áttörés

Az élet szép.
Persze vannak olyan pillanatok, amikor azt érezzük, hogy nincs remény.
Azt érezzük, hogy teljesen magunkra maradtunk és semmi esélyünk arra, hogy egy csepp értéket felfedezzünk magunkban.
Ilyenkor elanyátlanodunk és a fekete felhők a fejünk fölött még jobban megerősítik ezt...ilyenkor az imáinkban sem bízunk, pedig jól tudjuk, hogy mindig meghallgattatnak.

De az a fekete felhő mindent eltakar.

Leárnyékolja a fényt.
Azt akarja velünk elhitetni, hogy önmagunkban kevesek vagyunk ahhoz, hogy a lelkünk megbékéljen.

Bármennyire is így érzünk akkor sem szabad feladnunk.
Az az ima, amiben még mi sem hiszünk...az segít először.

Ez az ima a katalizátora a későbbi fellélegzésünknek.
Erősnek kell lennünk és szüntelenül kell imádkoznunk, amíg azt nem érezzük, hogy az első reménysugár át nem tör a fekete felhőkön.

Ez lesz az első bizonyos kapaszkodónk.
De ezért meg kell küzdenünk.

Ezek a mi beavatásaink. Az igazi beavatásaink.

senki sem adhatja oda a saját beavatásunkat pénzért.
Senki sem avathat be abba minket, amin mi magunk kell, hogy végig menjünk.

A korunk instant beavatásai pedig azt akarják sugallni, hogy bizony simán beavatódunk egy meghatározott összegért...persze ez az egónak kellemes és jó.

Csak akkor van a baj, amikor egy olyan élethelyzetbe kerülünk, amiben ez az egész hazugság nem tud segíteni.
Ilyenkor jön a nagy csalódás és a felismerés.

A BEAVATÁSAINK nem egyszerűek.
Ezért is senki ne várja el, hogy könnyű lesz.
Önmagunk felé menni néha egyszerű, de vannak determinált dolgok(beavatások), amik nagyon nehezek, amin saját erőnkből kell átesnünk.

Az élet szép.

Egyre szebb, minél tisztábban látjuk az életünket, minél tisztábban rálátunk arra, hogy eddig sem történt semmi sem véletlenül.

Ha ezt már el tudjuk fogadni, akkor a lelkünk is békésebb lesz.

A fekete felhők fölött mindig ott van a Nap...a fény...a remény sugár.