--ideiglenesen elfogytak a fények--
De már a lelkünkben hordozzuk a vénasszonyok nyarának ajándékát is.Jól tartsuk meg, érezzük, hogy van bennünk elég fény, elég olaj a lámpásunkban, hogy magunk elé tudjunk mindig világítani, hogy meglássuk időben az akadályokat és felkészülve tudjuk fogadni.
A megpróbáltatások idejében nagy hasznát vesszük ezen tartalékainknak.
Valamiért az ember úgy érzi, ha kívül nem lát elegendő fényt, akkor ez egyenlő a szomorúsággal, a depresszióval. De ez csak azért lett lehetséges, mert az ember eltávolodott igazi otthonától, az igazi önvalójától és a lelkében egy különálló egyedként azonosítja csak magát. Hajdanán még ez az elkülönülés nem volt ennyire éles, mert akkor még tisztán érezhető volt minden ember lelkében a kapcsolat. Ezt kell újra visszaállítani, hogy ne féljünk folyamatosan, ne nyomja ránk a múlt a bélyegét, a jövő ne áramoljon felénk félelmetesen.
Van elegendő olaj a lámpásodban, hogy ne ess ugyanazon csapdákba, mint azelőtt, van-e elegendő lélekjelenléted a váratlan helyzetekhez?
Mindezekre szükségünk van, egyre nagyobb szükség ez, mert a lelkek tényleg el vannak árvulva, ezért bármilyen pótcselekvésre hajlamosak, hogy pillanatnyi megnyugvásra leljenek. Viszont tudjuk, hogy ezen dolgok minimális ideig adnak komfort érzetet és azután még nagyobb erővel szakad ránk a magány, a félelem, a düh, a kétségbeesés. Ezért is nagyon fontos magunkkal foglalkoznunk, hogy másokkal tisztelettel tudjunk bánni. Szép napot kívánok neked, aki olvastad ezen sorokat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése