elegem volt már sok mindenből, a francnak kell itt állandóan szenvedni.
Persze megpróbáltam a fájdalmaimat üzenetként tudatosítani, de nem mindig ment.
Úgy gondolom, hogy sok mindent megteszek azért, hogy egészséges maradhassak.
Odafigyelek magamra.
Napi szinten tornázom és a Természetet is rendszeresen látogatom.
Egészségesen( a helyzethez képest) táplálkozom.
Lelki, szellemi oldalamat is művelem.
De úgy látszik hiba csúszott a számításaimba, mert mégis van egy két tünet, ami még nem akarja, hogy jól érezzem magam.
Sebaj...még élek.
Ma reggelre arra ébredtem, hogy még mindig fáj a derekam, úgy gondoltam éjszaka, hogy reggelre elmúlik.
De még mindig itt van.
Az erre való figyelésem sok energiámat emészt fel.
Ha van valami fájdalmam akkor tudatosul bennem az is, hogy van két Gyermekem, akik velem élnek. Ha nincs fájdalmam, akkor kevésbé tűnik fel.
Reggelre ennek függvényében nagyon haragudtam a sorsra, hogy ezzel a feladattal koronázott meg.
Sok szépsége van a Gyermek nevelésnek...elismerem, de most nagyon nem akartam ebben a szerepben tündökölni.
Talán a Férfiak többsége nem tudja(tisztelet a kivételnek), milyen feladat reggel "összerakni" a két Gyereket.
De akár egyet is.
Húúú...nem is beszélve kettőnél többről.
Ma reggel nagyon felidegesítettek.
Az a legkellemetlenebb, amikor tudatosan ébresztgeti az ember már jó ideje őket és a legkisebb jelét sem adják annak, hogy kikelnének az ágyból.
Ha meg ki is keltek az ágyból mindig van olyan dolog, ami nem stimmel.
A Fiam ma reggel pakolt be...annak ellenére, hogy megbeszéltük, hogy mindig előző napon teszi ezt meg.
A Lányom szokásos divat hóbortja ma úgy leszívta az energiámat, hogy csak na...van még tanulni valóm az elfogadás terén.
A mostani hajdivat egyszerűen kikerget a világból, holott tényleg nagyon szabad gondolkodású vagyok. De amikor az egészségben látom a hátrányát, akkor nagyon határozott vagyok, ennek ellenére úgy hordja a haját, hogy az arca egyik fele totálisan el van takarva.
Tudom...mondták már sokan...ez egy ilyen korszak...én sem voltam különb...de mégis, aki benne van a dologban nehezen emészti ezt meg.
Amúgy most már jobban vagyok, hogy az iskolában vannak.
Sokan mondják, hogy egy Nőnek nehezebb, mert nem tud annyira határozott lenni a Gyermekeivel.
Én meg azt mondom , hogy férfiként sem egyszerű.
Lehet, hogy erőteljesebb a hangom, de egy idő után ezt is természetes lesz nekik, amit simán nem hallanak meg.
Éppen tegnap beszélgettem egy ismerősömmel, aki arról panaszkodott, hogy a Gyermeke meg sem látogatja és semmi tiszteletét nem teszi felé.
Erre én azt mondtam nagy könnyedén, hogy ne legyél elvárással a Gyermekeid fel, már külön élnek.
Igazán tényleg megváltoztak a szerepek.
Annyira másak ezek a kisgyermekek, mint mi voltunk és a Szüleink gyermekkorukban.
Ezt a hatalmas szakadékot nagyon nehéz sokszor áthidalni. Szegény
Anyám annyira nehezen értette meg ezt.
Ugyanazokat a módszereket akarta a Gyermekeimre alkalmazni, amit velem.
Sokszor bevillant az, hogy amikor az asztalnál ültünk és hangoztatta, "ez az ebéd, nincs válogatás, ezt meg kell enni!".
Na, ezek a mondatok már egyáltalán nem hatnak a Gyerekeimre és amikor jobban erőlteti, akkor még mélyebb szakadék keletkezik kettőjük között.
Egyszer Anyám azt mondta Balázsnak, hogy üljél le és egyél, mert enned kell.
Erre Balázs azt mondta, hogy nem éhes. Anyám azt válaszolta, hogy de bizony éhes vagy , éhesnek kell lenned.
Balázs nyugodtan így szólt..."Mama te ne tudhatod, hogy éhes vagyok, azt csak én érezhetem.".
Ezek után az Anyám még mindig nem fogta fel, hogy nincs már értelme tovább erőszakolni.
Mindig azzal hadakozik, hogy ő már 50 véve így csinálja és ebből ő már nem tágít.
Ő már nem tud változni.
Szóval néha nagyon elegem van ebből az anyai szerepből.
Férfi vagyok, amióta elváltunk nagyon sok szépségét és hátrányát megtapasztaltam ennek a dolognak.
Mondjuk azt semmiért nem adnám, amikor a Gyermekeim odabújnak hozzám és azt mondják, hogy mennyire szeretnek.
Csak ami azután következik az sokszor nem azt tükrözi, hogy szeretnének:-).
Nem vagyok egy panaszkodó fajta, de most jól esett kiírni ezeket a dolgokat.
Talán a derék fájásom is enyhül.
AZ AMI VAGY, JUTALMAD ÉS EGYBEN BÜNTETÉSED AZÉRT, AMI VAGY...no, akkor nincs is okom panaszra!:)))
izi (Tibor)
Egész éjszaka fájt a derekam.
A fizikális okát tudom ...a lelki okát még keresem.
Van sejtésem, de amikor itt kell lennie megtudom.
Nem vagyok egy nyavajgós fajta, de éjszaka nyavajogtam.
Annyira elegem volt már sok mindenből, a francnak kell itt állandóan szenvedni.
Persze megpróbáltam a fájdalmaimat üzenetként tudatosítani, de nem mindig ment.
Úgy gondolom, hogy sok mindent megteszek azért, hogy egészséges maradhassak.
Odafigyelek magamra.
Napi szinten tornázom és a Természetet is rendszeresen látogatom.
Egészségesen( a helyzethez képest) táplálkozom.
Lelki, szellemi oldalamat is művelem.
De úgy látszik hiba csúszott a számításaimba, mert mégis van egy két tünet, ami még nem akarja, hogy jól érezzem magam.
Sebaj...még élek.
Ma reggelre arra ébredtem, hogy még mindig fáj a derekam, úgy gondoltam éjszaka, hogy reggelre elmúlik.
De még mindig itt van.
Az erre való figyelésem sok energiámat emészt fel.
Ha van valami fájdalmam akkor tudatosul bennem az is, hogy van két Gyermekem, akik velem élnek. Ha nincs fájdalmam, akkor kevésbé tűnik fel.
Reggelre ennek függvényében nagyon haragudtam a sorsra, hogy ezzel a feladattal koronázott meg.
Sok szépsége van a Gyermek nevelésnek...elismerem, de most nagyon nem akartam ebben a szerepben tündökölni.
Talán a Férfiak többsége nem tudja(tisztelet a kivételnek), milyen feladat reggel "összerakni" a két Gyereket.
De akár egyet is.
Húúú...nem is beszélve kettőnél többről.
Ma reggel nagyon felidegesítettek.
Az a legkellemetlenebb, amikor tudatosan ébresztgeti az ember már jó ideje őket és a legkisebb jelét sem adják annak, hogy kikelnének az ágyból.
Ha meg ki is keltek az ágyból mindig van olyan dolog, ami nem stimmel.
A Fiam ma reggel pakolt be...annak ellenére, hogy megbeszéltük, hogy mindig előző napon teszi ezt meg.
A Lányom szokásos divat hóbortja ma úgy leszívta az energiámat, hogy csak na...van még tanulni valóm az elfogadás terén.
A mostani hajdivat egyszerűen kikerget a világból, holott tényleg nagyon szabad gondolkodású vagyok. De amikor az egészségben látom a hátrányát, akkor nagyon határozott vagyok, ennek ellenére úgy hordja a haját, hogy az arca egyik fele totálisan el van takarva.
Tudom...mondták már sokan...ez egy ilyen korszak...én sem voltam különb...de mégis, aki benne van a dologban nehezen emészti ezt meg.
Amúgy most már jobban vagyok, hogy az iskolában vannak.
Sokan mondják, hogy egy Nőnek nehezebb, mert nem tud annyira határozott lenni a Gyermekeivel.
Én meg azt mondom , hogy férfiként sem egyszerű.
Lehet, hogy erőteljesebb a hangom, de egy idő után ezt is természetes lesz nekik, amit simán nem hallanak meg.
Éppen tegnap beszélgettem egy ismerősömmel, aki arról panaszkodott, hogy a Gyermeke meg sem látogatja és semmi tiszteletét nem teszi felé.
Erre én azt mondtam nagy könnyedén, hogy ne legyél elvárással a Gyermekeid fel, már külön élnek.
Igazán tényleg megváltoztak a szerepek.
Annyira másak ezek a kisgyermekek, mint mi voltunk és a Szüleink gyermekkorukban.
Ezt a hatalmas szakadékot nagyon nehéz sokszor áthidalni. Szegény
Anyám annyira nehezen értette meg ezt.
Ugyanazokat a módszereket akarta a Gyermekeimre alkalmazni, amit velem.
Sokszor bevillant az, hogy amikor az asztalnál ültünk és hangoztatta, "ez az ebéd, nincs válogatás, ezt meg kell enni!".
Na, ezek a mondatok már egyáltalán nem hatnak a Gyerekeimre és amikor jobban erőlteti, akkor még mélyebb szakadék keletkezik kettőjük között.
Egyszer Anyám azt mondta Balázsnak, hogy üljél le és egyél, mert enned kell.
Erre Balázs azt mondta, hogy nem éhes. Anyám azt válaszolta, hogy de bizony éhes vagy , éhesnek kell lenned.
Balázs nyugodtan így szólt..."Mama te ne tudhatod, hogy éhes vagyok, azt csak én érezhetem.".
Ezek után az Anyám még mindig nem fogta fel, hogy nincs már értelme tovább erőszakolni.
Mindig azzal hadakozik, hogy ő már 50 véve így csinálja és ebből ő már nem tágít.
Ő már nem tud változni.
Szóval néha nagyon elegem van ebből az anyai szerepből.
Férfi vagyok, amióta elváltunk nagyon sok szépségét és hátrányát megtapasztaltam ennek a dolognak.
Mondjuk azt semmiért nem adnám, amikor a Gyermekeim odabújnak hozzám és azt mondják, hogy mennyire szeretnek.
Csak ami azután következik az sokszor nem azt tükrözi, hogy szeretnének:-).
Nem vagyok egy panaszkodó fajta, de most jól esett kiírni ezeket a dolgokat.
Talán a derék fájásom is enyhül.
AZ AMI VAGY, JUTALMAD ÉS EGYBEN BÜNTETÉSED AZÉRT, AMI VAGY...no, akkor nincs is okom panaszra!:)))
izi (Tibor)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése