Soha semmin nem vagyunk, túl, csak bentebb lehetünk.
A pillanatnyi elengedés még nem garantál semmi olyat, hogy vissza nem térhet egy váratlan pillanatban az érzés. Számtalan esetben tapasztaltam egy segítő oldáskísérlet után, hogy a pillanatnyi megkönnyebbülés után visszatért a bénító érzés, ami megint sarokba akarta állítani az embert.
Hazudik az, aki megtévesztően úgy állít be egy oldást, hogy azzal már semmi dolga nem lesz a kliensnek.
Jelen korunkban egyre intenzívebben törnek felszínre a megoldandó törlesztéseink, aminek prioritása ténylegesen nem várathat magára.
Aki ezt nem akarja tudomásul venni, annak hatványozottan halmozódnak fel ezen súlytöbbletei.
Alázatot kell gyakorolnunk, ebben a vészterhesen énközpontú világban, ahol fel kell fognunk azt, hogy nem azzal jutunk előre, ha kívül polírozzuk magunkat, hanem csakis akkor, ha sorsfeladatunkkal együttműködve elindulunk magunk felé. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése