https://www.youtube.com/watch?v=8dh0K9lLIUk
Ez az a hely, ahol mindig nyugalmat találtam.
Az önmegismerésem tudatosabb szakasza itt kezdődött valahol.
Emlékszem mennyire nehéz időszakon mentem akkor keresztül és mennyire magam alatt voltam.
Minden ember életében eljön az a szakasz, amikor számot kell adni azért, amit tett és ilyenkor ólomsúlyként érezheti a nyomást a lelkében.
Senkinek nem kellemes ez, főleg, ha előtte úgymond gondtalanabb életet élt, ahol azt hitte, hogy ő sérthetetlen és mindent megold könnyedén.
Most visszagondolva áldom ezeket a nehéz pillanatokat, az egyedüllétet, a fájdalmas nyugtalanságot a lelkemben.
Hatalmas ébresztőként kényszerített egy másféle, tudatosabb gondolkodás felé.
Persze ezt akkor még nem tudtam, de valahol a lelkem mélyén biztonságot kezdtem érezni, ha őszintébbé válok magammal és szembesítem magam a gyarlóságaimmal.
Legnehezebb volt a saját hazugságaimat felismerni, amivel azidáig nyugtattam magam, amivel ámítottam magam.
Ezek a pótcselekvések béklyóként nőttek hozzám, amit szinte lehetetlennek éreztem magamról leválasztani.
Ha most visszatekintek, akkor bizony nagyon sok mindent megváltoztattam már az életemben, aminek tudatában egyre erősebben érzem azt, hogy mindenen át tudom magam küzdeni, de a nehéz próbákat csakis saját magam oldhatom meg.
Mennyire butaság az, amikor azt akarják elhitetni az emberekkel, hogy majd más megoldja helyettünk a saját determinált feladatainkat, amit személyreszabottan hoztunk magunkkal erre az életünkre.
Aki még ezt elhiszi, aki ezt választja, még nincs tisztába a lényeggel.
Én már nem szeretném tovább ámítani magamat, számomra egyértelműen fontos a morális út, a tudatos önmegismerés útja, ahol felvállalom teljes mértékben azt, amiben vagyok.
Fáradtságos, egyben csodálatos szakasza ez az életünknek
Soha nem cserélnék senkivel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése