Azt mondjuk hiszünk a megfoghatatlanban, de legtöbb esetben ez csak felületesség, a világ divat hullámának újabb megfelelési vágya csak.
Ez nem más, mint materialista spiritualizmus.
Eltávolodtunk anyagtalan, megfoghatatlan részünktől, hálátlanokká válva.
A materializmus behaviorizmusa inger és reakcióra redukálta az embert, minden magasabb tevékenységet elutasítva.
A mostani "ezoterikus butikok" szerint már többek vagyunk, mint az anyag, de ezen megközelítésben már a gyakorlatiasságot tüntették el az ember életéből a földi dolgokkal kapcsolatban, szélsőséges szárnyalásokba kezdve. Jól jövedelmező egócentrumok létrehozásával hívogatják mos a vélt biztonságba az embereket, ami persze megint csak szemfényvesztés.
Erre van most szükség, ez adható el, mert a nehezebb önmegismerő munka nem fér bele az időnkbe, "nem érek én arra rá".
Szélsőségből szélsőségbe "gyógyulunk" bele.
Mert egyik sem arról szól igazán, hogy úgy szembesüljünk magunkkal, hogy szinte belehaljunk.
Csak úgy akarunk változni, hogy abban mi ne vegyünk szinte részt, csak úgy, jó pénzért, vihogva, tudatunkat elfelejtve. Legyen róla egy papírunk, amit adnak a tanfolyam után.
Erről szólunk mi most emberek, tisztelet a kivételnek.
Nem csak inger és reakció végkifejlete az ember.
Van olyan részünk is, amit ténylegesen nem tudunk fizikális érzékszerveinkkel észlelni, de más érzékszervekkel (amit csakis a moralitásunk gyümölcseként kaphatunk meg) igen.
Ezen lelki érzékszerveink már többet észlelnek.
Azt is észlelik, amiről a vallások szerettek volna beszélni.
De jelenleg ehhez csakis azon önmegismerési út vezet, amit jópénzért nem lehet megvenni, ami nem a divatról szól, amibe úgymond tényleg bele kell halnunk, hogy a régi embert felismerve új megvilágításba helyezzük önmagunkat.
Minden életünk egy lehetőség ennek felismerésére.
Jelen korunk Istentagadó, egyben mégis magát Istennek vélő valósága nagy szembesítésekkel ébresztget.
Üzeneteit vagy fogjuk, vagy nem.
Számtalan "mi ezt nem érdemeljük meg!" mondat hagyja el nap mint nap a szánkat, de egyszer majd megértjük, hogy bizony az élet igazságossága realitás.
Nyughatatlanságunk, türelmetlenségünk börtöne sokszor tényleg valóságos börtönbe zárat minket, vagy a betegség révén, vagy más módon az életünkben.
Olyankor már tényleg korlátozottabbá válunk, mint egyébként voltunk, amikor még a szabadságunk nagyobb volt.
Mégsem elégedtünk meg vele.
Ezen gondolataimmal kívánok tudatos, szép napot neked. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése