A lelkünk az, ami a kielégülésre vágyik.
Ehhez a megfelelő fizikális, testi szervei segítik. A halálunk után viszont minél nagyobb a ragaszkodás egy szituációhoz, élethelyzethez, amit a fizikális szervek által elégíthetőek csak ki, annál nehezebben tud távozni a lélek, mert nagyon kötődik a fizikális valósághoz.
Amíg az ember ösztönlény CSAK, addig minden cselekedete automatikus és ezáltal egyáltalán nincs szabadsága, még akkor is, ha ezt teljesen máshogy érzi.
A halálunk után a vágyaink nem tűnnek el azonnal(mert lelki "dolgok"), viszont a vágy kielégítéséhez szükséges szerv már hiányzik, elég csak ebbe belegondolni.
A feladat nem véletlenül az, hogy egyre kevésbé ragaszkodjunk (vágyódjunk) olyan helyzethez, amit csak a testünkkel elégíthetünk ki.
A legnagyobb tévedések egyike az, amikor azt állítják, hogy a halálunk után megszűnik minden fájdalom és vágy.
A fizikális test konkrét fájdalmai szűnnek csak meg, de a lelki fájdalmak és megoldatlanságok, vágyak prioritása még erősen jelen van egy darabig.
Nem szerettem volna nagyon illúzió romboló lenni, de az emberek által elgondoltak valósága nem feltétlenül fedi az objektív valóságot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése