2009. augusztus 29., szombat

Kell egy kicsit utálni is

A SZERETLEK szó elcsépelése...



Valamelyik éjszaka tudatosodott bennem, hogy semmi baj sincs azzal, hogy utálatot érzek.
Ez az utálat érzet amikor tudatosodott bennem, akkor hirtelen úgy gondoltam, hogy ez nem helyes.
Csitítani próbáltam magamban, úgy éreztem, hogy ez nem helyén való.
Nem helyén való, mert az etikett ezt mondja.
Meg kell bocsátani.
Megbocsátani, akkor is, ha bennünk óriási düh van...ezt írja elő a szeretet törvénye.
Hogy is van ez?
Akkor is mondjam azt, hogy SZERETLEK, ha dühös vagyok?
Álszenten, ahogy az etikett kívánja?
Ez számomra nagyon ellenkezik odabent valamivel.

Több hozzászólásban is megbeszélés tárgya volt az, hogy kell-e mindig, minden alkalommal azt mondani, hogy "szeretlek".
A vallások is a szeretet jegyében élnek, legalábbis ezt próbálják állítani.

Én úgy gondolom, hogy ideje van az utálatnak és ideje van a szeretetnek is.
Ebben a dualitásban nem nehéz kibillennünk az egyensúlyunkból.
Amikor kibillenünk, akkor akár hirtelen óriási haragot is érezhetünk valaki iránt.Ez az egyik oldal.
Számomra az is kibillenés a másik oldalra, amikor folyamatosan azt hajtogatjuk, hogy SZERETLEK.
Ez ugyanolyan szélsőség, mint a düh és utálat, nem kell ugyan sokáig benne maradni egyikben sem. Mind a kettő eltávolít az igazi önmagunktól.
Aki folyamatosan azt mondja, hogy SZERETLEK, az elcsépeli ennek a szónak a lényegét.
Mindig ezt hallani , egy idő után ugyan olyan terhes, mint a düh és utálat.
A szeretetet nem mondani kell, hanem érezni.
A megfelelő időben mondani olyan, mint egy csoda.
A megfelelő időben utálni sem baj.
Megbocsátani önmagunkban kell...elindítani ezt a folyamatot...ez érdemes.
Hosszabb távon utálni és dühösnek lenni káros.
Hosszabb távon azt mondani, hogy SZERETLEK ugyanolyan káros.
Ezen biztos sokan felháborodnak és azt mondják , hogy mégis jobb az, hogy folyamatosan szeretnek, mint az, hogy folyamatosan utálnak.
Lehet, hogy egy szintig igazuk van, de hosszabb távon nagyon sértő lehet ez, főleg olyanoknak, akiknek az intímszférájuk 1000km-es.
A szeretetet föl lehet fedezni egy írásban, anélkül is, hogy odaírnák a végére, hogy szeretlek titeket.
Az, hogy valaki valakire haragszik, az természetes dolog.
Aki haragszik, az haragudjon.
Amikor illendőségből ennek ellenére odaírjuk a kritikus mondandónk végére, hogy SZERETLEK...attól hányok.

Megengedem magamnak azt az érzést, hogy hányingerem legyen, mert számomra ez a nyáladzás, nem fér bele a világnézetembe.
Úgy gondolom, hogy ennek a két szélsőségnek a közepén van az igazi szeretet.
Nem külcsínekben gazdag és nem ékesszólásokba levedző, csak egyszerűen van.
Én jelenleg így vagyok.
Utálatos dolognak tartom a nyáladzást.
De nem sokáig maradok ebben az érzésben (
utálatban), mert szeretem magam.

izi

1 megjegyzés:

Évi írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.