vagy

Egyedül megyünk az úton.
De nem kell mindig egyedül lennünk.
Lelkünk mellett ott lehet valaki, aki közel áll hozzánk ezáltal.
Az igazi közelség soha nem testi, hanem lelki elsősorban.
Minél jobban megismerjük magunkat, annál tisztábban érezzük ennek fontosságát, mert gyarló mivoltunkban sokszor adunk táplálékot azon erőknek, akik a negatív érzéseinkből táplálkoznak és ezáltal kibillenhetünk, elfáradhatunk.
Ugyan megtanultam ezeket a hullámvölgyeket tudatossággal átitatni, de nincs annál gyönyörűbb és megnyugtatóbb érzés, mint amikor tudjuk, hogy a lelkünk mellett szorosan ott "áll" valaki, akiben megbízhatunk.
Ennek megéléséhez szükséges az alázat, a türelem, az őszinteség, mert manapság annyira nehéz igaz barátra, igaz Társra találni.
Értéktelenségből dömping van, minden ujjunkra akad egy jelentkező.
Értékeinket csakis az a Lélek tartja fontosnak, aki nem kér az értéktelen világ giccseiből.
A lelki fejlődésünk nem szenzáció, nem ultrapublikusgruppenszeánsz.
Ígéretesnek tűnő felületes kapcsolataink görcseinek fényében jól tudjuk már, hogy mire vágyunk, milyen lelket engedünk magunk mellé és ki az, akire már nincs szükségünk.
A múlt kísértése soha nem marad el, mert mindig fel akarja majd ütni a fejét, hogy süllyedjünk jó mélyre és nehogy levegőt tudjunk venni. Ezt a legváratlanabb pillanatokban teheti meg, amikor azt érezzük, hogy tele vagyunk energiával, amikor egy kicsit elfelejtjük, hogy nem csak kenyéren él az ember.
Az igazi tisztelet magunk felé az, amikor azt is tudjuk bizonyossággal, hogy a lelkünk szomjazza az ideális táplálékot, azokat a szellemi "dolgokat", amik miatt erősebbé válik, válhat.
Nem ildomos egy napot sem kihagyni, nem érdemes műveletlenül hagyni egy részét sem a lelkünknek, amihez már van lehetőségünk hozzáférni.
Persze vannak olyan sötét területek, amiket nem érhetünk el, de amihez van hozzáférésünk, azt ápoljuk.
Negatív érzéseink ideális táplálékot szolgáltatnak azon hátráltató erőknek, akik (amik ) a kétségbeeséseinket hozzák felszínre.
Ilyenkor megjelennek azok a személyek, akik mindig a hibát keresik bennünk, akiknek soha semmi nem lesz jó, mert abban élik ki magukat, hogy magukkal nem szembesülve bennünk keressék az okot.
Ugye? Ismerős? :)
Sokszor visszaesünk és megint felállunk, de már sokkal több tapasztalattal, több tiszta szándékkal haladunk önmagunk felé.
Örülök, hogy vagy!
És a mosolyodnak is.