2011. március 23., szerda

szerves

Extra gyorsasággal pörögnek az események körülöttem és bennem is.
Felismeréseimen már nem is csodálkozom, mert egyre tisztábban végig tudom követni az életutam, ami eddig sem fukarkodott a történésekkel...és az azt követő döbbenéseim sem maradtak el.
Emlékszem mindig úgy éreztem, hogy valami fekete bárány vagyok, aki nem érti meg, hogy miért kell fölösleges dolgokat csinálniuk az embereknek és bennem alapból ott volt a tiltakozás, ami később tudatossággá változott.

Amit akkor nem éltem meg valami kellemesen, az most már egyáltalán nem bánt.
Elfogadtam magam olyannak, amilyen vagyok.

Mindig is tudtam, hogy nem vagyok bekategorizálható.
Mégis a világ azt szeretné, hogy minden és mindenki kategorizálható legyen.

Mire jó ez, ha nem arra, hogy ne tudjunk kibontakozni...ne tudjunk önMAGunk lenni, ami persze együtt jár azzal is, hogy egészségesekké válhatnánk.
Bármennyire is akarják elhitetni, hogy mindent megtesznek az egészségünkkért, ha a legalapvetőbb dolgot nem látják át.

Mi is ez?

Az, hogy mindenki Isten( Teremtő...mindenki fogalmazzon úgy, ahogy éli) egy-egy aspektusa.
Van, aki karmikusan leblokkol egy egyszerű dologtól, amíg a másik embernek ez egyáltalán nem nehéz.
Van, aki a jobb agyféltekéjét használja intenzívebben és van, aki a bal oldalit.
Ez is egy óriási differencia, ami abban mutatkozik meg, hogy valaki könnyedén számol és a másik meg nagy nehézségek árán tud csak kiszámolni egy feladatot.

Mégis már gyermekkorunkban elindul egy féle rangsorolás.

Én teljesen hülye voltam matematikából.
Mégis erőltették belém(nem a szüleim)...ami nagy feszültséget okozott bennem.
Összehasonlítottam magam azzal, aki jó volt matematikából és ezért én kisebb rendűnek éreztem magam.
Így megy ez manapság is az iskolában(tisztelet a kivételnek).

Volt egy tanárnő(matematika), aki ötödikes koromban kiállított az osztály elé és azt mondta, "fiam, te vagy a legbutább ember a földön".

És én ezt el is hittem sokáig.

Nehéz volt ezt feloldani magamban, még mindig megvannak a nyomai, de ég és Föld már az önmagamhoz való viszonyom, a tiszteletem magam felé.

Nagyon oda kell figyelnünk, mit mondunk a gyerekenek.

Nem szabadna így tanítani, ahogy manapság teszik.

Géppé változtatják a Gyermekek finom lelkét.

Alexandra Lányom szinte csak tanul...ebből áll a napja, gondolom nem mondtam újat ezzel senkinek.
Van, amikor hajnalban kel, hogy nehogy rossz jegyet hozzon haza...mégis besikeredik egyszer -kétszer a nem jó jegy.
Ilyenkor bántja nagyon a dolog.
A természetbe nem jön már ki velünk, csak nagyon ritkán...viszont, ha kijön, utána mindig felszabadultan érünk haza.
Ilyenkor megérinti Őt is az élet, ahogy minket.

Milyen élete van a mostani diákoknak?

Szerintem nem nevezhető életnek ez, csak inkább elgépiesedésnek...amit lassan tényleg úgy adagolnak be a köztudatba, hogy ez természetes.

Nem ihatnak a gyerekek óra közben.

A legalapvetőbb dologban korlátozzák Őket...és azzal is, hogy ki kell várniuk az óra végét, hogy ha pisilniük kell.

Sablonba akarják zárni a gyerekeket.

Egy olyan sablonba, ahol az egészség csak illúzió, és ahol a gyógyszerek lassan olyanok lesznek, mint az étel.

folyt. köv.

Nincsenek megjegyzések: