(kép: Mátra 2016. 09. 09.)
Sokkal több ez, mint egy fotó, mert az emlékeimben mindig felkutathatom.
Emlékezetes események?
Minden az, amit annak tartok, amiben megragadom a pillanatot, amiben jelen leszek és nem hagyom, hogy az automatizmus vezessen.
Egyébként nagyon nehéz mostanság a jelen lenni, sőt, egyre nehezebb.
Annyi akadályozó tényező van, aminek jelenlétét nem is konstatáljuk, fel sem ismerjük, mert teljesen beleolvadtunk a társadalmilag elfogadott öntőformába.
Ebben a formában nincs igazán arra lehetőségünk, hogy egyéniségünk kibontakozzon, de mégis azt hisszük, hogy ki vagyunk bontakozva, mert mindenki ebben a hitben él(tisztelet a kivételnek).
Csoportosan adjuk el a lelkünket, aminek felismerése sürgető lenne, mégsem történik meg.
Energiáink így fogynak, utántöltés hiányában válunk beteggé, kétségbeesetté.
Napszemüvegünk mögül nézünk a másik szemébe, ahol nem látszik az íriszünk, a lelkünk.
Csak a testünkre koncentrálva válik le a lelkünk az éltető , frissítő forrásáról, amitől igazán élhetne és nem kellene a pótcselekvéseivel energia után kujtorognia.
Minden ember számára van egy olyan mélypont, ahol egyre jobban felismerheti ezt, ahol méltósággal, vagy a nélkül, de változtathat.
Sorsfordító felismeréseik ideje ez.
Az origó felé mindig kevesebb a kétség, kevesebb a jövőtől való szorongás.
A periférián viszont szinte mindennapos.
Lelkünk ezen külterületén tartjuk magunkat, ha az egyéniségünk nem tud kialakulni, ha ebben gátolva vagyunk.
Nincs csodálatosabb annál, amikor az egyéniségünkből egyre több felszínre kerül.
Amikor már a régi , már nem szolgáló beidegződéseinket csírájában felismerjük és ezáltal tudatosan átdolgozva semlegesítjük.
Ugye ismerősek ezek a gondolatok?
Ölellek.
(kép: Hold tegnap kb. 19 óra)
...és lőn világosság. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése