2012. július 23., hétfő

reggeli gondolataim

video


Nehezen ébredtem, sokáig aludtam, holott szeretek korán kelni.
Gondolataim cikázása közepette alig tudtam stabil támpontot találni.
Érzem, hogy ezek a káoszok nem véletlenül vannak jelen bennem, a mélyemből felszínre törni akaró érzelmeim, érzéseim, gondolataim  meg akarják mutatni magukat számomra.
Tiltakozok néha ellene, vadul eltaszítva akarok békét lelni magamban. Pedig már sokszor bebizonyosodott, hogy ezzel csak erőt adok neki(k).
Ezért is, amikor erre ráeszméltem, összeszedve MAGamat egyensúlyomba kerültem...persze ebben a pillanatban megszólalt a ki nem kapcsolt telefonom és elemi erővel betört az intim szférámba és azt "súgta", úgysem hagylak nyugodtan, nehogy azt hidd, hogy nyugalmat lelsz:).

Ezért is elhagytam a jó meleg pihe-puha ágyacskám ölelését és kiléptem az egyszer-rideg, egyszer meleg valóságba, beléptem ebbe a birodalomba.
Most írok, de előtte elkészítettem a finom sóska-spenót-alma-banán turmixomat, amivel megköszöntem Testemnek a jó szolgálatát.
A Gyermekeim is szívesen megitták, tegnap este már hiányolták is, mert volt pár nap, hogy egy kicsit hanyagoltam a turmixokat. De ennek szívből örülök, hogy vágynak rá.

Hála az égnek a tudatos életmódváltásom ismét segített abban, hogy erősebb legyek. Most kb. úgy tudok kerékpározni, mint 20 évvel ezelőtt...sőt talán jobban is.
44 éves vagyok és azt érzem, hogy egyre jobban fel merem vállalni magam úgy, ahogy vagyok. Nem szívesen esnék vissza az irreális protokoll világába, néha már egy éttermi feszes ülés is kellemetlen tud lenni számomra, de nem azért, mert nem tudnám megcsinálni, hanem azért, mert fölöslegesnek tartom ezt a képmutatást.
Képmutatásink tükreként sok képmutató Emberrel találkozunk...a természetesség hiánya sajnos sok emberi Lelket megölt már.

Nehéz ez az Élet.
Annak ellenére is, hogy sokszor van benne csoda és ideális felismerés, teljes pillanat.
De fontosnak tartom, hogy reálisan lássuk a Világunkat, ami háborúkkal teli, békétlenségektől bővelkedő. De azt is tudnunk kell, hogy ezen fizikális valóságot a Szellem hatja át.
...milyen Szellem?...igen...ez nagyon jó kérdés!

Nem mindegy, hogy milyen Szellem.
Pontosan ettől függ, hogy nyugalom, vagy béke van a Földön, de legelőször bennünk.

De amíg protekciókra várunk, amíg mindenhol elsők akarunk lenni a sorban, amíg nem vagyunk tekintettel Felebarátainkra, addig nem várhatunk békét. Jellemző manapság az, hogy a mesterek védőoltásaival élünk, legyengített, semmit mondó vakcina szavaik üresen konganak az éterben, de ezeket szenzációként kezelve fogadjuk be, úgy gondolva, hogy tettünk magunkért.

A tömegfogyasztásra szánt multivitaminos ezoteria nagyon kelendő, kelendő, mint a szappanopera.

A szomjas sivatagi vándor mindent megiszik válogatás nélkül...még akkor is, ha fogalma nincs mit iszik.

Nem szeretnénk felébredni(tisztelet a kivételnek), mert akkor a mélyünkről sok minden a felszínre, a tudatunkba kerülne és akkor bizony sok nyugtalan pillanattal kellene szembesülnünk, amit saját MAGunk kell, hogy megoldjunk. Ezzel nem akar szembesülni az Emberek többsége, inkább elvarázsolt állapotban hitegeti magát, hogy ő mindent megtesz.

Reggel jutott eszembe ez a gondolat:
Talán nem is gondolod, de ezen Életed SZŰKÖSSÉGE, a jövő Életed BŐSÉGE lesz.

...és ez nagyon igaz.

Igaz, mert a nagy képet látva bizonyossággal érzem, hogy semmi sem véletlenül kerül elém...elénk.
Az, hogy a számláinkat ide-oda tologatjuk és számolgatunk, hogy melyiket tudjuk befizetni nem véletlen. Miért?...mert ezen súlyaink alatt tudjuk csak a magabiztosságunkat felfakasztani, amikor már nem fogunk aggódni, az nem csak úgy protekciósan fog felénk jönni!

Ezért megdolgozunk, megdolgoztunk.
Azért viszont senkire sem szabad haragudnunk, mert esetleg neki nem kell a számláit ide-oda tologatnia.
Neki ez a karmája, neki ez az életfeladata, amiben sokszor olyan rejtett fájdalom és egyéb akadály van, amit mi észre sem vehetünk a felületes fizikális érzékszerveinkkel.
Mert csak újjal tudunk mutogatni, ahelyett, hogy végre a gerendát eltávolítanánk a szemünk elől.

Nem kell védőoltás!

Nekem nem, mert inkább felvállalom a sok fájdalmat, annak ellenére is, hogy az adott pillanatban azt kívánnám, hogy jó lenne, ha nem lenne jelen az életemben. De csak így fejlődhetünk morálisan...nem szabad becsapnunk magunkat!

Ugye így van?:)

Ölellek!

Tibor

Nincsenek megjegyzések: