érték

(Sajnos nem lehet együtt hallgatni a zenét és olvasni, de ha lehet nyissátok meg külön ablakban a         youtubeon. Ez a címe: The Two Towers soundtrack-08-Evenstar )

 https://www.youtube.com/watch?v=im5CIpMFo4Q&list=RDThlpgf27E8I


Értékeink.
Biztonságos gyermekkorom volt.
Ugyan sokszor éreztem azt, hogy mi lesz, ha nem lesznek már szüleim, de ennek ellenére azt mondhatom, hogy így utólag is visszatekintve hálát adok a sorsnak, hogy ilyen környezetbe születhettem.
Bíztam a szüleimben, bíztam abban, amit mondanak, elhittem, hogy nem érhet baj soha engem, mert ők megvédenek,
Szép, megnyugtató érzés most is erre gondolni.
Fel sem fogtam akkor még azt, hogy vannak olyan családok, ahol a hűtőben esetleg kevesebb élelmiszer van, mint a miénkben.
Egy burokban éltem, egy óvó, szerető burokban.
Olyan elképzeléseim voltak a világról, hogy minden emberben azonos érzések vannak, alapból nem éreznek késztetést arra, hogy a másikat bántsák, kihasználják.
Az első igazi szerelmem nem messze lakott tőlem.
Őszinte, tiszta érzéseim egyértelműen elhitették velem, hogy ő sem érezhet mást irántam.
Emlékszem, hogy annyira vártam azt a pillanatot, amikor felkapcsolta a villanyt és én az ablakunkból láthattam a körvonalait, amikor behúzta a függönyt.
Szép emlékek.
Amikor iskolába kerültem nem nagyon értettem a lényegét, hogy miért is vagyok ott. Biztos beszéltek nekem erről sokszor, de úgy éreztem magam, hogy én bizony nem szívesen járok oda.
Ott kezdtem először igazán megérezni azt, hogy az élet nem feltétlenül tejfel. A kis burkom egyre jobban védtelenné vált, egyre jobban megéreztem azt, hogy az emberek egytől-egyig nagyon mások.
Alapból egy békítőszándék mindig jelen volt bennem.
Barátilag közeledtem azokhoz is, akik ellenségesen viselkedtek velem, ami külső szemmel lehet, hogy gyengeségnek tűnhetett.
Amikor bántani szerettek volna, nem engedtem meg nekik, mert nem haragudtam rájuk.
Ez sokakat meglepett és ezért sok embert sikerült megszelídítenem, akikkel a mai napig is köszönőviszonyban maradtunk.
Volt akkor bennem valami, amit szép fokozatosan elveszítettem, vagy talán csak elfelejtettem, mert ezen tulajdonságomat elég nehezen tudom a mostani életszakaszomban aktiválni.
Persze néha sikerül, de vannak olyan élethelyzetek, amikor szinte lehetetlennek tűnik az, hogy úgy tekintsek másra, hogy meglássam benne a közöset, ami megengedi, hogy ráébredjek  arra, hogy senkitől nem várhatom el, hogy változzon, mert csakis nekem van lehetőségem a viszonyomat megváltoztatni felé és ezáltal a hozzáállásom békét hoz a lelkembe.  Később arra is van esély, hogy ő is másként lásson engem ezáltal.
Ami gyermekkoromban természetes reakcióm volt, az a felnőtt koromra berozsdásodott.
Egy biztos, ami egyszer az enyém volt, az felszínre is hozható.
E felől nincs kétségem.
Tudatában vagyok annak, hogy ez mennyire fontos dolog, mert e nélkül az ember halott.
E nélkül az ember csak a különbözőséget láthatja, a szétválasztottság hatalmas táborát erősíti.
Jelenleg egy olyan világban élünk, ahol az immoralitás hódit teret.
Észrevétlenül behálózta a lelkünket, a hazugság térhódítása olyannyira erős, hogy szinte természetessé vált.
Korrupt világunkat hamis, álszent mondatokkal, cselekedetekkel "mossuk tisztára", ami látszólagosan tényleg biztonságos képet is festhet.
Agymosásunk végterméke az a morálmentes élet, amiben száműztük a fizikális ásványi világ mögötti szellemet, ahol a hedonista életmódunk anyagi dolgok birtoklásába fogódzkodik.
Lehet így is élni, mindenkinek van választási lehetősége, hogy mi az érték, értékes számára.
Nem egyszerű dolgok ezek, főleg azért sem, mert minden ember más lelkiállapotban él, más a viszonya önmagához.
Éppen ezért csakis úgy tudunk viszonyulni a világhoz, a másik emberhez(felebarátunkhoz), amilyen viszonyunk van magunkkal.
Létjogosult minden.Van egy idő, amíg mindent meg lehet tenni úgymond büntetlenül.
De senki ne ringassa magát abba a tévhitbe, hogy a tetteinkért nem vagyunk felelősek, ha azt esetleg titokban cselekedte és úgy vélte, hogy ez már a múlté, nyoma sincs.
Mindennek van nyoma.
Következménye is.
Egy morális és immorális cselekedetnek is, persze a különbségről nem hiszem hogy beszélnem kellene, mert ezt minden ember jól tudja ott legbelül, csak úgy képzeli, hogy ő az egyetlen, akit ezen egyetemes törvények nem érintenek.
A kor emberének jelenleg hatalmas lelki csatát kell megvívnia önmagáért.
Nem biztos, hogy sokaknak ez a szó szimpatikus, hogy "megvívni".
Pedig ebben a nagy technikai világban a legnehezebb morálisnak maradni.
Napi szinten szembesülünk azzal, hogy döntenünk kell.
Meditálunk, imádkozunk, yogázunk, családállításon veszünk részt, oldásra járunk, pszichológust keresünk fel, sőt pszichiátert is,..stb , de a végeredmény nem stabil(a legtöbb esetben csak egy ámítás, egy önbecsapás).
A lelkek fáznak.
A lelkek melegségre vágynak.
Ott legbelül érzik azt, hogy itt igazán semmi sincs rendben, mégis egyszerűbb elhinni azt, hogy majd csak megváltozik ez a világ magától,
A sejtjeink elektromos vezetők.
Az elektromágneses tér hatósugarában minden egyes emberi sejtek alapból finom rezgése megváltozik, a wifi(és társai, amik azéles szögű hullámokat szórják szét az atmoszférába és az indukció révén belenyomják rezgésmintáikat az idegrendszerünkbe)gyengíti az étertestünket, másnéven az élettesünket, amitől vitálisak, életerősek lehetünk.
Csoda, hogy egyre több a fáradt ember?
Egyáltalán nem csoda ez, csak következmény.
Az emberek többsége ebben a szennyezett világban éli le az életét.
Súlyos szavak?
Lehet, de igazak, annak ellenére is, hogy a propaganda elhitette az emberiséggel, hogy van egy biztonságos határérték, ami alatt ezen hullámok nem károsak.
A legelkeserítőbb ebben az, hogy a biztonsági határérték, ami 28 V/m, ami a tudódok szerint még nem okoz biológiai károsodást, az humbug.
2005 -ben  Svájcban a környezetért az erdőkért és a mezőgazdaságért felelős szövetségi hivatal (BUWAL) készített egy jelentést az "elektroszmog a környezetben" címmel, amiben egyértelműen kimondja azt, hogy jóval a biztonságosnak mondott határérték alatt is fellépnek a sugárzásnak biológiai hatásai. Azt is mondja, hogy jelenleg a tudomány nem tudja meghatározni azt, hogy ez a biológiai hatás mennyire káros.
Ez egy valóságos, hivatalos vélemény. Nem összeesküvés elmélet, holmi koholmány.
Az emberi organizmusra gyakorolt állandó károsító hatás egyértelműen bizonyított.
Az agyunk és az idegrendszerünk állandó terhelés alatt van ezáltal. Az idegeink természetes finom folyamatai zavartak lesznek, de ez a hatás még annyira nem erős, hogy maradandó biológiai károsodás jöjjön létre, Folyamatos küzdelem folyik a helyreállításért naponta, az immunrendszerünk keményen dolgozik.
Ha nem is lép fel maradandó biológiai károsodás, de más szinten, a gondolkodás szintjén, ha állandóan ilyen hatás alatt van, akkor bizony nem tud zavarmentesen gondolkodni.
Tehát akkor káros, vagy sem? Fontos az, hogy zavarmentesen tudjunk gondolkodni?
Fontos az, hogy spirituális gondolkodásunk szellemi fejlődésünket támogassa?
Mennyire lényeges ez?
Vagy elég az, hogy hamis illúziókat kergessünk és spirituális egónkat az egekbe szárnyalva a mellünket verjük, hogy mi már megvilágosultunk és senki nem mondja meg nekünk, hogy mit csináljunk...mert minden úgy jó, ahogy van és a kerülő útjaink is Rómába vezetnek.
Igen, ez is egy alternatíva, de de eljön annak is az ideje, hogy az ember a csoportlélekbe hullik-e vissza, vagy megmarad mint indivídum, de mégis egységtudatúan.
Fontos ez?
Vagy az a fontos, hogy beledugjuk a fejünket a földbe és nagy ívben letojjuk ezen dolgokat és a felületen szemlélődve áltatjuk továbbra is magunkat, hogy majd csak megoldja az élet valahogy a dolgokat, ebben felesleges morális változást végrehajtanunk...melyik a hiábavalóság?
Döntsd el.
Számomra nagyon fontos, hogy gyakorlatias módon éljek ezen a földön, miközben a  gondolkodásommal a szellemi fejlődésemet is támogatom(ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy nem csinálok baklövéseket, amiket tudomásul veszek és tovább lépek )...nem csak ezen föld polgárai vagyunk , hanem szellemi, lelki lények vagyunk inkább.
Viszonyítanunk kell, mert az Eredet az egyetlen ideális viszonyítási alap. Ehhez viszonyítva minden kitérő út, amit úgy mondanak, hogy az is Rómába vezet, egy önámítási időszak. Amíg a viszonyítási alapokat  mindenki saját maga határozhatja meg, addig soha nem lesz rend, nem lesz rendszer, csak SZABADOSSÁG, ami teljes ellentéte a Szabadságnak. Korunk szabadossága vezet mindig tévútra, amiről beszélhetünk úgy is, hogy ez a tanulópénzünk befizetésének az ideje. Jó sokat fizettünk már eddig.

A szellemi táplálékunk minősége a lelkünk nyugalmának alapja, ami kihat fizikális egészségünkre.
Nem mindegy, hogy hosszabb távon esetleg már kevesebbszer kell segítséget kérnünk, mert a lélekjelenlétünk ereje ideális biztonságot ad, magabiztosságot.

Az önzetlen szeretet kialakítása az egyetlen módja annak, hogy ezen hatásokat kivédjük.
A moralitás kifejlesztése elengedhetetlen ehhez.
Az önmagunkért mondott imák, meditációk, amik az önfejlesztésünket tűzik ki célul, szinte magánügynek számítanak, ezzel meg akarunk szerezni magunknak valamit. Azonban létezik egy másik út is, ami az önfejlesztéstől eltérő, egészen új, más lényegiségű.
Ez a munka nem önmagunkért történik, az összes belső munka kivétel nélkül másokért történik.
Semmit sem magunkért teszünk, hanem azért, hogy mások juthassanak egy magasabb tudáshoz.
Viszont ezt az utat csak csoportok követhetik.
A csoport minden egyes tagja nem magáért, hanem a másikért, másokért dolgozik.
Az egyén munkáját más élvezi.
Az egyén, amit kap, azt mástól kapja.
Ilyen esetben az éteri erők erősödnek.
Krisztus éteri erőként, éteri lényként jelen van.
Ez az az erő, amit semmilyen elektromágneses tér nem tud gyengíteni.
" Ez az ősprincípiuma minden igazi közösségnek."

Az erő így megsokszorozódik.
Az önzetlen szeretet nem kapcsolódik egy adott személyhez.
Ha egy 12 fős csoportban a tagok csak önmagukért dolgoznak( az értékskálán a belső erejük tegyük fel , hogy 2 es), akkor az erő kevés,(12 x2=24), viszont, ha mind a 12 tag a másikért önzetlenül dolgozik, akkor a csoport ereje kettő a tizenkettediken, ami egyenlő 4096 -al.
Persze ez mindig attól függ, hogy az ember az önzetlenség milyen fokán áll.

Az önzetlen szeretet igazi teremtőerő.
Ezen csoportokban az egyén(indivídum)nem veszik el, sőt, amikor másokért dolgozunk, az áldozatból fakadó erő valami nagyobbat hoz létre, középen összpontosulva, fókuszálódva, valami létrejön közöttük, ami nagyobb az egyének számától, de mégis elválaszthatatlan tőlük.
Sőt az individuális"én" meg is erősödik.
Egy csónakban evező két ember ha nem csak arra koncentrál, hogy a célba érjenek, és nem csak arra, hogy egyszerre evezzenek...hanem arra is, hogy ezt önzetlen szeretetből tegyék( a másikért), akkor akkor valami sokkal nagyobb történik, mintha ha ezt utálattal(akár ez is előfordulhat) tennék meg, csak a saját érdekeiket figyelembe véve.

Az második esetben mindkét evezős a szívében magányos.
És az első esetben?

Szeretettel:
Tibor