szülőként

Gyermekeinket végig kísérjük földi utukon.
Néha nagy nehézségekkel, de alapvetőleg hatalmas szeretettel.
A konfrontálódások nehézségei a közös próbánk, hogy felismerjük - e egymásban azt, hogy nem véletlenül kerültünk egymás közelébe.
Szülőként a legnehezebb az elengedés, persze ez is egyénenként változóan viselhet meg.
Gyermekeink lelki fejlődésében nagy szerepet játszhatunk, nem csak a fizikális gyarapodásában.
Silány szellemi táplálékkal okozhatunk a legrosszabbat, aminek eredményeként a létbizonytalanságot erősítjük.
Látszólag elegendő csak a külsőségekre összpontosítani és a világ elvárásainak megfelelve kisajtolni mindent a gyermekekből, de hosszabb távon hatalmas űr keletkezik így a lelkükben.
"Mióta a szellemi világnak mint világunkat az utolsó porcikájáig átható létezésnek nehogy a tudata, de a sejtése és az emléke is eltűnt az emberiség életéből, azóta bajban vannak az emberek egymással."
G.Ekler Ágnes
Ezen idézet számomra alap. :)