De sokszor elhangzik ez a mondat manapság.
Vagyok, aki vagyok.
Régen sokat gondolkodtam rajta, hogy mit is jelent.
Persze aki csak az orráig lát rögtön azt mondja, hogy persze, hogy az vagyok aki vagyok....és ez a gondolat nem terjed tovább a fizikalitásnál.
Sokan annak gondolják csak magukat, amit az életük során ráragasztottak a szülei, barátai, ismerősei, tanárai...stb.
Pedig ez csak egy része annak, akik vagyunk.
Ez a felület, a periféria.
Persze nem szabad, hogy ezt a részt tagadjuk, de nagyon ebbe sem ragadhatunk bele...mert, ha beleragadunk, akkor gátat szabunk annak, hogy megnyíljon előttünk a nem anyagi önvalónk.
A nacionalizmus és a túlzott családi kötődések nem engedik meglátni azt, ami sokkal több, mint az, hogy elkülönüljünk a többi embertől.
Az, hogy tudjuk magunkról, hogy milyen nemzethez tartozunk nem szabadna, hogy átmenjen szélsőségbe, ahogy manapság sokszor átmegy.
A periférián mindig nagy az elkülönülés.
Minél közelebb vagyunk az origóhoz, annál tisztábban érezzük meg a másik emberben önmagunkat...nem mást.
Ez egy olyan folyamat, amin mindenkinek saját elhatározásából kell átmennie...a túlzott agitáció nem helyén való...nem szolgálja azt a szellemet, ami a szabadságon alapszik.
Istent megismerni igazán csak úgy lehet, ha legbelül felismerjük, hogy Istennek egy aspektusa vagyunk.
Tehát, ha akarunk valami változást, akkor az belül kell, hogy elkezdődjön, hogy kint láthatóvá váljon.
Egyénenként változó ez, hogy mikor döbbenünk erre rá teljes tudatossággal.
Mert, ha rádöbbenünk, akkor már nem tántoríthat úgy meg semmi, mint régebben.
Ez az a pillanat, amikor egyre jobban önmagunkká válunk.
Ez az a pillanat, amikor kimondhatjuk...vagyok, aki vagyok.
Istenben létezem és isten bennem is létezik.
De ahhoz, hogy ez a dolog egyensúlyba kerüljön bennünk tudnunk kell róla, hogy a teremtett mivoltunk azért sok korláttal van jelen bennünk, még akkor is, ha sokan ezt tagadják.
Hiába vagyunk Istenben és hiába van ő bennünk, akkor sem jelenti ez azt, hogy egyik pillanatról a másikra tudatos kovácsai leszünk az életünknek és mindent mi szabunk meg, még a karmánkat is leválasztjuk magunkról.
Mekkora gőg ez, mekkora tudatlanságot tükröz...persze ennek is van helye.
Miből indult ez az írásom?...abból a gondolatsorból, hogy rádöbbentem, hogy nagyon tagadtam a Tibor nevemet.
Régebben történt egy eset, ami azt sugallta, hogy legyek izidor...ez a blog is ezért lett izidor(exuzia)...az exuzis a forma szellemeit jelenti(Nap lények)...de erről most nem írnék.
Haragudtam a Tibor nevemre, azt éreztem, hogy nagyon sok rosszat kaptam és legszívesebben kitöröltem volna a tudatomból...nagy tagadásban éltem, persze ezt nem vallottam be magamnak.
Haragudtam a Szüleimre...azt éreztem, hogy annyi fölösleges nyűgöt raktak rám, úgy véltem, hogy sok dologban korlátokat állítottak elém, aminek a levét idősebb koromban is megittam(persze nagyon sok szépet és jót is kaptam Tőlük)
Ezért is tagadásban voltam a nevemmel kapcsolatban, szégyelltem.
Tudom ez fura lehet annak, aki szereti a nevét, de tudnunk kell, hogy mindenkinek más karmikus háttere van...ezért más leckét is kaptunk.
Van, akinek ez bagatell, de van, akinek ez hatalmas erőpróba.
Karácsony óta viszont megváltozott bennem valami.
Persze a Karácsonyom nem volt piskóta.
Igazi mély szembesülés volt az egész.
A belső megpróbáltatások ideje Advent, amit tényleg úgy éltem meg, ahogy a nagy könyvben meg van írva.
A négy erény már nem üres frázisokként volt jelen bennem, hanem tudatosan törekedtem az elérésére...(igazságosság, mértékletesség-megfontoltság, bátorság-lelkierő, belső bölcsesség(sophia)
A kép egyre jobban összeáll.
Amikor a kép már nem szétszórt bennünk, hanem rendeződik, akkor a magabiztosság lesz úrrá rajtunk.
Egyre kevesebb ítélet és harag van bennem most.
Ezzel nem azt mondom, hogy nem zökkent ki semmi...sőt.
Csak annyit mondok, hogy sokkal rövidebb idő alatt ráeszmélek, hogy megint a szélsőségem felé haladok és hamar visszatérek.
Vagyok, aki vagyok...de nem csak testi szinten, hanem lelki, szellemi szinten is.
Most már egyre jobban szeretem a Tibor nevemet.
Elfogadtam azt, hogy Apám és Anyám mutatott nekem valamit, amire a saját döntésemből reagáltam úgy, ahogy reagáltam.
Nem az ő hibájukból.
Ezért is...tudnunk ildomos, hogy a karma igazságos.
Ha ezt átlátjuk akkor azt is tudjuk, hogy nem véletlenül történtek úgy a dolgok, ahogy történtek.
Advent első hetének a leckéje ez...az igazságosságot kell tudatosítanunk magunkban.
Aki a karmát nem tartja igazságosnak, sőt azt hiszi, hogy ez csak egy kitaláció, akkor még az anyagba ragadtan él.
Leckéink vannak.
Lehet halasztgatni a vizsgát.
Van jogunk hozzá, de addig nagyon sok energiánk fog elmenni és felőrlődünk. Ez a gyors öregedés alapja.
Nem véletlenül az a sok ráncos ember.
Az én homlokom sem véletlenül ráncos.
Legyünk őszinték magunkhoz.
Tudjuk azt, hogy kik vagyunk?...ahhoz, hogy megtudjuk kik vagyunk ideje kibékülni a Szüleinkkel.
Ideje megtudni:)
Szeretettel.
Tibor
(izi)
Ui...elfogadtam Apám, Anyám...és csodák csodája, Apám és Anyám megváltozott, az értékeim tükreit mutatják.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése