2011. augusztus 23., kedd

ébredezéseink

http://www.youtube.com/watch?v=GB8IxvNEv7k&feature=related

Ébredés...kezdődik...mi kezdődik?

Mi vár rám?

Már nem félek a jövőtől.

Tényleg semmi sem kerülhet az utamba, csak az, amivel szembesülnöm kell.
Ezt a legnehezebb felfogni, megérteni, az életünk szerves részévé tenni.

Mindenki ugyanazt keresi...mégsem látjuk be azt, hogy van minden Emberben közös, inkább azt erősítjük, ami a különbség.

Egyszer átjut mindenki azon a ponton, amikor már az egóját észrevéve felülírhatja önző, másokat semmibe vevő érzéseit, gondolatait, cselekedeteit.

Annyira jó érzés, amikor ez a fény felébred bennünk, amikor megláthatjuk másban is, hogy egyre tudatosabbá válik.

Nincs lehetetlen...csak olyan ember, aki elkényelmesedett és a változásban csapdát vél látni.

Persze nem egyszerűek ezek a változások, nem egyszerű észrevenni, hogy mikor van itt a legideálisabb ideje.
Ezért is sokan megvárjuk a testi tüneteket, amik már ordítva figyelmeztetnek, hogy térjünk már észhez, legyünk önmagunk.

Nem a túlzott megfelelés az, ami előrevisz, csak a megfelelésnek egy ideális aránya...nem szabad, hogy egy Ember rabjává váljunk, hogy Ő legyen a megoldásunk.
Hányszor, de hányszor kell még ugyanazokat a köröket lerónunk?

Mikor ébredünk fel végre?

Reggel van, a Gyermekeim még alszanak.
Most újra valami tudatosság ébredt bennem, valami megfoghatatlanul megfogható. Szeretem ezt az állapotot, mert ez az jelzi, hogy újra valamin átestem, amiből már kifelé megyek(vagy befelé, önmagam felé).

A mosógép zaja a háttérben most ráébreszt, hogy térjek vissza a földre.

Elég hangosan követeli a figyelmemet.

Szeretnék ma kimenni még a természetbe, újra észrevenni azokat a dolgokat, amik a szememnek kedvesek lesznek...viszont, ha nem figyelek kellő módon, akkor beleolvadnak a környezetbe.

Annyi csoda van az erdőben, a mezőkön.

Annyi szépség simogathatja meg a lelkünket, ha hagyjuk.

Felébredünk egy mesterséges környezetben, amiről azt mondták nekünk, hogy komfortos és ez a világ a modern Ember privilégiuma.
Milyen ajándék ez?

Egyre jobban rádöbbenek, hogy ez csak egy nagy ámítás...ámítjuk magunkat a mesterséges élelmiszereinkkel, a mesterséges italainkkal, vitaminjainkkal...a szélsőséges ízek rabjai vagyunk, a természetest már az ízlelőbimbóink unalmasnak vélik.

Ébredezek.

Persze ezután az is lehet, ahogy újra dagonyázok a fölösleges dolgaimban, a mocskaimban...de ezek szükségesek, hogy újra felébredjek.

Minden napunk arról kellene, hogy szóljon, hogy egyre tudatosabban lássuk magunkat és a világunkat.

Nincsenek megjegyzések: