túlélés-önámítás

Megszülettünk.

Leszülettünk.

Ki-ki hova.

Sok "nemszeretem" élet van, sokszor haljuk, hogy mennyire nehéz egyesek élete és mennyire az összehasonlítás rabságában (kényszeres viszonyításokban) élve haldoklunk.

Szélsőséges hedonizmusok, egós megnyilvánulások tarkítják  ezen megtestesüléseket, persze a másik szélsőség is képviseli magát, amit már a túlzott megalázkodás, megfelelés kényszere hajt.

Korunk népbetegsége a hazudozás, mint magunknak és másoknak is.

A hazugság korában elvesznek az értékek, a morál hiánya szüli a sok bajt, kegyetlenséget.

A karma valóságossága, ismerete nélkül igazán semmire sincs méltó magyarázat, csak egy hatalmas káoszt tapasztalhatunk, ahol a túlélésért folytatott harc köti le a figyelmünket.

Minél jobban tisztában vagyunk ezzel, annál átláthatóbb a világ, annál jobban elfogadjuk azt, amit tapasztalunk, amit átéltünk, amit a sorsunk hoz elénk.

Hiszek a determináltságban, persze abban is, hogy vannak szabadon választható időszakaink, de amit meg kell élnünk, amit meg kell tennünk, azt nem szabad halasztgatnunk.
Miért? Mert a karmánk feltorlódik.
Minél igazabb ez a dolog, annál feszítőbbé válik az élet(ünk) és ezt nevezi a pszichológia neurózisnak.
Amennyiben erre nem keresünk megoldást, akkora  pótcselekvéseinkbe fogunk menekülni pl. a túlmunkába, túlsportolásba, a mértéktelen zabálásokba, szexuális aberrációkba, az agresszivitásba, a félénkségbe, az aszkétizmusba, a lelki magányba, depresszióba-pánikbetegségbe, a gátlásosságba, az öngyilkosságokba...etc.
Önámításainkat tökéletesre fejlesztettük már és ezzel akarva-akaratlanul elfedjük magunkat magunktól, ami nem jelent mást, mint az ember saját LÉNYE felől dezinformálja magát, mert nem akarja felismerni a szellemi reintegráció(ja) prioritását mindenek felett.

Tapasztalataink gyümölcseit idővel learathatjuk, amik a lelkünk kincseiként mindig biztonságban tartanak. 
Ezen gondolataimmal kívánok tudatos, szép napot Neked.
Ui: A következőben jobban  kezdjük...jobban odafigyelünk egymásra, ugye?  :)