nehéz

Reggel megértettem valamit, amit eddig is valahol tudtam, de most ezekkel a gondolatokkal ébredtem.
Megint megéltem azon szélsőségemet, amiben eltávolodtam attól a szellemi minőségtől, ami ideális esetben írásra ösztönöz és adja az ihletet.
Számomra nagyon fontos, hogy írjak.
A kommunikáció ezen forrása szép lassan beleivódott az életembe.
Eleinte furcsálltam is ezt, hogy honnan van ez bennem, de idővel nem csodálkoztam már rajta, hagytam, hogy jöjjön.

Ma reggelre ismét megfogalmazódott bennem az, hogy mennyire blokkoló az, ha az ember naphosszat a számítógép előtt ül, este nem alszik el időben, nem iszik elég folyadékot, a másikban meglátja a rosszat, hanyagolja a meditációt, az imát, nem jár ki a természetbe.

Ez kihat mindenre.
Ez a rendszertelenség leviszi az energiaszintünket.
Innentől kezdve már nincs lehetőségünk megtapasztalni a kellemest, a jót.
Minden olyan dolog, amit nem szeretünk elindul felénk.
Egyre jobban azt érezhetjük, hogy ez az élet nem a miénk, és a szegény én aspektusunkban önmagunkat tudattalanul sajnálva vonszoljuk a testünket.
Ebben az állapotunkban eljuthatunk odáig, hogy teljesen magunkon kívül leszünk, ahol a tudatosságunk a béka segge alá kerül.
Nincs kontroll a cselekedeteink, gondolataink, érzéseinken.

Ezen állapotunkban nem számíthatunk magunkra, megoldásunkat elkezdjük kint keresni.
Ez a legnagyobb csapda amiben az emberiség él jelenleg.

Magunkon kívül lenni nem jelent mást, mint önmagunkban már nem bízni és ezért egy külső segítségre szorulunk.

Ezen külső támaszok vannak bőséggel, de semelyik nem fog stabilan mellettünk maradni, mert egyszer el kell engednünk, csalódnunk kell bennük.

Az önmagunkkal való viszonyunk javítása adhat csak megoldást mindenben.
Aki magában bízik, annak nincs szüksége külső támaszra, annak mindig van egy bizodalma a szívében, ezért is lesz önmaga.

Két erő létezik, az egyik önmagunk felé segít, a másik önmagunktól eltávolít.
Ezen erők jelen vannak, ha hisszük, ha nem.

Minél kevesebbet szeretnénk megtudni magunkról, minél jobban elhagyjuk magunkat, annál nagyobb erővel dominál bennünk azon erő(ellenerő), ami kétségek közé rángat.

A reklámok nem véletlenül olyan népszerűek, mert valami olyannal kecsegtetnek, ami valami olyasmit ígér, hogy ha a birtokunkba kerül az a dolog, akkor az életünk rendes kerékvágásba kerül.
A sok magán kívül élő embert simán be lehet ezzel csapni, a mézesmadzagot elhúzva az orruk előtt.
Belemennek a játékba és pár nap múlva még mélyebb depresszióba esve sajnálják magukat, mert igazán csak esetleg egy-két napig lettek boldogak...ezek a pótcselekvések a civilizált világunk szerves részévé váltak.
Vásárolunk, költekezünk és egy darabig letudtuk a dolgokat és struccpolitikánkban élve halunk.

Minden olyan dolog, ami eltávolított a természettől rombolólag hat ránk, testileg, lelkileg.

El lehet bagatellizálni ezen dolgokat, lehet rajta mosolyogni, de idővel a testünk jelezni fogja(betegséggel), hogy nem jó úton haladunk.

A szellemi útmutatások bezárulnak(az objektívek), ha nem tiszteljük magunkat.
Ez azzal is jár, hogy minden olyan dolog, ami szubjektív megtalál minket, amiből egy darabig úgy érezhetjük, hogy jobban vagyunk, de hosszabb távon semmit nem segít rajtunk.

A ceremonikus beavatások ideje lejárt, mégis nagy divat jelenleg.
Ezek azért ilyen népszerűek, mert igazán nem kell érte tenni semmit.
Mégis olyan dolgokat ígérnek, ami kecsegtető, ha elvégezzük, ha a beavatást megkapjuk.

De ebbe nem megyek bele mélyen, mert több oldalt tudnék írni, ezért is csak annyiban maradok, hogy nem árt önmagunkba nézni és felismerni, hogy csak mi magunk segíthetünk magunkon az által, ha teszünk is valamit magunkért.

Ez a változat a nehezebb.
De minden, amit ebben a beavatásban megéltünk a miénk marad. Stabilan.
Minél több ilyen tapasztalásunk van, annál hamarabb vesszük észre azt, hogy megint egy csapdában vagyunk és azért mutatja az életünk a nem szép oldalát.
A lényeg a tudatosságon van, azon, hogy a legmélyebb pillanatunkban felismerjük, hogy csak mi magunk segíthetünk magunkon.

Amikor erre rádöbbenünk, akkor már emelkedünk is.
Ez egy nagyon fontos lépés, mert innentől kezdve adja majd magát a dolog tovább.

Meg kell tanulnunk bízni magunkban.
Ha megtanultunk, akkor már nem kérdezzük meg, hogy mi következik, csak hagyjuk, hogy a jelen pillanat emeljen fel a megoldásunkig.

Szeretettel,
Tibor