változnak

https://www.youtube.com/watch?v=8dh0K9lLIUk&t=506s
Változnak az idők.
Változik a lelkünk, a lelkiségünk folyamatosan.
Mindenkinek egyénenként másmilyen módon.
Most, hogy kinéztem reggel az ablakon már kevesebb havat láttam, pedig már annyira megszoktam, hogy hótakaró van mindenhol.
De ez is arra emlékeztetett, hogy eljön majd a megnyugvás ideje is, amikor már sokkal magabiztosabbá válunk és ezáltal megértjük a lelkünk változását, lelkünk fejlődését, életünk mérföldköveit vissza tudjuk majd keresni, mert ezek nélkül nem tarthatnánk ott, ahol most tartunk.
Ezek a mérföldkövek általában nehezek voltak, megviselhettek bennünket, néha olyan dolgokra is ösztönöztek, amikre nem vagyunk büszkék, holott ezen szélsőségeink nélkül most még mindig csak egy tudatlanabb lelkiállapotunkban lehetnénk csak.
Most annak van itt az ideje, hogy elfogadjam, hogy már nem takarja egybefüggő hótakaró a földet, persze megtehetném, hogy tiltakozok ellene, de ez nem segítene semmit, ahogy azon se segítene semmit, ha most tiltakoznék a jelenlegi megváltozott élethelyzetemen.
Mégis mennyiszer tiltakozunk, mennyiszer érvelünk valami badarsággal, hogy ezt bizony nem érdemeljük meg, hozzánk méltatlan helyzetben élünk.
Szánalmas játszmák ezek, mégis megtesszük napról-napra, hogy igazolni véljük a saját kis terveinket, ami persze jóval másabb, mint az a sorsfeladat, amibe beleszülettünk és ráadásul el is vállaltuk.
Számtalan ember nem jutott még el ezen felismerésre, ezért nagyon nehéz ebben a világban bármilyen hasonlóval közelíteni feléjük, bármilyen hasonló érvvel próbálkozni a lelkük megmentéséért.
Ehhez fel kell nőnie mindenkinek.
Ki kell várni azt a pillanatot, azt a determinált szakaszt az életükben, amikortól már lehetséges ez a felvilágosítás.
Ez azért nem jelenti azt, hogy azonnal objektív és befogadó lesz, de már meg fogja nyitni a lelkét az első ébresztő gondolatokra.
Van aki lelkes lesz azonnal, van aki a nagy lelkesedése után ismét visszaáll a régi beidegződésére, amiben azt hiszi, hogy már stabil és neki nincs szüksége támogatásra.
Minden ember más, minden ember lelke más módon csöpögteti magába az éltető vizet.
Egy biztos, aki már egyszer megérezte az éltető víz szomjoltó minőségét, idővel ismét visszatér, mert nagyon-nagyon szomjas lesz és belátja, hogy ez az egyetlen reális, ideális út arra, hogy a lelke megbékéljen és kilépjen azon romboló mintákból, amit ezidáig képviselt.
A visszahúzáshoz is megvannak a "barátaink".
Ezek a "barátok" a kellő időben megjelennek, hogy visszatartsanak, hogy még mindig velük együtt éljük a hedonista, lelkünket romboló , anyagi biztonságba-protekciókba kapaszkodó régi életünket.
Nem egyszer vissza tudom vezetni ezt az életemben, mert amikor ezek a személyek megjelentek elég erősek voltak ahhoz, hogy behódoljak nekik.
Ezekért a tetteinkért felesleges ostorozni magunkat, de egy ideális önkritikát kell gyakorolnunk magunk felett, hogy a későbbiekben ezekre figyelni fogunk és nem engedünk a csábításaiknak.
Amikor ezen beismerések megtörténnek, a lelki békénk egyre erősebb lesz.
Észrevesszük azon párkapcsolati ismétlődéseinket, amit a torzult lelkünk akart még ezidáig és arra is rájövünk, hogy mennyire másak az ideális értékek, értékeink már.
Döbbenetes különbségek ezek.
De egyben csodálatos felismerések idejét éljük ilyenkor, mert minden megváltozik.
A szélsőséges ragaszkodásunkat jó esetben felváltja a szemlélő, szerető, ideálisan óvó jelenlétünk, ahol már a görcsösségünket felváltja az elasztikus stabilitásunk.
Mindenkinek el kell ide érnie egyszer.
De sokan azt választják, hogy még a  külsőségeikkel akarnak energiát kicsikarni a környezetükből és a centrumban ékeskednek minden birtokolt javukkal.
Ez a tendencia jellemző sajnos még , de ebben a világban kell nekünk magunkban bíznunk, de ez a bizalom már tényleg nem igényli a színpadi tapsvihart, csodálatot.
Ezekkel a gondolatokkal kívánok szép Vasárnapot, ideális gondolatokat, lelkünket, szívünket simogató érzéseket, szeretettel teljes tetteket.
:)