2019. május 9., csütörtök

--kiegyensúlyozott--

Nehéz kiegyensúlyozni magunkat ebben a világban.
"kötéltáncainkat ropjuk" minden nap.
Ha szellemi szemeinkkel látnánk magunkat, azt láthatnánk, hogy folyamatosan kibillenünk az egyensúlyunkból, jó esetben a kötélen maradunk, de nagyon sokszor már zuhanunk és a nagy pofonjaink idején éppen földet érünk.
Gőgösségünkben azt hittük, hogy tökéletes akrobaták vagyunk és az az erő, ami a megváltoztatásunkhoz kell, az alapból a miénk volt és azzal mindig is rendelkezett az emberiség. Ez a mérhetetlen felsőbbrendűség eredményezte azt, hogy az emberek minden változásukat maguknak tulajdonítják, elfelejtve azon hierarchiát, aminek szerves része az emberiség.
Most itt tartunk, a bajaink ebbe a mostba egyre csak torlódnak, felhalmozódnak. Ez a hatalmas nyomás érződik az emberek lelkében, mert még mindig nem értették meg a legfontosabbat. Ezt a nyomást, ezt a pressziót, ezt a de-pressziót mégis el szeretnék mesterségesen nyomni, hogy újra garázdálkodhassanak, kihívva maguk ellen sorsukat.
Minden reggel egy újabb lehetőségünk van a felébredésre, méghozzá egy olyan felébredésre, ahol a kötéltáncunk tényleg a legnagyobb jelenlétről és összpontosításról szól, ahol a következő lépésünkben jelenlét van csak, ami nem más, minta tiszta szeretet, ami nem egy naív , hiszékeny valami, hanem pont az igazi önvalónk, ami tényleg ballanszot hoz ránk, a Megváltás révén.
Ez a lelki higiénia.
E nélkül egyre csak esünk, egyre csak ütjük-vágjuk magunkat a földetérésünkkor. Persze az első tudatosságunknál is leeshetünk még és fájhat is, de az már egy tudatosabb esés lesz, egy tudatosabb mozdulat. Tudatos, szép napot kívánok neked.

Nincsenek megjegyzések: