2010. december 15., szerda

van

Megszülettem és öntudatlanul korosított az idő addig a pillanatig, amíg az első tudatos pillanatom meghozta azt, hogy elkülönítsem magamat a másik embertől.
Halvány emlékeim vannak a gyermekkoromról.
Az biztos, hogy soha nem értettem ezt a nagy elkülönülést...nem értettem, hogy mire jó ez.
Számomra sokkal jobb lett volna, ha mindenki kedves egymáshoz.
Sokszor gondolkodtam ezen, de egyre többször döbbentett rá az élet, hogy ez bizony nem olyan egyszerű dolog.
Emlékszem, hogy mennyire furcsa volt az, amikor az első irigységgel szembesültem.
Az első hazugság is nagyon mélyen érintett.
Ott legbelül nem akartam elhinni, hogy ilyen létezik.

Felnőttem.
Egy dolgot bizonyossággal tudok , érzek és hiszek...van remény.
Van szeretet...van jóindulat.

...és van nagyon sok olyan dolog, amivel szembesülnünk kell, hogy megismerjük önmagunkat.
Nincs értelme a siránkozásnak, ugyan van helye, mint mindennek, de nem érdemes beleragadni.
Akkor , amikor már nem mutogatunk ujjal senkire, akkor bizonyosak leszünk magunkban.


video

Szeretettel.
izi

Nincsenek megjegyzések: