középút

(Golgota 2012 (olaj) )

Amíg az ember nem érti, nem akarja felfogni azt, hogy "én és a sorsom egyek vagyunk", addig csak egyes részeket fogad el az életében a sajátjának, a többit meg a véletlen művének, olyannak, amit ő nem érdemel meg.
Ha ezen nem akar változtatni, akkor az olyan erők kezében van, akik illúzióból-illúzióba fogják kergetni.
De ezt fogalmazhatjuk úgy is, hogy az egyik szélsőségből a másikba.
De úgy is mondhatjuk még, hogy a Krisztus melletti két lator is a ezt a szélsőséget jelképezte.
A középút nem más, mint Krisztus.
Ez az egyensúly az, ami biztonságot tud adni mindannyiunknak, mert aki már egyszer is megérezhette ezt, az soha el nem felejti azt az erőt, ami tőle származik.
A biztonságunk soha nem kint, hanem magunkban keresendő.
De ennek az erőnek a stabil megérzéséhez kemény próbákat kell megélnünk, ez az igazi önmegismerés útja , ami nem más, mint az igazi beavatásunk.
Minden olyan tanítás, módszer, ami ezt kihagyja és csak a lélek szintjén keresgél és látszólagos megoldásokra lel, az csak hiábavalóság, persze lehet egy ideig létjogosultsága, de hosszabb távon mindenképpen betegítő.
A saját magunk hazugságaival való szembesülésünk az egyik legfontosabb feladatunk.
Mert ez az asztrál énünket(egónkat) fegyelmezi meg, ismeri ki .
Amikor ez az alacsonyabb énünk(egónk) egyre megismerhetőbbé válik, akkor már a mások sikerének az elismerése is szóba jöhet, de addig, amíg ez rejtetten dolgozik bennünk, bizony nehéz mások sikereinek örülni.
Szeretettel:
Tibor
ui:Nagyon nehéz dolog ez egyébként. Az ember azt gondolja, hogy bármikor simán tud szeretettel gondolni mások sikereire, de ha van egy karmikus ellentét a két fél között, ez a dolog nem fog menni egyszerűen.
Akivel ezt az irigység érzést megtapasztaltuk, nagy leckénk van.
Van olyan személy az életemben, akivel annak ellenére is előtör ez az érzés, hogy nem egyszer tudatos oldást hajtottam végre.
A kényszerítő erő súlya megint csak a törlesztőrészlet nagyságától függ.
Az önismeretünk egyik legmeghatározóbb feladata ez. A jelenlegi korban nagyon elhatalmasodott az a nézet, az a felfogás, hogy nincs determinált része az életünknek.
Ez a szemlélet egy "istenfelettigőgnek"adja át magát, ami ki akarja kerülni az igazi önmunkát, a kis küszöb őrével való találkozást.
Sajnos ez a tendencia oda vezetett, hogy a spirituális gőg olyannyira jelen van, hogy egymást akarják túllicitálni a "tudásuk" bizonyításában.
A nyilvánosság igényét keresve igyekeznek érvényesülni, pedig az ideális önmegismerés nem keresi ezt a nyilvánosságot, ennek igénye elenyésző, elenyészik.



Ezek a gondolatok Rudolf Steiner egyik írásának elolvasása után fogalmazódtak meg bennem.
Ezen írás itt található:
"Az együttérzés nem csak mások fájdalmának átélése, hanem mások ÉRTÉKEINEK átélése IS. Tudnunk kell őszintén örülni a mások értékének. Az ember még nem tart valami messze az együttérzés terén. Még nagyon sok benne az egoizmus.(...)
Az igazi együttérzést nem csak mások fájdalma kelti fel, hanem mások értéke is. Együttérzésünk önzetlenebbé kell, hogy váljék. Örömet kell, hogy érezzünk mások sikerén, mások előbbre jutásán. Keserűség nélkül kell tudnunk nézni mások jó tulajdonságait. Hogy az együttérzés minden lelki együttélés alapeleme, annak az az oka, hogy az emberek minden lelki élménye összefügg egymással. Irigységgel vétünk mások értékének becsülése ellen, hát még a hazugsággal! Ha irigykedünk, vagy hazudunk, lényükkel kapcsolatban ártunk másoknak. Ellentétbe kerülünk a világ folyásával, és megsértjük a világfolyamat törvényeit!"
Rudolf Steiner