nem ismerjük magunkat

"...vajon pusztán az a tény, hogy valakit megpróbáltatás ér, egyértelmű-e a fejlődéssel? Nem! Az a kérdés, hogyan foglal állást az ember a megpróbáltatással szemben. Előfordul, hogy valaki a rossz által átmenetileg még rosszabb lesz, mígnem addig veri a Sors, hogy vé­gül javulnia kell. Minden megpróbáltatás tulajdonképpen útvesztő az ember számára, mert szilárd lelki alap kell ahhoz, hogy a megpróbáltatást helyesen viselje el. Ehhez foly­tonosan tudatosítani kell, hogy az élet és a világ tulajdonképpen színdarab az egyes em­ber számára, amelyben pont azt játsszák, amire neki lelki reakció szempontjából szüksé­ge van. Nem az a lényeg, hogy adott pillanatban vagy évben, vagy inkarnációban mi tör­ténik vele életsorsban, hiszen mi ez mind az örökkévalósághoz képest. Ellenben a lényeg az, hogy a Maya, a káprázat világában hogyan manifesztálja magát, hogyan foglal állást..."
Dubravszky László: Okkult útvesztők



Alacsonyabb énem negatív hajlamai szüntelenül dolgoznak bennem.
A bosszúvágy, irigység minden pillanatban a megbocsátásom ellen dolgozik, pontosabban a valódi megbocsátásom ellen, mert sokszor éreztem én azt, hogy már nem haragszom, de rá kellett jönnöm, hogy bizony még nagyon távol állok a valódi megbocsátástól.
Nem kis út az, amíg rádöbbentem saját kis "segítő"hazugságaimra, amik folyamatosan védő burokba tartva megóvtak az életeim során magamra aggatott karmikus terheim meglátásától, azoktól a számomra másokban utált dolgoktól, ami bennem is jelen van, csak szépen jól elbújtatva.
Minden ilyen élethelyzet csakis azért valósulhatott meg, mert egy dologra szerette volna felhívni a figyelmemet. Arra, hogy jól nézzek magamba.
Egóm sikerhajszolásában számtalan esetben nem vette tudomásul a magasabb énem intő jeleit, éppen ezért hamis illúziókba burkolózva, (mintha ténylegesen el lehetne rejteni magam és a világ elől rejtett dolgaimat, mintha nem lenne megszámlálva az összes hajszálam odafent) elodázta a szembesülést.
Nem szeret szembe(s)ülni magával az egóm, a magasabb énemmel.
Mindent megtesz, hogy megmaradjon a jól bevált módszereinél, ahol az elismerést folyamatosan bezsebelheti, mert valahonnan szüksége van energiára.
Ezt a módszert nagyon sokan követik, becsapva magukat, mert a világ jelenleg ezt diktálja.
Néha elhangzik felületesen az, hogy "légy önmagad"..."ismerd meg önmagad".
De igazán ezen felszólítások igazi mélységekig nem  hatolnak le, csak a felületen maradva elhitetik, hogy mi már igazán megismertük magunkat és  nincs is már több dolgunk magunkkal, csak mással.
Irány a másik meggyógyítása!...közben semmit nem tudunk magunkról.
Nem ismerjük magunkat.
Úgy akarjuk ismerni magunkat csak, ami tetszik nekünk, ami másban csúnya, az nem mi vagyunk, az bennünk még lehetőségként sincs meg, mert az elkülönülés és elválasztottság illúziója pókhálójával bekebelezett minket.

Teljes pillanatokat! :)

(egyébként jól vagyok! :D)

Tibor

merkúr-jupiter

" A sorsom és én egy vagyok"   Rudolf Steiner

Sorsunk mindig konfrontál a legváratlanabb helyzetekkel, emberekkel.
Néha ez úgy tűnhet, hogy mi ezt már nem tudjuk elviselni, mert annyira nehéz a súly a vállunkon, hogy beleroskadunk.
Ezek a nehéz helyzeteink nem csak szenvedések, hanem felszólítások arra, hogy döntsünk.
Ilyenkor jön az a kérdés, hogy honnan tudjuk meg azt, hogy mi a helyes döntés?
Mindenkiben ott van a lehetőség arra, hogy felismerje a karma(karmája) tanító szándékát ezen eseményekben, ezen emberekkel való találkozásban.
A karma transzcendens logikával rendelkezik, ami ténylegesen szinte átláthatatlan, hogy az adott pillanatban miért történnek úgy a dolgok, amit esetleg mi nagyon nem szeretnénk (mégis számunkra a legjobb helyzet, amiről nem is tudunk).
Két féle élet létezik, mind a kettő tanító szándékkal olyan, amilyen.
Az egyikben már alapból jóléttel szembesülünk és szinte minden adott, nyugalom, kész megoldások vannak.
A másikban már a születéstől kezdve a nehézségek, a váratlan gyilkos élethelyzetek tömkelege van jelen.
Az első esetben idővel megjelenik a hirtelen fricska, ami felbomlasztja azt a biztonságot, ami ezidáig a legnagyobb nyugalmat adta. Ezek az első jelek arra, hogy az eddig hozott megoldásaink nem feltétlenül jók, a jelenlegire és egyre jobban ösztönözve leszünk arra, hogy mi magunk , saját erőből előkerítsük az újat, az újabbat.
Ilyenkor van az, hogy az addigi emberek kezdenek lemorzsolódni, mert a mi megoldásunk már kezd ellenkezni az övéikkel.
Ez a konfrontálódás nem egy egyszerű feladat, ezek a legnehezebb idők, amikor szembe kell néznünk a rokonokkal, barátokkal, ismerősökkel és egyre inkább észrevenni a karmánk lelkünkre gyakorolt tanító szándékát.
Minden ember aki jelen van az életünkben a kellő időben a kellő érzéseket hozhatják elő belőlünk, hogy szembesüljünk azzal, hogy milyen is a viszonyunk magunkhoz, mert csakis ettől a viszonytól, viszonyból származhat lelki emelkedés, vagy éppen lelki alászállás..
Éppen ezért lehetséges az, hogy egy rossz élethelyzetből még rosszabbul jövünk ki, mert nem vesszük észre a lényegét, azt a kölcsönös üzenetet egymásnak, ami arról szól, hogy mi éppen azért vagyunk jelen és azért vitatkozunk, hogy ne a legrosszabbat hozzuk ki egymásból, hanem a legjobbat. Nem egyszer estem ebbe a "hibába". Néha az érzés, ami ehhez a helyzethez, emberhez tartozik, arra akar felszólítani, hogy gyűlöletben, haragban, indulatban maradjak és azt érezzem, hogy ez a megoldás.
Ez a lelki érettségünk fokától függ és talán erre mondták azt régen, hogy okos enged, szamár szenved.
De meg ne tévesszen minket itt az, hogy "okos", mert önmagában az intellektus(Merkúr) nem elég ehhez, hanem az is lényeges, hogy szintetizálni tudjuk-e a dolgokat, össze tudjuk -e hangolni az eseményeket, fel tudjuk-e ismerni az üzenetet, látjuk- e a nagy képet, a rendezettséget ebben a látszólagos rendetlenségben?
Felismerjük-e lényegest a lényegtelennel szemben?

Ezt nevezzük tisztánlátásnak(Jupiter).
Ez a képességünk  egyre jobban felfakad belőlünk, ha a szándékaink egyre tisztábbak, őszintébbek a morális változásunk felé.
De nem sürgethetünk semmit, nem várhatjuk el azonnal azt, hogy mindenre rá fogunk látni azonnal, mert ez egy olyan munka, amihez kitartás és idő kell. A türelmetlenségünk a legnagyobb gát magunkkal szemben.
Éppen ezért az intelligencia foka teljesen független attól, hogy éppen milyen útvesztőbe kerültünk, mert  az intelligens emberek éppúgy csapdába kerülnek, mint a gyenge intellektusúak.

A lelkünk fejlődésének nagy akadályait ténylegesen úgy tekinthetjük, mint a fejlődésünk mérföldköveit.
Persze ebben a nagy megpróbáltatásokban nem feltétlenül vesszük észre a lényeget, ilyenkor elidőzünk, a tájékozódó képességünket elveszítjük. Ebben nem egy ember, legfőképpen Nő volt a segítőm ezen életemben.
Kellő módon (nem tudatosan) a felé terelt(és én engedtem), ahol a káosz urai már tárt karokkal vártak.
Nem sajnálom ezen időt, a lelkiállapotom jelenlegi állása szerint jó viszonyban vagyok velük(ami nem jelenti azt, hogy fizikálisan is találkoztunk és ezt vele tudatosítottam).
Furcsa így visszatekinteni ezen kalandos, néha félelmetesen abnormális élethelyzeteimre.
De a lényeg az, hogy a sorsom és én egyek vagyunk.  :)

paradicsommal töltött gabonafasírt

sült avokadó

A képre kattintva kinagyíthatod

Színesítve az étkezési szokásom repertoárját elkészítettem életem első sült avokádóját, ami meglepő módon csodálatosan finom lett.
Tegnap ötlött fel a gondolat, hogy talán így is el lehet készíteni, ma reggel megvalósult.
Mindenkinek ajánlani tudom, mert  ez egy megint egy újabb különleges íz, teljesen más, mint nyersen.
A nyers sóskalevél enyhe savanyúsága különösen passzol hozzá.

tapasztalás igazgyöngyei

http://youtu.be/EgdOs5-3VWQ

Nehéz idők voltak, de már végre érzem a felszabadulás hozta éltető energiákat is. A tapasztalás igazgyöngyeit a lelkem biztonságban megőrizve bármikor megtekintheti.
Nincs is ettől nagyobb kincsem, semmi sem múlja felül azon nehéz időszakaimat, amikor egyedül szembesültem magammal és csak magamra számíthattam.
A megbocsájtás, az elfogadás ereje gyógyítólag hatott minden sejtemre, ezért is az egészséges, ideális kommunikáció köztük megszüntette azon blokkjaimat, amitől elnehezülve azt hittem, hogy már nincs megoldás.Pedig van, mindig is volt, de azt fel kell fakasztani, fel kellett fakasztanom, hogy újra éljek. Szeretlek benneteket! :)

a mai kísérletezésem eredménye

sült zeller(fokhagymás)

A zeller először kevés olajon pirítva, azután egy kicsit felöntve vízzel, nagyon finom puhára, mégis ropogósra sült.

Fokhagymával, sóval ízesítettem csak.

Tettem bele pár szelet gyömbért is, és spenótot és paradicsomot pároltam hozzá.

Nyers rukkolával, spenóttal díszítettem.

A zeller annyira finom, teljesen más ízű, mint alapból. :)

nem fájdalommentes

Foto : Gilbert Garcin

Mások és a világ sorsa felé érzett felelősségérzetem kivetnivalót hagy maga után.
Belső életem tudatos megismerése, feltárása, megtisztítása ugyan nem fájdalommentes feladat, de ezen fájdalmaim, szembesüléseim értetik, éreztetik meg velem azt, hogy mennyire egymásra vagyunk utalva.
Múlt életeink hozománya lehet jó esetben az is, hogy az együttérzés már alapból  élőn, szeretőn, a kellő szilárdsággal és lágysággal enged közeledni embertársainkhoz.
Viszont ezen tulajdonságunk hiánya sok tanulságos pillanattal fűszerezheti meg az életünket, szembesítve azzal, hogy e nélkül semmire sem mehetünk, csak látszólagosan haladunk, ahogy a világ ezt be akarja nekünk bizonyítani, persze hiábavalóan.
Minél hamarabb rájövünk erre, annál jobban ráeszmélünk arra csodálatos rendre, ami a színfalak mögött megmutatkozik és arra is, hogy a mindenkori szellemi segítség csak arra vár, hogy kifejezzük feléjük tudatos felismerésünket.
Senkitől nincs elvárva a tökéletesség, senkitől nem várják el, hogy mindig tudatosan éljen a gondolataival, érzésit kontrollálva, ami a cselekedeteit szabályozza.
E felé csak tiszta, őszinte szándékunkkal közelíthetünk és néha-néha megérezhetjük milyen felszabadító érzés ebben a lelkiállapotban lenni, ahol nem kényszerít az állati ösztönünk determinált összeláncolása.
Itt a gondolataink függetlenek az érzéseinktől, az érzéseink a cselekedeteinktől, pontosabban mi választjuk meg mi következzen. Persze egy meghatározott intervallumon belül, a jelenlegi lelki állapotunkhoz mérten.
Soha ne mond, hogy soha, mert vannak olyan élethelyzetek, amikor legnagyobb tiltakozásunk ellenére is a felé terel a sors, hogy változtassunk meg olyan dolgokat az életünkben, amihez foggal-körömmel ragaszkodunk(még akkor is, ha az az egészséges életmódunkat támogatta, ez egy paradoxon)mert ezáltal döbbenhetünk rá együttérzésbeli hiányosságainkra.
Ez sem fájdalommentes, de nagyon hasznos.
Alázatra tanít.
Alázatra, amire nagy szükségem van, nagy szükségünk van.

önző énem

Földi életutam szellemi gerincét néha felismerve, felelősségérzetem egyre többször világít önző énem szánalmas cselekedeteire.
De azért nem haragszom rá. :)

finomak

újra és újra

A sorsomhoz való hűségem az erősségem.
Kibúvóim mellékútja idővel figyelmen kívül már nem hagyható  figyelmeztetőjeleivel figyelmeztet. Persze figyelmen kívül is hagyhatom, de ezt már a lelkem nem finom üzenettel köszöni meg.
Többször tapasztaltam, mégis képes vagyok ugyanabba a gödörbe beleesni, mert a giccses körítések fénykáprázatai hedonizmusom gyökereit ébresztgetve elkápráztatnak. Újra és újra. :)

gondolatom

Amikor néha elárvulok, akkor észreveszem, hogy a legnagyobb biztonság odabent van...ott legbelül.
És ez olyan megnyugtató.

érték

(Sajnos nem lehet együtt hallgatni a zenét és olvasni, de ha lehet nyissátok meg külön ablakban a         youtubeon. Ez a címe: The Two Towers soundtrack-08-Evenstar )

 https://www.youtube.com/watch?v=im5CIpMFo4Q&list=RDThlpgf27E8I


Értékeink.
Biztonságos gyermekkorom volt.
Ugyan sokszor éreztem azt, hogy mi lesz, ha nem lesznek már szüleim, de ennek ellenére azt mondhatom, hogy így utólag is visszatekintve hálát adok a sorsnak, hogy ilyen környezetbe születhettem.
Bíztam a szüleimben, bíztam abban, amit mondanak, elhittem, hogy nem érhet baj soha engem, mert ők megvédenek,
Szép, megnyugtató érzés most is erre gondolni.
Fel sem fogtam akkor még azt, hogy vannak olyan családok, ahol a hűtőben esetleg kevesebb élelmiszer van, mint a miénkben.
Egy burokban éltem, egy óvó, szerető burokban.
Olyan elképzeléseim voltak a világról, hogy minden emberben azonos érzések vannak, alapból nem éreznek késztetést arra, hogy a másikat bántsák, kihasználják.
Az első igazi szerelmem nem messze lakott tőlem.
Őszinte, tiszta érzéseim egyértelműen elhitették velem, hogy ő sem érezhet mást irántam.
Emlékszem, hogy annyira vártam azt a pillanatot, amikor felkapcsolta a villanyt és én az ablakunkból láthattam a körvonalait, amikor behúzta a függönyt.
Szép emlékek.
Amikor iskolába kerültem nem nagyon értettem a lényegét, hogy miért is vagyok ott. Biztos beszéltek nekem erről sokszor, de úgy éreztem magam, hogy én bizony nem szívesen járok oda.
Ott kezdtem először igazán megérezni azt, hogy az élet nem feltétlenül tejfel. A kis burkom egyre jobban védtelenné vált, egyre jobban megéreztem azt, hogy az emberek egytől-egyig nagyon mások.
Alapból egy békítőszándék mindig jelen volt bennem.
Barátilag közeledtem azokhoz is, akik ellenségesen viselkedtek velem, ami külső szemmel lehet, hogy gyengeségnek tűnhetett.
Amikor bántani szerettek volna, nem engedtem meg nekik, mert nem haragudtam rájuk.
Ez sokakat meglepett és ezért sok embert sikerült megszelídítenem, akikkel a mai napig is köszönőviszonyban maradtunk.
Volt akkor bennem valami, amit szép fokozatosan elveszítettem, vagy talán csak elfelejtettem, mert ezen tulajdonságomat elég nehezen tudom a mostani életszakaszomban aktiválni.
Persze néha sikerül, de vannak olyan élethelyzetek, amikor szinte lehetetlennek tűnik az, hogy úgy tekintsek másra, hogy meglássam benne a közöset, ami megengedi, hogy ráébredjek  arra, hogy senkitől nem várhatom el, hogy változzon, mert csakis nekem van lehetőségem a viszonyomat megváltoztatni felé és ezáltal a hozzáállásom békét hoz a lelkembe.  Később arra is van esély, hogy ő is másként lásson engem ezáltal.
Ami gyermekkoromban természetes reakcióm volt, az a felnőtt koromra berozsdásodott.
Egy biztos, ami egyszer az enyém volt, az felszínre is hozható.
E felől nincs kétségem.
Tudatában vagyok annak, hogy ez mennyire fontos dolog, mert e nélkül az ember halott.
E nélkül az ember csak a különbözőséget láthatja, a szétválasztottság hatalmas táborát erősíti.
Jelenleg egy olyan világban élünk, ahol az immoralitás hódit teret.
Észrevétlenül behálózta a lelkünket, a hazugság térhódítása olyannyira erős, hogy szinte természetessé vált.
Korrupt világunkat hamis, álszent mondatokkal, cselekedetekkel "mossuk tisztára", ami látszólagosan tényleg biztonságos képet is festhet.
Agymosásunk végterméke az a morálmentes élet, amiben száműztük a fizikális ásványi világ mögötti szellemet, ahol a hedonista életmódunk anyagi dolgok birtoklásába fogódzkodik.
Lehet így is élni, mindenkinek van választási lehetősége, hogy mi az érték, értékes számára.
Nem egyszerű dolgok ezek, főleg azért sem, mert minden ember más lelkiállapotban él, más a viszonya önmagához.
Éppen ezért csakis úgy tudunk viszonyulni a világhoz, a másik emberhez(felebarátunkhoz), amilyen viszonyunk van magunkkal.
Létjogosult minden.Van egy idő, amíg mindent meg lehet tenni úgymond büntetlenül.
De senki ne ringassa magát abba a tévhitbe, hogy a tetteinkért nem vagyunk felelősek, ha azt esetleg titokban cselekedte és úgy vélte, hogy ez már a múlté, nyoma sincs.
Mindennek van nyoma.
Következménye is.
Egy morális és immorális cselekedetnek is, persze a különbségről nem hiszem hogy beszélnem kellene, mert ezt minden ember jól tudja ott legbelül, csak úgy képzeli, hogy ő az egyetlen, akit ezen egyetemes törvények nem érintenek.
A kor emberének jelenleg hatalmas lelki csatát kell megvívnia önmagáért.
Nem biztos, hogy sokaknak ez a szó szimpatikus, hogy "megvívni".
Pedig ebben a nagy technikai világban a legnehezebb morálisnak maradni.
Napi szinten szembesülünk azzal, hogy döntenünk kell.
Meditálunk, imádkozunk, yogázunk, családállításon veszünk részt, oldásra járunk, pszichológust keresünk fel, sőt pszichiátert is,..stb , de a végeredmény nem stabil(a legtöbb esetben csak egy ámítás, egy önbecsapás).
A lelkek fáznak.
A lelkek melegségre vágynak.
Ott legbelül érzik azt, hogy itt igazán semmi sincs rendben, mégis egyszerűbb elhinni azt, hogy majd csak megváltozik ez a világ magától,
A sejtjeink elektromos vezetők.
Az elektromágneses tér hatósugarában minden egyes emberi sejtek alapból finom rezgése megváltozik, a wifi(és társai, amik azéles szögű hullámokat szórják szét az atmoszférába és az indukció révén belenyomják rezgésmintáikat az idegrendszerünkbe)gyengíti az étertestünket, másnéven az élettesünket, amitől vitálisak, életerősek lehetünk.
Csoda, hogy egyre több a fáradt ember?
Egyáltalán nem csoda ez, csak következmény.
Az emberek többsége ebben a szennyezett világban éli le az életét.
Súlyos szavak?
Lehet, de igazak, annak ellenére is, hogy a propaganda elhitette az emberiséggel, hogy van egy biztonságos határérték, ami alatt ezen hullámok nem károsak.
A legelkeserítőbb ebben az, hogy a biztonsági határérték, ami 28 V/m, ami a tudódok szerint még nem okoz biológiai károsodást, az humbug.
2005 -ben  Svájcban a környezetért az erdőkért és a mezőgazdaságért felelős szövetségi hivatal (BUWAL) készített egy jelentést az "elektroszmog a környezetben" címmel, amiben egyértelműen kimondja azt, hogy jóval a biztonságosnak mondott határérték alatt is fellépnek a sugárzásnak biológiai hatásai. Azt is mondja, hogy jelenleg a tudomány nem tudja meghatározni azt, hogy ez a biológiai hatás mennyire káros.
Ez egy valóságos, hivatalos vélemény. Nem összeesküvés elmélet, holmi koholmány.
Az emberi organizmusra gyakorolt állandó károsító hatás egyértelműen bizonyított.
Az agyunk és az idegrendszerünk állandó terhelés alatt van ezáltal. Az idegeink természetes finom folyamatai zavartak lesznek, de ez a hatás még annyira nem erős, hogy maradandó biológiai károsodás jöjjön létre, Folyamatos küzdelem folyik a helyreállításért naponta, az immunrendszerünk keményen dolgozik.
Ha nem is lép fel maradandó biológiai károsodás, de más szinten, a gondolkodás szintjén, ha állandóan ilyen hatás alatt van, akkor bizony nem tud zavarmentesen gondolkodni.
Tehát akkor káros, vagy sem? Fontos az, hogy zavarmentesen tudjunk gondolkodni?
Fontos az, hogy spirituális gondolkodásunk szellemi fejlődésünket támogassa?
Mennyire lényeges ez?
Vagy elég az, hogy hamis illúziókat kergessünk és spirituális egónkat az egekbe szárnyalva a mellünket verjük, hogy mi már megvilágosultunk és senki nem mondja meg nekünk, hogy mit csináljunk...mert minden úgy jó, ahogy van és a kerülő útjaink is Rómába vezetnek.
Igen, ez is egy alternatíva, de de eljön annak is az ideje, hogy az ember a csoportlélekbe hullik-e vissza, vagy megmarad mint indivídum, de mégis egységtudatúan.
Fontos ez?
Vagy az a fontos, hogy beledugjuk a fejünket a földbe és nagy ívben letojjuk ezen dolgokat és a felületen szemlélődve áltatjuk továbbra is magunkat, hogy majd csak megoldja az élet valahogy a dolgokat, ebben felesleges morális változást végrehajtanunk...melyik a hiábavalóság?
Döntsd el.
Számomra nagyon fontos, hogy gyakorlatias módon éljek ezen a földön, miközben a  gondolkodásommal a szellemi fejlődésemet is támogatom(ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy nem csinálok baklövéseket, amiket tudomásul veszek és tovább lépek )...nem csak ezen föld polgárai vagyunk , hanem szellemi, lelki lények vagyunk inkább.
Viszonyítanunk kell, mert az Eredet az egyetlen ideális viszonyítási alap. Ehhez viszonyítva minden kitérő út, amit úgy mondanak, hogy az is Rómába vezet, egy önámítási időszak. Amíg a viszonyítási alapokat  mindenki saját maga határozhatja meg, addig soha nem lesz rend, nem lesz rendszer, csak SZABADOSSÁG, ami teljes ellentéte a Szabadságnak. Korunk szabadossága vezet mindig tévútra, amiről beszélhetünk úgy is, hogy ez a tanulópénzünk befizetésének az ideje. Jó sokat fizettünk már eddig.

A szellemi táplálékunk minősége a lelkünk nyugalmának alapja, ami kihat fizikális egészségünkre.
Nem mindegy, hogy hosszabb távon esetleg már kevesebbszer kell segítséget kérnünk, mert a lélekjelenlétünk ereje ideális biztonságot ad, magabiztosságot.

Az önzetlen szeretet kialakítása az egyetlen módja annak, hogy ezen hatásokat kivédjük.
A moralitás kifejlesztése elengedhetetlen ehhez.
Az önmagunkért mondott imák, meditációk, amik az önfejlesztésünket tűzik ki célul, szinte magánügynek számítanak, ezzel meg akarunk szerezni magunknak valamit. Azonban létezik egy másik út is, ami az önfejlesztéstől eltérő, egészen új, más lényegiségű.
Ez a munka nem önmagunkért történik, az összes belső munka kivétel nélkül másokért történik.
Semmit sem magunkért teszünk, hanem azért, hogy mások juthassanak egy magasabb tudáshoz.
Viszont ezt az utat csak csoportok követhetik.
A csoport minden egyes tagja nem magáért, hanem a másikért, másokért dolgozik.
Az egyén munkáját más élvezi.
Az egyén, amit kap, azt mástól kapja.
Ilyen esetben az éteri erők erősödnek.
Krisztus éteri erőként, éteri lényként jelen van.
Ez az az erő, amit semmilyen elektromágneses tér nem tud gyengíteni.
" Ez az ősprincípiuma minden igazi közösségnek."

Az erő így megsokszorozódik.
Az önzetlen szeretet nem kapcsolódik egy adott személyhez.
Ha egy 12 fős csoportban a tagok csak önmagukért dolgoznak( az értékskálán a belső erejük tegyük fel , hogy 2 es), akkor az erő kevés,(12 x2=24), viszont, ha mind a 12 tag a másikért önzetlenül dolgozik, akkor a csoport ereje kettő a tizenkettediken, ami egyenlő 4096 -al.
Persze ez mindig attól függ, hogy az ember az önzetlenség milyen fokán áll.

Az önzetlen szeretet igazi teremtőerő.
Ezen csoportokban az egyén(indivídum)nem veszik el, sőt, amikor másokért dolgozunk, az áldozatból fakadó erő valami nagyobbat hoz létre, középen összpontosulva, fókuszálódva, valami létrejön közöttük, ami nagyobb az egyének számától, de mégis elválaszthatatlan tőlük.
Sőt az individuális"én" meg is erősödik.
Egy csónakban evező két ember ha nem csak arra koncentrál, hogy a célba érjenek, és nem csak arra, hogy egyszerre evezzenek...hanem arra is, hogy ezt önzetlen szeretetből tegyék( a másikért), akkor akkor valami sokkal nagyobb történik, mintha ha ezt utálattal(akár ez is előfordulhat) tennék meg, csak a saját érdekeiket figyelembe véve.

Az második esetben mindkét evezős a szívében magányos.
És az első esetben?

Szeretettel:
Tibor

Köszönöm.

"A gyermeket tiszteletben kell fogadni, szeretetben kell nevelni és szabadságban kell elbocsátani."

                                                                                                                                                  Rudolf Steiner

Köszönöm Édesapám, áldott Karácsonyt kívánok neked, ugyan te már nem vagy itt velünk, de emlékszem arra, hogy milyen szeretettel voltál irányomban, még akkor is, ha szigorúnak tűntél.
Annyi minden értelmét nyerte, amit akkor nem értettem. Hiányzol nekem.

Köszönöm Édesanyám, áldott Karácsonyt kívánok neked!
Annyi szeretetet kaptam és kapok most is tőled, hogy ezt el sem tudom mondani.
Ma van a névnapod.
Szeretlek.

magányom

http://youtu.be/jZohWYK1GBc

Hallgatom ezt a szép zenét.
Jól esik a lelkemnek.
Tele vagyok különböző érzésekkel, gondolatokkal.
Most nehéz egyedül lenni.
Gondolkodtam, hogy ugyan miért ilyen erős ez az érzés, miért ennyire intenzív.
Máskor is feltör belőlem hasonló, de az más valahogy.
Az is eszembe jutott, hogy milyen sokan lehetünk most a Földön, aki hasonlóan érez.
Egyre bizonyosabban tudatosul bennem az is, hogy bizony a Karácsony előtti legsötétebb napokat éljük most, ami előhozhatja ezt a magányos érzést, ezt a reménytelenséget.
Ha erre gondolok, akkor ez nyugalmat hoz a lelkemnek, mert egyértelműen igazolja azt, hogy ezen legsötétebb napokon magunkra vagyunk utalva, a kozmikus vezetés ilyenkor magára hagyja az embert, nem csoda, hogy a lelkünk ennyire vágyik a szeretetre.
Vágyik a fényre, sok volt a sötétből, melegséget kíván.
Eszembe jutott, hogy kimegyek a városba és ott emberek között lehetek, most úgyis a legtöbben így tesznek, de rájöttem, hogy nem ez a megoldás.
Sokkal hasznosabb, ha ténylegesen megélem ezeket az érzéseket és bízom abban, hogy a tudatos felismerés meghozza a méltó gyümölcsét.
Miközben ezen sorokat írom a lelkem egyre könnyebb.
Egyre jobban érzem, hogy mennyire fontos, hogy ezen beavatásainkon a legnagyobb jelenlétünkkel jelen legyünk, mert csakis ez hoz békét, nyugalmat a lelkünknek.
A lelkünk éhezik ilyenkor, táplálnunk kell őt.
Ha tápláljuk, akkor bizonyosságot ad nekünk, magunkban leszünk bizonyosak, magabiztosak.
Mindenkinek adott a lehetőség, hogy válasszon.
Amikor egyedül vagyunk  és a nyomasztó érzéseink uralnak, akkor dönthetünk úgy is, hogy más, mások társaságát keressük. Ez is egy lehetőség, de ez a könnyebbik út. Félre ne érts, nagyon jó emberek között lenni, de van, amikor nem ezt kell választanunk, mert a rögösebb úton nem a hiábavalóság felé tartunk, hanem önmagunkhoz.
Vívódtam, hogy leírjam-e ezen sorokat, mert az energia vesztett állapotom azt akarta elhitetni velem, hogy fölösleges, de most, hogy leírtam, nem bántam meg.
Szeretettel küldöm neked, aki most olvasod!

Áldott Karácsonyt kívánok!

Ölellek!

Tibor

Advent negyedik Vasárnapja

           
                                                                  Richard Wagner: Parsifal fantasia



„Ne lépd át a küszöbömet addig, amíg biztos nem vagy abban, hogy az előtted álló sötétséget te magad fogod megvilágítani: egyetlen lépést se tégy előre, amíg meg nem bizonyosodtál arról, hogy elég olaj van a saját lámpádban.” (GA 114)

Négy erény: igazságosság,  megfontoltság-mértékletesség, lélekjelenlét-bátorság, bölcsesség.

Adventkor ezen kincsekkel gyarapodhatunk, a lelkünk kincsei ezek, amik egyre nagyobb lelki stabilitást adhatnak a  megpróbáltatás(ok) idején.

Ezen erények a lelkünknek olyanok, mint a szeretettel elfogyasztott étel a fizikális testünknek.
.
Szüksége van a fizikális testünknek, és a lelkünknek is táplálékra.

Ahogy egy ételnek is más -más hatása van a fizikális testünkre, úgy a különböző érzéseink, gondolataink is másként hatnak a lelkünkre, a lelkiállapotunk függ ettől.

Egy finom ételtől jól érezhetjük magunkat, viszont, ha éhesek vagyunk és nem ehetünk, akkor idővel nagyon meggyengülhetünk.
Sajnos van ilyen is a Földön, ami igazán elszomorító.
Akinek viszont nem kell nélkülöznie ilyen formában, mert minden napra megvan az ennivalója, még az is éhezhet.
Nagyon sokan ezzel nincsenek tisztában, mert a lelkük táplálása nem tudatosult még bennük.
Pedig a lelkünk éhségének csillapítása a legfontosabb dolog.
A lelkünk szellemi "dolgokkal" táplálható.
A fizikális testünk ásványi élelmiszerekkel.

Pillanatnyi éhségünket ugyan olthatjuk tápanyagokban, vitaminokban, nyomelemekben hiányos gyors ételekkel is, de hosszabb távon ezen életmód csakis egészségtelenséghez vezethet.
Éppen ezért a szeretettel elkészített,  szeretettel megfőzött tápanyagban stb. gazdag étel ideális mennyiségben, ideális időben a leghasznosabb.
Ugyanígy van a lelki táplálékunkkal is.
Nem mindegy mit "eszik"a lelkünk.

Észrevétlenül adagoljuk a lelkünknek a tápanyagokban, vitaminokban, nyomelemekben stb. szegény szellemi táplálékot.
Aki magáról azt vallja, hogy ő nem hívő, az is hívő.
Aki hisz valamiben az hívő...bármiben is hisz.
A materialista ember is hívő. Ami a legfurcsább ebben, hogy ő is szellemi táplálékkal eteti a lelkét.
Csak éppen azzal a szellemi táplálékkal, ami azt mondja, hogy csak az van, amit éppen látunk, ami kézzel fogható, csak abban hisz.
Pedig ez hit is egy gondolatból fakad, ami érzéseket generál és cselekvést eredményez.
Jól becsapták magukat az emberek, akik azt hiszik, hogy a gondolatuk, érzésük az matéria.
De azok az emberek is becsapják magukat, akik azt hitték, hogy a fizikális(ásványi) testüket csakis fénnyel táplálhatják, fenntarthatják az ideális működését, ezáltal egészségesek maradhatnak.
Szélsőségek ezek, ami nem azt mondja, hogy a későbbiekben, amikor az embernek már nem lesz fizikális(ásványi) teste csakis az Éterteste lesz a legalacsonyabb teste, akkor ne táplálkozhatna fénnyel.
De ezen idő nagyon-nagyon-nagyon-nagyon messze van.
Mindennek van ideje, helye.
Az emberiség lelkiállapota folyamatos változásban van, ennek fel nem ismerése vezet oda, hogy olyan dolgokat akarnak az emberek csinálni, aminek már nincs itt az ideje mert a régebbi lelkiállapotához mérten volt tápláló, vagy éppen olyan dolgokat akarnak, ami még a jövőbeli lelkiállapothoz mérten egészséges.
Ezért van ekkora káosz most a világban, mert ezt nem igazán szeretnék átlátni, mert ehhez igazán koncentrált gondolkodásra van szükség, nem beszélve az időről, ami ezzel jár.
Ennek megértése, felfogása, tudatosítása nem egy divatos terület, ahol hajbókolnak érte, ahol mindenkinek az az érzése támad, hogy én ezt azonnal megvalósítom és megtanulom, hogy más is lássa.
Ez nem erről szól, ez igazán arról szól, hogy végre felismerjük- e azt a torzult énünket, ami mindent beenged a lelkünkbe minden felülvizsgálat nélkül.
Ha igazán látnánk azt, hogy a jelenlegi kor emberének milyen a lelke, milyen szellemi táplálékkal kínálja folyamatosan a lelkét, akkor bizony elszörnyülködnénk.
A felületen minden annyira jónak tűnik, a pillanatnyi hedonista életvitelünk napi szinten elzsibbaszt bennünket, de az igazi lelki táplálékunk, amire igazán szüksége lenne a lelkünknek, az nincs meg.
Csak a pénzben hinni szélsőség.
Csak a munkába temetkezni szélsőség.
Adventkor( és persze az év minden napján, csak Adventkor koncentráltabban) ezen lelki stabilitáshoz szükséges erényeket alakíthatunk ki magunkban, hívhatjuk elő magunkból, hogy egyre tudatosabban álljunk a nehézségeink elé, egyre erősebben megálljuk a helyünket, a lelki jelenlétünkkel, hogy az érzéseink, gondolataink ne tudjanak padlóra küldeni bennünket.
Advent negyedik gyertyája azt a bölcsességet jelképezi, azt a fényt éleszti fel bennünk a legsötétebb pillanatban, ami BÖLCSESSÉGGEL összetartja ezen három erényt, amit megszereztünk Advent előző három hetében.
Mik is ezek?
Igazságosság, ami a fizikális testükkel kapcsolatos, a karmánkkal, ami megengedi nekünk, hogy az életünk eseményeire úgy tudjunk tekinteni, bármennyire is fájdalmas, hogy minden igazságos.
A második a mértékletesség és a megfontoltság, ami már az éteri testünkhöz tartozik, és a beszédünkkel is kapcsolatos.
A megfontolt  beszéd, a mérték, hogy mennyit szóljunk, mikor szóljunk.
A harmadik a lélekjelenlét, a lelkünk igazi jelenléte, amivel tudatosan, koncentráltan vagyunk jelen a gondolatainkban, érzéseinkben és ezáltal a cselekedetünk megfontolttá válik.Ezen erény nélkül a káosz uralhatja az érzéseinket, gondolatainkat. Ez biztos ismerős mindenki számára, aki olvassa ezen sorokat.
Tehát ez a három erény az, amit a bölcsességgel összefoghatunk és így már egyre stabilabban állhatunk a saját lábunkon emberként, akinek a felismerései már hatalmas erővel adnak támpontot.

Hamis illúziók már egyre kevesebbszer mérgezik a lelkünket, mert a felismeréseink gyümölcseként észrevesszük a haszontalan, felesleges, információk seregét, amivel folyamatosan bombáznak bennünket azt a képzetet keltve, hogy bizony még ez is szükséges ahhoz, hogy figyelemreméltó ember legyél, mert, ha ez nincs meg neked, akkor bizony kevesebb vagy, mint a többiek.

Most meggyújtom advent negyedik gyertyáját, a bölcsességet szimbolizáló gyertyát, ami ugyan nem tesz senkit azonnal bölcsebbé, de az őszinte , tiszta szándéka rátereli azon szeretettel, morális változásokkal teli útra, amitől a lelke gazda(g)sága, ezáltal stabilitása növekszik.

Áldott Adventet kívánok neked!

Most már elég olaj van a lámpásodban, hogy megvilágítsd a magad előtt lévő utat...a bölcsességed fénye ez.
Sok lámpás, sok szeretettel teli ember...ugye milyen szép?
Ilyen lelkiállapotban várni az igazi ajándékot, Karácsony ajándékát...ez a lényege Adventnek.
Ez az igazi ajándék.

Szeretettel:
Tibor

Advent harmadik hetére.

                                                                                                    

                                                               Zene:  Richard Strauss - Also Sprach Zarathustra

Bátorság...lélekjelenlét.
Vagy másképpen lelkierő.

Mi köze van ezen szavaknak Adventhez?...mi köze van a Karácsonyhoz?
Több felől hallom, hogy már nagyon készülnek a Karácsonyra, lázban égve, nagy várakozással.
Persze olyat is hallok, hogy nincs meg ez a nagy készülődés, egyszerűen csak azt érzik, hogy itt van a megszokott ideje a Karácsonynak és ezért ezt kell ünnepelni, minden évben eljön ez az idő, ezért már maguknak sem vallják be, de protokollszerűen végigcsinálják.

A Karácsonyt megelőző adventi gyertyagyújtás igazi mélységéről, jelentőségéről nem igazán hallunk.
A Karácsonyhoz tartozásáról, szoros összefüggéséről is csak felületesen tudunk.
Pedig ezen kapcsolat ismerete nagyban hozzájárulna ahhoz, hogy az emberek lelkiállapota jobbá váljon, hogy felismerhessék azt, hogy a lelkünk táplálása mennyire nélkülözhetetlen az egészségünk szempontjából.

De sajnos jelenleg ott tartunk, hogy az embereknek se érzése, se akarata sincs ahhoz, hogy az önmagát számtalanszor ismétlő, haszontalan viselkedését egy kicsit is megváltoztassa(tisztelet a kivételnek).
Szépen konzerválták az önmagukat nem támogató gondolataikat, érzéseiket és az ebből fakadó cselekedeteiket.
Pedig senki sem fog helyettünk változni, senki sem fogja a mi nagy feladatainkat, lelki pálfordulásainkat kivitelezni, megvalósítani.
Egy darabig lehet ebben a struccpolitikában élni,  a felületesség illúziójában azt hinni, hogy nekünk semmi dolgunk magunkkal, legfőképpen a lelkiállapotunkkal nem kell foglalkoznunk.

A szeretet köntösében az évnek egy adott napján, vagy hetén nem egy embert elragad az adakozás érzése, ami persze szép és jó cselekedetté válhat, válik, de ha csak ezen időszakban él a lelkünkben, akkor  ez nem teljes, nem azt képviseli, amit igazán ildomos lenne, hogy képviseljen.
Adakozni csakis kényszermentesen ildomos, még konkrét időhöz kötni sem hasznos.
Mégis úgy érezhetjük, hogy Karácsony közeledtével ha ezt nem tesszük meg, akkor valami hatalmas vétséget követünk el.
A Karácsony soha nem azt üzente, hogy adni kell!
A Karácsony üzenete sokkal egyszerűbb, mélyebb, szentebb.
Az amivé vált, nem feltétlenül követendő.

Ezért is írom ezen sorokat, ezért is világítok rá az Advent és Karácsony összefüggésére.
Egészségtelen dolgokról sokat hallunk, szinte mindenhol írnak róla, de hol hallottunk már arról, hogy mennyire egészségtelen, ha nem tudatosítjuk az Advent mondanivalóját, a négy hetének erényeit, a négy gyertyához fűződő viszonyát?
Pedig bármennyire is furcsa, vagy talán hihetetlen, de a legegészségtelenebb dolgok egyikéről van szó.
Nem véletlenül gyújtunk gyertyát, nem véletlen az sem, hogy négy gyertya van...tehát csak ámítás az, ha ezt csak puszta szórakozásnak, játéknak vesszük.
Az Ünnepek igazán mindig emlékeztetni szeretnének valami nagyon fontosra.
Jelen esetben arra, hogy szeptember 29.-étől(Mihály napjától) elindul egy olyan folyamat, amikor a fény ereje csökken, a kinti fény egyre kevesebb...ilyenkor szomorúbbá válhatunk, olyan érzés keríthet hatalmába, amitől ténylegesen egyedül érezhetjük magunkat.
Ebben a fénytelenségben nagyon sok félelem és keserűség érzés keríthet hatalmába(az év egyéb szakaszában is, de így ezen időszakban különösen erősen).
Ezen negatív érzések egyénenként változóan hathatnak, ezért van, akinél gyengébb, de ez nem jelenti azt, hogy nincs vele dolgunk.
Ha valaki nagyon elbizakodottan úgy érzi, hogy neki aztán semmi dolga ezzel az Adventtel és a négy erénnyel, az becsapja magát. A pillanatnyi magabiztosságának ereje bármelyik számára ismeretlen élethelyzetben cserben hagyhatják őt.
Sajnos legtöbbünknek mindig kell valami nagy pofon, hogy felébredjen.
A pillanatnyi magabiztosságunk nagyon elterelheti figyelmünket az emberi igazi, lelket erősítő dolgairól.
Millió sokkal vonzóbb szélsőséges káprázatos dolog van, ami felé inkább elindulunk, mint hogy egyszer igazán magunkba lássunk, igazán szembesüljünk a gyengeségeinkkel, hiányosságainkkal.
Nincs olyan ember itt a Földön, akinek a hedonista életmódja jutalmul a lelke megnyugvását, békéjét adhatná.
Csak az történhet, hogy beleringatjuk magunkat abba a hitbe, hogy mi sérthetetlenek vagyunk, a mi életünk veszélytelen, úgyis megoldódik valami protekcióval minden.
A külsőségek csábítóan, kényszerítően hatnak mindenkire, de az önmagunk lelki megerősítése révén egyre tisztábban ráláthatunk arra, hogy mi az ami építő és mi az, ami csak ugyanabba a lelketlenségbe, szellemtelenségbe csábít, amit szeretet köntösbe öltöztettek.
Mindenkinek saját magának kell erre rájönnie, magának kell felismernie, hogy mennyire fontos az, hogy a lelkünket ápoljuk, erősítsük.
Advent idején különösen nagy erővel tehetjük ezt, mert minden héten egy újabb erénnyel találkozhatunk, egy újabb erényt erősíthetünk meg magunkban, amivel ténylegesen gazdagabbá válhatunk, amit innentől kezdve senki sem vehet el tőlünk.

" A szellemi táplálékom, ami hozzásegített ahhoz, hogy ne lehessen legfontosabb és legtitokzatosabb értékeimet elvenni tőlem, az az Antropozófia volt, Rudolf Steiner Antropozófiája-ez az a világszemlélet, melynek alapján állok mai napig is."  
"Az én építészeti tevékenységemnek és az én életemnek van egy tengelye, és ez a tengely az Antropozófia, és az egész tevékenységem arra fűződik fel, és minden magyarázat csak ebből kiindulva lehetséges."

Makovecz Imre

Festő: Roland Tiller

Ezen idézetet a Szabad Gondolat folyóiratban (17/4) olvastam és annyira igaznak találtam, hogy ezért ide is lejegyeztem.



Ha most meggyújtod Advent harmadik gyertyáját, akkor a lelked jelenléte fokozódhat, a lélekjelenléted, amivel a váratlan nehéz, kényszerítő gondolataidat, érzéseidet nyakon csípheted, időben megfoghatod, még mielőtt olyannyira kétségekbe húzna, olyannyira elvenné az energiádat, hogy magad már nem tudsz segíteni magadon.
Amikor meggyújtod gondolj erre, érezd át, hogy ez a hét erről szól, mert az ellentétes erők pontosan az asztrál testünket célozzák meg, amiben minden förtelmes érzést elindíthatnak. Ehhez nagy bátorság kell.
Minél közelebb kerülünk Karácsonyhoz, annál erősebbé válhatunk a következetes munkánkkal, ami nem látványos, nem jár érte mástól babér, csakis magunktól.
Ez az időszak a magunkba fordulás ideje, ahol mi magunk gyújtunk fényt a lelkünk sötétjében, hogy méltó módon fogadjuk az igazi FÉNYt, az igazi AJÁNDÉKot JÉZUST, azt az Embert, akinek a teste a legideálisabban tudta befogadni Vízkeresztkor(jan.6)  KRISZTUST.

Ez az igazi Ajándékunk.

Innen ered az ajándékozás szokása is.

Szeretettel:
Tibor

Megfontoltság-mértékletesség

Kép: Roland Tiller


https://www.youtube.com/watch?v=fMmYokGt0cE


A megfontoltság és a mértékletesség erénye.
Ma ezért gyújtunk gyertyát, a második adventi gyertyát.
Megfontoltnak és mértékletesnek lenni a mindennapjainkban, szinte a legnehezebb dolgok egyike.
Annyi minden késztethet arra, hogy megfontolatlanul döntsünk, minden mértéket kizáróan hedonista életmódot folytassunk.
Az adventi gyertyagyújtás lényege sajnos nem tudatosul az emberekben, mert a figyelem másra terelődik.
Mások az "értékek".
A lelkünk értékei az igazi kincseink.
Ezen értékeinket már senki nem veheti el tőlünk.
A megszerzése erőt próbálóan nehéz.
Sok lemondással járhat, a lelkiállapotunktól függően.
Sokszor érezhetjük azt is, hogy minek ez a hercehurca, van éppen elég nehézség az életünkben, jobb dolgot is csinálhatnánk.
Ezek természetes reakciók, mert ezen kincseink megszerzéséhez nincs közönségünk, nincsenek látványos sikereink, amihez örömujjongás párosul.
Egyébként is a mindent azonnal megszerezni érzés uralja a porondot.
Azon iskolák a divatosak, ahol hirtelen, akár egy hétvége alatt "EXTRASZENSSZÉ" képezhetik magukat, ahol minden szellemi terület szaktudása a legmagasabb fokon kínálódik, szinte semmi erőbevetéssel.
Erre van most szükség sajnos, de hosszútávon igazi értékekkel, lelki stabilitással nem gazdagodhatunk ezáltal.
Erre mindenki rájön jó esetben a lelki aspirációja során.
Ezért ezen megismerés, ezen út is létjogosult, de nem fontos végig járni, ha van rá módunk.
Steiner írta egyszer, hogy: minél inkább tud valaki, annál kevésbé deklarálja a szavak szintjén a tudását, inkább cselekszik a nyilvánosság igénye nélkül a gyakorlati élet számára adott területén.
Számomra ez a legéletszerűbb, de a legnehezebb is egyben.
Az erényeink kifejlesztése "csendes"munka, ami ténylegesen sok időt és figyelmet követelhet.
Az erényeink nélkül elveszünk.
A legsúlyosabb probléma ott kezdődik, hogy a lelkünkben érzett problémák megoldására szinte nem is érzünk késztetést.
Ilyen értelemben nagyon sebezhetőek vagyunk, olyannyira, hogy szó szerint eladhatjuk a lelkünknek, ha nincs meg bennünk az igazi lelki erő.
Az erényeink ilyen hatalmas erők, amik megakadályozhatják, hogy KÉTségbe essünk, vagy ha kétségbe is estünk, akkor csak rövidebb ideig érezzük azt a nehéz terhet, ami ezzel jár.
Ebben a relatív téridő világban a kétségbeesés esélye óriási.
A jó-rossz ellentéte az örökkévalóság csakis jósággal teliségével ellentétben mindig járomba akar kényszeríteni bennünket, hogy féljünk és ne érezzük meg az egységet.
Ez csak rajtunk múlik, egyedül rajtunk, hogy felismerjük az időszerűségét annak, hogy a lelkünknek milyen nagy szüksége van a támogatásra.
A szellemi káosz manapság, a "metafizikai butikok" tömkelege nagyon megtéveszti az embereket és olyan ígéretekkel hódít, aminek igazán lelkünkre gyakorolt jótékony hatása nincs.
Éppen ezért ildomos mostanság nagyon odafigyelni, mert ténylegesen ott tartunk, hogy már semmi érzés, sem akarat nincs jelen bennünk, semmi nem motivál arra, hogy a mértéktelenségünket, , ellentmondásainkat, megfontolatlanságunkat, következetlenségeinket GONDOLATAINKKAL megragadjuk, feltárjuk és megszüntessük, amennyire lehetséges.
Ez az igazi baj, mert így elveszünk.
Úgy veszünk el, hogy mindeközben észre sem vesszünk semmit, mert nem érezzük a súlyát a tetteinknek és annak mindig is meglévő következményének.
Ezen írásom egy kis ébresztő azoknak, akikben ott van a hajlandóság arra, hogy lelküket gyógyítsák, többek között magamnak is írtam.

Szeretettel:
Tibor

Előző életeim után többször meghaltam, amire nem emlékszem.
Az egyik életemben voltam miniszterelnök is, lehet sárral dobálózni.
DE erre nem is emlékezhetek, mivel semmire nem emlékszem, de jól hangzik.
Manapság úgyis volt már mindenki fáraó lánya is, úgy tudom...sőt maga a fáraó is.
Persze senki nem volt pedofil, meg gyilkos...ez érthető is.
Csak szolidan emberek, szolidan az előző életekkel.
Az, hogy esetleg mivé válunk, vagy mik lehetünk a következő életünkben, az már senkit nem érdekel. Holott tényleg az határozza meg, hogy mivé válunk, milyen irányba változik a világ, amit éppen most gondolunk,ahogy cselekszünk, ahogy hozzáállunk az Ellenségeinkhez.
Ez már lassan közhely, hogy bocsássunk meg az ellenünk vétkezőknek, holott ez a legnagyobb igazság, ami a Földön egyszer és többször elhangzott.
Mert ez viszi előre érdemben a dolgokat, ettől fog változni a világ jobb irányba, de persze ez nem gyors folyamat, éppen ezért ennek azonnali látszata nem is lesz.
Ebben a rohanó világban ez az írás sem lesz népszerű, de lesz akinek fontos információkat közöl.

mit ér...

Mit ér az élet, ha nincs benne olyan pillanat, amikor nem az önző gondolataink vezetnek, amikor már nem csak arra tudunk gondolni, hogy nekünk jobb legyen.
Persze ezt nem feltétlenül tudatosan csináljuk, de egy idő után, amikor az ébredés egy piciny szikrájának fényénél rálátunk az eddigi életünkre, akkor rádöbbenhetünk arra, hogy mennyi mindent csinálhattunk volna másként mennyi embert kímélhettünk volna meg a szenvedéstől egyetlen más döntésünkkel, más hozzáállással.
Ezen elgondolkodtam most, mert úgy érzem ténylegesen itt van az ideje, hogy rendbe tegyek egy-két érzést magamban, ami a régi megrögzött kapaszkodásaimat stabilizálja.
Van belőle bőven, de mindig inkognitóban van és nagy mestere a rejtőzködésnek.
Lehetséges, hogy  te éppen, aki olvasod e sorokat azt mondod, hogy nem voltál soha önző, de ha jól magadba nézel, észreveheted, hogy bizony voltál, és nem feltétlenül mással, hanem magaddal.
Ugye így van?...
Ha magaddal vagy önző, akkor bizony magadat is úgy bántod, mintha mást bántanál.
Viszont, ha ennek a dolognak a fényében egyre kevesebbszer vagy önző magaddal szemben és egy kicsit létjogosultnak érzed magad, akkor bizony egészségesebbé válhatsz,  a lelked békére lelhet.
Nem kis munka ez, sőt hatalmas, de csakis mi mehetünk végig ezen a göröngyös, csapdákkal teli úton, ahol nagyon sok félrevezető blikfang áll, ami azt akarja veled elhitetni, hogy nem az a helyes út, amin jársz, térj le és add fel, hogy egy ideig azt érezhesd, hogy a fellegekben jársz, csak sajnos ezen hamisságok, csak ideig-óráig  tudnak erőben tartani.
Ha bedőltél nemsokára jön az arcra esés.
Jobb, ha ezen blikfangokat jól elkerülöd, vagyis tudatosítod az előző baklövésedből, hogy milyen érzéseket adott, mennyire elszálltál tőle, milyen megkülönböztető érzés emelt a magasba, mert ezen csapdáknak az egyik jele ez.
Senki sem különb, csak az út van, ahol rádöbbenhetünk, hogy ezidáig mit képviseltünk és jó esetben, vagyis ideális esetben tudunk is rajta változtatni.
Az egónk sokszor akar győzni, és nem akarja, hogy lássák a gyengeségeinket, pedig a gyengeségünk kimutatása a legnagyobb erőnk.
Minél jobban félünk, minél jobban titkoljuk, annál jobban egy burokba zárkózunk, ami egyre kevesebb teret enged nekünk, egyre jobban az elválasztottság illúziója az, ami meghatározza az életünket.
Pedig igazán senki nem különb a másiknál, mégis ez a biztonságos manapság, hogy ezt elhitessük magunkkal a kigyúrt testünkkel, az autónkkal, a pénzünkkel, pozíciónkkal.

(Bízni a mindenkor jelenlévő szellemi segítségben, ez a legfontosabb...a jövőből felénk áramló negatív élethelyzetek félelmétől mentesíteni a lelkünket.)
Ezen megkülönböztetéseink egyre jobban eltávolítanak minket egymástól.
Aki egyszer felébred, ezen illúzió csak egyre kevesebb ideig tudja lehatárolni.
Aki felébred, az tudja, hogy ha a másikat bántja, akkor tényleg magát is bántja.
Szeresd felebarátodat.
Ha nem szereted, akkor magadat sem szereted...folyt köv.

http://youtu.be/zs0U_e02qcY

Az objektív felismerés csak a Félelem és a gyűlölet(utálat) nélkül lehetséges.

Az objektív felismerés csak a Félelem és a gyűlölet(utálat) nélkül lehetséges.
"Tehát azt kellene felismerni, hogy nem létezik örök és önálló gonosz."
"Minden ami a világtervben van, az jó. A gonosznak csak egy adott időszakon keresztül van létjogosultsága.” 

Ez persze nem azt jelenti, hogy minden, ami a világban van az jó!
Mert Rudolf Steiner is a Világtervről beszél, ami nem azonos a világgal. Ezt a következő mondatokban világossá is teszi: „csak az hisz az örök gonoszban, aki az idő alatt állót összekeveri az időtlennel, az örökkévalósággal. Ezért aztán az, aki az időből nem képes az örökkévalóságba felemelkedni, az nem is tudja a gonoszt soha sem megérteni.”
Azaz az embernek képessé kell válni arra, hogy tisztán és világosan megkülönböztesse az ÖRÖKKÉVALÓT az IDŐTŐL, azaz képes legyen a SZELLEM és a LÉLEK közötti megkülönböztetésre. Ha ezt még összekötjük az ember jól ismert hármasságával, vagyis a test-lélek-szellem hármasságával, akkor ez a tér-idő-örökkévalóság hármasságát adja nekünk.
Mai tudatosságunkkal természetesen sokkal könnyebb a TERET az IDŐTŐL megkülönböztetni, mint az IDŐT az ÖRÖKKÉVALÓTÓL.
Ez összefügg azzal is, hogy ma az ember sokkal könnyebben tudja a TESTÉT a LELKÉTŐL megkülönböztetni, mint a LELKÉT a SZELLEMÉTŐL.

Tehát a feladatunk most az, hogy ezt a második megkülönböztetési képességet kialakítsuk magunkban!
Rudolf Steiner mondatai pedig azt mondják, hogy a harmadik szinten, az ÖRÖKKÉVALÓSÁG SZINTJÉN A JÓ VAN JELEN, míg az IDŐ SZINTJÉN, egy bizonyos ideig, egyes szellemi lényeknek az a feladata, hogy mint „gonosz” hassanak és működjenek.
Vagyis a gonosz az IDŐHÖZ van kötve, ezért a gonoszról, mint ÖRÖKKÉVALÓRÓL nem szabad, NINCS ÉRTELME BESZÉLNI.
Ez azt is jelenti, hogy az ÖRÖKKÉVALÓSÁGBAN nincsen meg a jó-rossz ellentét, ott csak az igaz jóság létezik, aminek NINCSEN ELLENTÉTE.
Ebből az is következik, hogy aki a gonoszt egyszerűen a jó ellentétének tekinti, az téved és még nincs meg, nem alakult ki benne az az átfogó tudatosság, amivel az örökkévaló jót meg lehet érteni.
Aki a gonoszt a jó ellentétének tekinti, az nem tudja a jót sem igazán értelmezni, és nem képes tudatába felvenni a Világterv szerinti örök jót sem.
Ezért aztán egy olyan jó fogalom magasságába kell felemelni a tudatosságunkat, mely a gonoszt is magába foglalja.
Tudatos, szép napot kívánok neked.

Gilbert Garcin

' ...az alkonyban megsejtjük a hajnalpír reménységét."

Minden értelmét nyeri egyszer.
Még akkor is, ha ezt jelenleg nem tudjuk így érezni.

https://www.youtube.com/watch?v=u9jlEvPi06k

Krisztus és Ahriman (pasztell) kb. 2012-ben készitettem.

A képre kattintva kinagyíthatod.

szabadság

A szabadságot sehol sem találom, mert a bizalmatlanságom százszor erősebb, mint a bátorságom.
(saját)

https://www.youtube.com/watch?v=qpqswmJzn_o

bőröm protekciója

Bőröm protekciójában már nem bízva (f)élek.
S KÍN be(a)n élve.
Hittem végtelenségét, pedig ez hamis illúzió.
Rongyossá válásának útján észrevétlenül szárad(t).
Pedig vizet is ittam, mást is biztattam erre.
Gyerekként bőröm puhasága etalon volt Apám munkás bőre mellett.
"Nekem olyan soha nem lesz"...sokszor mondtam magamnak.
Elmúlhatatlanságom végtelensége még szellemhez közeli élményként őserővel látott el projektálva ezt bőrömön.
Mulandóságomra észlelve sivatag effektusaimban szomjaztam meg.
Életvize.
Keresem.
Megyek és szomjazom, mert lelkem szomját csapvíz, ásványvíz, pi víz, forrásvíz nem oltja.
Most is szomjazom, de azért megnyugtatásként iszom...műanyag flakonból.

Hoznak elém aranytálcán poharakat álvizekkel, ízfokozós ízzel.
Mondják meglásd finom íze van.
Ráadásul színes is, flitteres, vonzó.
Alkoholtartalma is van, mert mámorít.
ÉLETVÍZnek beállított lélekszárító.

Furcsának találom, hogy másnak nem fura ez a nagy furaság.  De igyák, ha finom nekik.
Hiszen leírás van hozzá, hogy dermatológiailag tesztelt baromfilelkeken, ezért nem árthat.
Nem is disznólelkeken, mert az már nem annyira divatos, mint a csirke...hiszem a csirke az már lassan nem is hús...főleg a melle.

Pedig nem ürülnek a lipótmezők.
Sőt, egyre többen tekintenek maguk elé  lélekMARADÉKaikkal a homályba...


Zene:
http://www.youtube.com/watch?v=cmE_aahc448

egészséges finomságaim

(a képre kattintva kinagyíthatod)

 Mondjuk ez a krumpli ganca annyira nem sorolható az egészséges kategóriába, de a kedvencem...:)

2013 apróságok, amik számomra kincsek

(a képre kattintva kinagyíthatod)

REND a lelke mindennek

Mottó:
"Miért hiszed, hogy sérthetetlen vagy?"


http://www.youtube.com/watch?v=aQrLGWxpyyk

REND a lelke mindennek..
Ma erre a mondatra ébredtem, ez fogalmazódott meg bennem.

ELGONDOLKODTATOTT.
Soha nem gondolkodtam még el ezen, de felületesen mindig mondogattam.

Napok óta RENDszertelenül éltem.
A REND-SZERETETE nélkül.

Persze ezt nem sejtve tettem a dolgaimat, miközben folyamatosan fogytak az energiáim, folyamatosan merültem (LEmerültem)egy olyan szint alá, ahol már a lelkem csak olyan üzenetet tud küldeni, ami azzal egyenlő, hogy kimerülten ébredek, semmi energiám nincs, pedig látszólag nem csinálok olyat, ami ezt indokolná.
Legalábbis az egóm szerint nem.
Mert csak az egóm hiszi azt, hogy a RENDszert felülírhatja a saját kis törvényeivel.

Ha jól belegondolunk az életünk legnagyobb részében erre törekedett, törekszik az egónk addig a pontig, amíg egyszer csak rá nem döbbenünk a valóságra.
A megfelelés kényszere olyan igába tudja hajtani az Embert, hogy már észre sem veszi azt, hogy amit csinál, az teljesen más, mint az, amit saját maga szeretne tenni.
Ilyen kaloda az iskola is sajnos már, pedig nem annak kellene lennie.
Egy olyan szellemű világban élünk, ahol a szélsőséges teljesítménykényszer szinte RENDnek tűnik.
Mindenhonnan ezt látjuk, halljuk, hogy csak akkor érhetünk el sikereket, ha teletömjük a fejünket információkkal, ha nagyon KÜLÖNLEGESSÉ válunk, extrémmé.
Ez hajtja az igába a mai fiatalokat is, nem beszélve a többi önmagát nem ismerő Emberről.
Felébredni nem leányálom.
De egyszer a saját érdekünkben meg kell tennünk(a félreértések elkerülése érdekében leírom, hogy nem egy magas lóról beszélek, mert az életemben nagy a rendetlenség)

RENDre van szükségünk.
Nekem ebben RUDOLF STEINER Antropozófiája segít a legjobban. (persze Te azt olvasol, abban hiszel, amiben akarsz.)
A lelkemnek felüdülés.

Ajánlom Dubravszky Laci bácsi videóját, sokat tanultam tőle is:
http://www.youtube.com/watch?v=S8ONdzolf5U

Erre mindenkinek saját magának kell rájönnie.

Lehet tanítani persze, egy szülőnek nagy feladata van ebben, de ezt nem csak a fizikális dolgokra értem.
A REND szeretete egyértelműen arról is szól, hogy megértsük azt a RENDszert, amiben élünk, azt az alapkövetelményeket szellemileg, lelkileg, ami abban segít, hogy egészségesebbek lehessünk az adott  életfeladatunkhoz mérten a legideálisabban.



Persze lesz olyan is amikor szinte érthetetlen egy Ember élete, mert földi szemmel ez az élet szinte értelmetlenség.
Pedig a nagy képbe még az is belefér, hogy valaki akár idősebb kora előtt elhagyja ezen földi testét, vagy akár nagy kínokkal élje le élete hátralévő szakaszát.
Ez a nem tetsző dolog nem kívánságműsor.
Csak az egó akarja magát sajnáltatni, hogy ő ezt nem érdemelheti meg, mert ő biztos, hogy sokkal jobbat érdemel.
Ez a szemlélet sajnos nem építi ideálisan a lelket.

REND a LELKE mindennek.

Az persze mindenkinek tetszene, hogy gazdagon, boldogságban éljünk, minden probléma nélkül.
Viszont az ehhez hasonló életek nagyon üresek(nagyon kevés kivétellel), annak ellenére, hogy a külcsín azt akarja éreztetni, hogy minden rendben.

Az Élet azzal is sokat tud tanítani, hogy nem szegénységbe sodorja az Embert, hanem gazdagságba.
Erre egyből rávágná mindenki, hogy csak nyugodtan tegye meg vele az élet. DE a gazdagság mellett mindenkinek megvan a maga keresztje is.
A nagy képet látva ez is Rend..
 A legtöbb gazdag ember nem arra használja(tisztelet a kivételnek) a vagyonát, adottságát, idejét, ami önmaga felé vezeti, és ezáltal az egységet szolgálja, hanem a mérhetetlen birtoklásvágyukban, magamutogatásukban, önzőségükben, pazarlásukban, vagy éppen szélsőséges garasoskodásukban dagonyáznak.


Pedig ez a fajta anyagi javakban gazdag, nélkülözés mentes élet is csak egyre szeretné felhívni a figyelmünket, az pedig nem más, mint a mértékletesség, a REND szeretete, az Embertársaink felé való viszonyunk javítása.
HÁLA AZ ÉGNEK ismerek ilyen Embereket már, akik ezt belátták.



Aki tisztában van a REND-SZERetettel az egyre jobban szemlélővé válik, miközben gyakorlatias módon éli az életét.
Az ELFOGADÁS érzése jellemző inkább rá, mint a lázadásé.(ezt gyakorolnom kell)
Ez nem jelenti azt, hogy nem zökkenhet ki ebből, sőt ki is fog, de egyre kevesebb ideig.
Ez a beavatási utunk, ez az az út, amin mindenkinek végig kell  mennie, ha akarja, ha nem.
Lehet halasztást kérni, megtehetjük, de nem sok értelmét látom, saját tapasztalataim azt igazolják, hogy bele kell menni jó mélyen a dolgokba, még akkor is, ha látszólagosan úgy tűnhet mások számára, hogy teljesen értelmetlen az, amit teszünk.
Nem lesz trendi az, amit csinálunk, csak nagyon kevés önmagát már megismerni vágyó Ember fogja igazán felmérni azt, hogy miben vagyunk, miért tesszük ezen dolgokat.
Ők az igazi Barátaink.


Jó sokszor bele kellett esnem ( és még bele is fogok, tisztában vagyok ezzel) a saját kis előregyártott gödreimbe, amiben önsajnálat meditációimat végezve másra mutogatva hitettem el, hogy milyen szerencsétlen vagyok.


Alázattal kérek ideális erőt, ideális felismeréseket a továbbiakhoz.

Szeretettel:
Tibor

Konklúzió:
Sokkal több pihenést kell beiktatnom, elhanyagoltam.
Azt hittem nekem nem fájhat soha a kezem, mert bármilyen mennyiséget le tudok masszírozni.
Ebben is  megkaptam a kellő figyelmeztetést.
Sokat ültem a monitor előtt...keveset mozogtam...változtatok, változtattam.
A szememmel homályosabban láttam, ez nagyon nagy figyelmeztetés volt, de mára ismét tiszta minden.
:)
Ui: Meg kellett tanulnom NEMet mondani.