Fogódzkodó

Írásomat azoknak a lelkeknek ajánlom, akik most nagyon szenvednek valamiért...

Én olyan boldog vagyok.
Ezt le sem lehet írni. Egyszer csak jött ez az érzés a semmiből.

Tegnap még azt hittem belehalok a fájdalmamba, ami ugyanígy a semmiből jött hirtelen.
Tehetetlen voltam...annyira, hogy még nem éreztem így magam soha.
Azt éreztem, hogy kicsúszott a kezemből az irányítás.
Pár nappal ezelőtt tettem egy könnyelmű kijelentést.
Tényleg az volt bennem, amikor kimondtam, hogy megoldottam a dolgot magamban.
Kijelentéseink mindig próbát vonnak maguk után.
Nem voltam kellőképpen tudatos, amikor olyat állítottam, amit még nem tettem helyre magamban.
Mint derült égből a villámcsapás úgy jött a próba.
Éreztem, hogy valami nem stimmel, de nem tudatosult bennem, hogy ez itt egy nagyon kemény helyzet, amire , ha nem figyelek elvehet nagyon sok energiámat...sőt még többet...annyit, hogy azt érezhessem, hogy nincs lehetőségem vissza jönni a normális kerékvágásomba.
Kaptam már próbákat, de ez leforrázott...szó szerint szétégetett.
Olyan élethelyzetbe kerültem, amit senkinek nem kívánok, de nekem ezt meg kellett élnem...meg kellett tapasztalnom.
Sokaknak segítek és ilyenkor döbbenek rá, hogy milyen tehetetlen vagyok.
Hirtelen eltűnt minden fogódzkodóm.




Ezt az érzést szerintem sokan érezték már.
Nem volt mihez nyúlnom, pedig ezer és ezer módszer van a tarsolyomban, a szakmámból is kifolyólag.
De senkinek éreztem magam...üresnek...tehetetlennek.
Annyira leértékeltem magam, hogy azt hittem imáim és hitem már nem segíthetnek.
Ilyenkor mindig eszembe jut az, hogy hányan vannak azok, akik hozzám fordulnak és ugyanezeket a helyzeteket mondják el úgy, hogy nekik még annyi tapasztalat lélekjelenlétük sincs, mint nekem.
Mennyire nihilnek érezhetik magukat és gyámoltalannak....nem is tudom, hogy ezt lehet -e kategorizálni, hogy gyámoltalanabb valaki.
De a lényeg az, hogy éreztem, hogy jó lenne valaki most mellém, hogy segítsen.
Imáimat elmondva nem érkezett megnyugvás a szívembe.
A lehető legtöbbet megtettem, amit akkor tudtam, de azt éreztem, hogy ilyen kemény dolog még nem ért.
Mindig azt mondom másoknak ilyenkor, hogy mindentől függetlenül, ha történik valami, ha nem...csak imádkozzon...jelentse ki, hogy elfogadja a helyzetet, amiben van...tudom ez morbid ilyenkor, de mást nem tehet.
Éppen ma reggel olvastam azt, hogy megérteni valamit , annyi, mint mindent megbocsátani és elfogadni.
Eszembe jutott az, hogy mire kérem ilyenkor a klienseimet, mit tegyenek.
Így tudtam elindulni...csak mondtam és mondtam, úgy, hogy közben azt éreztem, hogy nem is hiszem, amit mondok.
Fájt, hogy a hitem kevés volt, de tudtam, hogy mondanom kell.
Tudni kell, hogy ilyenkor még nem fog változni semmi. Itt szokták feladni és gyógyszereket bevenni.
Eljutottam erre a pontra én is, hogy gyámoltalanságomban megfordult a fejemben a gyógyszer. Soha nem szedek.
De ezzel párhuzamosan az is eszembe jutott, hogy én mit tanácsolok ilyenkor.
Ha ebben a stádiumban gyógyszerhez nyúlunk, vagy felhívunk valakit, hogy segítsen(ami nem baj, ha már tényleg nincs meg a lélek jelenlét), akkor a próbát megbuktuk.
Talán furán hangzik, de ezek a próbák emelnek minket.
Miután ezt átgondoltam, azt mondtam magamban, hogy nincs telefon, nincs gyógyszer, csak az ima van és a hit.
Semmi voltam...üres voltam...gyenge voltam...de azt mondtam, hogy nem kell segítség.
Azt hittem belehalok.
Még most is beleborzongok.
Fogtam magam és kimentem a természetbe.
Egy hatalmas szikla tetején ülve a Napba imádkozva könyörögtem, hogy szabaduljak meg a terhemtől, mert nem bírom tovább.
Éreztem, hogy csak egyedül oldhatom meg a problémámat, mert csak akkor lesz az enyém a megoldás és a boldogság...a jutalom.



Egyszer csak megéreztem valamit...valami fenséges érintést.
Ilyenkor már tudom, hogy emelkedem.
Ez az a pont, amikortól megkapom a fogódzkodót.
Ez a fogódzkodó biztos menedéket adott.
Kezdett a bizalmam megjönni.
Kezdtem érezni az energia áramlásást a testemben.
Fájdalmamim egyre csökkentek. Jelen kezdtem lenni magamban.
Hitem erősödött, mert tudtam, hogy a nehezén túl vagyok.
Elfogadtam ezt a helyzetet...éreztem, hogy át kellett esnem ezen a próbán.

Estére sokkal jobban lettem.
Ma reggelre színesebb lett a világ.
Ma a csodát élem, mert a csoda jelen van.



Ezeket a sorokat azért írtam le, hogy olvassa el sok ember...legyen a kezében egy fogódzkodó, ha ilyen helyzetbe kerül.
Soha nem szabad úgy kijelenteni valamit, ha nem vagyunk benne tökéletesen biztosak...és akkor is csak úgy, hogy közben hozzátesszük, hogy a HELYZETHEZ és ÖNMAGAMHOZ képest a LEGIDEÁLISABBAN tudom megtenni.
Az egó szeret kijelenteni...szeret nagyokat mondani...talán ez a legfontosabb üzenete ennek a cikknek.

Boldog vagyok.

Szeretlek benneteket.

izi