merkúr-jupiter

" A sorsom és én egy vagyok"   Rudolf Steiner

Sorsunk mindig konfrontál a legváratlanabb helyzetekkel, emberekkel.
Néha ez úgy tűnhet, hogy mi ezt már nem tudjuk elviselni, mert annyira nehéz a súly a vállunkon, hogy beleroskadunk.
Ezek a nehéz helyzeteink nem csak szenvedések, hanem felszólítások arra, hogy döntsünk.
Ilyenkor jön az a kérdés, hogy honnan tudjuk meg azt, hogy mi a helyes döntés?
Mindenkiben ott van a lehetőség arra, hogy felismerje a karma(karmája) tanító szándékát ezen eseményekben, ezen emberekkel való találkozásban.
A karma transzcendens logikával rendelkezik, ami ténylegesen szinte átláthatatlan, hogy az adott pillanatban miért történnek úgy a dolgok, amit esetleg mi nagyon nem szeretnénk (mégis számunkra a legjobb helyzet, amiről nem is tudunk).
Két féle élet létezik, mind a kettő tanító szándékkal olyan, amilyen.
Az egyikben már alapból jóléttel szembesülünk és szinte minden adott, nyugalom, kész megoldások vannak.
A másikban már a születéstől kezdve a nehézségek, a váratlan gyilkos élethelyzetek tömkelege van jelen.
Az első esetben idővel megjelenik a hirtelen fricska, ami felbomlasztja azt a biztonságot, ami ezidáig a legnagyobb nyugalmat adta. Ezek az első jelek arra, hogy az eddig hozott megoldásaink nem feltétlenül jók, a jelenlegire és egyre jobban ösztönözve leszünk arra, hogy mi magunk , saját erőből előkerítsük az újat, az újabbat.
Ilyenkor van az, hogy az addigi emberek kezdenek lemorzsolódni, mert a mi megoldásunk már kezd ellenkezni az övéikkel.
Ez a konfrontálódás nem egy egyszerű feladat, ezek a legnehezebb idők, amikor szembe kell néznünk a rokonokkal, barátokkal, ismerősökkel és egyre inkább észrevenni a karmánk lelkünkre gyakorolt tanító szándékát.
Minden ember aki jelen van az életünkben a kellő időben a kellő érzéseket hozhatják elő belőlünk, hogy szembesüljünk azzal, hogy milyen is a viszonyunk magunkhoz, mert csakis ettől a viszonytól, viszonyból származhat lelki emelkedés, vagy éppen lelki alászállás..
Éppen ezért lehetséges az, hogy egy rossz élethelyzetből még rosszabbul jövünk ki, mert nem vesszük észre a lényegét, azt a kölcsönös üzenetet egymásnak, ami arról szól, hogy mi éppen azért vagyunk jelen és azért vitatkozunk, hogy ne a legrosszabbat hozzuk ki egymásból, hanem a legjobbat. Nem egyszer estem ebbe a "hibába". Néha az érzés, ami ehhez a helyzethez, emberhez tartozik, arra akar felszólítani, hogy gyűlöletben, haragban, indulatban maradjak és azt érezzem, hogy ez a megoldás.
Ez a lelki érettségünk fokától függ és talán erre mondták azt régen, hogy okos enged, szamár szenved.
De meg ne tévesszen minket itt az, hogy "okos", mert önmagában az intellektus(Merkúr) nem elég ehhez, hanem az is lényeges, hogy szintetizálni tudjuk-e a dolgokat, össze tudjuk -e hangolni az eseményeket, fel tudjuk-e ismerni az üzenetet, látjuk- e a nagy képet, a rendezettséget ebben a látszólagos rendetlenségben?
Felismerjük-e lényegest a lényegtelennel szemben?

Ezt nevezzük tisztánlátásnak(Jupiter).
Ez a képességünk  egyre jobban felfakad belőlünk, ha a szándékaink egyre tisztábbak, őszintébbek a morális változásunk felé.
De nem sürgethetünk semmit, nem várhatjuk el azonnal azt, hogy mindenre rá fogunk látni azonnal, mert ez egy olyan munka, amihez kitartás és idő kell. A türelmetlenségünk a legnagyobb gát magunkkal szemben.
Éppen ezért az intelligencia foka teljesen független attól, hogy éppen milyen útvesztőbe kerültünk, mert  az intelligens emberek éppúgy csapdába kerülnek, mint a gyenge intellektusúak.

A lelkünk fejlődésének nagy akadályait ténylegesen úgy tekinthetjük, mint a fejlődésünk mérföldköveit.
Persze ebben a nagy megpróbáltatásokban nem feltétlenül vesszük észre a lényeget, ilyenkor elidőzünk, a tájékozódó képességünket elveszítjük. Ebben nem egy ember, legfőképpen Nő volt a segítőm ezen életemben.
Kellő módon (nem tudatosan) a felé terelt(és én engedtem), ahol a káosz urai már tárt karokkal vártak.
Nem sajnálom ezen időt, a lelkiállapotom jelenlegi állása szerint jó viszonyban vagyok velük(ami nem jelenti azt, hogy fizikálisan is találkoztunk és ezt vele tudatosítottam).
Furcsa így visszatekinteni ezen kalandos, néha félelmetesen abnormális élethelyzeteimre.
De a lényeg az, hogy a sorsom és én egyek vagyunk.  :)