magabiztosabb

Megtisztítjuk magunkat minden nap külsőleg.
Belsőleg nem(tisztelet a kivételnek).
Egyre inkább  ápoljuk külsőnket,  egyre erősebb a magamutogatás kényszerességéből fakadó, külső elismerések begyűjtésének vágya. Mindezek észrevétlenül hálózták be szép lassan a lelkünket.
Észre sem vesszük, de ezen energiákra vágyunk, ahol az elismerések révén érezhetjük magunkat magabiztosnak.
Ez a folyamat egyre jobban kényszerít idővel, egyre nehezebben érjük majd el a kívánt paramétereket, mert igazi elfogadás és megnyugvást igazán soha nem érezhetünk ezen életvitelben, ezen mentalitásban.
Tökéletes külsőre vágyunk, jobb esetben csak tökéletesebbre(általánosságban csak erre fókuszálunk), de alapvetőleg csak magunk előtt toljuk azt, amivel már szembesülnünk kellett volna, amivel idővel úgyis szembesülünk, csak halmozottan, még nehezebb próbatétel révén.
Semmiképpen nem az ideális testmozgás ellen beszélek, hanem a szélsőséges, torzult önmagunk kiemelésének, magamutogatásának felismerésére hívom fel a figyelmet, ami nagyon sok veszélyt rejt magában, legfőképpen azt, hogy elvesztjük magabizto(n)sságunkat.
Pedig úgy tűnik, hogy egy fitt ember magabiztos.
Igen, látszólag.
De a fittsége abból a figyelemből táplálkozik, amit a rajongóitól kap, amibe szélsőségesen kapaszkodik, még akkor is, ha ezt nem érzi, vagy nem akarja tudomásul venni.
Ilyenkor a  lelkünk sorvad.

Izmaink feszülnek, de a lelkünk víztelenül szárazzá válik, ami azt eredményezi, hogy az első adandó tényleges megpróbáltatásban összeomlik.
Üzletek épülnek külsőségeink kényszeres ápolásának megvalósítására, egyre jobban a szélsőségeinkben tartva, amit különböző ideológiákkal meg is magyaráznak.
Nagy üzlet ez, nagyon nagy.
Viszont akinek van rá érzéke, kiszáll ebből az ördögi körből.
Megvalósít egy olyan egyensúlyt, egy olyan ideális testi-lelki mozgást, ami a legideálisabban tartja majd egészségben, amitől igazán magabiztos, magabiztosabb lehet.
Az egónk szereti, ha a figyelem középpontjában van, szereti, ha elismerik.
Minél erősebb ez a tendencia, annál nagyobb lesz a függés, a vágy arra, hogy elismerjenek minket.
Ebben a bűvkörben nem lehet már gyengének látszanunk, itt már ténylegesen azt a látszatot kell fenntartani, hogy mi minden esetben a legkiválóbban érezzük magunkat.
Nagyon sok energiát pazarlunk ennek fenntartására, hihetetlenül sokat, amit pontosan magunktól veszünk el, a magabiztosságunk építésétől, a lelki nyugalmunk megvalósításától.
Ezen szavak, ezen gondolatok nem népszerűek olyan társaságokban, ahol egymásnak bizonyítják be az emberek létjogosultságukat a birtokban lévő tárgyaikkal, testük fittségével, ruhájuk, autójuk márkájával, aktuális (vagy éppen az ex)partnereik mellbőségének megtárgyalásával, ahol a látszólagos magabiztosságukat ezzel igazolják.
Egyszer mindenki szembesül magával. Senki sem kivétel ez alól.
Komfortérzetünkbe befurakodik majd a bizonytalanság, a félelem, ahol majd igazán bebizonyíthatjuk mennyit adott számunkra a külsőségek szélsőséges ápolása, a külsőségeiket szélsőségesen ápoló "barátaink" közelsége.
:)
Egy igazi barát alapból a lelkünket szereti, aki a lelkünket erősíti, mert tudja, hogy mennyire fontos dolgok ezek, mennyire nélkülözhetetlen a jó viszony magunkkal, ezáltal a barátainkkal.