remény

Furcsa érzésben volt részem, mert olyan helyzetbe kerültem, ahol megérezhettem ugyanazt, amit talán egy páran érezhetnek, amikor a nyitottságomat nem értik, amikor félreértik a szeretetem, az odaadásom, az együttérzésem.
Általában sok energiám van arra, hogy meghallgassam a másik lélek gondját-baját.
Ez velem született, hozott dolog.
Kiskoromban is együttérzőbb voltam az átlagnál, később sem tartottam elpazarolt időnek, ha figyelmemmel megtiszteltem azt, aki bajban volt.
Manapság ez a figyelem egyre kevesebb emberben van jelen, egyre kevesebb őszinteség és segítő szándék van a közeledésekben, inkább csak érdek és haszonlesés.
Bevallom volt egy időszak, amikor bennem is tompult ez a dolog, de jelenleg ismét egyre több szeretettel viszonyulok az embertársaimhoz.
Nem szeretném ezt az egészet egy önfényezés köntösébe bújtatni, ezért is tudatom, hogy sok hibával rendelkezem, viszont az őszinte-tiszta szándékaim megvannak ahhoz, hogy segítségére tudjak lenni azon lelkeknek, akik valamiért megakadtak, valamiért önmarcangolásban szenvednek.
Saját káraimból egyre többet tanulok, egyre nagyobb rálátásom van ezáltal az életemre, arra, hogy minden helyzetből van kiút, de nem feltétlenül gyorsan és nem feltétlenül a legnagyobb sikerekkel, hanem egy kompromisszummal, amit  mindenki meg tud majd hozni, ha őszintén szeretne változni és fejlődni, lelkileg megerősödni.
Tanulópénzeinket meg fogjuk fizetni, mert általában ilyen az ember, hogy mások bukásaiból nem akar tanulni.
Nincs ezzel baj, ezért is az a lényeg, hogy elkezdődjön az önmegismerés nehéz, tudatos útja.
nem szeretünk manapság lassan fejlődni, mert mindent azonnal szeretnénk és mindent ajándékcsomagba dekorálva.
Nem fog menni, el kell ezt mondanom, még akkor sem, ha ezeket cáfolni kívánják a modern exoterikusnak sem mondható tanfolyamok, beavatások, módszerek.
Gondolataim éppen ezért is kevesek lelkét fogja megérinteni, mert a kor anyagias szellemének uralma miatt a lelkek rabigában vannak, ami felületessé teheti az embert és türelmetlenné.
Ebből az ördögi körből nagyon nehéz kilépni,  de mindenképpen lehetséges még időben megmenteni a lelkünket.
Lelkünk megmentése?
Milyen butaságnak hangozhat egyesek számára, de számomra ez a legfontosabb teendő, amit el tudok képzelni ezen életemben.
A lelkünk éhezik, szomjazik, mégsem jövünk erre rá, mégsem akarunk életet vinni bele, hanem inkább pótcselekvéseink adta függőségekkel tömjük tele. Nem etetjük, hanem zabáltatjuk.

Pár napja történt velünk egy eset, ami ezen gondolatokat hozta most ki belőlem.
Budapestre kellett utaznunk és miután visszafelé indultunk volna, az autóm felmondta a szolgálatot.
A második kerületben a legnagyobb hidegben a komfortzónámból kilépve álltam magatehetetlenül, mert minden műszaki tudásom ellenére sem indult az autó.
A részletekbe most annyira nem megyek bele, de kb. levettem az üzenetet, ami nekem szólt az egész lerobbanásból.
A kezdeti pánikot felváltotta a bizalom és a nyugalom érzése, amikor egyre tisztábban éreztem azt, hogy nincs is itt igazán semmi baj, csak annyi, hogy most figyeljek arra, hogy minden rendeződni fog.
A fogaskerekek beindultak, minden ember, akivel beszédbe elegyedtem egyre közelebb hozott a megoldáshoz.
Itt már teljesen jól éreztem magam, amit a lányom is konstatált azzal a mondatával, hogy: "Apa! Neked annyira jó a problémamegoldó képességed!" ...hahahhah :D
És nem telt bele 1 óra és már az autóm a tréleren volt.
Mi meg már egy meleg autóban ültünk és hazafelé tartottunk.
Az egész úton beszélgetett velünk a sofőr, a megmentőnk.
Meglepő volt, hogy ennyire közlékeny és ennyire együttérző.
Meglepően érdeklődő és kedves volt.
Kb. másfél óra múlva már otthon voltunk és együtt kávéztunk az úrral, aki elhozta az autónkat Budapestről.
Mielőtt elindult volna a fizetségre került a sor.
Meglepően alacsony árat kért, amit el sem akartunk hinni.
Rákérdeztem, hogy biztos-e az ár.
A válasza az volt, hogy igen és még hozzáfűzte, ő nem tud a másokat lehúzni, számára az a fontos, hogy segíteni tudott.
Meglepődtem, pedig én azt hittem, hogy már nem tudok meglepődni.
Ezek után megölelt bennünket. A Lányomat és engem.
Na itt volt az a pillanat, amikor ledöbbentem.
De a végén bele tudtam engedni magam az ölelésbe minden félelem nélkül.
Bevallom furcsa volt az egész, de később teljes mértékben éreztem, hogy ezen helyzet mekkora dolgot tanított számomra.
Van még remény, vannak őszinte, tiszta szándékú morális emberek.
Remélem sikerült valamit átadnom ebből az érzésből, élethelyzetből.