zabolátlan

Zabolátlan ösztöneink...kényszeres villámreakcióink.

Ez jellemző a ma emberére.
Pedig úgy gondoljuk, hogy különbek vagyunk az állatoknál...PEDIG nem.

Addig, amíg a kielégítetlenségünkből csapongunk a kielégült állapotunkba, amíg a farkasétvágyunkból eljutunk a telezabáltság állapotunkba...addig egyáltalán nincs különbség az ember és az állat között.

Szélsőségeinket gondoljuk középutunknak.
Ez a legnagyobb csapda.

Hol az Aranymetszet, amiből kiindulva már nem kényszerítő erejű semmi?
Hol az Aranymetszet, amiből kiindulva megzabolázott érzéseink már nem betegítenek?

Ebbe a középpontba mindenki csak a legnagyobb őszinteséggel juthat el...őszintén magunkba fordulni, ami nem egyszerű tudom.

De ez az út van csak, ami begyógyítja a sebeinket.

Szeretettel.

Tibor


ui...az igazi szerelem az Aranymetszésben van.